– Kényszerű szomszédság, partnerség, terrorveszély. A mai nemzetközi helyzetben a Nyugat és Kelet kapcsolata igencsak ellentmondásosnak tűnik.

– Földrajzi tény, hogy szomszédok vagyunk. Politikai tény, hogy társak vagyunk, hiszen az arab és muszlim országok közül többen is az Európai Unió társult tagjai. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy a két világ között van feszültség, amely akár veszélyessé is válhat. Ennek részben az az oka, hogy az arab és muszlim világ tart az európai technikai, tudományos és gazdasági fölénytől, részben pedig az, hogy Európa tart attól az erkölcsi erőtől, attól az elkötelezettségtől, ha úgy tetszik, fanatizmustól, ami a keleti embereket jellemzi. Európai szemmel ijesztőnek hat, hogy vannak, akik az életüket is hajlandók adni a vallásukért vagy a meggyőződésükért. Az emberi élet sokkal kevésbé számít ott, mint Európában. Néhány halott egy európai országot megrendít, ennek tízszerese vagy ötvenszerese Keleten viszont nem számít, hiszen őket mártíroknak tekintik. A halálesetek erkölcsi megítélése és elfogadása a családon belül is más. Ahol egy gyermek van, ott annak elvesztése tragédia, ahol tíz, természetesen ott is bánat, de megvigasztalja a szülőket a maradék kilenc. Továbbá ott van az a keleti hagyomány, amelyet sokan nemes egyszerűséggel terrorizmusnak neveznek. Más kérdés, hogy Dugovics Tituszt tiszteljük az áldozatáért, ha viszont egy keleti ugyanezt cselekszi, akkor őt terroristának kiáltjuk ki. Tizenhat éves lányoknak persze nem az a legfőbb céljuk, hogy magukat felrobbantsák, ezt csak a végső elkeseredésükben választják, a kiúttalanság vezeti őket erre. Az ugyanis tény, hogy már negyedik generációsként kénytelenek egy menekülttáborban élni, és kilátásuk sincs arra, hogy az életük valaha is rendeződjék. Tehát olyan megoldatlan politikai és társadalmi problémák kínozzák őket, amelyek kialakulásában többé-kevésbé az európai országok is részt vettek.

– Lát esélyt a Kelet és Nyugat közötti párbeszédre?

– Sem a nyugati, sem pedig a keleti országokat nem lehet egységesen kezelni. Sajnos azonban erre mindkét oldalról hajlamosak vagyunk. A retorika egyik alaptétele szerint ahol teljes a megegyezés, ott nincs a beszédnek lehetősége. Lapogathatjuk egymás vállát, de előre nem jutunk. Ahol teljes a nézetkülönbség, ott sincs szükség a beszédre, hiszen úgysem értjük meg egymást. Beszédre ott van szükség, ahol bizonyos dolgokban egyetértünk, bizonyos dolgokban pedig különbözik a véleményünk. Én úgy érzem, hogy a Közel-Kelet, az iszlám világának országaival van egy erős, közös alapunk. Vannak dolgok, amelyek összefűznek, de vannak olyanok is, amelyek szétválasztanak minket. A párbeszédnek így van lehetősége. Az országok közti párbeszédet diplomáciának hívják, amire a mostani időkben iszonyatos nagy szükség van.

– A sok esetben támadó retorika tükröződik-e a gazdasági kapcsolatokban is?

– Természetesen nem. Van egy közhangulat, amelyet részben a sajtó gerjeszt. A sajtó a mindenkori állami, politikai törekvéseknek a szócsöve. Mint ilyen megpróbál célokat közvetíteni a lakosság irányába. Ha azonban megfigyeljük a különböző országoknak a viselkedését és a beszédét, akkor azt látjuk, hogy a kettő között különbség van. Nyugat-európai országok embargót hirdetnek a „gonosz tengelyének” nevezett országokkal szemben, de azt látjuk, hogy ugyanazok, akik az embargó politikájának élharcosai, ettől függetlenül nagyon jó üzleteket bonyolítanak le ugyanezekkel az országokkal. Eközben persze az embargót a kisebbekkel szigorúan betartatják. Lehet hallani, hogy Angela Merkelnek harcias nyilatkozatai vannak Iránnal kapcsolatban, miközben a perzsa állam első számú kereskedelmi partnere nem más, mint Németország. Hogy egy másik példát említsek: Damaszkuszban Franciaország építi a földalattit, miközben Magyarországnak szinte már nincs gazdasági kapcsolata Szíriával, holott régen igencsak virágzó és Magyarország számára hasznos kapcsolataink voltak vele. Ma például a szíriai gyógyszertárakban kapható kamillatea Németországból származik, és tudomásom szerint a Közel-Keleten mindenhol igen népszerű magyar méz is német közvetítéssel jut ki a piacokra. Ők valamilyen okból rugalmasabban veszik az európai rendelkezéseket, amelyeket mi viszont túlzott, immár önromboló precizitással tartunk be.

