Jutka néni csupa mosoly, amikor kérdezzük. Ő a Lipóti Pékség egyetlen főállású munkatársa, aki az első nap óta itt dolgozik. 1992 áprilisában ment először munkába és készítette a pékárut Tóthék családi házában, a nagymama szobája mögött. A lipóti sütöde ma már jóval nagyobb, mint akkor. A lassú gyarapodással, a sok toldással százméteres hosszúságúra nyúltak meg a pékséghez tartozó épületek, de a bejárat most is csupán fél perc sétára van a tulajdonos otthonától. Jutka néni tevékeny részese volt azoknak az időknek, amikor negyedmagával még csak kenyeret és néhány péksüteményt készítettek. Ma már százféle termék közül válogathat, aki betér egy mintaboltjukba, a kollégái száma pedig hatszázra nőtt. Ők azok, akiknek ma közvetlenül vagy közvetve Tóth József Péter ad munkát. A Lipóti Pékség a napokban ünnepelte tizennyolcadik születésnapját.

Seregszemle

A cégvezető magabiztosságot sugároz, a tekintete fürkésző, mintha egy pillanat alatt fel akarná mérni a másikat. Hadar, de nem nyeli el a szavakat, amikor beszél, lehet érezni, gyorsan jár az esze. A megjelenése elegáns, de senki nem mondaná meg róla, hogy egy milliárdos árbevételű vállalkozást vezet. Nyitott és láthatóan könnyen szót ért az emberekkel, de amikor a szakmáról kérdezzük, a válaszokból és a reakciókból sejteni lehet, hogy a tárgyalóasztalnál lényegre törő és kemény vitapartner.

Kora reggel a falubeliekkel kávézik, de tud és szeret élni. Büszke az elért sikereire és szívesen is beszél róluk. Az a fajta ember, aki folyamatosan keresi a lehetőségeit annak, hogy miként tudná fejleszteni magát és vállalkozásait. Meglehet, egy vérbeli vállalkozó ebben találja meg önmagát? A cégei pedig, mi tagadás, hasonlítanak hozzá. Növekednek, gyarapodnak és fejlődnek.

Tavaly ilyenkor mondta el a Demokratának, hogy mit vár a következő évtől, és ez nagyjából teljesült is. Most az újpesti piacon sorolta az eredményeket. Tizenkét hónap alatt 25 bolt nyitott, főleg Budapesten. Húsz településen összesen mintegy 90 üzletnél járnak, melyeket négy sütödéből látnak el áruval. Az országhatárokon túl, a Felvidéken is folytatódott a fejlődés, Révkomárom és Dunaszerdahely után Nyugat-Szlovákia a cél. Nemrég nyitott meg a nagymagyari, 800 négyzetméteres pékség és sikerült átvenniük egy 12 boltból álló hálózatot, ezekhez kávézó is tartozik.

Ma három cégbe tömörülnek a vállalkozó üzleti érdekeltségei: a Lipóti Pékséget és az üzlethálózatot a Proteus-Gold Kft., valamint a Tatabányai Sütőipari Kft., a lipóti Orchidea Wellness Hotelt pedig a Pro Oppido Kft. működteti. A közel két évtizede, húsbolti eladóként megkezdett, kereskedőként folytatott kitartó munka gyümölcsei tehát beértek, és erre felfigyelt a nagybetűs üzleti szféra is. Tóth József Pétert a Vállalkozók Országos Szövetsége Az év vállalkozójává választotta, és a Kisalföld Presztízs-díja mellett idén begyűjtötte az Ernst & Young rendkívül rangos, Az év üzletembere díj átadásakor kiosztott Példakép különdíját.

– Ez utóbbi felelősséget is jelent – mondja a Demokratának a cégvezető, aki még hozzáteszi, nem egy ember érdemei ezek a díjak, hanem egy csapaté. Ő csak segít a hajót irányítani. Legalább ennyire büszke arra, hogy a Lipóti Pékség a Nyugat-magyarországi Egyetem mintagazdasága lett, a hétszáz lelkes falu pedig kategóriájában megnyerte a Virágos Magyarországért versenyt és a nemzetközi megmérettetésen képviselheti az országot.

