– Jövőre lejár a külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratórium. Van még esély?

– A moratórium 2011 harmadik hónapjában jár le, de 2010 második fél évében kérhetünk még két év hosszabbítást. Nem kérdés, hogy élni fogunk-e a lehetőséggel, ha áprilisban felhatalmazást kapunk az emberektől erre. A stratégiai indoklás döntően készen is van.

– Mire hivatkoznak majd?

– Arra, hogy a 2004-ben benyújtott kérelmünk indokai ma is fennállnak, és ehhez még társult a világválság, ami levitte az ingatlanok, így a földterületek árát, ez pedig a spekulációnak kedvez. Ráadásul a magyar mezőgazdaság még mindig kevesebb támogatást kap, mint más uniós országok. Vagyis nincs verseny- és esélyegyenlőség, ezért ilyen körülmények között nem nyithatjuk meg a földpiacot.

– Mit tesznek, ha Brüsszel elutasítja a moratórium meghosszabbítását?

– Sorsdöntő kérdés. Hihetetlen erejű tőke áll ugrásra készen. Hollandiában például több mint 13 millió forint egy hektár termőföld ára az Agrárgazdasági Kutatóintézet tavalyi adata szerint. Nálunk maximum egymillió forint. Ezért a következő kormány egyik első dolga kell legyen a kérelem benyújtásával párhuzamosan a földtörvény drasztikus átalakítása. Több olyan európai uniós modell kínálkozik, amelyik nem különbözteti meg a hazai és a külföldi vásárlókat, mégis hatékonyan képes megvédeni a magyar földet. Dániában például egy mezőgazdasági üzemhez maximum 250 hektár föld tartozhat, aminek lehet több tulajdonosa, de egy ember csak egy üzemet birtokolhat. Ezzel pedig ki van zárva a spekuláció lehetősége. A földvásárlást ezenfelül szakirányú egyetemi végzettséghez kötik, aminek megszerzése több évig tart, ráadásul az oktatási intézményekben dánul tanítanak. Ezzel kizárják a külföldi spekulánsokat. Franciaországban pedig az ottani nemzeti földalapnak mindenekfölötti elővásárlási joga van. Ez azt jelenti, hogy ha kifogásol valamilyen földeladási ügyletet, akkor a jogával élve egyszerűen megvásárolja a kérdéses területet, és a helyben lakó, életvitelszerűen gazdálkodó embereknek adja bérbe. Tehát a közérdek elsőbbséget élvez. E két modell ötvözését tartom szükségesnek. Ezzel elejét lehet venni a spekulációnak, de a jelenlegi külföldi bérlőkkel megkötött zsebszerződések is lenullázódnak.

– Stratégiai fontosságú a víz is…

– Így van. Ezért törvényben kell garantálni, hogy a vízközműveknek közösségi tulajdonban kell maradniuk. Át kell alakítanunk vízgazdálkodásunkat is. Ma az a gyakorlat, hogy árvíz idején a Dunán és a Tiszán minél előbb levonuljon a víz, nyaranta pedig az aszály miatt kesergünk. Ezt a vízbázist meg kell fogni és ivóvízként, illetve mezőgazdasági célokra hasznosítani. Ma is lehet ugyan öntözni, de ez olyan bürokráciával és anyagi terhekkel jár, hogy a kis és közepes méretű gazdaságok nem tudnak élni e lehetőséggel. A víz átfolyik Magyarországon, miközben a Duna–Tisza köze minden mérvadó kutatás szerint elsivatagosodik. A szocialista kormányok azonban egyetlenegy uniós finanszírozású beruházásba nem igyekeztek bevonni ezt a területet. Kétszázmilliárd forintból Cegléd vonalától a Bácskáig rendezni lehetne ezt a gondot, tározókkal és egyéb létesítményekkel. Ehhez képest ma 540 milliárdból 4-es metrót építenek Budapesten 7,2 kilométer hosszú szakaszon. A következő kormányzati ciklusban el kell kezdeni a Duna–Tisza köze vízügyeinek rendezését. Befejezésről nem is beszélek, mert ez hatalmas munka. Aki ismeri az észak-olaszországi Pó-síkság öntözési rendszerét, az tudja, hogy hadmérnöki precizitásról van szó. Ez Európa legkomolyabb és legpontosabb öntözési rendszere, amelyben zsilipek sokasága szabályozza, hogy mikor melyik gazda jut vízhez. Így a víz kivétele és az öntözés előre tervezhető. Ezt megépíteni sem volt gyerekjáték, de az üzemeltetés is komoly szaktudást igényel. Nekünk megvan ehhez az adottságunk, ráadásul az Európai Unió kifejezetten támogatja a természeti környezet helyreállítását és megőrzését, így közösségi forrásokból újjáéleszthetnénk a valamikori szikes, lápos területeinket. Kiaknázatlan kincseken ülünk. A szocialista kormányok azonban egyszer sem jelezték Brüsszelnek, hogy volna ilyen szándékuk. Ehelyett az Európai Uniótól megszerzett forrásokból nagyjából négymilliárd eurót odaadtunk különböző multicégeknek olyan beruházásokra, amelyekben a hazai kis- és középvállalkozók labdába sem rúghattak. Kiemelt állami beruházásnak minősítették a sukorói kaszinóvárost, a vízgazdálkodásról pedig szót sem ejtettek. Pedig magyar elkötelezettséggel és hozzáértéssel Magyarország felvirágoztatható.

