– Nem szeretett volna inkább miniszter lenni?

– Nem a pozíció teszi az embert. Számos környezetvédelmi minisztert lehetne említeni az elmúlt kormányokból, akiknek a tevékenységét nem fogják a nagy könyvbe írni. Természetesen az államigazgatásban jelentősége van a pozícióknak, hiszen ezekhez tartoznak a hatáskörök, de itt csapatmunkáról van szó. Számomra sokkal inkább a feladat és a lehetőség számít. Ennek örülök és erre vártam régóta.

– A Fideszben sokáig azt tartották önről, hogy nem csapatjátékos. Ha kell, most is a sarkára áll majd a környezetvédelem érdekében?

– Ez a vélemény az elmúlt másfél-két évtizedben megváltozott. Benőtt a fejem lágya. Szakállamtitkárként mindenképpen csapatban gondolkodom, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogom határozott és szakmailag korrekt módon képviselni a környezet- és természetvédelem ügyét.

– Mitől változott meg?

– Elértem abba az életszakaszba, hogy képes legyek kompromisszumokat kötni. A fiatalok nagyon sokszor nem akarnak vagy nem tudnak egyezségre jutni a hitvallásuktól eltérő érdekekkel. Mostanra azonban sok tapasztalatra tettem szert a politikai pályafutásom során, s képes vagyok megtalálni az érdekek közötti áthidaló megoldást úgy, hogy ne kelljen feladnom a környezetvédelmi törekvéseimet. Számomra Varga Laci bácsi tanácsa vált irányadóvá: aki nem képes kompromisszumokat hozni, ne menjen politikusnak, viszont az, aki elvtelen kompromisszumokat köt, távozzon a politikából.

– Hogyan fog működni a leendő Vidékfejlesztési Minisztérium?

– Gyakorlatilag a természeti erőforrások minisztériumaként. A tárcánál négy szakpolitikai államtitkár dolgozik majd, rajtam kívül a mezőgazdaságért, az élelmiszerbiztonságért és a vidékfejlesztésért felelős vezetők. Környezetvédelmi szakállamtitkárként három részterület tartozik majd hozzám, a környezetvédelem, a természetvédelem és a vízügy, ezek élén egy-egy helyettes államtitkár fog állni. Különösen pozitív változás az átszervezéseket illetően, hogy hozzánk került a bányakapitányságok és a radioaktív hulladékok ügye, tehát ezekben a kérdésekben ezentúl környezetvédelmi szempontok érvényesülhetnek. További előny, hogy a vízügyek is egységesen a környezetvédelemhez tartoznak majd, ugyanis eddig például a vízgazdálkodás a Földművelésügyi Minisztériumnál volt, míg a víz- és talajvédelem a KVVM-nél. Jelentősen megkönnyíti a munkát, hogy az összetartozó részfeladatok végre együtt kezelhetőek, s megszűnhetnek a minisztériumok közötti csatározások is, amelyek sokszor nem is szakmai okok mentén, hanem presztízskérdések folytán alakultak ki. Természetesen így is lesznek érdekütközések, de egy intézményen belül hatékonyabban fel lehet oldani a konfliktusokat. Véleményem szerint a környezet- és természetvédelem igazgatása eddig soha nem tapasztalt módon erősödött meg most, mind a struktúra, mind a tartalom szempontjából.

– A tárcán belüli konfliktusokban végül a miniszter dönt. Hogyan vélekedik Fazekas Sándor elképzeléseiről, mennyire lesz együttműködő partner az ön terveinek megvalósításában?

– Teljes mértékben bízom benne. A minisztérium belső vezetése, a politikai és a közigazgatási államtitkár, illetve a másik három szakállamtitkár részéről is teljes nyíltságot és nyitottságot tapasztaltam az előzetes egyeztetéseink során, akár szakmai, akár strukturális, akár személyi kérdésekről volt szó. Fazekas Sándort régóta ismerem és nagyra becsülöm. Dolgoztunk már együtt Karcag város megoldandó környezetvédelmi ügyein is, gyakorlatias ember, s polgármesterként foglalkozott hulladékgazdálkodással, zöld területek létesítésével, vízügyi kérdésekkel, szennyvíziszap elhelyezésével, tehát van tapasztalata ezekben a kérdésekben. Dr. Ángyán József, a leendő parlamenti államtitkár pedig híres az agrárkörnyezet-védelmi nézeteiről. Akárcsak én, ő is a gödöllői Szent István Egyetemen tanít – egyben a Környezet és Tájgazdálkodási Intézet vezetője –, de régi harcostársak vagyunk a génmódosított növények elleni küzdelemben is.