Átrobogva a válságon

A változás kézzelfogható, szemmel látható, sőt érzékelhető. Jutka néni szerint legalábbis a pékáruk finomabbak lettek a tizennyolc év alatt. A növekedés nem tört meg a válság évei alatt sem: a hosszú ideje tartó évi harmincszázalékos gyarapodás után a lendület tavaly lassult, de ennek az az oka, hogy a tatabányai sütöde tavalyelőtti átvétele és átszervezése sok energiát felemésztett. De már ott is gőzerővel termelnek, megduplázták a forgalmat és közel tízszeresére növelték a pékárugyár jövedelmét. A hotelban is csak pár százalékos volt a vendégéjszakák számának csökkenése.

Vajon készültek-e a válságra? Valójában mindig is készültek egy válságra, és bár nem olyan lett, mint amilyennek várták, de nem is sokban különbözik tőle.

– Egy vállalkozó mindig próbál előre gondolkodni. Már több válságot átéltem, rendszerváltást, EU-csatlakozást, a többgenerációs múlttal, tapasztalattal, erős banki háttérrel rendelkező multik versenyét. Már a mintabolthálózattal is egyfajta védekezési stratégia kialakítása volt a célunk – mondja Tóth József Péter.

A nagy ötlet, a multikkal való szakítás és a franchise rendszer bevált: a Lipóti Pékség égisze alatt ma már gomba módra jönnek létre az üzletek, amelyeket a jelentős önállóságot élvező alvállalkozók vezetnek. Jelentkező akad bőven, szinte „megeszik őket” azok, akik mintaboltot akarnak nyitni. A vezetők arra számítottak, hogy előbb-utóbb újra a multikkal kerülnek szembe.

– Ehelyett kaptunk egy világválságot, és tulajdonképpen teljesen megegyezik a kettő.

Mármint hatásaiban és abban, hogyan lehet túlélni:

– Tovább kell erősíteni a csapatot, a szakembergárdát és még többet dolgozni. Minta már van: Albert Zsolt, a komáromi Nokia felső vezetője több mint fél éve döntött úgy, hogy Tóth József Péterrel dolgozik tovább.

A válságkezelés így hát természetesen, szinte magától jött, de mi lehet a siker mélyebb titka? A menedzser a kezdetektől visszaforgatja a profitot a vállalkozásaiba, a termelést pedig megtartják maguknak, és azt igyekeznek a borászathoz hasonlóan művészi szintre fejleszteni.

– Csak az a cég működhet jól, ahol a vezető minden egyes munkafázist éppúgy el tud végezni, mint bármelyik munkatárs – vallja Tóth József Péter –, és nemcsak a pékmesterséget tanulta ki, de egyfajta álruhás Mátyás királyként éveken keresztül belülről figyelte meg a szállodája életét is. A vendégek között volt, ő vitte sétakocsikázásra, csónaktúrára őket, ő nyírta a füvet. – Ez az igazi közvélemény-kutatás.

Hiába, egy alkalmazottnak tartott embernek könnyebben kitárulkoznak a Lipótra érkezők, és elmondják neki, miként találtak oda, hogyan érzik magukat. A konkurencia legyőzéséhez vezető úton legalább ilyen fontos állomás az üzlettársak kiválasztása, a pékségek szigorú belső rendje és a vásárlók igényeinek figyelembevétele. Mindezt ma úgy neveznénk: minőségbiztosítás. Tóth Péter József csupán szóbeli megállapodásokat köt a boltosokkal, de azt betartja és betartatja. A multik többnyire több száz oldalas, egyoldalú szerződéseket íratnak alá velük. Ő azonban másképpen látja.

– Ne csak azért dolgozzunk együtt, mert egy szerződés köt össze minket. A megegyezés persze nem ilyen egyszerű, és csak azután kerülhet rá sor, ha a lipóti pék – munkatársai, ismerősei a faluban egymás között így is nevezik: a pék – meggyőződött arról, hogy a partner hasonló gondolkodással bír, ügyel a minőségre, a választékra, az árakra. Csak olyan üzletet enged kinyitni, amelyik sikerre van ítélve. Ha kell, napokon át a kiszemelt helyszínen figyeli a járókelők mozgását, forgalmát, amíg áldását adja a boltnyitásra. – Nem akarom, hogy valakit a vágyai csapdába sodorjanak – mondja erre.

