– Az ország csődközeli állapotában és a választások közeledtével milyen módon segítheti a tudományos elit a nemzet megmaradása, felemelkedése érdekében tett erőfeszítéseket?

– Nehéz kérdés, mert az Akadémia tagjai legföljebb a tudományok szűk területén nyilváníthatnak olyan véleményt, amely sokkal erősebben veendő figyelembe, mint egy laikus emberé. Ezért elnökségem óta igyekszem kerülni a köznyelvben az „Akadémia véleménye” fogalmat. Például a dunakeszi tőzegláp kérdésében, amely nagy vitát váltott ki a médiában is, az Akadémia biológiai osztályának szakemberei adtak véleményt, s nem a fizikusok. Ugyanakkor, azokban a kérdésekben, amelyekben a társadalom számára is egészen nyilvánvaló, hogy rossz irányba halad az ország, az értelmiségnek kötelessége megszólalni. Az Akadémia mint nemzeti intézmény tekintélye megőrzése érdekében olyan kérdésekben ne nyilvánuljon meg, amiket csak a politika dönthet el. A kutatóink szakértelme abban segíthet, hogy tudásukhoz mérten kiszámítsák, prognosztizálják, hogy bizonyos eseményeknek, döntéseknek mi lehet a következménye.

– A nemzet intézménye csak akkor végezheti jól a feladatát, ha megfelelő anyagi bázis áll rendelkezésére. A költségvetés a nemzeti össztermék hány százalékát fordítja kutatásra-fejlesztésre?

– Jelenleg egy százalék körül tartunk, ami az ország jelenlegi fejlettségi szintjéhez képest is nagyon alacsony. Igaz, volt ez rosszabb is, amikor 2004-ben 0,89 százalékos volt a nemzeti össztermék-arányos ráfordítás. 2001–2002-ben jelentős növekedést tudtunk elérni a kutatás és fejlesztés támogatásában. A teljes ráfordítás a GDP egy százaléka fölé nőtt, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram támogatása pedig két év alatt 60 százalékkal emelkedett.

– Akkor mellesleg éppen ön volt az oktatási miniszter. Ön érte el, hogy az Országos Tudományos Kutatási Alap költségvetését évi 6,8 milliárd forintra megemeljék. Az unió egyébként mit vár el az egyes országoktól?

– Nekünk ezen a területen is elsősorban a saját érdekeinkkel kell foglalkoznunk, nem pedig az állítólagos uniós elvárásokkal. A lisszaboni stratégiában három százalék volt az úgynevezett uniós cél, ám ezt az unió országai nem érték el. Jelenleg 2,2–2,8 százalék között változik a GDP-ráfordítás, a fejlettebb gazdaságú országokban. Azt az összefüggést is fontos szem előtt tartanunk, hogy egy országban mennyi az egy főre jutó nemzeti össztermék és mennyit fordítanak ebből kutatásra és fejlesztésre. A velünk azonos mértékű egy főre jutó nemzeti összterméket elérő országok is többet fordítanak erre, mint mi.

– A kormányváltás után a gazdaságot növekedési pályára kell állítani. Ehhez a fent említett összefüggés ismerete elengedhetetlen. Mennyire ismeri a politikai elit ezt a nagyon fontos kapcsolatot?

– Nehéz ezt megmondani. Az Akadémia kétévente beszámol a parlamentben az elmúlt évek eredményeiről. Jelenleg a 2007–2008-as évről készült el a beszámoló, amiből remélem, hogy kiderül: a tudomány részvétele nélkül nem lehet gazdasági fellendülés.

– Vajon van-e fogadókészség erre a honatyák részéről?

– Mindig reménykedni kell, hogy van. A tudomány ugyan idehaza nem szerepel a legfontosabb politikai témák között, ami érthető, hiszen az emberek inkább a mindennapi megélhetési gondokkal foglalkoznak. Ha valamelyik politikus most kiállna azzal kampányolni, hogy mennyit fognak költeni tudományra, nem sok figyelmet kapna. Ennek többek között az is az oka, hogy a gazdasági fellendülés és a tudományos eredmények közötti összefüggés kevésbé közvetlen, nem mindig nyilvánvaló. Ha a jövőben folyamatosan évi 0,1 – 0,15 százalékkal növekedne a GDP-arányos ráfordítás, akkor hat év alatt megfelelő szintet érnénk el. Ennél sokkal gyorsabb növekedést a magam részéről nem is tartanék jónak, mert a rendszer csak akkor képes ezt a növekedést hatékonyan fölhasználni, ha erre fölkészült, és a növekedés arányos, folyamatos és kiszámítható. Ahhoz, hogy bizonyos területeken nagyobb programokat indítsunk be, haza kell hoznunk külföldről az itthoni lehetőségek híján kint dolgozó sikeres kutatókat.

– Hogyan szeretnék ösztönözni a visszavándorlást?