– Mivel magyarázza a híresen jó magyar–arab kereskedelmi kapcsolatok leépülését?

– A régi a kapcsolatokat a korabeli blokkérdek motiválta. A Varsói Szerződéshez tartoztunk, a szocialista országok családjához. Ezek a kapcsolatok nem feltétlenül az ország kezdeményezésére születtek, de egyeztetett politika alapján jó kapcsolatokat építhettünk ki bizonyos haladónak nevezett muszlim országokkal. Azon arab országokkal viszont, amelyek nem voltak ebben a táborban, nem alakulhatott ki jó kapcsolat, jóllehet utóbbiaknál volt a pénz. A blokkpolitika tehát nem föltétlenül a magyar érdekeket szolgálta, de ez nem jelentette azt, hogy Magyarország ne tudott volna igen hasznos kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni partnerországaival. Nem árt megjegyezni, hogy akkoriban egymilliárd-háromszázmillió dollár volt a kereskedelmi forgalom az arab országok és Magyarország között. Ez készpénzben nyereséges volt, mivel nem cserekereskedelem folyt, hanem az arab országok a maguk bevételéből dollárban fizettek. A rendszerváltás után azonban a magyar állam természetszerűleg az Európai Unió irányában próbálta erősíteni a kapcsolatait. Az arab országokkal folytatott kereskedelem így százmillió dollár alá csökkent. Az Európai Unióval közben – egyébként örömteli módon – felívelt a kereskedelmi kapcsolatunk. Az egyetlen dolog, amely zavaró, az a tény, hogy az Európai Unió tagállamainak a kereskedelmi kivitele az Európai Unió más országai irányában átlagosan 65 százalék, míg a miénk 75 százalék körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a magyar külkereskedelem egy lábon áll. Ennek az egyoldalúságnak a megszüntetése elemi érdeke lenne a magyar államnak.

– Ezért is nyit a magyar külkereskedelem Kína irányába.

– Valóban. Tudvalevő azonban, hogy a kínai kereskedelem igen agresszív. Az Egyesült Államok éppen mostanában készül olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek a negatív mérleget valahogy megváltoztatnák. Tulajdonképpen a magyar államnak is hasonló a problémája, nevezetesen hogy a Kínával folytatott külkereskedelme készpénzben veszteséges. Emiatt a más országokkal folytatott kereskedelmünk nyereségéből kell fedeznünk a kínai kereskedelem veszteségeit, nem beszélve arról, hogy a kínai áruk minősége nem feltétlenül vetekszik más országok termékeiével.

– Feltámaszthatóak az arab–magyar kereskedelmi kapcsolatok?

– Magyar részről aggodalommal tölt el, hogy egyrészt a magyar ipar leépült, másrészt a korábban nagy exporttevékenységet folytató sikervállalatok már nem magyar kézen vannak. Az arab államok részéről az utóbbi években viszont azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy Magyarországgal ismét fölépítsék a régi kereskedelmi kapcsolatokat. Ennek egyik alapja az a számos Magyarországon tanult, így magyarul tudó és hazánk irányába elkötelezett, de saját országában már vezető pozíciókat betöltő ember, aki szeretné a magyarországi kapcsolatokat erősíteni. Sajnálatos módon azonban ezek az emberek a magyar vízumpolitika következtében falakba ütköznek. Mint „terrorista országok” polgárai ugyanis nem kapnak esélyt a beutazásra. Nemcsak üzleti kapcsolatok kiépítése céljából nem tudnak ide látogatni, de még a családjaiknak sem tudják megmutatni azt az országot, ahol diplomájukat szerezték. Ismerek egy konkrét esetet, amikor egy magyar követség hosszas procedúráknak vetett alá egy tekintélyes arab üzletembert. Újabb és újabb kiegészítéseket követeltek tőle, többek közt annak igazolását, hogy a számláján van-e néhány száz dollár. Végül még akkor sem adtak neki vízumot, amikor bemutatott egy több millió dolláros bankszámlabetétről szóló igazolást.

– Mi lehet a magyar félelmek oka?

– Magyar részről a félelem teljesen megalapozatlan, mivel hazánk a terrorizmusnak nem célországa. Budapesten egy terrorista akció nem keltene akkora figyelmet, mint Párizsban, Londonban vagy New Yorkban. Ráadásul az egykori arab diákok pontosan tudják, hogy őket a magyar nép nem gyűlölködve vagy rasszista módon, hanem szeretettel fogadta. Ezek az emberek nem azért jönnek ide, hogy robbantsanak. Ahogy egy arab könyvkiadó egyszer kifejtette nekem, a világ olyan, mint egy kalap. A közepén van a nagy többség. Ezek az iszlám világában sem terroristák, hanem békés emberek. A két szélen viszont van egy lapos karima. Ők hajlamosak a szélsőségre, ezért őket kellene kiszűrni. De az nem történhet úgy, hogy a nagy többséget is kizárjuk. Tudomásom szerint Magyarországon jelenleg, mintegy 2800 iráni diák tanul, akikkel az égvilágon semmi baj nincs. Ugyanez vonatkozik a négy vagy ötszáz szaúd-arábiai diákra is. Az élet tehát nem igazolja vissza a félelmeket.

