Rendkívül nagyarányú Magyarországon az állami újraelosztás – derül ki újra és újra a nemzetközi összehasonlításokból. Hazánkban a megtermelt GDP mintegy felét vonja el, majd osztja újra az állam, amire csak a skandináv jóléti államokban van példa. Németországban, Hollandiában, vagy épp Nagy-Britanniában 40-45 százalékos az újraelosztási ráta, környezetünkben pedig még ennél is alacsonyabb, 35-40 százalék. 2007–2008-ban Magyarországon is csökkent az állami újraelosztás, a 2006-os 53,3 százalékról 50,1 százalékra. 2009-ben azonban – a csökkenő GDP miatt – ismét nőtt az állami újraelosztás GDP-hez viszonyított aránya, 51,5 százalékra.

Csúcson a munka terhelése

Az egyes adófajták mértéke persze minden országban különböző, ezért nem mondható általában, hogy egyik vagy másik országban minden adó magas. Magyarország leginkább a munka adóterhelésében jár élen. Egy friss OECD-összehasonlítás szerint Belgium után nálunk a legmagasabb a munkavégzést terhelő teljes adóhányad. Mert hiába alacsony a személyi jövedelemadó, a munkavállalói járulékokkal, a munkaadói járulékokkal, és a foglalkoztatást terhelő egyéb kisadókkal együtt a munkaadók által kifizetett bérköltségnek csak 46 százaléka kerül a dolgozók zsebébe, a többit ilyen-olyan jogcímen bekasszírozza az állam. Belgiumban 45, a lista harmadik helyén álló Németországban 49 százalék ez az arány. A többi OECD-tagországban 50 százaléknál több marad a dolgozóknál. Térségbeli konkurenseink közül pedig a cseheknél a bérköltség 58, a szlovákoknál 62, a lengyeleknél pedig 66 százaléka kerül a fizetési borítékokba.

Mindez óriási versenyhátrány hazánk számára, hiszen eszerint ugyanannak a nettó fizetésnek a biztosítása egyharmadával magasabb ráfordítást igényel például a multinacionális cégek részéről, mint szomszédjainknál. Arról nem beszélve, hogy a szürkegazdaság irányába tolja a foglalkoztatást – a különböző munkaerőkölcsönző cégeken keresztül még a multinacionális szektorban is.

A munkát sújtó magas járulékszint persze nem jelent újdonságot Magyarországon. 1998–2002 között épp a Fidesz-kormány csökkentette a 39-ről 29 százalékra a munkaadók által fizetett társadalombiztosítási járulékot. Csakhogy néhány évvel később mindezt a munkavállalók járulékainak jelentős emelésével kompenzálta a Gyurcsány-kormány, amikor 4-ről 7 százalékra emelték az egészségügyi hozzájárulást. 2006-ban ugyan a munkaadói járulékok újabb csökkentését irányozta elő Gyurcsány négyéves programja, ehelyett azonban csak 2010 elején mérsékelte 27 százalékra a munkaadói járulékot a Bajnai-kormány. A Fidesz ellenben komoly járulékcsökkentésre készül. Bár pontos számok eddig nem hangzottak el, a nyilatkozatokból az sejthető, hogy hasonló vágásra számíthatunk, mint amit 2006-ban ígértek, vagyis hogy 19 százalékra mérséklik a munkaadók tb-járulékát.

Ez egyébként már alacsonyabb lenne, mint a legtöbb környező országé. Szlovákiában, Csehországban vagy akár Romániában most is a bruttó bér 35 százaléka körüli hányadot kell befizetni munkaadói járulékként, 20 százalék körüli szinttel csak a lengyelek dicsekedhetnek. A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy a munkavállalók által fizetett járulék viszont hazánkban a legmagasabb, a bruttó bér 17 százaléka, miközben Szlovákiában és Csehországban csupán 13, Romániában 7 százalék körül mozog. S ami tovább rontja pozíciónkat: konkurenseinknél nem kell fizetni a munkát terhelő számos kisadót sem. Nálunk viszont épp januártól emelték radikálisan, 80 ezer forintra az úgynevezett rehabilitációs hozzájárulást, amit minden húsz dolgozója után kell fizetniük a cégeknek.

Képmutató vállalati adók

Szintén nagyarányú hazánkban a vállalkozói jövedelmek adóztatása. A számokat messziről nézők számára talán furcsa ez a kijelentés, hisz csak a társasági adót nézve Magyarország a világ egyik legkisebb adókulcsát alkalmazó állama. Ez az adó mindössze 19 százalék, aminél alacsonyabbat, 16 százalékot mindössze Romániában vetnek ki. A minimáladóról elhíresült Szlovákiában szintén 19 százalék ez az adónem, nem is beszélve a Csehországban szedett 24 százalékos nyereségadóról.

Ha azonban hozzátesszük a vállalkozókat sújtó egyéb adónemeket, már mindjárt nem ennyire kedvező a kép. A közember számára természetes, hogy a nyereséget el is költi a szerencsés vállalkozó. Ha azonban ezt tényleg megteszi, a 19 százalékos társasági adó mellett 25 százalékos osztalékadót is fizetnie kell.

Szlovákiában egyáltalán nincs ilyen adónem, Csehországban és Romániában pedig 16-15 százalék. Ezt is figyelembe véve hazánk adóelőnye teljesen elvész, sőt kiderül, hogy Szlovákiában feleakkora, Romániában pedig nyolcadával kisebb adót vetnek ki a vállalkozások nyereségére. Lengyelországgal és Csehországgal még nagyjából partiban vagyunk.

