Világrekord segélycsomag – ezzel a címmel jelentek meg a lapok, miután múlt hét végén döntöttek a Görögországnak szánt 110 milliárd eurós mentőövről. Az összeg háromnegyed részét az eurózóna tagállamai állják, a maradékot a Nemzetközi Valutaalap adja. Németország 22 milliárd euróval járul hozzá Görögország kiegyensúlyozásához, „az egész euróövezet stabilitása érdekében”. A második legnagyobb segélycsomagot, 18 milliárd eurót Franciaország adja. Pikáns részlet, hogy északi szomszédunkat, a Görögországnál sokkal szegényebb Szlovákiát, amely 2009 óta az euróövezet tagja, szintén sújtja a segélynyújtási kötelezettség: Pozsony 816 millió euróval köteles támogatni Görögországot – amit vélhetően hitelfelvételből lesz kénytelen fedezni.

Ismétlődő fegyelmezetlenségek

A gazdasági folyamatokat figyelők számára régóta nyilvánvaló, hogy Görögország az eurózóna leggyengébb láncszeme – azonban hogy ekkora a baj, még a többi tagország vezetőit is meglepte. Emlékezetes: fél évvel ezelőtt Görögország azzal került a címlapokra, hogy a választásokon frissen győztes kormány bejelentette: 6 százalék helyett 12,6 százalék lesz a 2009-es államháztartási hiány. Sőt, azt is kénytelenek voltak beismerni, hogy 2008-ban a Brüsszelnek korábban bevallott 5 százalékos deficit helyett valójában 7,7 százalékkal költekezett túl a görög állam.

– Görögország nem jár el fair módon, amikor megvezette az uniót költségvetési adatait illetően – fogalmazott a BBC-nek Wolf Klinz, az Európai Parlament egyik német delegáltja. Pedig valójában az uniós politikusokat nem először csapták be görög kollégáik. Görögországot 2001-ben vették fel az euróövezetbe, ám már akkori gazdasági adatairól is kiderült, hogy manipuláltak voltak. Az euró bevezetését ugyanis akkor is szigorú feltételekhez kötötte Brüsszel: a GDP 3 százalékánál nem nagyobb éves államháztartási hiány, a GDP 60 százalékánál kisebb államadósság, a többi tagállamnak megfelelő alacsony infláció. Görögország 1999-es adatairól viszont utólag kiderült: a valóságos 3,3 százalék helyett csupán 1,8 százalékos államháztartási hiányt tüntettek fel, csakhogy bekerülhessenek az eurózóna tagállamai közé. 2005-ben pedig ismét lebuktak, amikor nyilvánosságra került, hogy nagy amerikai bankok láthatatlan hiteleket adtak Görögországnak a valósnál kedvezőbb államháztartási adatok feltüntethetősége érdekében. Valójában Görögország egyetlen egyszer sem tudta teljesíteni az államháztartási hiányra vonatkozó 3 százalékos küszöbértéket. Az euró bevezetésének évében már 4,5 százalékos hiányt produkált, majd 2003-tól ez 5 százalék fölé emelkedett, bizonyos években a 7 százalékot is meghaladva. Vagyis Görögországnak be sem lett volna szabad vezetnie az eurót. Annál inkább nem, mert a görögök amúgy is egyfajta kiskapun sétálhattak be az euróövezetbe. Bevallottan nem sikerült ugyanis teljesíteniük a 60 százalékos államadósságra vonatkozó előírást sem. Esélyük sem volt rá, hiszen Görögország adóssága ekkoriban a GDP 103 százalékán állt, s egy-egy év alatt ezt rendkívüli erőfeszítéssel is csak 3-4 százalékponttal lehetett volna csökkenteni.

Brüsszel viszont ekkor még politikai kérdésként kezelte az eurózóna bővítését, s a kontinens legősibb kultúráját, a turizmus fellegvárát minden áron be akarták vonni – ráadásul a vágyott világvaluta-szerep is a gyors bővülést kívánta –, így inkább engedményt tett a helléneknek. Megszületett az új szabályozás: az államadósságnak nem kell feltétlenül 60 százalék alatt lenni, elég, ha éveken át csökkenő tendenciát mutat. S így már beráncigálhatták az eurózónába a görög falovat.

A közös övezetbe való beemelés után a görögök szabadon élvezhették az euró használatának minden előnyét, s a Balkánon Nyugat-Európában is ismeretlen jóléti társadalmat építhettek. A közalkalmazottak száma elérte az egymilliót (a lakosság tizedét), 13. és 14. havi bért fizettek, a nyugdíjakat pedig az aktív jövedelem 70-80 százalékában határozták meg – ráadásul szintén 13. és 14. havi juttatással, bizonyos esetekben az öröklés lehetőségével. Mindezek fedezetét természetesen nem termelte meg a görög állam.

