Már a 37-es főúton megakad az átutazók tekintete a színes virágkavalkádon, amely jelzi, Zemplén és Hegyalja kapujába, Szerencsre érkeztünk. A látvány a főutcán fokozódik, szebbnél szebb egzotikus növények ejtik ámulatba az idelátogatókat. Az ember azt hiszi, édenkertbe csöppent, egészen addig, amíg nem vált szót a helyi üzlettulajdonosokkal, akik pokoli időket élnek.

Gombamód szaporodnak a bevásárlóközpontok az alig tízezer lelkes településen, ahol a létbizonytalanságtól sújtott emberek öt multinacionális cégnél is elkölthetik szerény jövedelmüket. A kisebb boltok forgalma megcsappant, konganak az ürességtől az üzletek. A kihalt belvárosban számtalan eladó ingatlant kínálnak, de a házak nem kellenek senkinek.

– Eltűntek a vevők, elmennek az emberek Szerencsről, itthon nem találnak megélhetést. Néhány eladót felvettek a multik, de a kereskedők többsége a csőd szélén álló belvárosi boltokban dolgozik. Sovány a haszon. Ha így megy tovább, lehúzhatjuk a rolót – panaszkodik az egyik üzlet tulajdonosa.

– Bizony egyre nehezebb! Cudar világ ez! Régen nyüzsgés volt, termeltünk az üzemekben, de megállt az élet, lerombolták a cukorgyárat is. Mindenki menekül innen! Az unokám és a fiam Dunántúlon él, én itt maradtam. Minek mennék el erre a kis időre – kesereg egy idős asszony.

A községi fürdő csendjét az alkalmazottak suttogása töri meg olykor, a harsány vendégsereg helyett. Nem időznek itt sokáig a turisták, mert nem tudnák hol álomra hajtani fejüket. Szerencsen alig akad színvonalas szálláshely. Úgy fest, a városvezetés hangulatjavító intézkedései sem tudják mosolyra fakasztani a helyieket. A megújult főtér és a park árnyékában megtört, megfélemlített emberekkel találkozunk Szerencs városában.

– Szemfényvesztés! – fakad ki Kemény János, akivel a fejlesztésekről beszélünk. – Jópofák a terek, de a fényűzés csak a polgármesteri hivatalig tart, a nagyasszonyhoz virágszőnyegen érkeznek a vendégek, de nézzenek szét máshol is!

Megfogadjuk tanácsait és bekukkantunk a szomszédos utcákba. Szertefoszlik a csoda. Az Erzsébet térről és a Molnár István utcáról valóban megfeledkeztek a városújítók, de a Ságvári utca lakói is elégedetlenek; ezeket a területeket csak terepjáróval lehetne bejárni. A Ságvárin elterülő hepehupás aszfaltot most, a kampányban elkezdték toldozgatni-foldozgatni, próbálják eltakarni a förtelmes és mély gödröket, amelyek miatt sötétedés után már nem mertek gyalog sem közlekedni az emberek. Az adósság csapdájában vergődő önkormányzat a városszépítő beruházásaira a legbüszkébb, ám úgy tűnik, az uniós százmilliókból nem futotta európai megoldásra.

Az elmúlt években átadóünnepségektől volt hangos a város, egy-egy beruházást többször is felavattak. A polgárok szerint a felújítások nagy része patyomkinmunka, amelyeket folyton javítgatni kell. Néhány éve rendbe tették az óvodát, az intézményen még meg sem száradt a festék, ismét rekonstruálni kellett. De nem ez a legnagyobb gond a közintézmények környékén, hanem az, hogy megállt az idő, itt maradt a Rákosi-rendszer szelleme.

Szerencsi kiruccanásunk során, a város fellendítésére elköltött milliárdoknak nem bukkantunk a nyomára, de azt észrevettük, itt diktatúra van.

A hálózat

– Nyomás alatt élünk, azt tanácsolják, az erőműre és Rónavölgyinére szavazzunk. Át kellett adnunk az ajánlószelvényeket a polgármester asszonynak, aki listát vezet a pedagógusok pártszimpátiájáról. Feketelistára kerültek az ellenállók – panaszolja a Demokratának egy középiskolai tanár.

A kollégiumban is megdöbbentő történeteket osztanak meg velünk. A közalkalmazottak azt állítják, a város első embere jól kiépített spiclihálózatot működtet. Rónavölgyiné diktatórikus intézkedéssekkel szilárdította meg hatalmát.

