– Bő két hónappal ezelőtt állt fel az új kormány, amely kapott dicséretet és ellenzéki oldalról kritikát is szép számmal. Milyennek ítéli a kabinet teljesítményét?

– A választások környékén leginkább azt a vádat lehetett hallani, hogy a Fidesz visszaél majd a kétharmados többségével, és lényegében diktatúra lesz hazánkban. A voksolás után ezt azzal igyekeztek alátámasztani a kritikusok, hogy sokat emlegették Orbán Viktor beszédét, aki úgy fogalmazott, új rendszert kíván kiépíteni Magyarországon. Szögezzük le: a Fidesz ezt a felhatalmazást egy demokratikus választáson kapta, az állampolgárok azért szavaztak rájuk, hogy rendbe tegyék az országot. Innentől kezdve nem beszélhetünk a kétharmaddal való visszaélésről, amit tesznek, az legitim és alkotmányos. Persze, még mindig hallani kritikus hangokat, az ellenzék és a balliberális sajtó igyekszik fogást találni a kabineten, ugyanakkor az érződik a közhangulaton, és a felmérések is azt mutatják, hogy a társadalmi támogatottság továbbra is adott. Ha úgy tetszik, a kutyák ugatnak, a karaván halad.

– Köztársaságielnök-választás, az alkotmánybírók kijelölése, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kifüggesztése: ezek a viták mennyire befolyásolhatják a kabinet megítélését?

– Ha megnézzük a közvélemény-kutatásokat, akkor azt látjuk, hogy egyelőre semennyire. Tegyük hozzá, valószínűleg akárkit választottak volna államfőnek vagy alkotmánybírónak, kritikus hangok így is, úgy is lettek volna. És itt visszautalnék az előzőekben mondottakra: az ellenzéki pártok és sajtóorgánumok nyilván a hibákat keresik, és azon lehet is vitatkozni, hogy egy adott döntés jó vagy rossz volt. A jogszerűséget, a legitimitást azonban, a választásokon kapott felhatalmazásnak köszönhetően, nem lehet megkérdőjelezni.

– Ugyanakkor a korábbi években azt láthattuk, hogy egy-egy kreált botrány, mint a köteles beszéd vagy a hosszú bájtok éjszakája, akár hónapokig, évekig továbbélt az ellenzéknek köszönhetően, ami nyilván a későbbi választásra is kihatással volt…

– Itt jelentős változás történt. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy mind a kormány, mind pedig a három ellenzéki párt közül kettő gyökeresen új politikai stílust hozott be a közéletbe. Egyfelől vannak még régi beidegződések, ilyen a külföldi sajtó felhasználása belpolitikai célokra, például a kormány körüli botránykeltésre, de ugyanígy visszaköszönnek évtizedes sztereotípiák a Fidesszel vagy Orbán Viktor személyével kapcsolatban. De eközben az is látható, hogy a „mindent tagadás politikája” már nem talál táptalajt a társadalomban, és csak az MSZP próbálkozik vele, s így összességében megváltozott a nálunk eddig megszokott kormány–ellenzék felállás. Azt figyelhettük meg ebben a két hónapban, hogy a kormány határozottan cselekszik, a lehető leggyorsabban hozott meg szimbolikus és politikai szempontból is lényeges döntéseket, a két új parlamenti párt, az LMP és a Jobbik pedig igyekszik konstruktivitást mutatni, bizonyos kérdésekben együttműködni. Ez korábban nem volt jellemző a magyar belpolitikában. Ennek is köszönhető, hogy ezek néhány napig, hétig témát jelentő ügyek alapvetően nem befolyásolják a kormány, illetve a Fidesz megítélését, hiszen nem egy egységes, hanem többpólusú, többféle világnézetű ellenzékkel áll szemben. Az Orbán-kormány – jó értelemben véve – valóban új rendszert építhet fel ebben a ciklusban, olyat, amely működőképesebb a réginél, s ami nem csak négy évre szól. A következő választást pedig véleményem szerint nem a kreált botrányok döntik el, hanem a kormányzás minősége. Rossz kormányzás esetén a kormánypártok a szocialisták sorsára is juthatnak, ám ha jól kormányoznak és jól is kommunikálnak, adott lesz a lehetőség a folytatásra az ezt követő ciklusokban is.

– Ha már az MSZP sorsát említette: úgy tűnik, a szocialisták nem tudnak úrrá lenni belső válságukon.