Az euró egyirányú utca

– Súlyos válság van az euróövezeten belül, ami immár nem csak Görögországra terjed ki – elemezte a folyamatokat Simon Johnson, a Nemzetközi Valutaalap korábbi főközgazdásza. A görögök laza gazdaságpolitikája ugyanis a többi déli tagországot: Portugáliát, Spanyolországot, sőt még a legfejlettebbek között számon tartott Olaszországot is válságba sodorhatja.

Portugáliától például máris elfordulnak a befektetők, épp most, amikor az ország 10 százalék körüli deficitet tervez, vagyis van rá esély, hogy a tőkepiacokról már idén sem tudja fedezni kiadásait. Olaszországot pedig minden európai országnál magasabb, a GDP 122 százalékára rúgó adósságrátája sodorhatja veszélybe.

Nem véletlenül önzetlenek a két legerősebb gazdaság, Németország és Franciaország vezetői sem. Túl az euró megmentésén, bankrendszerüknek is erős érdeke ugyanis, hogy a görögök elkerüljék a csődöt. A francia pénzintézetek görög kintlévőségei meghaladják a 78 milliárd eurót, és német bankok is 45 milliárd eurót forgatnak az „istenek földjén”, vagyis az államcsőd esetén sokkal többet veszítenének, mint amit most segítségként nyújtanak. Különösen, hogy valójában a „segítség” is kölcsön: a most kapott eurószázmilliárdokat Görögország kamatostól lesz kénytelen visszafizetni, ha majd sikerül stabilizálnia gazdaságát. Nem is kis kamattal: míg az eurózónában pillanatnyilag 1 százalék az alapkamat, Görögországnak 5 százalékos kamatot számítanak fel – igaz, ez még mindig csak a fele annak, amivel a görögök a bizalmatlan szabad piacról vehetnének fel kölcsönt.

A görög válság az eurózóna számos gyengeségére hívta fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra: lehet-e közös valutát bevezetni olyan országoknak, amelyek egyébként önállóan határozzák meg gazdaságpolitikájukat, ráadásul úgy, hogy a brüsszeli központnak alig van ráhatása – sőt, a magyar után a görög példa ismételten bebizonyította: rálátása is alig van – a folyamatokra?

De valójában nem csak arról van szó, hogy a közös valuta védőpajzsa alatt egyes országok élősködhetnek a fegyelmezett többségen. Most az is megkérdőjeleződik: egyáltalán alkalmazható-e közös valutapolitika egymástól jelentősen eltérő fejlettségű országokra? A saját nemzeti valutával rendelkező országok ugyanis a valutapolitikával (leértékeléssel vagy kamatemeléssel) is befolyásolhatják a gazdasági folyamatokat.

A közös valuta és a közös jegybank viszont lehetetlenné teszi az efféle korrekciót, annál inkább, mert a közös politikát jellemzően az erősebb tagországok gazdaságához szabják. Ha például a görögök még mindig drachmával fizetnének, a görög kormány most a nemzeti valuta leértékelésével javíthatna a folyamatokon, a kamatszint emelésével pedig elinflálhatná a korábbi évek juttatásait. Mivel azonban erre nincs lehetősége, kénytelen csökkenteni (!) a béreket és a juttatásokat, ami lényegesen vadabb elutasítást vált ki a társadalomból.

Tulajdonképpen az euró bevezetésének szigorú feltételei épp ezt a célt szolgálták volna, hogy valóban csak a közös valuta bevezetésére érett, nagyjából egyformán fejlett országok lehessenek tagjai az euróklubnak. Ám a feltételek politikai ihletésű felpuhításával Brüsszel maga aknázta alá az eurózóna jövőjét.

A görög bombát sokan úgy hatástalanítanák, hogy az ismétlődően renitens Görögországot egyszerűen kipenderítenék az euróövezetből. Valójában azonban Brüsszel semmilyen módszert nem dolgozott ki a zónából való kilépés, kizárás esetére.

Ahogy a történelemben oly sokszor, ezúttal is tévesen egyirányúnak képzeltek el egy folyamatot, ahonnan garantáltan nincs visszaút. Ha például Görögország most visszaállna a drachmára, az minden bizonnyal a nemzeti valuta komoly leértékelődésével járna együtt, amitől összeomlana az ország bankrendszere. A hiteleket ugyanis korábban euróban folyósították, a visszafizetés viszont a gyengébb drachmában történne, arra pedig semmilyen uniós szabály nincs, hogy ilyen esetben ki állja a különbözetet.

