Aki a lényeget akarta látni, annak elég volt végigsétálni a terjedelmes kirakodóvásár árusai közötti széles földúton. Az emberek hatalmas és jókedvű tömegében megszámlálhatatlanul sokan viseltek nemzeti öltözéket. A legtöbben az egyre divatosabb, bár történetileg bizonytalan úgynevezett ősmagyar viseletet hordták: kaftánt, buggyos nadrágot, felkunkorodó orrú bőrcsizmát, derékról lógó puzdrát, tarsolyt, egyebeket, valahogy úgy, ahogy László Gyula ábrázolta festményein Árpád mongolos képű magyarjait. Sokan a pusztai csikósok „echte ungarische” viseletét hordták – rojtos bőgatya, mellény, karikás ostor, kerek kalap –, s meglepően kevesen valamilyen tradicionális népviseletet.

Bár időközben kiderült, hogy eleink elenyésző hányada volt mongolid, a vitathatatlanul operett-tudományosságú ősmagyar ruhaviselet népszerűsége töretlen, melynek oka a nemzeti mélytudatban keresendő. Árpád idejéig, vagyis a nyugati típusú kereszténység felvétele előtti időkig, azaz az „ősbűn” előtti korszakig nyúlnak vissza sokan lélekben, nem annyira vallás-, vagy Európa-ellenességük okán, mint inkább azért, mert mai szemmel nézve, akkor még erős volt a magyar.

Az elmúlt száz évben brutális könyörtelenséggel arctalanná tett magyarság egyre nagyobb része akarja visszaszerezni arcát, lelkét, öntudatát. Mivel máig sem a politika, sem az értelmiség, sem a történeti egyházak ebben nem nyújtottak és ma sem nyújtanak segédkezet, az emberek ösztönösen oda térnek vissza, ahol tiszta forrást remélnek találni. Ezt a forrást a nemzeti őstörténetben találják.

A Nagy Kurultáj a lassan végleg kimúló finnugor ideológiát kívánja felváltani egy sokkal rokonszenvesebb, bár legalább annyira dogmatikus ideológiával, mely szerint a magyarok törökök. Mivel a közép-ázsiai népek – kazahok, kirgizek, üzbégek és mások – geopolitikai értéke a náluk lévő földgáz és olajkincs miatt nagyságrendekkel megnőtt, s mivel tagadhatatlanul van valami kapcsolat hozzájuk is, az új trend most a török vonal.

Anonymus sajnos továbbra sem aktuális, mert Magna Hungária, Mezopotámia és Szkítia, eltűnvén a térképről, sem gázzal, sem olajjal nem tudják alátámasztani a magyar-madjar testvériséget.

Szerencsére a politikai taktikák nem befolyásolják az ideérkező tízezreket, akik a magyar nemzeti öntudat újjáébredését jöttek ünnepelni, sörrel, sült kolbásszal, karcagi birkagulyással, töki pompossal, csörögefánkkal, nádsíppal, kékfestővel és mindenféle kedves csodával, ami a kirakodóvásár standjain megtalálható. De legfőképpen, felöltve a nemzeti viseletet, néhány óráig megélni azt, hogy milyen érzés magyarok közt lenni büszkén magyarnak.

Sümeg várjátékainak elsöprő sikere, a különféle hagyományőrző rendezvények sikere ötvöződik egy hatalmas népi örömfesztivállá az idei Kurultájon, s ismétlődik meg majd a mostani hétvégén a bösztörpusztai találkozón is. A mai Kurultáj szervezői szerint a huntudatú népek képviselői két évvel ezelőtt, az első Nagy-Kurultájon állapodtak meg a folytatásban, s abban, hogy megkísérlik a világ összes, hun eredettudattal rendelkező nemzetét összehozni egy találkozóra. Kétszázötvennél is többen érkeztek a magyarok közeli és távoli rokonnépei közül, így a látogatók a kazahok, mongolok, bolgárok és ujgurok mellett tatárokkal, törökökkel és üzbégekkel is találkozhattak augusztus első hétvégéjén a Bugac környéki pusztákon.