Volt úgy, hogy négy kiszemelt helyszín után csak az ötödiket találta megfelelőnek. És hogy mit takar a szigorú belső rend? Tíz-tizenöt pontot, így például azt, hogy milyen rendezetten helyezik ki a termékeket, kézzel nem lehet az áruhoz nyúlni, és szemét még az utcán sem lehet a bolt előtt. Honlapjukon kérdőívek és nyereményjátékok várják a vásárlókat, és figyelik a negatív visszajelzéseket. Kaptak már képeslapot Kuala Lumpurból is, ahova eljutott a termékük.

– Egy vásárlótól, aki nem volt megelégedve a háromkilós parasztkenyérrel, kaptam egy e-mailt. Azt írta, hogy a gyors fejlődés miatt nem fogjuk tudni tartani a minőséget. Elkértem a telefonszámát, felhívtam, és elmondtam neki, hogy miről szól ez a szakma, a kenyérsütés, és hogy nem is létezhet két egyfajta kenyér. Száz dologtól függ, hogy milyen lesz: a liszttől, a külső hőmérséklettől, a páratartalomtól. Tízből kilenc és félszer olyan a kenyér, amilyennek szeretném. Megkértem, hogy vegyen még egy kenyeret és adjon még egy visszajelzést. Egy hét múlva meg is jött a válasz: jó a lipóti kenyér. Életem egyik legszebb pillanata volt.

A válság más szempontból is nekik dolgozott. Sajnos magyar pékségek is mennek tönkre és persze a bérleti díjak csökkennek, könnyebb jó helyet találni egy új boltnak. Nem volt ez másképp Szlovákiában sem, ahol a terjeszkedési stratégia során más az elképzelés, mint Magyarországon volt. Itthon a saját mintabolt-hálózaton belüli értékesítést választották. Multiknak azért nem szállítanak, mert ellenfélnek tartják őket és szeretnének elvenni a forgalmukból, a kisboltoknak pedig azért nem, mert nem akarják túlzottan elaprózni magukat. Szlovákiában az utóbbi oldal már nem tabu. Ha egy cég kisvállalkozásból közepessé növi ki magát, majd tovább fejlődik, akkor előbb-utóbb új üzleti modellre van szükség. Tóth József Péter munkáját tucatnyi ember segíti, üzemvezetők, kereskedelmi és marketingvezetők, akikkel hetente egyszer egész napos megbeszélést tart. Éppen ezekben a hetekben gondolkodnak azon, hogyan tovább. Albert Zsoltot már maga mellé vette ügyvezetőnek, de úgy tartja, mivel további növekedés várható, újabb és újabb megoldandó feladatokkal, további meghatározó, jó gondolkodású embereket kell nevelniük.

– Mert sajnos olyan munkatársakat, akik a mi gondolkodásunkat ismerik és átlátják, nem kapni a piacon.

Szüntelen fejlődés

Új feladatok és tervek márpedig vannak.

– Egy vállalkozó mindig azon gondolkodik, hogy ha valahol gyenge pontot érez a vállalkozásában, azt hogyan tudná megerősíteni. Lipóton a nyolc hónapos szezon kibővítése a cél, hogy növekedjen a vendégéjszakák száma.

A helyi gyógyvíz erejét kihasználva termálvízzel aláfűtött, UEFA-szabványos futballpályákat hoztak létre, egy füvest és egy műfüvest, hogy a közeli csapatok a téli felkészülés idején ne Málta vagy Ciprus felé vegyék az irányt, hanem náluk táborozzanak. Ottjártunkkor éppen a pályák ügyében intézkedik.

– Kerítés, labdafogó háló, parkosítás, csempézés, festés, tavasszal végzünk mindennel. Vannak céljaink, hogy akár nagyobb csapatok is érkezzenek és vigyék a hírünket.

Ahogy előre halad az idő, bejárjuk a falut, Tóth József Péter egy félig titkos tervébe is beavat. Eddig Budapest volt hálózatuk keleti végvára, de nem kizárt, hogy hamarosan Debrecenben is megvetik a lábukat.

