Rövidesen kiderül, kik építhetik meg az új gázerőműveket
Az MVM az első fél évben nyilvánosságra hozhatja a gázerőművek építésére kiírt tender eredményét – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden a Világgazdaságnak.Az interjúban a miniszter elmondta, a pályázó konzorciumok már megtették az indikatív ajánlatukat, hamarosan eleget tesznek a hiánypótlási felhívásoknak is. Közeledik a kötelező ajánlatok beadása. Ha minden jól megy, az MVM már az év első felében eredményt hirdethet – tette hozzá.
Lantos Csaba szólt a szivattyús-tározós erőmű szükségességéről, amely a többletként előállított energia tárolására kínál hatékony, kis veszteségű, kedvező esetben a gázerőműveknél is olcsóbb megoldást.
Megjegyezte, az európai országokban kevés kivétellel mindenütt működnek szivattyús-tározós erőművek, és valóban régen napirendben van, hogy idehaza is legyen belőlük legalább egy.
A javasolt konkrét helyszínekre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány várhatóan még az idén elkészül. A kormány ennek alapján dönthet majd arról, hogy belevágjon-e az építkezésbe, és ha igen, hol – tette hozzá a miniszter.
A rezsicsökkentéssel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy az intézkedést finanszírozó Rezsivédelmi Alap forrásai elsősorban az egyes multikat terhelő extraprofitadóból származnak. A rezsivédett sávig az Európai Unión belül a magyar családok fizetik a legkevesebbet az áramért és gázért. De a fogyasztók fölötte is sokat spórolnak, hiszen a sávhatárig nekik is rezsicsökkentett árakon számláznak. A legutóbbi adat szerint a gáznál tízből kilenc, a villamos energiánál tízből nyolc felhasználó az átlagfogyasztás alatt maradt.
A Mátra Erőműről szólva Lantos Csaba kiemelte, hogy az erőmű életben tartásával garantálható a folyamatosan stabil energiaellátás. A 60 éves létesítmény üzemeltetése önmagában sem olcsó, de extra teherként jelentkezik a szén-dioxid-kvóta, amit a károsanyag-kibocsátása után kell fizetnie. Ez okozza a veszteségét. Az állam most az Európai Unió által engedélyezett formában vásárol szolgáltatást az erőműtől, mert az országnak szüksége van a mátrai energiára. Vagyis nem veszteségtérítésről van szó, mert az tilos is lenne, hanem szolgáltatásvásárlásról – hangsúlyozta a miniszter.
Az interjúban Lantos Csaba beszélt arról is, hogy a kis moduláris atomreaktor (SMR) témában a lehetőségek felmérésénél tartanak. A legjobb és megfizethető technológiát szeretnék, de egyelőre sok a bizonytalanság. Alaposan sorra vesznek mindent, és várják, hogy megjelenjen a sorozatgyártásra ténylegesen alkalmas berendezés.