A meghívott vendégek listája impozáns, a Kurultájra érkezett többek között a kazakisztáni parlament szenátora, Kirgízia történész-akadémikusa, az üzbég állami lótenyésztési központ vezetője, Azerbajdzsán UNESCO-képviselője és zenetörténeti intézetének igazgatója, a Türkmén Lovak Minisztériumának osztályvezetője, az Ujgur Világkongresszus titkára, a Baskír Akadémia nyelvi-, illetve antropológiai intézetének igazgatója is. A külföldi küldöttségeket a rendezvény fővédnöke, Lezsák Sándor is fogadta a Parlamentben.

A többéves felkészülés és a hírverés eredményeképpen mindenki valami nagyra számított. Az is lett. A Kiskunsági Nemzeti Park bócska-bugaci buckavilága kitűnő választásnak bizonyult. A nagy magyar Alföldből Trianon után megmaradt csekély méretű terület egyik legcsodásabb s leginkább autentikus részén több ezer őshonos növény és állat mellett jól megfértek a láthatóan pár napra minden civilizációs vívmányt nélkülözni képes hagyományőrzők. A karámok benépesültek, a lovak és rackajuhok mellett többek között a komondort és a kihalófélben lévő magyar agárt ismerhették meg szervezett körülmények között.

Már pénteken folyamatosan érkeztek a táborlakók, s az sem szegte kedvüket, hogy szinte szó szerint kimosta őket a víz a nemzeti parkból. A ködös reggelre virradó szombaton azonban már a kora reggeli órákban több tízezren érkeztek a kunsági pusztára, próbára téve a hazai autópályák kapacitását, hatalmas dugókat okozva fő- és mellékutakon egyaránt. A programok rendkívül sokrétűnek bizonyultak, mindenki talált magának valót.

Ekkora tömegre azonban a szervezők aligha lehettek felkészülve, összesen két nem túl nagy lelátót biztosítottak a nézőknek, így a küzdőtéren zajló központi rendezvényt csak a korán érkezők élvezhették testközelből. Elhibázott döntésnek bizonyult a másik színpad elhelyezése is. Az egész nap népművészeti és népzenei programokkal szolgáló nagyszínpadot ugyanis a hanghatások minél jobb érvényesülése okán tisztes távolban helyezték el a rendezvény központi helyszínétől, egy nagyobb facsoport mögé. Ennek köszönhetően nagyon kevesen vették észre, s szinte alig lézengtek a környékén, holott színvonalasabbnál színvonalasabb produkciókon keresztül ismerkedhettek volna meg a határon túli magyar népi hagyományokkal.

A magyar népzene és néptánc is elhanyagolva érezhette magát a sok színes, külföldi fellépő mellett, a delegációk hazánk élő, népi kultúrájából sajnos nem sokat ismerhettek meg, hiszen a dísztribün közelében leginkább a meghívottak nemzeti együttesei léptek fel. A jövőben ez is egy átgondolásra szoruló, sarkalatos pontja lehet a későbbi Kurultájoknak. Az idelátogató magas rangú külföldieket a meglehetősen bizarr, kortársi sámánénekeknél jobban érdekelte volna az egész világon egyedülálló, autentikus magyar népzene és néptánc.

Programok tekintetében a közönség viszont el lett kényeztetve. A különféle hazai, őshonos állatok – a solymászok, agarászok és lovasok – látványa mellett történelmi élőképeket is bemutattak a hazai és külföldi hagyományőrzők. Lovagoltak, lőttek, csatabárdot és kelevézt hajigáltak, csatáztak… A lapunkban már bemutatott rekonstruált hun páncél ütőképességét testközelből tapasztalhatták meg Kelemen Zsolt és lovasai jóvoltából, s bemutatták a Kurultájra megjelent, a magyar lovasíjászatról szóló, összefoglaló történelmi tanulmánykötetet is. A közös nyíllövés idén sem maradt el: több száz civil és hagyományőrző íjász lőtte ki egyszerre nyilait, három ízben Kelet felé, kissé ellentmondásos szimbolikával utalva ezzel a magyarság keleti kapcsolataira, ugyanis az íjász az ellenség s nem a barát felé lő…

Külön meglepetés volt a programok között nem említett lovasbemutató, melynek során egy a legendákban szereplő, valódi aranyszőrű csikót is láthatott a közönség. A jurtatáborban állították fel az Ősök sátrát, amely a rendezvény egyik leglátogatottabb kiállítása lett. A kegyeleti jurtában a környéken talált hun, avar és honfoglalás kori leleteket, sőt egy egész saját valójában bemutatott lovas temetkezési helyet állították ki. A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárával való együttműködés keretében ismerkedhettek meg a látogatók egy honfoglalás kori férfi, Bene vitéz koponyájával, kinek arcát a modern rekonstrukciós eljárással gipszbe öntve – és sajnos festményen is – megtekinthettek az érdeklődők.