Pánikreakció világszerte

Egyelőre tehát Európa nem tehet mást: kényszerűen tovább zötykölődik ismétlődően felelőtlennek bizonyuló utastársával – akkor is, ha tudja, időzített bombát cipel táskájában. A világ kellőképpen meg is rémült az öreg kontinens látványos tehetetlenségétől.

Az eurót, ami fél éve még 1,5 dollárt is megért, ma már mindössze 1,27 dollárra árazzák. Pedig korábban úgy tűnt, hogy hosszabb távon az euró akár át is veheti az amerikai fizetőeszköztől a világvaluta szerepét. Európa gazdasága ugyanis jóval fegyelmezettebbnek tűnt, mint a belső túlfogyasztástól és a mérhetetlen hadi kiadásoktól rogyadozó amerikai költségvetés, amelyik 2009-ben például 1417 milliárd dolláros, a GDP 10 százalékára rúgó deficitet halmozott fel. Számtalan ázsiai, arab ország, sőt Kína is bejelentette: a dollárról részben euróra állítja át valutatartalékait, nemzetközi elszámolásait (Demokrata, 2007/48.). Épp ez, a stabilitás látszata kérdőjeleződött meg most Görögország összeomlásával.

A 110 milliárd eurós mentőcsomag, s a válság továbbterjedésének esélye pánikreakciókat váltottak ki a befektetőkből. Világszerte zuhantak a tőzsdék, s estek az euróövezeten kívüli európai országok valutáinak árfolyamai is. A budapesti tőzsdeindex például 10, a forint (a dollárhoz képest) szintén 10 százalékkal gyengült.

Különösen igazságtalannak látszik azonban, hogy a forint nemcsak az egyre erősebb dollárral, de az euróval szemben is 16 forintot vesztett értékéből – noha nem a forinttal, hanem épp az euróval van probléma. A pénzügyi spekulánsok azonban nem figyelnek a részletekre, minden probléma esetén szabadulni igyekeznek a kisebb országok valutáitól. Kísért még a 2008. őszi nemzetközi válság, nagyok a félelmek. A görög válság azért is jött rosszkor, mert megkérdőjelezte a kilábalás folyamatát, újramérgezte a pénzpiacok már-már visszatérő bizalmát.

Magyarországot más szempontból is sújthatja a görög összeomlás. Köztudott, az új kormány a hazánk számára engedélyezett deficitcél felülvizsgálatára szeretné rávenni a Nemzetközi Valutaalapot. A Bajnai-kabinet ugyanis 3,8 százalékos államháztartási hiányt fogadtatott el 2010-re, ám a Fidesz úgy érzi, a jelenlegi költségvetési folyamatok ennek elcsúszását valószínűsítik. Ráadásul a gazdasági növekedés beindítása további állami forrásokat igényelne, amihez 4,5-6,5 százalék közé kéne engedni a deficitet. Magyarország szomszédjai, sőt az eurózóna országai így is tettek, és lényegesen kisebb veszteséggel megúszták a válságot, Magyarország alkalmazkodását azonban gátolták az IMF felé tett vállalások. Eddig úgy tűnt, a Valutaalap megértően fogadja a Fidesz javaslatait, ám a görög összeomlás elfojthatja a kompromisszumkészséget.

A nagy európai gazdaságok rendkívül elkötelezettek a közös európai tér, s vele az euró fenntartása iránt, úgyhogy vélhetően a görög válság nyomán sem esik szét az eurózóna, sőt nagy valószínűséggel Görögország is tag marad. A jelenlegi folyamatok azonban felhívják a figyelmet az euró bevezetésének számos kockázatára, aminek eredményeként a jövőben az eurózóna tagjai még kevésbé lesznek lelkesek új tagállamok, új kockázatok befogadása iránt.

– Nem lehetséges könnyíteni az euróbevezetés feltételein – hangoztatták uniós illetékesek még 2009 februárjában, amikor Gyurcsány Ferenc kísérletezett azzal, hogy itthoni rendkívüli népszerűtlenségét az euróbevezetés gyorsításával tompítsa. A görög válság nyomán az uniós bürokraták vélhetően még erőteljesebben figyelnek a maastrichti előírásokra, amelyek szellemében csak tökéletes állapotban levő gazdaságokban engedik bevezetni a közös valutát.

Ehhez kell majd hazánknak is alkalmazkodnia. Legújabb becslésében a Fitch hitelminősítő máris egy évvel későbbre, csupán 2015-re várja hazánk csatlakozását az euróövezethez.

Kárász Andor