– Orbán Viktor május elsején azt üzente, megdöntöttünk egy rendszert, amely nem becsülte sem a munkát, sem a munkát végző embert. Hogyan lehet Magyarországon visszaállítani a munka becsületét?

– A munkát végző emberek emberi méltóságát kell visszaadni, oly módon, hogy biztosítjuk az alapvető emberi jogait: olyan feltételeket teremtünk, hogy a dolgozó képes legyen saját magáról gondoskodni, tudjon élni alapvető alkotmányos jogaival, tudjon gyülekezni, szervezkedni, és ne csak politikai pártok működjenek szabadon, hanem a munkavállalói érdekképviseletek is. Az elmúlt húsz év arról szólt, hogy deklaráltuk a piacgazdaság iránti elkötelezettségünket, de hogy ez a gyakorlatban hogyan érvényesült, azzal nem foglalkozott a politikai elit. A szervezkedés, a szakszervezet- alakítás joga csak papíron létezett, de a gyakorlatban ez nagy nehézségekbe ütközött. A mindenkori hatalom nem foglalkozott azzal, hogy a munkahelyi közösségek vagy egyének, akik saját vagy közösségeik érdekeiben fel kívántak lépni, azok hogyan lehetetlenültek el, hogyan veszítették el munkájukat, hogyan alázták meg olyan munkáltatók, akik a munkavállalóknak ki nem fizetett munkabérekből és adóforintokból óriási támogatásokat kaptak a profit-termelésükhöz. Az elmúlt húsz év rendszerének egyetlen célja volt: biztosítani a nemzetközi befektetők profitját.

– Orbán Viktor üzenetét úgy folytatta, megalapítottuk a Nemzeti Együttműködés rendszerét, amely a munka és a munkát végző ember megbecsülésén alapul.

– Orbán Viktor joggal beszélt arról, hogy ez a rendszer nem jó, és új rendszerre van szükség. Nagy reményeket nem fűzök a nyilatkozathoz addig, amíg nem látok ebből bármit is megvalósulni. Azért vagyok kénytelen ezt mondani, mert Orbán Viktor a választások előtt csak a munkaadók képviselőivel találkozott, a munkavállalók képviselőivel nem. De ha felidézzük az előző Orbán-kormányt, van okunk pozitív reményeket megfogalmazni a jövőre vonatkozóan. 1998–2002 között még úgy tűnt, az a gazdasági-társadalmi rendszer, amiben élünk, működőképes. Akkor a Fidesz a hazai kis- és közepes vállalkozások lehetőségein próbált segíteni. Most is erre van szükség. Ha a hazai kisvállalkozásokat olyan helyzetbe hozzák, hogy beruházásokat tudjanak eszközölni, amely beruházások egy kijelölt gazdaság-iparpolitika mentén történnek, nemzeti hátterű lehetőségek kiaknázásából, akkor van remény arra, hogy olyan minőségi munkahelyek fognak létrejönni, hogy az ott foglalkoztatottakat el is tudják tartani. Olyan viszonyokat kell kialakítani, hogy a növekvő és szélesedő lehetőségek alakításába maguk a folyamatok elszenvedői, a munkavállalók is bele tudjanak szólni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a munkavállalók képviselővel az új kormány leüljön tárgyalni. Széles körű társadalmi konszenzus nélkül, olyan reformdiktatúrával, ahogy a Gyurcsány-kormány tette, nem lehet megoldani a problémákat. Láttuk, hova vezet, ha széles társadalmi rétegek kimaradnak az egyeztetésből, ha a társadalom nem érti, hogy kik, milyen mértékben részesülnek az áldozatokból, illetve a megtett lépések hasznából. Ha elmarad a széles körű egyeztetés, elmarad a társadalmi támogatás is.

– Orbán Viktor többször hangsúlyozta, az új kormány célja a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez lehetséges?

– A teljes foglalkoztatottság egy létező közgazdasági kategória. Nem azt jelenti, hogy mindenkinek van munkája, mert mindig van egy négy százalék körüli munkanélküliség a teljes foglalkoztatottságon belül. Ez nem azt jelenti, hogy tartósan négy százaléknak nincs munkája, hanem azt, hogy a lakosság négy százaléka rotációban átmegy azon az állapoton, amikor egy jó munkaerőpiaci-intézményrendszer átsegíti a régi munkahelyből az újba. Amikor a munkanélküliség nem azt jelenti, hogy beesett egy szakadékba, és onnan soha nem fog kikerülni. Olyan politika kell, amelyik a széles társadalmi rétegek, a munkavállalók, a nemzet érdekeit keresi, és nem a külföldi beruházókét.

