– Két ügy is nagy nyilvánosságot kapott az országos sajtóban a gödöllői kampányból. Először akkor kerültek be a hírekbe, amikor nyár közepén Gémesi György polgármester kifogásolta, hogy a Fidesz is indít jelöltet vele szemben, mert állítása szerint korábban megállapodott a párttal, hogy nem lesz kormánypárti induló.

– A Fidesz több mint ezeregyszáz helyen állít polgármester-jelöltet, miért pont Gödöllőn ne tenné? Számomra azért volt furcsa az ügy, mert bár nem vagyok a párt tagja, így semmilyen ezzel kapcsolatos egyeztetésen nem vettem részt, mégis hónapok óta tudtam, hogy keresik a megfelelő jelöltet. Így azt gondolom, Gémesi úrnak is tudnia kellett erről. Ő ebben az időszakban mégsem csinált ügyet a jelölésből, nem tiltakozott vagy hivatkozott valamiféle paktumra, csak miután a Fidesz helyi szervezete csaknem egyhangúlag mellettem tette le a voksát, akkor járt médiumról médiumra. Úgy hiszem, az itteni emberek megérdemlik, hogy ne csupán egy pártok által nem támogatott és egy szocialista induló legyen, hanem fideszes is; hadd legyen lehetőség szélesebb körű választásra.

– Néhány hete Gémesi György azt állította, a Fidesz úgy végeztet közvélemény-kutatást, hogy a kérdezőbiztosok azzal mutatkoznak be, az önkormányzat megbízásából jöttek. Akkor most ki rendelte a felmérést?

– Mi, a Fidesz. A sikeres választási felkészülés érdekében. Ötszáz gödöllői polgárt kérdeztünk meg arról, hogy mi tetszik nekik a városban és mi nem. Mivel a cél az volt, hogy ezzel a módszerrel is a lehető legpontosabban felmérjük az emberek véleményét, logikátlan a feltevés, hogy a kérdéseinket megtévesztő szándékkal tettük volna fel, hiszen akkor ezekre nem kaphattunk volna valós válaszokat. Nincs ok arra sem, hogy a kormánypárt Gödöllőn inkognitóban dolgozzon. Sajnálattal hallottam, hogy a polgármester úr, amikor értesült a kutatásról, odarohant, ahol a biztosok dolgoztak, és akadályozta a munkájukat. Nem tudok másra gondolni, csak arra, zavarja, hogy ezúttal komoly kihívója akadt.

– Önök ismerik egymást?

– Igen.

– Rossz viszonyban vannak?

– Nem. Sem jónak, sem rossznak nem mondanám a kapcsolatunkat, egyszerűen ismerjük egymást.

– Azt mondta, nem Fidesz-tag. Sikeres, pártonkívüli ügyvédként, családanyaként mi motiválta, hogy politikai pályára lépjen?

– Világéletemben jobboldali, konzervatív szellemiségű ember voltam, ezt hoztam otthonról. Emellett Gödöllő, ahol születésemtől kezdve élek, a szívügyem. A közösségi életben is szeretek részt venni: családunk több rendezvényt is támogatott az elmúlt években, de például a Hajós Alfréd Iskola sportpadlójának felújítását is mi kezdeményeztük, és az iskola alapítványával, szülőkkel együtt dolgozva valósult meg az átalakítás, a kétharmadát közösen fizettük ki. Gémesi úr mégis a saját eredményeként kampányol vele.

– Egy választásban benne van a vereség esélye is, ami az ügyvédi irodáját is negatívan érintheti…

– Az irodát nem féltem. Amikor a Fidesztől megkaptam a felkérést, természetesen minden racionális érvet és ellenérvet felsorakoztattam, s arra jutottam, számomra csúcspont, ha szülővárosom polgármesternek jelöl. És bevallom, személyes motivációm is van: férjemmel négy gyereket nevelünk, és azt szeretnénk, ha Gödöllőt végre nem helyben topogó, hanem fejlődő településnek látnák, és mások is itt akarnának családot alapítani, nem mondjuk a fővárosban. Egyelőre inkább azt érzem sokakon, hogy elvágyódnak. Szép és nemes feladatnak gondolom, hogy sikerüljön felszabadítani az energiákat a városban, ezáltal pedig új lendületet kapjanak a fejlesztések. Ráadásul az itt élőktől, így a helyi Fidesz-szervezet tagjaitól is rengeteg biztatást, segítséget kapok; már csak e miatt a bizalom miatt sem mondhattam nemet. Egyébként meg azt gondolom, húsz év hosszú idő, ezalatt kialakulnak bizonyos kapcsolatok, kötöttségek, amelyek még akkor is, ha a vezetők szándékai jók, lassítják a fejlődést.

– A felmérés mit mutatott? A választók is így gondolják?

– Igen. Kétségtelen, hogy Gémesi György regnálásának kezdete óta történtek pozitív lépések, sok területen ugyanakkor komoly elmaradásban vagyunk. Hogy egy példát említsek, bár ígérgették, mégsem épült uszoda, így egy harmincnégyezer lakosú városban nincs hová úszni járni. De csapnivaló a közlekedés is, a városba tartva hat lámpás kereszteződés lassítja a forgalmat, olyan helyeken is, ahol körforgalommal ki lehetne váltani a jelzőlámpát. Járhatatlanok a járdák is, ami egy ilyen szép helyen szerintem szintén elfogadhatatlan, s ez nem csupán az idősebb embereket, de a babakocsit toló anyukákat is hátrányosan érinti. Gondnak látom azt is, hogy az építkezéseknél nincs koncepció, egyik épület nem passzol a másikhoz. Nincsenek közösségi terek sem, ahol le lehetne ülni beszélgetni, olvasni. Péntektől hétfőig Gödöllő alvó város.

– És honnan lenne minderre pénz, ha önt választanák meg?

– Biztosat csak akkor tudok mondani, ha valóban megválasztanak és megtörténik a teljes átvilágítás, jelenleg ugyanis nem minden adat áll a nyilvánosság rendelkezésére a város gazdasági helyzetéről, pénzügyeiről. Nemrég derült ki például, hogy bizonyos önkormányzati cégek egyszerűen nem szerepelnek Gödöllő honlapján. Vannak persze elképzeléseim a forrásokról: az utakat, járdákat például a parkolásból befolyó bevételből lehetne felújítani, de számítok kormányzati és uniós támogatásokra is, amelyeket remélhetőleg nagyobb arányban nyer el a város, mint eddig.

– Kettejükön kívül az MSZP jelöltje is indul a polgármesteri székért. Nem fél, hogy ő lesz a nevető harmadik?

– Ismerve a város politikai beállítottságát, szinte biztos vagyok benne, hogy Gémesi úr és köztem dől el a verseny. Jósolni nem szeretnék, de úgy hiszem, egyre többen érzik, hogy két évtized után megérett az idő a megújulásra.

Bándy Péter