– Számos olyan környezetvédelmi probléma van, amelyek diplomáciai vagy európai uniós szintű megoldást igényelnek, mint Verespatak ügye vagy a Rába habzása. Hogyan tudja majd érvényesíteni az érdekeit ezekben a kérdésekben? Például az unió környezetvédelmi biztosával ön vagy a miniszter tárgyalhat majd?

– Ilyen szinteken a miniszter tárgyal, de kabinetjének tagjaként természetesen a szakállamtitkár is részt vehet a megbeszéléseken. Ám az említett két esetben még a mi tárcánk határozott álláspontja sem elég, magasabb szintű felhatalmazásra van szükség és ennek keretében a Külügyminisztériumnak is meg kell tennie a megfelelő lépéseket. Nagyon kemény, határozott diplomáciai offenzívát kell folytatni. Szerencsés helyzet ugyanakkor, hogy mindkét érintett ország, Románia és Ausztria is európai uniós tagállam, így például az utóbbira is vonatkozik a vízkeretirányelv. Eszerint a felszíni vízfolyásokat természeti állapotukban kell megőrizni, illetve 2015-ig abba visszaállítani. A Rába habzása pedig nem természeti állapot. Tehát Brüsszel is a segítségünkre lehet abban, hogy Ausztria betiltsa a naftalin-szulfonátok használatát a bőrök lemosására. Ausztriában egyébként szintén a vízkeretirányelv figyelmen kívül hagyását jelenti, hogy egy geotermikus erőmű – egyébként nagyon helyesen – hőtermelésre használja a termálvizet, csakhogy nem sajtolja azt vissza a talajba, hanem felszíni vízfolyásokba engedi, amelyek szintén elérik a Rábát.

– S mennyire lesz partner a kormány e problémák megoldásában?

– Sok befolyásos kormánytag elkötelezett a megújuló energiák elterjesztése és a környezetvédelem iránt, mint például Varga Mihály, a leendő miniszterelnök-helyettes vagy Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter. Ő egy új, zöld Széchenyi Tervet szeretne elindítani, s ennek keretében létesíteni például egy energiahatékonysági programokat finanszírozó zöldbankot. A korábbi Széchenyi Tervhez hasonlóan ezzel is számos új munkahelyet lehet majd teremteni, s nemcsak az építőiparban, hanem a megújuló energia-kapacitások kiépítése, a kutatás-fejlesztés, az innováció terén is. Nagyon komoly kormányzati szándékot látok a zöldipar kiépítésére, s szerte a világon ebbe az irányba haladnak más országok gazdaságai is.

– Ön korábban a kvótakereskedelem kapcsán azt tanácsolta, hogy ne adjuk el a kvótákat, mert később szükség lehet rájuk a gazdaságfejlesztés miatt. Ezek szerint mégsem látja olyan zöldnek Magyarország jövőjét, a gazdasági növekedés mégis kéz a kézben kell járjon a szén-dioxid-kibocsátás növekedésével?