– Ellenérvként felhozhatnánk, hogy Magyarország aláírta a schengeni szerződést, így az ide érkező veszélyes elemek könnyen továbbjuthatnak Nyugatra.

– Továbbjuthatnak, mint ahogy a nálunk sokkal liberálisabb vízumpolitikával rendelkező nyugati országokból is ide juthatnának éppenséggel. De a tapasztalat nem ezt mutatja. Nem is beszélve arról, hogy ki lehet adni korlátozott, csak adott országra vonatkozó schengeni vízumot is, mint ahogy ezzel a nyugati országok is próbálkoznak már. Olaszország például a líbiai állampolgároknak saját gazdasági érdekeit védve, olyan vízumot bocsát ki, amelyik csak Olaszországra érvényes.

– Hogyan tekintenek az arabok a magyarokra? A magyarság keleti eredete jelent-e bármiféle köteléket a két nép közt?

– Az arabokkal nem vagyunk rokonok, hiszen más irányból jöttünk. A puszta világából való eredet ugyanakkor azt jelenti, hogy valamiféle mentalitásbeli hasonlóság azért megvan. A magyarok is nomád ősökre tekintenek vissza, mint ahogyan az arabok is. Ez sok tekintetben hasonló gondolkodásmódot eredményez. Az a befogadó magyar mentalitás pedig, amely legalábbis eddig jellemezte Magyarországot, azt az eredményt hozta, hogy akik Magyarországra jöttek, nem érezték magukat rosszul nálunk, mint ahogyan egy magyar sem érzi magát rosszul, ha közel-keleti országba utazik. Ha tehát a gyakorlatban összetalálkozunk, akkor általában nagyon jól megértjük egymást. Az, hogy emberként szót tudunk érteni, azt jelenti, hogy az élet más területén is adva vannak azok a lehetőségek, hogy a problémákat megoldjuk. Ha azt kérdezné valaki, hogy Európában melyik az az ország, amelyik a leginkább alkalmas arra, hogy a közel-keleti kultúrát megértse, akkor azt mondanám, hogy Magyarország. Hacsak nem rombolná le ezt valami érthetetlen merevség és elzárkózás, amit nem Magyarország érdekei mozgatnak, hanem egy túlértelmezett szövetségi hűség.

– Mennyire látja reálisnak az Iránnal kapcsolatos aggodalmakat?

– Szilárd meggyőződésem, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok. Ezt a hagyományos iráni külpolitika is megerősíti. Tudni kell, hogy Irán teokratikus állam, ahol a fő vallás a tizenkét imámos síita hit. Ez az irányzat Mohamed próféta unokatestvére, Ali leszármazottai, az imámok hatalmát hirdeti. Ők a közösség teljhatalmú urai, így többek közt a háború indításának a joga csakis az ő kezükben van. A tizenkettedik imám, a Mehdi azonban a X. században eltűnt. Azóta a tizenkét imámos síita közösségeknek, bár de facto vannak irányítói, de jure nincsenek legitim vezetői. Irán 1501-ben tette meg a tizenkét imámos síita iszlámot államvallássá. Legfőbb vallási és politikai tekintély hiányában így az elmúlt fél évezredben Irán soha nem indított hadat mások ellen, hanem kizárólag csak védekező háborúkat folytatott. Másrészről Irán hagyományosan olyan politikát visz, amelynek több központja van. Ha ezen központok egyike el is határozná, hogy valamelyik országot megtámadja, a többiek semlegesítenék. A harmadik érv az iráni fenyegetés ellen a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség álláspontja, amely szerint Irán nincs abban a helyzetben, hogy atombombát tudjon gyártani. Ez azt jelenti, hogy inkább egy médiaháborúról van szó, semmint reális veszélyről. Természetesen Iránnak megvannak a maga állami és külpolitikai érdekei. Elképzelhető, hogy a libanoni Hezbollahot támogatja, de nem gondolhatjuk azt sem, hogy Izrael támogatás nélkül áll.

– Barack Obama amerikai elnök változó Közel-Kelet-politikája hozhat változást a Kelet és Nyugat viszonyában?

– Nem hiszem, hogy az Egyesült Államok hátat fordítana szövetségesének, Izraelnek. Az viszont szemmel látható, hogy az eddiginél kiegyensúlyozottabb álláspontra törekszik. Tehát a régi római bölcsesség, az „audiatur et altera pars” vagyis hogy „hallgassuk meg a másik felet is”, egyre inkább teret nyer az amerikai és az európai külpolitikában egyaránt.

Sayfo Omar