Vác átlát a szitán
Megbomlott a jobboldali egység Vácott. A történet még tavaly ősszel kezdődött, októberben ugyanis a Fidesz választmánya személyes konfliktusok miatt feloszlatta a helyi szervezetet. Az újjáalakulás után a kétszeres evezős világbajnok, Pető Tibor lett az elnök. A belső vitákat úgy oldották meg, hogy nem vettek vissza mindenkit a pártba, így az önkormányzat jelenlegi Fidesz–KDNP-frakciójának tagjait sem.
Tavaszra részben sikerült egységet teremteni, Bábiné Szottfried Gabriellát a túlnyomó többség támogatta (bár függetlenként, jobboldali támogatással elindult ellene Bethlen Farkas, Verőce polgármestere), ám most, az önkormányzati választások előtt újra előjöttek a személyes ellentétek. Emiatt a helyi KDNP az egyéni képviselői körzetekben külön jelölteket indít: a tizenkét indulóból kilencen jelenleg is képviselők, hivatalosan Fidesz–KDNP-színekben, de már egyikük sem Fidesz-tag. A Fidesz – megegyezés híján – kénytelen volt elindítani saját embereit.
A polgármesteri székért is két jobboldali jelölt száll harcba: a Fidesz az új helyi elnököt, Pető Tibort indítja, ellenfelei között pedig ott van a kereszténydemokrata Fördős Attila, aki most függetlenként méreti meg magát. Újkeletű függetlenségének oka, hogy a KDNP országos vezetésének döntése szerint a párt sehol sem állíthat polgármester-jelöltet a Fidesszel szemben.
– Sajnos nem sikerült megegyezni a helyi KDNP-vel, annak ellenére, hogy elnökké választásom óta törekedtem erre – mondta a Demokratának a decemberben kinevezett Pető Tibor. – Itt Vácon rendre megosztott volt a jobboldal, úgy tűnik, ez a rossz hagyomány most is folytatódik. Fördős Attilának egyébként még rögtön a tárgyalások elején alpolgármesteri posztot ajánlottam, nem vártam el, hogy csak azért visszalépjen a javamra, mert a jobboldal érdeke ezt diktálja. Ám visszautasította az ajánlatomat.
Fördős Attila nem először fordult szembe el a jobboldal érdekeivel. Korábban is megtette már, még MIÉP-esként. Ha visszanézzük a választási eredményeket, érdekes tendenciát fedezünk fel: 1998-ban a Fidesz, a KDNP és az MDF jelöltje, Manninger Gábor 39 százalékot kapott, az akkor éppen MIÉP-es Fördős Attila pedig közel tíz százalékot. Ha nem fordul szembe a jobboldali koalícióval, akkor 49 százalékkal a koalíció biztosan győz. De szembefordult és így lett polgármester a szavazatok 42,6 százalékával az azóta elhunyt szocialista Lábai László.
Most négyen indulnak harcba a címért: a fideszes Pető Tibor és a független Fördős Attila mellett Bóth János jelenlegi MSZP-s polgármester, valamint Schenk Lajos, a Váci Lokálpatrióta Egyesület jelöltje. Az előzetes felmérések a megosztottság dacára biztatóak, a körzetek többsége megnyerhető a Fidesz számára, és Pető Tibor győzelme szintén valószínűnek látszik.
A Fidesz jelöltje is optimista. Bizakodását a Szövetség tavaszi választási eredményeire alapozza. Ami a terveit illeti, a párt egyik legfontosabb célkitűzését szeretné Vácra adaptálni, a kis- és közepes vállalkozások kiemelt támogatását.
– Az elmúlt években az állam túlzottan a nagyvállalatokra helyezte a hangsúlyt. Azok kétségtelenül jelentős összegű iparűzési adót fizetnek, ám a kis- és középvállalkozásokról nem szabad megfeledkezni. Az ő sikerük a városnak is eredmény, például munkahelyteremtés szempontjából, és sokkal hatékonyabbak a helyi gazdasági élet felpezsdítésében, mint a nagyok – mondja Pető Tibor.