– A szakszervezetek 2005-ben ünnepelték utoljára együtt a majálist. Hol húzódik a szakszervezetek közötti törésvonal?

– Hamis törésvonalak mentén. Ha igazi törésvonalak mentén húzódna, akkor nem az lenne a kérdés, hogy melyik szakszervezeti tömörülés melyik politikai erőhöz áll közelebb, hanem annak mentén, hogy a munkavállalókat milyen hatások érik a hatalom részéről. Az elmúlt nyolc évben az MSZOSZ politikai szövetséget kötött az MSZP-vel. A törésvonal nem ott van, hogy a munkavállalók számára mit eredményezett az adott politikai párt tevékenysége, hanem ott, hogy ők genetikailag összetartoznak, függetlenül attól, hogy a vállalt kötelezettségek vagy a vállalt programok megvalósultak-e, valóban a bérből és fizetésből élőket képviselték- e, minthogy ez Európában szokás egy szocialista, szociáldemokrata párt részéről. Ezzel szemben az MSZP és a hozzá csatlakozott MSZOSZ abszolút neoklasszikus és neoliberális gazdaságfilozófiát szolgált ki. Ez ellentétes a konzervatív-keresztényszociális elveken működő politikai-gazdasági felfogással, amelyet mi is képviselünk. 2005-ben, amikor a Gyurcsány-kormány megalakult, a szakszervezetek úgy gondolták, egy új fejezet kezdődik, mert azt ígérték, jóléti rendszerváltást fognak végrehajtani. Gyurcsánytól szinte havonta hallhattunk egy újabb országot és nemzetet megmentő programot, amiből soha nem lett semmi. A szakszervezetek szétszakadtak, voltak, amelyek elhitték az újabb és újabb ígéreteket, több szakszervezet azonban úgy gondolta, elég a hazugságból. A társadalombiztosítás privatizációjának terve kapcsán vált világossá a magyar társadalom számára, hogy a különböző szakszervezetek hogyan gondolkodnak. A baloldalinak nevezett szakszervezetek bár verbálisan tiltakoztak a szándék ellen, de a tiltakozó megmozdulásokban már nem vettek részt. Világossá vált, ki az, aki ténylegesen is a munkavállalók érdekeit tudja képviselni.

– A Munkástanácsok elégedett a választási eredménnyel?

– Igen. Reményteli várakozás van bennünk. De tisztában vagyunk azzal, hogy az ország rettenetes gazdasági állapotban van, ezért nem is azt követeljük, hogy egyik napról a másikra növekedjenek a jövedelmek. Azt viszont elvárjuk, hogy olyan hiteles lépések történjenek, amelyek igazolják a Fidesz ígéreteit, hogy a munka becsületét helyreállítják, hogy a munkahelyek számát tíz év alatt egymillióval növelik. Abból a pénzügyi függőségből, amelybe az előző negyven év alatt kerültünk, nem lehet egyik pillanatról a másikra kiszabadulni. A Fidesz sem tudja Magyarországot kivezetni a kapitalista világrend keretei közül, de törekedni kell arra, hogy a nemzetközi tőkefüggés lazuljon, és helyi foglalkoztatáson, helyi kisvállalkozásokra és helyi erőforrásokon alapuló nemzeti gazdaságpolitikát kell megalkotni. Ez adhat valamiféle lazulást ebből a szorításból. Úgy fogalmaztunk a választások előtt, hogy olyan politikusokat válasszon a magyar társadalom, akik szembe mernek szállni a nemzetközi pénzhatalommal, és képesek arra, hogy ennek fojtogató markát lefejtsék a magyar társadalom, a magyar gazdaság nyakáról. A magyar államadósság helyzete adott, objektív tény. A rendszerváltás idején létező húszmilliárd dollárnyi adósság mára az ötszörösére növekedett. Ez olyan megállíthatatlan eladósodási folyamat, amelyet a magyar gazdaság közgazdasági eszközökkel már nem tud megoldani, és előbb-utóbb csőd lesz a vége. A világ pénzügyi hatalmai azonban egyetlen országot sem hagynak csődbe menni, mert elveszítik a kölcsönadott pénzüket, ezért fenntartják ezt az adósrabszolgai helyzetet. A legjobb példa erre Görögország. A világ a görögöket lusta, hanyag népnek tartja, akik az európai jól menő gazdaságok nyakán próbálnak élősködni, holott a nemzetközi pénzhatalom tevékenysége, a tőkekihelyezéses gyarmatosítás, a neoliberális gazdaságpolitika van a háttérben. Olyan mértékben adnak hitelt az egyénnek és az államnak, hogy az ne tudja visszafizetni. Függőségi viszony alakul ki, melynek következtében ők határozzák meg a gazdaságpolitikát, amelynek egyetlen célja, hogy a bankok a pénzükhöz jussanak. Az új kormánynak ebben a helyzetben kell megtalálnia azt az igen keskeny utat, amivel a nemzet érdekeit és ezt a függőséget egyensúlyban tudja tartani, olyan szándékkal, hogy ez a függőség egyre kisebb legyen.