– Éppen ellenkezőleg, azt gondolom, most jött el az a pillanat, amikor a gazdaság motorja lehet a zöldipar, és szervesen összekapcsolódhat a munkahelyteremtéssel, illetve a gazdasági és szociálpolitikai érdekekkel. Egy új lépcsőfokot ért el a környezetvédelem ügye, új tartalmat, új minőséget nyert. Tehát bizakodó vagyok, de senki sem láthatja előre a jövőt, ezért a kvótakereskedelemben én inkább óvatos lennék, illetve taktikáznék. Nem váltanám most aprópénzre ezt a vagyont, hiszen idővel növekedni fog az értéke, ahogy a piac egyre kevesebb kvótával rendelkezik majd. Ezenkívül előbb fejleszteni kellene a megújuló szektort, megvárni, mekkora arányt tudunk elérni, s csak azután dönteni az eladásokról. Magyarország összenergia-igényét jelenleg öt-hat százalékban fedezik megújulók. Az előző kormány úgy ítélte meg, hogy 2020-ig csupán 13 százalékot vállalhatunk Brüsszel felé, szerintem azonban ez az arány a 20-25 százalékot is elérheti. Németország egyébként ugyanerre az időpontra 47 százalékot irányzott elő. Az új magyar kormány növelni szeretné az eddigi célszámokat, de ezek megvalósítása mellett is bekövetkezhet egy olyan gazdasági növekedés, amit szén-dioxid-kibocsátás szempontjából nem tudnak ellensúlyozni a megújulók, és Magyarországnak szüksége lehet még a saját kvótáira. A korábbi kvótaeladási botrányokkal kapcsolatban pedig az a feltételezésem, hogy az előző kormányzat a pénz egy részét zsebre tette. Amikor átvesszük a tárcát, vizsgálatot fogunk indítani ezekben az ügyekben.

– Mi a véleménye az elmúlt húsz év környezetvédelmi minisztériumainak tevékenységéről?

– 1990 és 1994 között az országgyűlés jó része, 90-100 képviselő környezetvédő szemléletű volt. A tárca élére azonban tapasztalatlan vezetők kerültek. Nagy volt a lelkesedés, de nagyon gyenge az irányítás. A Horn-kormány alatt aztán Baja Ferenc személyében egy olyan miniszter lett a vezető, aki semmit nem tudott a környezetvédelemről, de nagy politikai befolyással bírt. Jó tanácsadókra hallgatva olyan intézkedéseket vezetett be, amelyekkel megduplázta a tárca költségvetését, a kormányzaton belül megnőtt a környezetvédelem ügyének súlya, sok beruházás megindult, ekkor született a termékdíjtörvény is. De mindehhez hiányzott a szaktudás, s a miniszter saját hatalmi bázisaként működtette a tárcát. Az Orbán-kormány időszakában a környezetvédelem ügye megint csak felértékelődött, mert a kormány legfelsőbb vezetése ezt akarta, viszont a miniszterek elég gyenge teljesítményt nyújtottak. Az elmúlt húsz évben lényegében két szempont határozta meg a minisztériumok eredményeit. A tárcavezető vagy jól értett a környezetvédelemhez, de az érdekeit nem tudta érvényesíteni, vagy erős politikai befolyással bírt ugyan, de egyáltalán nem értett a témához. Több esetben pedig előfordult a legrosszabb kombináció is, volt, aki nem is értett hozzá és politikai ereje sem volt igazán. A mostani miniszter, Szabó Imre például testnevelő tanári és labdarúgó-edzői végzettséggel rendelkezik. Ezek tisztességes szakmák, csak nem a környezetvédelmi tárca élén. Ráadásul az MSZP-n belül sem volt irányadó szerepe, aminek következtében stagnált a környezetvédelem ügye az elmúlt időszakban. Egy másik példa Persányi Miklós, aki viszont kiváló szakember, de még csak párttag sem volt. Fodor Gábor ellenben megint nem értett szakmailag a környezetvédelemhez, de megtalálta azokat a problémákat, amelyekből politikai ügyet tudott csinálni, s a média figyelmének felkeltésével növelni tudta a környezetvédelem ügyének értékét a magyar társadalom szemében. Tehát az elmúlt húsz évben a miniszterek sajnos nem oldották meg és nem is nagyon kezelték a legnagyobb és legsürgetőbb problémákat, viszont a környezetvédelem témája szépen lassan kinőtte magát, különböző minőségi fokozatokon keresztül eljutott abba a helyzetbe, hogy most hazánkban is képes legyen összekapcsolódni a gazdasági érdekkel. Ennek most végre meglesznek a személyi feltételei, és megvan a társadalmi támogatottsága is. Húsz év után elérkezett az első olyan időszak, amikor nagyon hatékonyan lehet képviselni a környezetvédelem ügyét.

– Ez alatt a húsz év alatt voltak olyan mulasztások, amelyeket már nem lehet rendbe hozni?