– Rutinos országgyűlési képviselőként készül újrázni a hagyományosan jobboldali érzelmű Kiskunságban. Mi magyarázza az itt élők rendíthetetlen világszemléletét?

– A török pusztítás nyomán teljesen elnéptelenedett a Duna–Tisza köze. Akkoriban sok német jött Baden-Württembergből a Dunán lehajózva. Ők alapították Soltvadkertet. Az én felmenőim is 1750-ben érkeztek ide, azóta is itt él a családom. Felvidéki szlovákok is letelepedtek, ők Kiskőröst alapították meg, a kalocsai érsekség pedig katolikus magyarokat telepített erre a vidékre. Mindőjüknek a mezőgazdaság nyújtott megélhetést. A németek által meghonosított gazdálkodási kultúra nyomán ezen a gyengébb minőségű homoktalajon is szárba szökkent a zöldség- és gyümölcstermesztés, és nagyon sok családi méretű magángazdaság alakult ki. Ez itt, a Kunságban jólétet eredményezett a mindenkori országos viszonyokhoz képest, különösképpen a szőlő- és borkultúrának köszönhetően. Az így létrejött jómódú gazdatársadalmat a szocializmus döntően felszámolta. Az én családom is megszenvedte a kommunizmust, édesapám osztályidegenként munkaszolgálatos volt a Rákosi-rendszerben. Ugyanakkor a sajátos adottságok miatt nem tudták teljesen végrehajtani a nagyüzemi államosítást, mivel nem volt annyi egybefüggő termőterület, amennyit egybe lehetett volna vonni. Így, bár az emberektől elvett földön az állami szakszövetkezet volt a tulajdonos, mégis az eredeti tulajdonosok művelték azt. Ez jelentős könnyebbség volt az általános szocialista nagyüzemi mezőgazdasághoz képest. Mi tanyán laktunk, komoly családi gazdaságunk volt: lábas jószág, gyümölcs, zöldség, a megélhetés biztosított volt. Sokan tudtak így szerényen gyarapodni a szocializmusban is. A saját tulajdonú gazdaság és a munka általi előrejutás megbecsülése párosult az egyházakhoz való kötődéssel, ezért a kunsági ember hagyományosan konzervatív, máig megtartja ünnepeit, rítusait, és ezt a párttitkároknak is le kellett nyelniük. Nem véletlen, hogy 1919-ben és 1956-ban is az antikommunista szervezkedés melegágya volt a vidék. Ez a felfogás aztán a rendszerváltozás után nagy előnyt jelentett, hiszen nem a nulláról kezdett mindent újrakezdeni.

– A rendszerváltozás után viszont nem a hagyománytisztelet, inkább az olajszőkítés és a borhamisítás jutott sokak eszébe, ha a Kunságról hallottak.

– Elég néhány év és néhány gazember ahhoz, hogy évszázadok jó hírét sárba tapossák. Az olajozás és a borpancsolás nagyon sokat ártott a térségnek, leginkább a becsületes, tisztességes vállalkozóknak, gazdáknak. Pedig ők vannak elsöprő többségben. Sajnos a fűtő- és a gázolaj ára közti különbség szinte felhívás volt keringőre, tegyük hozzá, hogy nemcsak az Alföldön, hanem az ország más vidékein is. Borhamisításra szintén akadt példa másutt is, de tény, hogy Bács-Kiskun megyében, a Kunsági, a Csongrádi és a Hajós-Bajai borvidéken van Magyarország nyilvántartott 90 ezer hektárnyi szőlőterületéből 33 ezer hektár. Ugyanakkor azt is szögezzük le, hogy mifelénk a valódi borkultúrának évszázadokra visszanyúló gyökerei vannak. Hála Istennek mostanra javult a helyzet, egyre több pincészet rukkol elő igazán szép borokkal, a soltvadkeri Frittmann János 2007-ben elnyerte az Év Borásza címet. Névrokonom és harmadfokú unokatestvérem, Font Sándor szintén nagyszerű borokat készít.