– Az idegenforgalom területén is látok kitörési pontokat. A városnak komoly értékei vannak, belvárosa és Duna-partja rendkívül szép, mellettünk van a Börzsöny, ráadásul Budapestről Vác könnyen és gyorsan elérhető. Szükség lenne még szállodára, és akkor arra is könnyen rávehetnénk a turistákat, hogy töltsenek el itt egy-két éjszakát. A belváros és a külső, kertvárosi részek között jelenleg egy iparterületi sáv van, ami élesen elválasztja a két részt. Barnamezős beruházással e sávnak új funkciót kell adni; közösségi terek, rekreációs, szabadidős létesítmények jöhetnének létre, miáltal élhetőbbé, vonzóbbá tehetnénk Vácot.
Pető Tibor a feladatok között megemlíti az elmúlt évek nagyberuházásainak felülvizsgálatát; példaként említi a 2 milliárd 140 millió forintba kerülő, 297 férőhelyes mélygarázst, amelynek havi 17,5 millió forintos lízingdíját a város fizeti akkor is, ha ezt a parkoló nem termeli ki. Márpedig az üzemeltetési költségek levonása után a mélygarázsból a mai váci forgalom ismeretében lehetetlenségnek tűnik ennyi bevételt kitermelni.
S ha már anyagiak: a kórház adósságállományát is csökkenteni kell, melyhez Pető Tibor győzelme esetén állami segítséget remél, mert ezt a város egyedül nem képes rendezni. A kétszeres evezős-világbajnok természetesen a sportról sem feledkezik meg, szerinte hangsúlyozni kell a rendszeres testmozgás és a kultúra nevelő szerepét, az önkormányzatnak az utánpótlás-nevelés támogatása területén lehet feladata. De a legfontosabb a rend és az átláthatóság. Az ország nehéz gazdasági helyzetében egy forint sem kallódhat el, oda kell kerülnie pontosan, ahol a legnagyobb szükség van rá, mert Vác lakói számára is az egyik legégetőbb kérdés a biztos munka és a tisztes megélhetés, s ebben az önkormányzatnak segítenie kell.
Az ellenjelölt Fördős Attilát is szerettük volna megszólaltatni, ám többszöri megkeresésünkre sem reagált. Honlapján ez a közlemény olvasható: „A Kereszténydemokrata Néppárt váci szervezete jelenleg a legnagyobb, legerősebb pártszervezet Vácon, évek óta nem érintette feloszlatás, belviszály. Szilárdan képviseljük a jobboldali értékeket, mind a pártszervezet által, mind a Fidesz-KDNP Összefogás Frakció képviselői által”.
Saját magáról pedig ezt írja: „Nemcsak egy politikai párt támogat, de a váci civil szervezetek és egyesületek többsége is megkeresett, hogy vállaljam el a polgármesteri jelölést. A váci emberek bíznak bennem, nemcsak a jobboldali politikai meggyőződésűek, de a baloldali értékrendűek közül is sokan támogatnak.”
Ezzel szemben a valóság az, hogy Fördőst egyetlen politikai párt sem támogatja. Sem a Fidesz, sem a KDNP. Lehet, hogy az MSZP „hallgatólagos” támogatására gondolt? Az 1998-as trükk mintájára? A honlapon egyébként „olvasói levelek” is vannak, amelyek szinte kizárólag a helyi Fideszt és Pető Tibort bírálják, nem túl lovagias, erősen negatív hangnemben, még Pető Tibor szellemi képességeit és alkalmasságát is kétségbe vonva.
Fördős szavait a leghatározottabban az egyik legilletékesebb személy, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője cáfolja:
– Az önkormányzati választás más, mint a parlamenti, itt hagyni kell bizonyos mozgásteret a helyi szervezeteknek, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően dönthessenek – mondta a Demokratának a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette, az azonban nem fér bele az önállóságba, hogy a helyi szervezetek polgármester-jelöltet is állítsanak a Fidesszel szemben. Így tehát Fördős csak függetlenként indulhat, de nem elképzelhetetlen, mondta Harrach Péter, hogy lépése szankciókkal jár majd a KDNP-n belül.
A látszat ellenére a tét nem az, hogy Pető Tibor vagy Fördős Attila lesz-e az új polgármestere Vácnak, hanem az: megismétlődik-e az 1998-as eset, amikor egy látszatjobboldali jelölt akadályozta meg a jobboldal győzelmét, avagy Vác városa végre megszabadul a szocialista vezetéstől.
Másképpen fogalmazva, Vác polgárai átlátnak-e a szitán, képesek-e a hangzatos szólamok mögött meglátni a baloldal maradásának leselkedő veszélyét. Több mint biztató, hogy tavasszal az országgyűlési választásokon a váci választók helyesen döntöttek.
Bándy Péter
