Az orosz légiirányítók külön javasolták a lengyel elnököt szállító gép pilótájának, hogy a köd miatt inkább Moszkvában vagy Minszkben szálljon le. Valami különös, lapzártánkig ismeretlen okból azonban a gép mégis Szmolenszk felé fordult. Az ottani légiirányító háromszor utasította vissza a pilóta leszállási kérelmét. Végül negyedjére a Tu–154-es a leszállópálya felé vette az irányt. A gép szárnya azonban beakadt a leszállópálya körüli fenyők koronájába, a repülő lezuhant és kigyulladt.

Hogy a tragédiában a pilóta vagy a gépen ülők nyakassága játszott közre, nem tudni. A CNN szerint a fekete doboz által rögzített adatok arra utalnak, hogy maga az elnök utasíthatta a pilótát a leszállásra. A tragédiában gyakorlatilag a teljes lengyel vezérkar életét vesztette. Lech Kaczynski és felesége mellett a gépen ült a lengyel központi bank vezetője, a külügyminiszter-helyettes, az olimpiai bizottság elnöke, Ryszard Kaczorowski, az utolsó emigrációban élő lengyel elnök, a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke, több képviselő, püspök, valamint számos állami és önkormányzati tisztviselő.

Az élet persze nem áll meg. A lengyel alkotmány értelmében az államfői feladatokat az alsóház elnöke, Bronislaw Komorowski veszi át, az előrehozott elnökválasztást pedig két és fél hónapon belül megtartják.

A modern Európa történetében nem akadt arra precedens, hogy egy ország ily drasztikus hirtelenséggel veszítse el vezetőinek krémjét. Más kérdés, hogy a nyugati világban nem veszik félvállról a biztonsági előírásokat. Németország vagy az Egyesült Államok vezetői csakúgy, mint az angol királyi család tagjai éppen ilyen okokból nem utaznak soha ugyanazzal a géppel.

Bár a vizsgálatok szerint a bajt nem technikai hiba okozta, a lengyel politikusokat szállító flotta állapota mindenképp megér egy misét. Kaczynski egy több mint húszéves orosz Tu–154-es elnöki géppel repült, amit a lengyel sajtóértesülések szerint takarékossági okokból nem cseréltek modernebbre. A repülők zsigulijaként számon tartott gép 2008-ban már okozott ijedelmet, amikor az elnök egy kisebb műszaki hiba miatt csak késve tudott felszállni Mongóliában. De a lengyel légiflotta siralmas állapota már 2004-ben is vitatéma volt, amikor Leszek Miller szociáldemokrata miniszterelnök hátsérüléseket szenvedett egy helikopteres balesetben.

A tragédiával a modern Lengyelország egyik meghatározó, ugyanakkor megosztó politikusa távozott. A gyermekszínészből jogásszá, majd politikussá avanzsált Kaczynski igazi konzervatív volt. Varsó polgármestereként kétszer is betiltotta a homoszexuálisok tervezett felvonulását. Emellett ő volt a legbefolyásosabb hallgatója a Radio Maryja nevű, nemzeti érzelmű, de ellenségei által antiszemitizmussal vádolt katolikus rádiónak. Ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski 2005-ben lett miniszterelnök. 2007-ben azonban a testvérek által csak IV. Köztársaságnak nevezett álom elbukott.

Kritikusai szerint Lech Kaczynski külpolitikája kommunista ellenreflexekre épült. Az akut oroszfóbiában szenvedő elnök hazája biztonságát az Egyesült Államokkal és az Európai Unió országaival való kapcsolatok erősítésével kívánta szavatolni. Ő volt az, aki szinte elsőként bólintott rá George W. Bush kelet-európai rakétavédelmi terveire, ami akkoriban szinte hidegháborús állapotokhoz vezetett az Egyesült Államok és Oroszország között. A rendszer telepítése végül nem Kaczynski, hanem Barack Obama belátása miatt hiúsult meg.

Az elnök nemzete problémáinak fontos okát vélte felfedezni az energiabiztonság hiányában, amiért szintén Moszkvát tette felelőssé. Radoslaw Sikorski védelmi miniszter a Ribbentrop–Molotov-paktumhoz hasonlította az Oroszországból Németországba haladó, Lengyelországot elkerülő Északi Áramlat gázvezetéket. Moszkva azonban éppen a lengyel faktor bizonytalansága miatt döntött úgy, hogy tízmilliárd dollár többletköltséget vállalva nem Lengyelországon keresztül, hanem a tenger fenekén fekteti le a csöveket.

