Hosszú lenne összeszámolni, hogy jelenleg hány vallás létezik a világon. Még több ezer éves – a kereszténység előtti időkből – ismert vallások, vagy azoknak nevezett ideológiák is szép számmal vannak. Mégis, egyikkel sem foglalkoztak annyit, egyiket sem akarták olyan dühödten eltörölni a földről, mint a Jézus által alapított kereszténységet. Nyilván jó okuk van/volt erre, mert olyan dolgok történtek Jézus földi működése idején, amelyekről más esetben nem bizonyosodhattak meg: csodák, amelyeket egymástól független személyek ugyanúgy írtak le, nevezetesen az evangélisták (Lukács, Máté, Márk, János).

Jézus személye eleve szálka volt a korabeli emberek többségének szemében, mert az addig szinte parancsként működő gyűlölet és bosszú helyett a szeretet erejét hirdette. Egyedül szállt szembe az egész akkori társadalommal, a zsidó vallás helyett egy új alapokra – „kősziklára” – épített szeretetvallást hirdetett. Szinte ellentmondásos módon az emberi természet alapvető tulajdonságaiból azokat igyekezett kiirtani, amelyekre az ókori civilizációk egy jó része épült; az agressziót, a kapzsiságot, a hataloméhséget, a mások leigázását, a gyűlöletet, a bosszúállást, a hazugságot és a végleges halált. Elképzelhető, hogy az előbbiek hirdetése milyen hitetlenséget és felháborodást váltott ki.

A húsvéti ünnepkor olyasmi történt, amiről ma is sokan vitáznak, abszurdnak, emberfölötti dolognak tartják. Nagypénteken Jeruzsálemben az Olajfák-hegyén elfogják Jézust, az akkori római helytartó, Poncius Pilátus elé vonszolják, gúnyolják, kegyetlen módon megkínozzák, majd anélkül, hogy bármiben bűnösnek találnák, halálra ítélik.

Nevezhetjük az első koncepciós pernek is Jézus elítélését, mert előre eltervezett módon, megvesztegetett tanúk segítségével, a bosszúra szomjazó tömeg kívánságára ítélik el. Az egyébként is lázongó római tartományban szinte bűnbakként lökik a vérszomjas zsidók közé az ártatlan, szelíd Jézust. Az Emberfia az egész kihallgatás alatt hallgat, szótlanul tűri a gúnyolódást, a lemeztelenítést, a fejére húzott töviskoronát (tövisburkot), a korbácsütéseket és a legnagyobb lelki fájdalmat, tanítványai szétrebbenését, vagyis a magára hagyottságot.

Olyan kegyetlenkedéseket élt túl, amelyekbe más ember már a kivégzés előtt belehalt volna. Ennek több oka is volt: önként vállalta a rámért szenvedést, hogy a világ bűneit magára vegye és megváltsa az emberiséget. Pedig fizikailag kifejezetten erős, kortársaihoz képest magas, mintegy élete teljében, harmincas éveiben járó férfi volt. Azt is tudta, hogy ha nem járja végig a szenvedés útját, nem képes végrehajtani küldetését, a halál legyőzését.

Mindezt honnan tudhatja bárki is? Hol vannak a tények? Erről ad bizonyosságot az „ötödik evangéliumnak” nevezett torinói lepel.

Egy darab vászon, amellyel Jézus testét borították be a keresztre feszítést követő halál után. Jézus – miután emberként élt – pontosan tudta, hogy csak akkor hiszik el az emberek a harmadnapi föltámadást, ha valami olyan bizonyítékot hagy, ami csak ezt és csakis ezt igazolja. Hiába írták le később az evangélisták a történetet, azt vagy elhiszik, vagy sem. Hiába rendült meg a föld – nagypénteken három órakor – Jézus halálakor, hiába történtek olyan szokatlan természeti jelenségek, amelyek tudtára adták a gyilkosoknak: a kivégzett valóban az Istenfia volt.