– Vannak, akik szerint fel kellene mondani az adósságunkat.

– Ezt csak szélsőségesen elkeseredett politikusok vallják. Egy működő kapitalista világrendben nem lehet egyik pillanatról a másikra felmondani az adósságokat, mert annak súlyos következményei lennének. Megszűnne a nyugdíjak fizetése, az állam szociális rendszerei összeomlanának. Nem lehet káoszt okozni. Egy bölcs, kiszámítható politikára van szükség, amit mi a Fidesz részéről remélünk, amely tisztában van a problémákkal, a magyar gazdaság, a társadalom helyzetével, tesz is a függőség ellen, de csak olyan mértékben, hogy ezzel nagyobb kárt ne okozzon a meglévőknél. Olyan körülményeket kell teremteni, mint a környező országokban, ahol legalább másfélszer kevesebb kedvezmény jár a külföldi befektetőknek, mint Magyarországon. Nemcsak az adókat kell csökkenteni, hanem a hazai vállalkozások beruházásaihoz szükséges forrásnak a költségeit is. Egy gazdaságnak nemcsak az adó a teher, hanem a beruházás költsége is. Egy magyar és egy cseh kisvállalkozás között az a különbség, hogy éves viszonyban a magyar kisvállalkozások mintegy hatszázötvenmilliárd forinttal többet fizettek befektetési forrásaikért, mint a csehek. A nemzetközi befektetők nagy előnyben vannak a hazaiakkal szemben, holott a foglalkoztatás nyolcvan százaléka a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál zajlik. Ha ők nem kapják meg az esélyt, akkor súlyos versenyhátrányba kerül a magyar gazdasági szektor, súlyos nehézségbe fog ütközni a foglalkoztatás bővítése.

– Mit szól ahhoz, hogy nem lesz Munkaügyi Minisztérium?

– Az előző Fidesz-kormányzat idején sem volt önálló Munkaügyi Minisztérium, a Gazdasági Minisztériumnak volt alárendelve. Ez helyes struktúra, hiszen foglalkoztatni gazdaságpolitika nélkül nem lehet. A foglalkoztatás bővítése csak egy okos gazdaságpolitikával képzelhető el.

– Miért gyengék Magyarországon a szakszervezetek?

– Világszerte csökken a szakszervezetek befolyása, ez egy több évtizedes folyamat eredménye. Magyarországon az elmúlt fél évszázadban soha nem volt helyzetben a szakszervezet, csupán csak az MSZMP segédnyúlványa volt. Ez a szellemiség a magyar szakszervezeti mozgalom egy jelentős részében túlélte a rendszerváltást, és a Magyarországon kialakult vadkapitalista viszonyok között az új politikai elit sem gondoskodott arról, hogy helyzetbe hozza a munkavállalókat. 1990-től kezdve az új parlament mintegy száz törvényt hozott arról, hogyan kell biztosítani az ide bejövő nemzetközi tőke profittermelő képességét. Nyolc évnek kellett eltelnie, mire hatályba lépett a munkaügyi ellenőrzési rendszerről szóló törvény, amely a munkavállalók jogait a munkáltatókkal szemben köteles védeni, a munka törvénykönyvének és a nemzetközi egyezmények alapján járó jogszabályok betartását hivatott szolgálni. Nyolc évvel a rendszerváltást követően, amikor az összes lapot leosztották, akkor kaptak egyet a munkavállalók is. Most arra számítunk, hogy újraosztják a lapokat, és ezekből jut a munkavállalóknak is.

Lass Gábor