– Az MSZP-s városvezetés igyekszik mindenkiben tudatosítani, hogy aki szembefordul velük, utcára kerül. A munkanélküliek tábora egyre népesebb, viszont folyamatosan nő a közmunkások száma. Korábban mindössze két karbantartó volt a kollégiumban, most nyolcan látják el a feladatot. A szerencsétlen sorsú emberek egy részét megfélemlítette a polgármester, a közmunkások mindenhol ott vannak, közülük néhányan Rónavölgyinének jelentenek. Nem szabad fecsegni, figyelnek a besúgók, minden a nagyasszony fülébe jut – avat be a szerencsi élet rejtelmeibe kollégiumi informátorunk.

– Mindent retorzió követ, van, aki elveszíti a munkáját, míg mások a büntetésüket töltik. A kollégium vezető szakácsáról hamis pletykák kaptak szárnyra, a szóbeszéd szerint viszonya volt a polgármester férjével. Szerencsétlen asszonyt eltávolították a pozíciójából, most mosogatóként dolgozik a másik telepen. Az egyik középvezető pedig lebukott, mikor fideszes plakátokat ragasztott az áprilisi választások előtt, néhány nap múlva lefokozták, jelenleg a karbantartók csapatát erősíti – sorolja az ijesztő példákat.

– A Fidelitas tagjaira Rónavölgyiné csapott le az utcán, megrémisztette a szórólapot osztogató fiatalokat, akikről fotót is készített – közli az újabb esetet.

A pártállami időket idéző sztorikból nincs hiány Szerencsen. Egy fiatalasszony felháborodva újságolja, hogy a játszótéri rendezvényen a kisvonatban ülő gyermekek parancsszóra harsogták, hogy „Éljen Rónavölgyiné”.

Sokszínű emberek

A lerombolt cukorgyár árnyékában újabb látványberuházást találunk, a nagy múltú szerencsi cukorgyártásra – a munkanélküliek tömege mellett –, parányi emlékpark hívja fel a figyelmet, amelyet ünnepélyes keretek között adott át a városvezetés. Próbálom megörökíteni a szomorú látványt, miközben körbevesznek az utcán kampányoló szocialisták és szövetségeseik.

Megismerkedtem a polgármester asszonnyal, aki széles mosoly kíséretében megajándékoz programfüzetével, és Kalina Lajos is bemutatkozik, aki lesifotósnak nevez, miközben sajtóetikáról tart kiselőadást.

– Nagyon jó barátom a Demokrata főszerkesztője. Ne kavarjon! Ne írjon rosszat rólunk – próbál megfélemlíteni Kalina Lajos, akinek köszönhetően átérzem, mit művel Szerencsen a hatalom.

Kalina egyébként sokszínű ember, a MIÉP és a KDNP után a Centrum pártban is politizált, jelenleg a legvadabb támogatója a szocialista polgármester asszonynak, akit a helyiek csak mosolygó diktátorként emlegetnek.

A baloldal egykori bázisában az MSZP a saját „független” szervezeteivel méreti meg magát az önkormányzati választásokon, de a Jobbik is önálló polgármester-jelöltet indít Szerencsen. Nincs könnyű dolga Koncz Ferencnek, a Fidesz polgármesterjelöltjének, akit évek óta próbálnak kikezdeni mocskolódó kiadványokkal és útszéli pletykákkal. A szerencsi kudarcokat igyekeznek a jobboldali politikusra fogni a nyolc éve hatalmon lévő szocialista városatyák.

A világörökségi védelem alatt álló borvidék lakóit évek óta sokkolják a szalmaerőmű körüli botrányok. A hatalmas létesítmény ellen tüntetéseken is tiltakoztak. Ez a projekt Rónavölgyi Endréné szívügye, aki munkahelyek ígéretével buzdítja a szalmaerőmű támogatására a helyieket.

– Nem szalmaerőmű-, hanem hülyeségellenes vagyok – szögezi le Koncz Ferenc, a Fidesz polgármesterjelöltje. – Úgy tűnik, mintha szándékosan járattak volna le egy jó zöld beruházást – teszi hozzá.

Koncz Ferenc szerint ellenfele megvezeti a szerencsieket, amikor munkahelyteremtésről beszél.

– Az ekkora erőművekben mindössze harminc-negyven ember dolgozik Nyugat-Európában, de ilyen nagy létesítményt itt nem lehet megvalósítani, csak kisebbeket, amelyekhez elegendő alapanyagunk van, hiszen helyben kell megtermelni az energiát. A városvezetés bevallhatná végre, hogy inkább az adóbevétel motiválta, hiszen a cukorgyár megszűnése évi hetvenmilliót vett ki város kasszájából.

A cukorgyártás ügye kitűnően mutatja a szerencsi vezetői réteg impotenciáját. A szocialisták végignézték, ahogy lefizetik a gazdákat és a dolgozókat, ahelyett hogy nyomást gyakoroltak volna a helyi tulajdonosi körre és a kormányra.