– Tehát összességében gyarapodó térségről beszélhetünk?

– Nem egészen, legfeljebb a nehezebb sorsú vidékekhez képest. A szocialista kormányok az elmúlt két ciklusban szabályosan büntették Bács-Kiskun megyét. Ennek oka nyilván a választási eredményekben keresendő, több körzetben rendszeresen az első fordulóban szereznek parlamenti mandátumot a jobboldali jelöltek. Így aztán nem mi kaptuk a fejlesztési pénzeket, hanem olyan szocialista fellegvárak, mint Szentes, Gyula, Makó és így tovább. Milliárdos tételekről van szó, pedig néhány millió forint már nagy segítség lett volna az eladósodott kunsági településeknek óvoda- és iskolafelújításokra. Egyedül Soltvadkert tudja tartani a pénzügyi egyensúlyt, mivel itt nyolcezer lakosra ezer vállalkozás jut. Közútjaink siralmas állapotban vannak. Nem épült meg a Soltvadkertet elkerülő gyűrű, noha itt találkozik az 53-as és az 54-es út, nagyobb forgalmat bonyolítva, mint az M6-os autópálya. Bezárták a Kiskőrös–Kecskemét, a Kiskőrös–Kalocsa és a Fülöpszállás–Kecskemét vasútvonalakat. Ez felgyorsítja a falvakból való elköltözést, vannak olyan önkormányzatok, melyek élethalálharcot folytatnak a népesség megtartásáért. Szóval van itt is baj elég.

– Közbiztonság?

– A bűnügyi statisztikáink tűrhetők, de azért nem dőlhetünk hátra. Egy ideje riasztó esetek is történnek, főként a tanyavilágban, ami a mi vidékünk egyik jellegzetes településformája. Mivel nálunk a mezőgazdaságban nem nagyüzemi gazdálkodás folyik, amihez elég néhány traktor és néhány ember, hanem sok dolgos kézre van szükség, így időnként szinte munkaerőhiánnyal küzd a térség. Ezért külföldi vendégmunkások is fel-felbukkannak, döntően erdélyiek. Sajnos azonban a határ könnyebb átjárhatóságát bűnözők is kihasználják, mostanában több betörés, brutális rablás, sőt egy gyilkosság is történt. Általában oláh cigányok követik el ezeket. Igyekszünk fellépni ez ellen, elindult a tanyavédelmi program. Ezt javarészt az önkormányzatok finanszírozzák. A polgárőrök igyekeznek folyamatosan jelen lenni, bejelentkeznek a tanyák tulajdonosainál, ha nincsenek odahaza, meghagyják az elérhetőségüket, számítanak a tanyasiak segítségére, hiszen ők ismerik egymást, így kiszúrják, ha idegenek őgyelegnek arra. Ez azonban nem helyettesíti a rendőrség megerősítését és átszervezését.

– Ha ismét képviselővé választják, pártja pedig kormányt alakít, merre keresik majd a térségben a kitörési pontokat?

– Vannak erényeink. Az ezer főre jutó vállalkozások számában toronymagasan vezet a térség, óriási az innovációs készség. Hozzáteszem, ezek kivétel nélkül magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások, Kecskeméten és Baján van legközelebb multinacionális üzem. Jellemzően borászatokról, technológiai, gépészeti, fémmegmunkáló, élelmiszer-ipari technológiát gyártó üzemekről van szó. Ezek a klasszikus, száz főnél kevesebb emberrel dolgozó vállalkozások termelik meg az iparűzési adót, és nagy szerepük van a foglalkoztatás terén is. Az itteni emberek rugalmasak, jól tudnak alkalmazkodni az adottságokhoz. Erre lehet építeni a jövőben is.

Ágoston Balázs

FONT SÁNDOR

1960-ban született Soltvadkerten.

1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnökként végzett, 1990-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdászként másoddiplomázott.

1985-től 1989-ig a Medicor soltvadkerti egységében elektromos technológus, majd 1994-ig vezető programozó a kunfehértói Extractum Kft.-nél, később gazdálkodásba fogott.

2001-től a Gyümölcspálinka-főzők Országos Szövetsége elnöke.

1989-ben lépett be az MDF-be, 1998-tól országgyűlési képviselő. 2004 nyarán csatlakozott az MDF-en belül működő Lakitelek-munkacsoporthoz, az év őszén másokkal együtt törvénytelenül kizárták a pártból.

2005-től a Fidesz frakciójának tagja.

2006-ban ismét mandátumot szerzett Bács-Kiskun megye 6-os számú egyéni választókerületében. Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Nős, felesége pedagógus. Három gyermek édesapja.