– Jól élőkészített programmal. Az Akadémia 2009-ben elindított egy programot, amelyet Lendület programnak neveztünk el és igen nagy visszhangot váltott ki idehaza és külföldön is. Ennek keretében tavaly öt kutató települt haza Kaliforniából, Kanadából, Ausztráliából, illetve tartotta itthon őket ez a pályázat. Ők európai szinten is figyelemre méltó – több mint egymillió eurós – támogatást kapnak. Az összeg öt évre szól, ebből el tudják végezni kutatásaikat és mellette olyan jövedelmet kapnak, amelyből Magyarországon tisztességesen megélhetnek. Ez az anyagi biztonság azt is lehetővé teszi számukra, hogy a kutatók életében leginkább meghatározó 10-15 évet úgy tölthetik el itthon, hogy közben nem kell lemondaniuk nemzetközi hírnevük megalapozásáról. Az ország tudományos teljesítménye nagymértékben függ annak a húszezer embernek a munkájától, akik a mindennapok kutatásait végzik. Ám ennél is nagyobb mértékben függ elismertségünk, hírnevünk a világban annak a húsz-harminc kiválóságnak az eredményeitől, akik csakugyan a világ élvonalába tartoznak. Olyan ez, mint a sport: egy olimpiai aranyérem más, mint ha a területi bajnokságban valaki jól focizik. Ugyanígy, a fentebb említett húszezer kutató teremti meg az intézményes alapot annak a talán tucatnyi magyar kutatónak, akik lényegében Nobel-díjas kvalitásúak.

– Van partnere az Akadémiának e feladatok megvalósításában?

– Túl sok nincs, de a nagyobb egyetemek rektoraival, neves kutatóival partnerek vagyunk abban, hogy a tudomány hatékonysága érdekében összpontosítani kell erőinket. Főleg abban, hogy a rendelkezésünkre álló összegeket kellő hatékonysággal tudjuk felhasználni.

– Nem jelentene segítséget egy tudományos minisztérium felállítása?

– Közel egy évig működött egy kutatásért-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, de nem sok változást jelentett a mindennapokban. Az Akadémia szempontjából fontos volt, mert segített az akadémiai törvény parlamenti benyújtásában. Nem hiszem ugyanakkor, hogy önmagában egy minisztérium lenne az egyedüli üdvözítő út a tudomány irányításában. Egy komoly, hatékony tudományos adminisztráció kiépítése hosszú időt venne igénybe, és ehhez az is kellene, hogy legalább tizenöt évre szóló stratégia álljon rendelkezésre. Ezt pedig közéletünk jelen körülményei között szinte lehetetlen elérni. Nem azt tartom kardinális kérdésnek, hogy van-e minisztérium vagy nincs, hanem azt, hogy a mindenkori miniszterelnök a fontos tudományos intézményeket hatékony működtetését segítse. Egy ilyen hatékony tudományirányítási-tudományfinanszírozási eszközrendszer lehet egy Research Council-rendszer működtetése, amelynek eredményességét számos nemzetközi példa is illusztrálja, és amelyről már számos fórumon magam is szóltam.

– Mit szeretne mindenképpen elérni elnöksége alatt?

– Nagyon szeretném megtartani és nagyobb volumenben folytatni azt a programot, amely a kiváló kutatók visszahívását és kutatási feltételeinek megteremtését célozza. És szeretném megújítani és hatékonyabbá tenni az akadémiai kutatóhálózatot.

– Az elmúlt években mit tart a legjelentősebb magyar kutatási eredménynek, ami megrengette a nemzetközi tudományos világot is?

– Kimagasló eredmények ma már főleg nemzetközi összefogással születnek. A Science amerikai tudományos folyóirat minden évben közzéteszi az év tíz legjelentősebb alapkutatási eredményét a természettudományokban. Ezek közé sorolták a magyar, francia és német elméleti fizikusok közleményét, a világegyetem látható tömegének 99 százalékát kitevő protonok és neutronok tömegének meghatározásáról. Az utóbbiak összetett részecskék, de tömegük sokkal nagyobb, mint az alkotóelemeiké. A kutatók szerint ez utóbbiak – kvarkok és gluonok – mozgásainak, kölcsönhatásainak energiája képviseli a hiányzó tömeget. Ezzel első ízben sikerült igazolni, hogy az Einstein-féle tömegenergia ekvivalencia a mikrovilágban is pontosan érvényesül.

– Ön nemcsak az Akadémia első embere, de jó nevű fizikus is, amit a nemzetközi idézettségi indexek is igazolnak. Nem hiányzik a szakmai munka?

– Most is tanítok a debreceni egyetemen, ahol van egy laboratóriumom és annak a munkájában ma is részt veszek, de a CERN-ben is előfordulok, bár ritkábban, mint azelőtt. Az utóbbi gigantikus laboratóriumban nagy dolgok vannak születőben, már készülnek 7 terra (1012) elektronvoltos protonnyalábok ütköztetésére. Elnökként időnként hiányzik a szakmai munka, de annyira elfoglalt vagyok, hogy be kell valljam, mindez inkább csak egy-egy nap végén jut eszembe.

Hankó Ildikó