Rekorderek lent és fent
Budapesten az MSZP mellett a választások másik nagy vesztese a Jobbik volt. A szélsőjobboldali párt ugyanis a fővárosban a negyedik helyre szorult, a választásokon először induló Lehet Más a Politika listán és általában egyéniben is jelentősen megelőzte a Jobbikot. Ám míg a szocialista jelöltek a fővárosban többnyire hozták a párt listájára leadott 25,3 százalékot, a Jobbiknál ez nem sikerült, ráadásul a pártvezetés által nagyágyúnak gondolt egyéni jelöltek bukták a legnagyobbat.
Az első kerületben Pörzse Sándor 6,95 százalékot ért el, miközben a Jobbik a fővárosban 10,8 százalékot kapott. Hasonlóan járt a szomszédos második kerületben Balczó Zoltán 7,3 százalékkal.
Szintén Budán, a XI. kerületben vérzett el csúnyán Novák Előd alelnök 7,78, valamint felesége, Dúró Dóra szóvivő 6,55 százalékkal. A budai Hegyvidéken érte el Martinez Gábor a legrosszabb jobbikos eredményt 6,14 százalékkal.
Pesten, a Belvárosban Hegedűs Lórántné 6,36 százalékot kapott, őt még az MDF-es Debreczeni József is megelőzte, így csak ötödik lett. Szembetűnő, hogy a markánsan jobboldali kerületekben a Jobbik kifejezetten gyengén szerepelt. A másik végletet a XX. és a XXI. kerület jelentette, ahol Balog Barna 14,95, míg Nagy Ferenc 16,73 százalékot kapott az első fordulóban.
Az MSZP fővárosi listás 25,33 százaléka a korábbi évekhez képest óriási visszaesés, de vannak még helyek, ahol tartani tudták magukat. Kiemelkedik a körzetét magabiztosan megnyerő Tóth József angyalföldi polgármester 44,75 százalékos első körös szavazataránnyal, de a szocialista eredményekhez képest jól teljesített Molnár Gyula Újbudán (38,2 százalék), a XV. kerületben Hetyei László (37,5 százalék), Simon Gábor a XVIII. kerületben (36,94 százalék) és Szanyi Tibor a XIII. kerületben (36,79 százalék).
Az LMP leggyengébb kerülete a XVII. volt, ahol Berze Márton pártja 12,8 százalékos eredményével szemben 8,3 százalékot ért el, míg a legjobban Csiba Katalin szerepelt a Józsefvárosban 17,47 százalékkal.
A Fidesznél – a végeredmény ismeretében ez nem meglepő – a két XIII. kerületi jelölt, Spaller Endre (36,3 százalék) és Szalay Péter (38,3 százalék) volt a leggyengébb, míg a legnagyobb támogatottságot nem valamelyik budai jelölt élvezte, hanem a XVII. kerületben induló és ott polgármesterként köztiszteletben álló Riz Levente, 56,84 százalékkal.
A vidéki megyékben is találunk – pozitív vagy negatív értelemben – kiemelkedő eredményeket. Győr-Moson-Sopronban például a fideszes Gyopáros Alpár 67,5 százalékot kapott Csornán, s ezzel nyolc százalékkal múlta felül pártja megyei eredményét. Szintén nyolc százalékkal kapott többet pártjánál Győrben Molnár Csaba volt szocialista miniszter, aki így 24,8 százalékot ért el.
A Jobbik egyik erős megyéje Szabolcs volt, ahol listán 23,6 százalékot értek el, amit jócskán túlszárnyalt Tiszavasváriban Császár József, aki 33 százalékot kapott. Ezzel a legtöbb szavazatot begyűjtő jobbikos lett az országban, ráadásul az első fordulóban mindössze nyolc és fél százalékkal maradt el a fideszes Karakó Lászlótól. Kettejük izgalmas küzdelméhez, ami fideszes győzelmet hozott, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter csak asszisztálni tudott 18,1 százalékával.
Érdekesség, hogy kiemelkedően jó eredménye dacára Császár Józsefet a Jobbik listán sem juttatta be az Országgyűlésbe, szemben például a Budapesten alaposan leszereplő Balczó Zoltánnal, Pörzse Sándorral, Novák Előddel és Duró Dórával.
Ha már a Jobbik legjobbjáról beszéltünk, említsük meg a Fidesz bajnokát, aki nem más, mint Font Sándor. Kiskőrösön elért 71,95 százalékos eredményére nehéz jelzőt találni, még akkor is, ha Bács-Kiskunban eleve jól szerepelt az új kormánypárt a maga 60,45 százalékával.
A megyében egyébként egyaránt mintegy 67 százalékos támogatottságával Lezsák Sándor és Balogh József is maradandót alkotott. Kiskőrös az MSZP számára is emlékezetes hely marad: Kollarik László csupán 10,7 százalékot kapott.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye több szempontból is érdekes. A volt szocialista fellegvárban a Fidesz simán nyert (45,87 százalék), a Jobbik lett a második (27,7 százalék), míg az MSZP csak 18,9 százalékot kapott. A miskolci Simon Gábor 31,2 százalékával valamennyit kozmetikázott a szocialisták eredményén, nem lehet viszont büszke a négy éve még győztes Gúr Nándor, aki csak negyedik lett, igaz, pártja megyei eredményét azért hozta Edelényben. Borsodban találjuk a Jobbik második legjobb eredményét elérő jelöltjét is. Kisgergely Andrást 32 százalék támogatta, de Császár Józsefhez hasonlóan az ő teljesítményét sem honorálta a Jobbik listás képviselői mandátummal.
Pest megyében, a váci körzetben hasonló veszély mutatkozott a Fidesz számára, mint Edelényben: Bábiné Szottfried Gabriella csupán a szavazatok 37,79 százalékával lett első, ami a Fidesz 52,9 százalékos listás eredményéhez képest jelentős különbség, második a szocialista jelölt 22,4 százalékkal, a harmadik helyen azonban a szintén jobboldali Bethlen Farkas állt 16,7 százalékkal, ráadásul Verőce polgármesterét a jobbikos Fehér Zsolt követte 13,9 százalékkal. A szépítés a második fordulóban viszont meggyőzően sikerült: közel négyezerrel többen mentek el szavazni, mint az első alkalommal, és a Fidesz jelöltje 54 százalékos eredménnyel magabiztosan győzött, mivel szinte megduplázta szavazóinak számát.
Bándy Péter