Mindebből azonban egyenesen hátrány lesz, ha számításba vesszük a helyi iparűzési adót is. E szemforgató módon kivetett adónem ellen már régóta tiltakoznak a vállalkozói érdekképviseletek. Hivatalosan ugyanis a hipa mértéke mindössze 2 százalék – ám azt nem a nyereségre, hanem a vállalkozás forgalmára kell érteni! A kettő közötti különbség pedig óriási. Ha például egy vállalkozás a cégvilágban átlagosnak tekintett, 10 százalékos nyereségrátával dolgozik, ott a bevétel 2 százaléka annak a bizonyos 10 százaléknak már egyötödét jelenti – vagyis 20 százalékos nyereségadónak felel meg. A környező országokban ugyanakkor sehol nincs hasonló, a bevételt adóalapnak tekintő vállalkozói közteher. Nem véletlen, hogy a 2006-os választások előtt a Gyurcsány-kormány is azt ígérte, 2008-ig megszünteti a helyi iparűzési adót. Sőt, az adónem megjárta a brüsszeli fórumokat is, az Európai Bizottság azonban úgy döntött: az árbevétel adóztatása nem ellentétes az uniós joggal.

Eszerint szintén jogszerű az úgynevezett „elvárt adó” gyakorlata, amit 2007-ben vezetett be a Gyurcsány-kormány. Ezt Európában példátlan módon a veszteséges vállalkozásokkal fizettetik. A cégeknek (az eladott áruk beszerzési értékével csökkentett) árbevételük 2 százalékát kell adóalapnak tekinteniük (s annak 19 százalékát befizetni) – amennyiben ezt mégsem teszik, célzott adóellenőrzésre számíthatnak. E képmutató gyakorlat sajátos macska-egér harcot alakított ki a cégek és az APEH, a kormányzat között.

Kiindulópontjuk ugyanis az, hogy a vállalkozások csalnak, az adófizetés elkerülése érdekében eltüntetik a nyereségüket, ezért kell a bevételt adóztatni. E gyakorlat azonban oda vezet, hogy a vállalkozások tényleg csalni kénytelenek, hisz egyébként miből is tudná egy veszteséges cég kifizetni az iparűzési és elvárt adókat. Aki pedig annyira balek, hogy nyereséget is bevall, azért kénytelen csalni, mert hatalmas adóteherrel szembesül: a társasági, osztalék- és iparűzési adó ugyanis együtt a nyereség közel 60 (!) százalékát viszi el. A szomszédos országokban az összesített adóteher sehol nem nagyobb 38 (Lengyelország) vagy 39 (Csehország) százaléknál.

Világrekorder áfa

Matolcsy György ígéretei szerint nem számíthatunk ugyanakkor csökkentésre a forgalmi, fogyasztási adók tekintetében. Sőt, mint a bizottsági meghallgatásokon mondta, inkább ezek rovására szeretne átcsoportosítani: vagyis a munkaadói járulékterhek, vállalkozási adók csökkentését a fogyasztási adók emelésével ellentételezné. Bár ami a legjelentősebb fogyasztási adót, az áfát illeti, már nincs nagyon hová emelni. Magyarország már így is világrekorder abban, hogy a létező legmagasabb, 25 százalékos áfakulcsot alkalmazza.

Hasonlót csak a gazdag skandináv országok közül Svédország és Dánia enged meg magának. A legtöbb nyugati országban az áfa 20 százalék körül mozog, a környező országok közül Szlovákiában, Csehországban és Romániában 19, Lengyelországban 22 százalék az áfa.

Hazánk már így is elöl jár, abban, hogy összes adóbevételének közel 40 százalékát fogyasztást terhelő adókból szedi be. Az Európai Bizottság összehasonlítása szerint ennél nagyobb arányt csak a Balti Államok képviselnek, környezetünkben ezek hányada 35 százalék körül mozog.

A forgalom vagy fogyasztás után szedett adók azért kedvezőek, mert a boltokban eladott áruk után sokkal biztosabban be lehet szedni az adót, mint bér vagy nyereség után, ugyanakkor megkérdőjelezhető, hogy ésszerű-e a további fokozás. A negyedik adófajtát, a szintén egyszerűen beszedhető vagyonadót pedig köztudottan nem akarja bevezetni a Fidesz.

Az adócsökkentés elengedhetetlen feltétele annak, hogy Magyarország újra versenyképes legyen a szomszédos országokkal. Az elmúlt években ugyanis épp az adószint miatt fordult a befektetők érdeklődése mások felé, s emiatt fulladt be a magyar gazdasági növekedés. Most hétvégén azonban kiderült: a költségvetés rosszabb helyzetben van, mint amit az előző kormány mondott, aligha lesz tartható a 3,8 százalékos deficitcél. S mivel a nemzetközi szervezetek nem tűnnek engedékenynek, kérdés, mire alapozta Varga Mihály szombati sajtótájékoztatójának kijelentését: a nehézségek ellenére „adócsökkentés lesz”. Reménykedjünk, hogy a mostani tervekből több lesz, mint a Gyurcsány-kabinet 2006-ban bejelentett „négyéves adócsökkentési programjából”.

Kárász Andor