Érdekes eredményt hozott az edelényi választókerületben az országgyűlési választások első fordulója. A közel 36 ezer szavazásra jogosult 63,28 százalékának részvétele mellett a szavazatok 36,54 százalékával (8162 szavazat) a Fidesz jelöltje, Daher Pierre edelényi kórházigazgató nyerte az első kört. Második lett a város korábban fideszes, most független polgármestere, Molnár Oszkár, akit 24,14 százalék támogatott (5392 szavazat). A harmadik helyen a Jobbik jelöltje, Miklós Árpád végzett 19,13 százalékkal (4273 szavazat). Negyedik lett a szocialista Gúr Nándor 18,7 százalékkal (4177 szavazat). Kiesett Horváth Aladár, a militáns cigányvezető, aki csak 335 szavazatot kapott egy olyan választókerületben, ahol igen jelentős a cigányok száma. A második fordulóba a jogszabályok szerint azon jelöltek jutnak be, akik az első menetben leadott szavazatok legalább 15 százalékát begyűjtötték. A borsodi 8-as választókerületben négyen is átugrották a küszöböt: Daher Pierre, Molnár Oszkár, Miklós Árpád és Gúr Nándor is nekifuthat még egyszer a mandátum megszerzésének. Bár a második forduló az eredmények ismeretében lefutott meccsnek tűnhet, korántsem az.

Tény, hogy a fideszes színekben induló Daher Pierre több mint 12 százalékos előnyt szerzett, s nemigen akadt rá példa az előző választásokon, hogy ilyen tetemes előnyt a riválisok valaha behoztak volna. Ugyanakkor Molnár Oszkár ismert és népszerű ember körzetében, s ha a jobbikos jelölt visszalép a javára, a Fidesz jelöltje bizony megszorulhat. A szocialista Gúr Nándor vélhetően nem tud érdemben beleszólni a versenybe. A választókerület eddigi országgyűlési képviselője, aki négy évvel ezelőtt mindössze 3 szavazattal előzte meg az akkor fideszes színekben induló Molnár Oszkárt, a Demokrata érdeklődésére azt mondta, nem akar asszisztálni a Fidesz kétharmados parlamenti többségéhez, ezért próbálkozik a második fordulóban. Mint mondta, abban bízik, hogy vasárnap nem pártokra, hanem személyekre szavaznak az emberek. Ugyanebben bízik Molnár Oszkár is.

Az edelényi polgármestert tavaly léptette vissza a Fidesz a képviselő-jelöltségtől, miután olyan várandós cigány nőkről tett említést, akik állítása szerint szándékosan kárt tesznek magzatukban magasabb összegű szociális juttatás reményében. Ezen állításból országos botrány lett, s amikor pedig előkerült egy felvétel, amelyen Molnár Oszkár a zsidó nagytőke gazdasági hódításairól beszélt, korábbi pártja az edelényi kórház igazgatóját, a Libanonban született Daher Pierre-t jelölte helyette. Kettejük személyes kapcsolata ezután megromlott, olyannyira, hogy ma már köszönő viszonyban sincsenek egymással. Így állt elő az a helyzet, hogy a polgármester függetlenként ráindult a Fidesz jelöltjére, múlt héten pedig azt is világossá tette, hogy nem lép vissza Daher Pierre javára. Daher Pierre úgy véli, volt barátja, akivel hónapok óta nem beszéltek, sértett ember, és csak saját személyes karrierjét építi.

Az első választási forduló eredménye nyomán a párharc még jobban kiéleződött, hiszen a verseny borítékolhatóan kettejük között dől el. Az esélyes minden számítás szerint Daher Pierre, hacsak a Jobbik jelöltje, Miklós Árpád vissza nem lép Molnár javára. A miskolci Lévay József Gimnázium matematika-fizika szakos tanára megkeresésünkre elmondta, a Jobbik vezetésének álláspontja az, hogy állva maradt jelöltjeiket nem léptetik vissza. Bár személyesen régóta jó viszonyban van Molnár Oszkárral, a független jelölt esetleges győzelme esetén párt- és frakcióháttér híján eszköztelen lenne az Országgyűlésben, véli a Jobbik jelöltje. Egyébként, tette hozzá Miklós Árpád, Molnár Oszkár nem kereste meg őt, már csak ezért sem merült fel a visszalépés.

Miklós Árpád szavainak némileg ellentmond, hogy a Jobbik országos vezetésében a Demokrata információi szerint komolyan felmerült edelényi jelöltjük visszaléptetése Molnár Oszkár javára. Egy pénteki MTI-hír szerint „A Jobbik elnöksége a héten dönt arról, hogy Borsod- Abaúj-Zemplén megye 8. választókerületében visszalépteti-e egyéni képviselőjelöltjét a választáson független jelöltként induló Molnár Oszkár, Edelény polgármestere javára, mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szerint Molnár egy tipikus jobbikos, egy olyan »fideszes, aki szembenézett az igazsággal, és aztán ki is mondta azt«. Az esetleges visszalépés előtt azonban még meg akarják vizsgálni, hogy Molnár Oszkár programja mennyire hozható összhangba a Jobbikéval.”

Edelényben, a választókerület közel tízezres lélekszámú központjában minden általunk megkérdezett helyi polgár változásra vár. Többségük Daher Pierre-t támogatta az első fordulóban, de akadtak Molnár-pártiak és Jobbik-szavazók is. Szocialista szimpatizánssal viszont nem találkoztunk, vagy ha igen, jól titkolták vonzalmukat. Akárhogy is, határozottan érezhető a változás iránti igény. A legtöbben nagyra becsülik Molnár Oszkár polgármesteri tevékenységét, ugyanakkor elismeréssel szólnak a meglehetős népszerűségnek örvendő Daher Pierre-ről is, aki példátlan bravúrral nyereségessé tette az edelényi kórházat. Őt tartják esélyesnek, s e lélektani helyzet a szavazást is befolyásolja. Azt is többen elmondták, jó kombinációnak tartják, ha egy választókerületnek kormánypárti képviselője van. Az is tény, hogy még soha nem állt elő ilyen helyzet: két jobboldali jelölt közötti harcot egy harmadik jobboldali szereplése döntheti el, míg a baloldali csak messziről nézheti a versenyt. Erre mondják: jobbnál jobb…

Ágoston Balázs