Kaczynski nem egyszer köpött bele Moszkva levesébe. 2006-ban Varsó az éppen zajló lengyel–orosz húsimport körüli vita miatt vétózta meg az Európai Unió és Oroszország partnerségi megállapodásáról szóló tárgyalásokat. Kaczynski emellett Ukrajna és Grúzia NATO-hoz való csatlakozásának egyik élharcosa volt. A lengyel elnök Oroszország 2008-as, Grúzia elleni offenzívája idején azon kevés nyugati politikusok egyike volt, aki szolidaritást vállalt Mihail Szaakasvilivel. 2008-ban az oroszok tiltakozása ellenére személyesen repült Grúziába, hogy szolidaritást mutasson a grúzokkal, mikor pedig az oroszok blokkolták a grúz internetes portálokat, Kaczynski a lengyel elnöki oldalt kínálta fel a frontvonal híreinek közlésére.

Az elnök oroszok iránti ellenérzését leginkább egy 2009-es történet példázza. Mikor Vlagyimir Putyin Lengyelországban járt, az elnök állítólag felhívta a miniszterelnököt, akitől megkérdezte: „Ezt minek engedtétek be az országba?”

A lengyel–orosz viszonyok Donald Tusk miniszterelnöksége óta indultak javulásnak. Tusk az elnöki gép katasztrófája előtt tért haza Katynból. Részben az ő diplomáciai erőfeszítéseinek is köszönhető, hogy Putyin a történelem során először elismerte a Kreml felelősségét a korabeli lengyel elit lemészárlásában, és pár nappal korábban az orosz állami televízió is levetítette Andrzej Wajda lengyel rendező Katyn című filmjét. A sors iróniája, hogy Tusk, aki a lengyel sajtó szerint könnyekkel fogadta az elnök halálhírét, valójában épp a Kaczynski iránti ellenszenvének köszönheti életét.

Az állam- és a kormányfő korábban többször keveredett vitába arról, hogy ki milyen ügyben képviselje az országot. A két politikus ezúttal sem volt hajlandó közös repülőre szállni…

A tragédiával a sokat szenvedett lengyel nép évszázados rémálmai éledtek újra. A kommunizmus húsz évvel ezelőtti bukása óta Lengyelország – tán történelme során először – ha nem is súrlódásmentesen, de békében élt a szomszédaival. Nagy szó ez, hiszen a nagyhatalmak közé ékelt nép történelme elnyomás, ellenállások és lázadások sora. Emlékükben számos évszám, helyszín mellé társul tragikus emlékkép, kifejezés, nyelvüket pedig olyan nyelvi emlékek díszítik, mint a dicsőséges „lengyel január”, a tragikus „lengyel szeptember”, amik a külföldiek számára semmit nem mondanak.

Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy a szabad Lengyelország elnökét és vele együtt a politikai és gazdasági elitjét éppen Katynnál érte a halál. Ott, ahol Sztálin hét évtizede a lengyel katonai és polgári elitet mészároltatta le. Ahogy Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője és volt elnök fogalmazott: „Katyn elátkozott hely.”

A hírek hallatán sok lengyel számára – köztük a TVP csatorna elemzőjének is – a Gibraltár szó volt az első, ami eszébe jutott. Wladyslaw Sikorski emigráns lengyel elnök 1943-ban szenvedett rejtélyes repülőbalesetet az Európát Afrikától elválasztó szoros felett. A britek szerint baleset történt. A lengyelek azonban mást sejtettek a háttérben. A szerencsétlenség alig három hónappal azután történt, hogy a németek megtalálták a katyni tömegsírokat, Sikorski pedig a Szovjetuniót vádolta meg a mészárlással. Sztálin haragjában a szabad lengyel vezetéssel való kapcsolatok megszakítására szólította fel a Hitler-ellenes koalíció tagjait. Sikorski tehát a szovjeteknek és a briteknek is útjában állt.

Sokan párhuzamot vélnek felfedezni Gibraltár és Szmolenszk között. Köztudott, hogy Vlagyimir Putyin sem szívleli a szókimondó – de legalábbis oroszellenes – lengyel vezetőket. Ezúttal azonban kevés hitele van az összeesküvés-elméleteknek. Moszkva előtt mindenesetre történelmi lehetőség áll arra, hogy hátat fordítva a múltnak, bizonyítsa szolidaritását a lengyel nép iránt. Ezt az orosz politikusok is érzik. Medvegyev elnök nemzeti gyásznapot rendelt el a tragédiát követően. A lengyel nép pedig nagyobb csapásokat is átélt történelme során. A mostani baleset mögött nem a rosszakarók vagy a végzet, hanem talán csak a balszerencse állt. Minden bizonnyal Szmolenszk áldozatai sem szerették volna, hogy a régi démonok újra előbújjanak a környező fenyvesekből. Az azonban mostantól kitörölhetetlenül belevésődik minden lengyel agyába és lelkébe, hogy Katyn valóban elátkozott hely.

Sayfo Omar