– Magam is így látom. Ráadásul, ha az önkormányzati választásokon hasonló vereséget szenvednek, mint áprilisban – amire komoly esély mutatkozik –, akkor még nagyobb lehet a baj. Hiszen a szervezeti problémák mellett azzal is szembesülniük kell, hogy kádereik közül csak nagyon keveseknek jut feladat, pozíció, pénz. Egyre nyilvánvalóbb az is, hogy nem képesek szocialista, szociáldemokrata értékeket megjeleníteni, s helyenként a Fidesz, a Jobbik és az LMP is közelebb áll a baloldali ideológiához, mint az MSZP. Ugyanazok az arcok vezetik a szocialista pártot, mint akik ebbe a helyzetbe juttatták, s amíg ez így van, addig nem is várható megújulás. Politikájuk kapcsán pedig hadd idézzem Fukuyama gondolatát, aki azt mondta, hogy kétféle ország lesz a jövőben: olyanok, amelyek beteljesítik a történelmet és demokráciává válnak, s olyanok, amelyek egyelőre nem teljesítik be, s csak a távolabbi jövőben válnak demokráciává. Ez a gondolat igaznak látszik a magyar belpolitikára is: a Fidesz–KDNP-szövetség, a Jobbik és az LMP beteljesíti a történelmet, az MSZP viszont bennragadt az előző történelmi korban. Még most is a régi rendszer beidegződései alapján működik, miközben a többiek már túlléptek rajta. Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy egyedül ők képviselik a „mindent tagadás politikáját”. Amíg nem lesznek képesek valódi megújulásra, addig nem valószínű, hogy igényt tarthatnak a váltópárti szerepre.

– A két új párt, a Jobbik és az LMP viszont ezt egyelőre nem tudta kihasználni, s mintha megálltak volna a fejlődésben. Nekik milyen jövőt jósol?

– A Jobbik, ahogy bekerült az Országgyűlésbe, szükségszerűen lecsendesedett, hasonló történt annak idején a MIÉP-pel is. Úgy látom, egyelőre nem tudták megtalálni azt a stílust, szerepet, ami további fejlődéshez vezethet. A Jobbik reakcióként jelent meg a közéletben, válaszul az MSZP és az SZDSZ politikájára, ők voltak a leghangosabb, leginkább szókimondó kritikusok a Gárdával és egyéb utcai megmozdulásokkal. Most azonban, parlamenti pártként ugyanúgy már nem politizálhatnak az utcán, mint eddig, egyrészt azért, mert országgyűlési erőként alapvetően megváltozott a helyzetük, másrészt pedig a Fidesszel szemben már nem lehet úgy mozgósítani, mint a balliberális kabinettel szemben. Újra imázst kell építeniük ahhoz, hogy továbbléphessenek. Ami pedig az LMP-t illeti, ők is az elmúlt húsz, s főleg az elmúlt nyolc év politikájának következményeként jöttek létre és kerültek be a parlamentbe. Hasonlóan a Jobbikhoz, nekik is dönteniük kell, milyen úton mennek tovább, hogy az élre álljanak az ellenzéki pártok versenyében. Náluk az a legnagyobb kérdés, hogy elcsúsznak-e egy SZDSZ-es stílus irányába, vagy hosszú távon is a magyar belpolitikában újnak számító liberális irányvonalat jelenítenek meg. Bár ebben a két pártban nincs olyan válság, mint az MSZP-ben, ők sem ülhetnek ölbe tett kézzel.

– Sokak szerint előre ki lehetne hirdetni az önkormányzati választás végeredményét. Ön is így gondolja?

– Bár nagy meglepetés nem várható, a Fidesz részéről hiba volna így állni a voksoláshoz, már csak azért is, mert egy önkormányzati választáson a pártszimpátia mellett a helyi ismertség, személyes szimpátia is sokat számít. A fő kérdés októberben az lesz, hogy mi lesz Budapesttel. Ha a kormánypártok itt is átveszik az irányítást, annak az országos politikára és hosszabb távon a kormány megítélésére is kihatása lesz. Ebben az esetben ugyanis valóban minden fontos pozíció az ő kezükben lesz, ami minden szinten gyökeres reformokra ad lehetőséget. És csak rajtuk múlik, élnek-e a páratlan eséllyel.

Bándy Péter