– Sokak szerint az ország állapota olyan, mint egy háború sújtotta országé. Ön is így látja?

– Még annál is rosszabb. Húsz év alatt két millió munkahelyet szüntettek meg, az ipar és a mezőgazdaság termelését ötven százalékra csonkolták. Tízmillió tonna szén, kétmillió tonna acél, egymillió tonna kőolaj, hárommilliárd köbméter földgáz, két és fél millió tonna bauxit kitermelését, tizennégyezer darab autóbusz gyártását, hétszázezer szarvasmarha, tizenötmillió baromfi tenyésztését számolták fel. A privatizált vagyon vesztése miatt a GDP csak 2000-re érte el az 1989. évi szintet, azóta is alig növekszik. A pusztító privatizálást jól tükrözi a villanyipar magánosítása, amely a kommunista korszak jól működő szolgáltatásai közé tartozott. Biztonságosan és megfizethető áron adott áramot, hozott adóbevételt és hozamot az államnak, és negyvenötezer embernek adott munkát. A kommunista és liberális rendszerváltók mégis privatizálták 1995–96-ban, a tízmilliárd dollárt érő vagyon hetvenszázalékos tulajdonát másfél milliárd dollárért szerezték meg a külföldiek. A színvonal, a biztonság nem javult, a hatékonyság csak létszámleépítéssel. Az állam elveszítette az adót, a hozamot és el kell tartania a munkanélkülieket. Hasonló módon történt a gázszolgáltatás privatizációja is. A külföldiek évente ötszázmilliárd forint profitot visznek ki az országból, utcára tettek ötvenötezer embert, és harmincszoros áron kapjuk az áramot és a gázt, mint korábban. Mi ez, ha nem vagyonunk hűtlen kezelése? Külső adósságunk már száznegyvenmilliárd dollár. Az adósságszolgálat 2008-ban 3700 milliárd forint, ebből 1100 milliárd forint kamat. A külföldiek 2200 milliárd forintot visznek ki profitként, miközben az alkalmazottak, nyugdíjasok évi nettó keresete hétezermilliárd forint. Az árak megfizethetetlenek az alacsony keresetekből. Az életszínvonal a kommunista rendszer szintje alatt van. A háború utáni helyzetet jócskán túlszárnyaltuk már. De a háború sújtotta ország is talpra tud állni, ha a termelői vagyona megmarad és a vezetői tisztességes hazafiak. Erre példa a Trianon utáni országunk.

– Hogyan lehet felmérni, hogy mennyi nemzeti vagyon tűnt el az elmúlt húsz évben?

– A liberális szakértők a termelői vagyon értékének meghatározására nem fordítottak kellő figyelmet, pedig ezt a privatizálásról szóló törvény előírta. Az induló vagyon értékét nagyvonalú aláértékeléssel 1800 milliárd forintban határozták meg. Ez egyenlő az 1989. évi GDP összegével. Nyilvánvaló, hogy ez a meghatározás irreális. Valószínű, hogy ezzel az eladók az esetleges elszámoltató számonkérésre spekuláltak. A vagyon termelő kapacitásokat reprezentál, amelyeknek a zöldmezős beruházási költsége kiszámítható. Ez lehet a vagyon kiinduló értéke. Ezt kell mérsékelni a műszaki és piaci változások, faktorok számításba vételével. A privatizálás során a termelőkapacitások felét felszámolták. Az Állami Számvevőszék privatizálásról szóló 2003-as tanulmányát is figyelembe véve becsülten harmincezermilliárd forint lehet az a veszteség, ami már nem szerezhető vissza, mert felszámolták, eltűnt, ellopták, megsemmisült. A privatizálást még 1989 előtt a társasági törvénnyel a kommunisták kezdték el, és jelentős termelői vagyont szereztek meg maguknak. A privatizálás az Országgyűlés felügyeletét nélkülözve a kormányok hatáskörében zajlott. A privatizációnak legalább tíz felügyelő minisztere volt, egyik sem értett hozzá. A privatizált, működő vagyon tekintetében azt lehet vizsgálni, hogy a szerződésekben vállalt kötelezettségek mennyiben valósultak meg, és mely esetekben található törvénytelenség, valamint, hogy mit szükséges a közjó érdekében állami kezelésbe venni.

– Kik a felelősek az ország kifosztásáért?

– A külkereskedők és a reformer közgazdászok jelentős lobbihatalmat képviseltek a kommunista rendben, akik a termelő gazdasághoz nem kötődtek és a proletárokkal együtt lenézik azt. Ez a két hatalmi elit szolgálta ki a szovjet rendszert az importált tervgazdasági tudással. 1990 után helyükön maradva ugyanezt folytathatták, most már Amerikából importált programmal, a globalizáló közgazdasági dogmával. Mára bebizonyosodott, hogy történelmi bűn volt átvenni és folytatni a kommunisták örökségét. 1994 után is a szociális piacgazdaságot hirdetők vezették félre a társadalmat, majd kormányon folytatták a globalizáció építését. Persze, az Országgyűlés, az értelmiségi elit tudósok, a média egyetértése nélkül aligha valósult volna meg a program. Mi, választók, lehet, hogy négyszer is rosszul szavaztunk? Nem vettük figyelembe a Trianon utáni nemzetépítő stratégia sikerét: növekedés, gyarapodás, szaporodás, ami a nemzeti érzelmű értelmiség keresztény erkölcsi alapokon nyugvó tisztességén, szorgalmas munkából fakadó hozzáértő tudáson és az istenadta tehetségen alapult. Magyarországon diadalmaskodott a globalizáló gazdaságpolitika, amit a Szabad Demokraták Szövetsége képvisel. Ők a program ügynökei. A program rombolásáért elsősorban a kozmopolita liberálisok felelősek. Egyik legnagyobb bűnük, hogy azt hazudták, az állam rossz gazda, annak érdekében, hogy el lehessen lopni egy ország termelői vagyonát.