– A katasztrófába gazdaságilag és erkölcsileg is beleroppant a város, több száz munkahely szűnt meg – sorolja a szomorú tényeket Koncz Ferenc, aki pezseg az ötletektől, számtalan vállalkozást akar beindítani a környéken.

A közmunkaprogramot is fontosnak tartja, de ahhoz, hogy a város kilépjen a kilátástalanságból, szerinte új helyi termékek kellenek. Céljai között, a meglévő munkahelyek védelme mellett, olyan beruházások szerepelnek, amelyek illeszkednek a környék kulturális és földrajzi adottságaihoz.

Ipart fejlesztene

– Az elektronikai cikkeket előállító üzem számára ideális hely Szerencs, de szigetelőanyag-gyárban is gondolkodunk, az ország következő nagy projektje szerintem a szigetelés lesz az energia-előállítás mellett, a napelemgyár ügyében is tárgyalásokat folytatok – mondja a Demokratának a térség országgyűlési képviselője. Elárulja, a cégeket részben az önkormányzat működtetné, hogy a városnak bevétele származzon a beruházásokból.

– Reális ötlet az önfenntartó város gondolata is, a közintézményeinkben megtermelhetnénk az alapanyagok egy részét, és a szemetet is hasznosíthatnánk az energiaellátásban, de az élelmiszeripart mindenképpen fejleszteni kell. Bizony elférne az ipari parkunkban a gyümölcsvelőüzem, ahol különleges koncentrátumokat készítenénk, ezért Hegyalján a szőlő mellé vörös húsú gyümölcsöket kellene telepíteni. A szivattyúgyárat érdemes újraéleszteni ebben az árvizes időszakban. A csapadékvíz elvezetése megoldatlan az ország számos területén, nem lenne butaság az ehhez kapcsolódó műtárgyak, fedőlapok készítésébe kezdeni – sorolja, amikor iparfejlesztési terveiről faggatjuk.

A városi legenda szerint Szerencs alatt értékes termálforrások találhatók, ezért a fideszes polgármesterjelölt elhatározza, megvizsgáltatja szakemberekkel a terepet. A termálvízkutatás nem olcsó tevékenység, de Koncz Ferenc szerint a szerencsieknek meg kell tudniuk az igazságot.

A Fidesz programjában központi helyet kap a szerencsi csokoládé: az édességet népszerűsítő fesztivált össze szeretnék kapcsolni a hegyaljai borokkal is. Ki akarják szélesíteni a két magyar termék piacát. Koncz Ferenc a szerencsi és a hegyaljai áruk vevőkörét Távol-Keleten és a volt szocialista államokban akarja bővíteni.

Alantas, méltatlan kampány folyik Szerencsen. A polgári oldal édes álmait keserűen szemléli a szocialista városvezetés. A fideszes polgármesterjelölt merész ötletei kezdenek beteljesülni; a Csokoládé Fesztiválra érkezők tömege idén már el sem fért a máskor oly néptelen kisvárosban. Az MSZP-s kampányanyagokban a világhírű szerencsi csokoládé silány, olcsó alapanyagú termékként szerepel. A Bonbon Kft. legfőbb hibája nyilván az, hogy tulajdonosa Takács István politikailag a másik oldalhoz tartozik. De a helyi Fideszt sem kell félteni, már hozzászoktak a durva kampányhoz, nem veszik lelkükre úgy a vagdalkozást, mint néhány éve, amikor Koncz Ferenc szívinfarktust kapott, mert igyekeztek őt a cukorgyár tönkretevőjeként feltüntetni.

Most nem haboztak, feljelentést tettek a MSZP Javítókulcs című kiadványa miatt, keményen küzd a polgári oldal is.

– Szerencsen nem egyszerű választási küzdelem zajlik, hanem szabadságharcot vívunk – válaszol mosolyogva Koncz Ferenc, amikor a hálózatról faggatjuk.

A Fidesz polgármesterjelöltje szerint a diktatórikus városi szervezet zavaros pénzügyeit mihamarabb tisztázni kell, hiszen hatalmas összegek folytak el a semmibe. Az ellenzék számításai szerint a tízezer lelkes kisváros vállára közel hárommilliárd forintos adósságterhet tettek azok a vezetők, akik a cukorgyár bezárása után a kárpótlási pályázatból befolyó összeget emlékműre fordították munkahelyteremtés helyett.

A szerencsi diktátorok reszketnek, nem akarják elveszíteni az utolsó bástyák egyikét, listákkal és aljas módszerekkel fenyegetik Szerencs népét, de a szavazófülkében egyedül lesznek az emberek. A szabadság pillanata október harmadikán Szerencsre is megérkezik. A város népének egy titkos szavazás ad esélyt arra, hogy a szabadság és a jólét esélye ne illanjon el, hanem örökre ott maradjon városukban.

Juhári Andrea