Az események a felejtés martalékaivá lesznek, különben is ehhez hasonló jelenségek azóta is vannak. Tehát olyan „zálogot” kellett hagynia Jézusnak, amely nem érthető meg, nem fogható fel mind a mai napig. Gondolják végig kedves olvasóink, hogy eltelt kétezer év és az a nagy vászon, amelyikbe Jézus tetemét belehajtották (nem csavarták!), ma is megvan, a titkát nem sikerült megfejteni, de azóta is vitáznak rajta.

Hogyan került a lepel Torinóba, ahol ma is őrzik? Milyen utat tett meg a jeruzsálemi sírtól Torinóig? Mi van a vászondarabon?

Jézus testét a keresztről nem rokonai vették le, hanem elég furcsa módon egy gazdag kereskedő, aki Szamáriából származott, Arimateai József. A város – Arimatea – Jézus korában Szamária és Júdea határán volt, sőt ma is ott van, Ramatea néven. Szamária kevert lakosságú volt, mivel Kr. e. 722-ben V. Sulmanu- Asaredu asszír király megostromolta a két északi tartományt, Galileát és Szamáriát, utóda pedig, II. Szargon áttelepítette a lakosságot. Jól nyomon követhető az esemény a különböző dokumentumokból:

„És más népet telepített be Assiria királya Babilóniából, Kutából, Avából, Hamátból és Sefárvaimból és beszállítá őket Samaria városaiba az Izráel fiai helyett, akik birtokba vették Samariát és annak városaiban laktak” (2 Kir. 17. 24. A szamaritánusok eredete).

Fontos kérdés, hogy ezek ismeretében hogyan kell értelmezni azt, amikor Jézust a zsidók szamaritánusnak nevezik? János evangéliumában (János 8, 48), ugyanis ez szerepel: „Nem jól mondjuk-e, hogy te szamaritánus vagy és ördög van benned?” Válaszában Jézus csak az ördögtől való megszállottságot tagadja.

Arimateai József tanítványa volt Jézusnak, aki János evangélista szerint félt a zsidóktól. Ő kérte el Jézus testét és Nikodémus segítségével egy új sírboltba temették, amely egy sziklába vágott sír volt, föltehetően Arimateai Józsefé. Vajon miért készítette el ennyire előre József a sírját? Talán tudta, hogy szükség lesz rá? Arimateai József szerepe – ha jól meggondoljuk – sokkal fontosabb volt az események menetében és a lepel szerepében, mint arról beszélnek.

Kiss Irén és Tábori László néhány hónapja megjelent könyvében „A torinói halotti lepel magyar szemmel” címmel röviden és logikusan foglalja össze Arimateai József szerepét Jézus életének beteljesedésében. Véleményük szerint, ha a korabeli szokások és előírások szerint végezték volna a temetést, vagyis a holttestet körbetekerték volna gyolcsokkal, levágták volna a haját és szakállát és az evangéliumi szövegek szerint „begöngyölték” volna a vászonba, ma nem csodálhatnánk meg Jézus testének körvonalait és arcát. Nem volna meg ez az isteni üzenet – a halotti lepel. Ezek a tökéletesen véghezvitt mozzanatok a temetés során arra engednek következtetni, hogy József talán beavatott volt, vagyis Jézus utasítása szerint járt el.

Előre megvette a gyolcsot, mivel a zsidó húsvét előestéjén nem voltak már nyitva a boltok, emellett anyagát és méretét tekintve ritka fejedelmi darab volt, amit nem lehetett könnyű beszerezni. A holttestet ráfektették a lepelre, majd a két végét egyszerűen ráhajtották – talán Jézus utasítására.