Itt ismét ki kell térnünk egy hibára. Míg a gipszmásolat mellőzött mindenféle spekulációt, a felette elhelyezett rettenetes festményen Benét Dzsingisz kán hasonmásaként ábrázolták, tradicionális mongol szakállviselettel, ami sajnos megerősíti azt a hamis sztereotípiát, miszerint a magyarság a honfoglaláskor mongoloid népcsoport lett volna. A valóság ezzel szemben az, hogy az Árpád-kori sírleletek csontmaradványai alapján a magyarság ősei között mindenféle rassz, legnagyobb számban a turanid és az europid volt jelen. S bár a festmény melletti plakátokon a genetikai vizsgálatok eredménye is ott szerepel, hogy a honfoglaló törzsek javarészt turanid-keletbalti genetikával rendelkeztek, a csúf festménynek köszönhetően sokakban megragadhatott, mennyire mongolok voltunk egykor, csak aztán valahogy kiszőkültünk. Ezt a rögeszmés feltételezést erősítették a tábor különböző részein elhelyezett Atilla- és Árpád-festmények, melyek a középkori nyugat-európai karikatúrák mintájára alaposan túlmongolizálva mutatták be hajdani uralkodóinkat.

A nemzeti park bejáratához közel állították ki a világ legnagyobb táltosdobját. Az 1,88 méter átmérőjű hangszer szibériai nyírfából készült, akác és marhaszirony rögzítéssel. A kígyósi Balogh Sándor és csapata kifejezetten a 2010-es Nagy-Kurultájra készítette.

Az árusok vasárnap estefelé intenzíven csomagolni kezdtek. Sietniük kellett, mert ezen a hétvégén a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán egy újabb találkozóra kerül sor a Magyarok Szövetsége rendezésében, és a legtöbben oda is elmennek, mivel őstörténészi irányzattól függetlenül a lényeg az, hogy a magyar emberek mind nagyobb tömege igényli magyarságának ünnepélyes és derűs megélését, a magyar mítosz megvalósulását, és az élményt erősítő tárgyakért, ruhákért, ékszerekért fizetni is kész.

Ne kerteljünk, a legtöbb látogató számára a Kurultáj és a Magyarok Országos Gyűlése pontosan azt az élményt adja, amit például a németeknek a hamarosan sorra kerülő s az idén kétszáz éves, immár ipari szinten megszervezett müncheni sörfesztivál, az Oktoberfest: ott bőrnadrágban és dirndliben, itt pásztorgúnyában és fantázia-termett ősmagyar kaftánban, bőrövvel, bőrcsizmával, visszacsapó íjjal éli meg egy-egy nemzet önnön létezésének megunhatatlan örömét.

A hatalmas forgatag kedvesen bohókás színfoltja volt egy közgazdász végzettségű, enyhén illuminált, de mégis roppant elegáns úriember, aki imbolyogva és mérhetetlen derűvel viselte szépen rekonstruált XVI. századi viseletét Balassi Bálint korából, taposta a port szép sárga csizmájában. A Demokrata munkatársainak elárulta, előbb Dániában, majd tizenöt évig Japánban élt, de hazajött, mert hazahúzta a szíve. És most itt van a nemzeti öntudatra ébredés forgatagában, és boldog. Mert itthon van. De tudjuk-e, miképpen halt meg Balassi Bálint? Nem tudtuk. Elárulta: csatában lőtte el egy ágyúgolyó mindkét lábát. Így ni. Nem akartuk elhinni, ezért utánanéztünk a Wikipédiában. Igaza volt: „Anno 1594 die 19. Maii Esztergom vára vívásakor, midőn ostromnak mentenek az vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Minden két combján átalment az golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélyoknak és holt meg hertelen die 30 eiusdem.” Sört ivott a barátságos úriember, Soproni világosat, ha ez mond valamit.

Gerhát Petra, Bencsik András