Fehér József, a cég egyik vezetője a lovasíjászkodás mellett már korábban is a vendéglátásban dolgozott, ám barátjával együtt szeretett volna valami egyedit létrehozni. Céljuk az volt, hogy a nomád gasztronómia fölélesztése mellett olyan ételeket kínáljanak, amelyek minőségi, száz százalékig magyar, őstermelőktől beszerzett, egészséges alapanyagokból készülnek, nem tartalmaznak mesterséges adalékokat, színezékeket, tartósítószereket és ízfokozókat. Így a Nomád Ételfutár szakácsai az ország legrégebbi malmából, a Szabó Malomból származó teljes kiőrlésű lisztet, bio alapanyagokat, csírákat, kölest, hajdinát, barnarizst vagy juhtúrót használnak a sütés-főzés során. De olyan különlegességeket is megtalálhatunk az étlapon töltelékként vagy feltétként, mint a szarvaskolbász, a kecskesajt, a mangalicasonka vagy a szarvasgomba.

Az ételek nevei is a honfoglalás korát idézik. A kenyérlángosok között például van Öreg puszta, Széptüzek lángja vagy Jó szél fúvása, mind más-más feltéttel. Különlegessége még ezeknek a töki pomposoknak, hogy nem a különböző rendezvényeken megszokott négyszögletes formában árulják őket, hanem mint a pizzát, kereken, ugyanis a kenyér minden nép kultúrájában isteni ajándéknak számított régen, és ennek szimbólumaként jelent meg a Napra vagy Holdra emlékeztető forma.

A kenyérlángos mellett a magyar törzsekről elnevezett horkák, azaz töltött lepények, ízletes levesek, keverények, azaz saláták, és vegetáriánus, úgynevezett táltosétkek közül is válogathatunk. A finomságok után a desszert sem maradhat el. Édességből is akad bőven, olyanok, mint a vargabéles pirított mandulával és mézzel, piték, marcipánnal besütött meggyes-mákos guba vagy a tündérkenyérnek keresztelt réteskülönlegesség.

Az ételek mellé innivalót is rendelhetünk. A 100 százalékos natúrlevek mellett Márkát és Traubit, valamint Magyarok Sörét és köleses sört kínálnak. A Nomád ételfutár most tehetségkutató versenyt is hirdet magyar népzenei forrásból is merítő együttesek számára. Ennek megfelelően autentikus népzenei, valamint folk-rock, világzenei formációk jelentkezését egyaránt várják, sőt olyan együttesek is jelentkezhetnek, akiknek csak a pályázatra beküldött zeneszáma van kapcsolatban a magyar népzenével.

Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30. éjfél. A versenyt az az együttes nyeri, amelyiknek a zenéjére a legtöbben szavaznak október 31-én éjfélig. A zárókoncert, melyen az első három helyezett zenekar játszik, novemberben tarják meg. További részletekről és a Nomád Ételfutár kínálatáról bővebben tájékozódni a www.nomadetel.hu internetes oldalon lehet, rendelni pedig szintén a honlapon, illetve a (06 30) 255 3375-ös telefonszámon mindennap 10–22 óráig.

szd