– Voltak rossz döntések és elindultak hátrányos folyamatok például a vízügyi beruházások vagy a hulladékgazdálkodás terén, illetve konkrét ügyek kezelésében, de nem tudok olyan esetet mondani, amelynek a következményei visszafordíthatatlanok volnának. Természetesen a globális problémákkal már más a helyzet, a klímaváltozást visszafordíthatatlannak tartom, és hasonlóan súlyos gondot jelent a biodiverzitás csökkenése, a természeti erőforrások tönkretétele. A globális társadalom létfeltételei egyre csökkennek, ami a teljes civilizáció összeomlásához is vezethet. Volt már rá példa az emberiség történetében, hogy egy társadalom tönkrement, mert felélte a saját erőforrásait. Most ez globálisan történik. Mégis optimista vagyok. Ahogy Konrad Lorenz nevezte a természet- és környezetvédőket: patooptimista, azaz patologikusan optimista.

– Mit tart a legfontosabb, legsürgetőbb feladatoknak a magyar környezetvédelem terén?

– Elsősorban a hulladékgazdálkodás rendjének átalakítását és a termékdíjtörvény átgondolását annak érdekében, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, illetve azt is nagyobb arányban hasznosítsuk újra. Évente 60 ezer tonna pet-palackot használunk el hazánkban, s ebből csak hat-hét ezer tonnát gyűjtünk vissza. A betétdíjrendszer bevezetésével azonban 80-90 százalékos visszagyűjtési arányt lehetne elérni. Fontosnak tartom ezenkívül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvések elindítását a közlekedési és az energetikai szektorban, illetve a vízbázisok megvédését, a privatizálásuk megakadályozását.

– Mit gondol a magyarországi környezetvédelmi hatóságok működéséről?

– Az állampolgárok kétharmados felhatalmazást adtak a kormánynak, hogy Magyarország ne az egy helyben toporgás, hanem a haladás, az előrelépések országa legyen. Ez például azt jelenti, hogy a hatósági munkának ezentúl a környezetvédelem ügyét kell szolgálnia. Sokszor ennek ellenkezőjét tapasztalhattuk. Többek között továbbképzésre van szükség, mind a tárca, mind a hatóságok és a felügyelőségek munkatársaira vonatkozóan, hogy elkötelezett és szakmailag felkészült képviselői legyenek a környezetvédelem ügyének. Ezenkívül megfelelő jogszabályokat kell hozni a visszásságok elkerülésére.

– Politikai pályafutása során sokszor a civilekkel együtt tiltakozott a környezetszennyezések ellen, utcai harcosnak nevezte magát, s az egyik környezetvédelmi hatóság egyszer még fel is jelentette közveszéllyel fenyegetés miatt a csepeli galvániszapügy kapcsán. Ilyen előélet után milyen szerepet szán a civil szervezeteknek a munkája során?

– Már az egyetemi éveimtől kezdve a környezetvédelemre tettem fel az egész életemet, vegyészmérnökként a környezetvédelmi szakirányt választottam, ezen a téren az államigazgatásban is tevékenykedtem, s az elmúlt 22 évben valóban sokszor dolgoztam együtt civilekkel, így megtapasztaltam, mekkora ereje és fontossága van az ilyen szervezeteknek a természet- és környezetvédelem területén. Sajnos gyakran előbb fedeznek fel nyilvánvaló problémákat és gyorsabban is reagálnak rájuk, mint az államigazgatás. Én azonban az erős állam híve vagyok: hatékonyabban kellene törvényeket hozni, megvédeni a természeti erőforrásainkat, illetve megteremteni a gazdasági ösztönzőket. Ebben a folyamatban megvan a civilek helye is, számítok a meglátásaikra, tanácsaikra, véleményükre. De államtitkárként az a feladatom, hogy a különböző gazdasági és környezetvédelmi érdekeket is lássam, és láttassam is az ellenérdekelt felekkel, s megtaláljam az egyensúlyt. A konfliktusokban ugyanakkor számomra a természetvédelem élvez elsőbbséget. Ha úgy merül fel a kérdés, hogy egy természetvédelmi területen építsünk-e szélerőműparkot, akkor a válaszom: nem.

Fehérváry Krisztina