A cívis várost és polgármesterét ugyanis követendő példának tartja. Az üzletek profilját is fejlesztené, hiszen az lenne az igazi, ha minden boltjuk össze lenne kötve egy színvonalas kávézóval. Ám azt, hogy egy üzlet megfelelő helyen legyen és elegendő négyzetméternyi terület is tartozzon hozzá, már nagyon nehéz összehozni.

A cégvezető nem tagadja, hogy szívesen venné, ha többet kérdeznék az ország dolgairól és alkalmanként kikérnék a véleményét. Több mint húsz éve van a pályán, nemcsak a vendéglátásban, a sütőiparban és a kereskedelemben van otthon, de az önkormányzati és az állami szférában is. Korábban több kormány alatt sikeresen pályáztak támogatási pénzekre, így a Széchenyi Terv keretében, az OLLÉ Pálya Programtól és az Európai Uniótól is kaptak százmillió forintos nagyságrendű összegeket.

– Ha rajtam múlna, ez az ország nem így állna. Nagyon mélyre süllyedtünk. Nem eladtuk, hanem elajándékoztuk a piacot. Ami pénzt mi beviszünk a multikba, az holnap már angol vagy más bankszámlákon forog. Az ország most levegőért kapkod, és a helyzet magával rántja a jó magyar vállalkozásokat is, azokat, amelyekre építeni kellett volna. Abból a pénzből is tudna építkezni az ország, amit a magyar vállalkozó keres és magyar vállalkozásba forgat vissza. Nálunk néhányan arra büszkék, hogy Dél-Magyarországon a horvátoknak építettünk egy autópályát, és arról írnak, hogy hány perc alatt lehet lemenni a horvát tengerpartra, és hogyan lehet kigurítani azt a kevés forintot is az országból, ami még megmaradt. Ha mi is így gondolkodtunk volna, és a konkurenciának dolgozunk, már régen tönkrementünk volna.

Úgy látja, elég későn kezdett rájönni az ország arra, hogy mekkora baj van, pedig már évekkel ezelőtt tisztán lehetett látni, hogy rossz az irány.

– Világválság van, de hogy Magyarország milyen súlyos helyzetbe került, azt csak az nem látja, akinek egy kis rálátása sincs az országra.

Világszint a világ végén

Lipót az elmúlt húsz évben teljesen átalakult, az Isten háta mögötti faluban hihetetlenül felpezsdült az élet.

– Messzemenően optimista vagyok a családommal, a falummal, a vállalkozásaimmal kapcsolatban, nem másért, hanem mert tettünk azért, hogy újra és újra fenn maradjunk a vízen. Életemben egy lottót sem töltöttem ki, mert nem a csodában, hanem a megtett munkában és a pozitív gondolkodásban bízom – mondja a vállalkozó-polgármester, aki Lipóton született és ott is szeretne meghalni.

– Nekem és a családomnak is fontos, hogy milyen környezetben élünk, milyen az emberek hangulata, közérzete. Én ezt egy nagycsaládi életnek tekintem – vallja, és egy falu népe bizonyítja, hogy valóban úgy is él.

Lipótra egyébként, az ország északnyugati sarkába csak először nehéz eljutni, elsőre mi is eltévedtünk. Visszatérni már könnyebb lesz. Hamarosan nemcsak a pihenni vágyók és a labdarúgók érkezhetnek a településre, hanem azok is, akik szeretnék élőben látni, hogyan készülnek a pékáruk, amelyekből minden magyar évente 40-50 kilót elfogyaszt. A lipóti sütödét átalakítják, a mellette lévő földterületet parkosítják, az épületet kicsinosítják, hogy a látogatók bemehessenek és megtekinthessék az egyes munkafolyamatokat. És a családi ház mögött, a vállalkozás indulásának helyszínén azt is megtapasztalhatják, mit jelentenek azok a szavak: hinni és építkezni.

Monostori Tibor

* * *

Üdvözlet Malajziából

„A világ legjobb kenyerét sütik. A barátom teljesítette két kívánságomat, magyar kenyér és házi zsír. Három nap után a cipó olyan friss volt, mint a napi itt, ahol kevés kenyér fogy. (…) Csodálatos kenyér. 56-ban jöttem el, a nyelvet részben el lehet felejteni, de a magyar kenyér ízét soha.”