– A Kádár-rendszerben hogyan gazdálkodtak a nemzeti vagyonnal?

– A jelenlegi rendszer silányságát mi sem jelzi ékesszólóbban, hogy a kommunisták számos esetben a társadalom érdekeit tekintve a termelői vagyonnal tisztességesebben bántak, mint a mostani vezetőink, annak ellenére, hogy az is egy kizsákmányoló, könyörtelen gazdasági rend volt. Elég, ha csak az energiaellátást nézzük. Az áram és a gáz szolgáltatása a lakosság számára megfizethető áron történt jól irányított, adót és nyereséget fizető nemzeti vállalatokból. Elképesztő, hogy a globalizáció mennyire felértékeli a kommunista rendet. Mindez persze nem menti azt a kommunista gyarmati kizsákmányolást, amiben a szovjet uralom élen járt és alig múlta felül a mai vadkapitalista rendet.

– Mit adott Magyarországnak a rendszerváltozás, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás?

– A rendszerváltás szabadságot és lehetőséget adott társadalmunknak, amit tehetségtelen vezetőink nem képesek előnyünkre váltani. Viszont az unióhoz való csatlakozás többségünknek semmi előnyt nem hozott. Érthetetlen, hogy az uniós országok milyen alapon tehetik tönkre az itt élő uniós embertársaik életét a globalizáció hazug, csaló praktikáival. Az sem érthető, hogy az EU-n kívüli felvásárlótól miért nem véd meg a társulás? Miért hagyja, hogy gyűlölködő szomszédaink a Felvidéken testvéreink magyar nyelvhasználatát korlátozzák? Mi keresnivalónk van egy ilyen unióban?

– Az IMF-hitel nélkül csődbe menne a magyar állam?

– Országunk olyan pénzügyi rendszerhez van kapcsolva, hogy hazánkat a spekulánsok bármikor csődbe vihetik. Az IMF hitele nélkül elképzelhető, hogy kevesebbet lehetne felelőtlenül elpazarolni, esetleg ellopni, illetve a tőkepiacról kellene az esztelen gazdálkodáshoz újabb hiteleket igénybe venni. Nem valószínű, hogy ez többe kerülne, mint az IMF hitele. A globalizáció Magyarországon aratta legteljesebb sikerét. Van egy szárnyaló gazdaság a gyarmatosítók számára és egy silány a bennszülöttek részére a demokrácia és a piacgazdaság szimulálásával. A globalizáló közgazdasági dogmája sikert aratott, lehet a kiagyalóknak Nobel-díjakat osztogatni. A program gazdája a Világbank, amelynek elnöke megdicsérte a magyarországi vezetőket és a továbbiakban is ennek folytatását határozta meg egyetlen lehetőségként. Csakhogy a lakosság többségének a véleménye más. Nem az emberek vannak a gazdaságért, hanem fordítva. Az egyeduralmi világrend terve befuccsolt. Sorakoznak már az új aspiránsok: Kína, India, Oroszország, Brazília. Századunk az ázsiaiaké, Európa, Amerika alkonya megkezdődött. A globalizáció nem kötelező. Egyezkedjünk a gyarmatosítóinkkal, az Európai Unióval. Ha nem osztozhatunk méltányosan a munkánk eredményén, akkor búcsúzzunk el egymástól. A keresztény felfogás szerint a tudást hordozó munka előbbre való, mint a tőke. Remélhetőleg ez lesz a jövő rendező elve, az új Nobel-díj alapja.

– Orbán Viktor évértékelő beszédében azt mondta, az ország újjáépítését a magyar gazdaság talpra állításával kell kezdeni. Ez hogyan valósítható meg?

– Az elmúlt százötven évben négyszer kellett rendszert váltanunk. 1867-ben, 1920-ban, 1947-ben, és 1989-ben. Csak az első két rendszerváltás volt sikeres, mert a tisztességet, tudást hordozó tehetséges értelmiségi vezetők képesek voltak a nemzeti gazdaságot építő programok megvalósítására. Most az ötödik rendszerváltás előtt gazdaságunkat a kommunisták és a liberálisok a Világbank diktálta programmal tették tönkre a nemzeti gazdaságot erősítő terv elszabotálásával. A választások után remélt rendszerváltás alapvető feladata a jelenlegi vezetés leváltása, majd legfontosabb kötelessége a tisztességet, tudást hordozó tehetségesek felkutatása és helyzetbe hozása. Ezzel egyidejűleg a Világbank programját le kell cserélni. A gazdaság eredményét méltányosan kell elosztani, a tőke mohóságát mérsékelni, a munka árát növelni szükséges. A pénz uralmát váltsa fel a munka becsülete. A pénzügyi politika nemzeti érdekeket képviseljen. Legyenek magyar bankok, alacsony kamatozású hitelek. A külföldi vállalatok fizessenek adót, és uniós bért. Az állam vizsgálja felül a privatizációs szerződéseket, kérje számon a vállalt kötelezettségeket, és a törvénytelenül szerzett vagyont vegye vissza. Az állam is gazdálkodjon, legyen jelentős mértékű állami termelői vagyon. Adjon munkát, keresetet a dologtalan embereknek, ha az idetelepült tőke erre nem hajlandó. Az adózás rendjét végre reformálja meg. A gazdaságban növelje az ipar és a mezőgazdaság részesedését, és támogassa a kis- és középvállalkozásokat. Magyarországnak ki kell törnie a bukott globalizáció igájából, és az elrontott rendszerváltást újrázni kell a nemzeti érdekeket szolgáló gazdaság megvalósításával.

Lass Gábor