A szemekre pénzérmét tettek és a szokásos kenet használatát is húsvét utánra halasztották; az asszonyok ekkor mentek a sírhoz, hogy ezt elvégezzék, de ekkorra Jézus már föltámadt…

Kövessük nyomon a halotti lepel útját. Először 525-ben bukkan föl egy Edessza nevű városban, ami valaha az ókori Mitannia, később Asszíria, majd az Óperzsa Birodalom területére esett. Ekkor még mandilionnak nevezték (szír kifejezés) a leplet.

Egy legenda szerint Júdás Tádé vitte volna oda. Később, 944-ben a lepel Konstantinápolyba került, majd Franciaországban találják a Templomos Rend birtokában, amikor már szindon névvel illetik. 1532-ben egy tűzvészben majdnem elpusztul, a sérüléseket apácák foltozzák be. 1578-ban kerül Torinóba, és azóta ott őrzik. Tulajdonosa 1983 óta a Szentszék. Korábban az olasz királyi ház volt a birtokos, de amikor 1983-ban Umberto király portugáliai száműzetésben meghalt, végrendeletében a római Szentszékre hagyta a lepel tulajdonjogát.

A lepel eredetiségének vizsgálata akkor vett igazán lendületet, amikor Secondo Pia ügyvéd 1898-ban első alkalommal készített fényképet az ereklyéről. Ekkor derült ki, hogy a vásznon látható elmosódó foltok egy tökéletes fénykép negatívját alkotják.

A lepel lenvászonból készült, 4,36 m hosszú és 1,10 m széles. Eredetileg fehér volt, ma sárgásszürke. A leplen látható képmás nem festékkel készült, a megpörkölődött lepelrészekkel mutat azonosságot, így a képmás keletkezésében is nagy szerepe lehetett a fénynek és a hőnek.

Antropológusok vizsgálata szerint Jézus 175-180 cm magas, 32-37 éves, 75-80 kilogramm testsúlyú, AB vércsoportú férfi volt. A sebek ott találhatóak, ahogy azt az evangélisták leírták. A szögeket a csuklóba – és nem a tenyér közepébe – és a lábközépcsontokba ütötték. Az 1998-ban Torinóban tartott szindonológiai kongresszus orvosi szekciója megállapította, hogy a lepel férfijának holtteste 48 órát töltött a hullamerevség állapotában, hullafoltok mégsem képződtek. Ez egészen különleges jelenség. A foltok helyzete és alakja pedig azt mutatja, hogy a testet nem vették ki a vászonból, mert az nyomot hagyott volna a vérfoltokon. Más módon távozott a sírból.

Mai izraeli régészek szerint a lepel nem lehet zsidó tárgy, mert a mérete túl nagy, az arcot is lefedi, ilyent pedig a korabeli zsidók nem használtak; az arcot nem fedték le.

A lepeltudomány (szindonológia) egy 1977-ben alakult társaság nevének rövidítése (Th e Shoroud of Turin Research Project). Ezt röviden csak STURP-nak nevezik, amely a torinói halotti lepel kutatási programját takarja, és főleg amerikaiak a tagjai. A régészeti korhatározásban gyakran használt módszer a C14-es vizsgálat. A szén 14-es izotópjának mennyiségét mérik a vizsgált mintában, és annak idővel arányos változása megadja a minta korát; természetesen korrekciót is kell alkalmazni. 1988-ban a lepelből három mintát vettek és három különböző laboratóriumban mérték a C14-tartalmat.

A Nature című tekintélyes folyóirat 1989. február 16-án tette közhírré a szenzációt: Nem igaz! A lepel a középkorban, 1260-1390 között készült!

Nagy volt a döbbenet, hiszen minden más vizsgálati eredmény a lepel valódiságát igazolta. Tizenhét év után kiderült, hogy elhamarkodott volt a középkori hamisítás vádja, mert szándékos hiba történt a mintavételnél, pedig egy vizsgálat hitelessége ezen áll és bukik. A kutatók a mintavételkor csaltak, ugyanis a tűzvész után megsérült leplet az apácák befoltozták és a később rátett foltokból vettek szövetdarabkákat, aligha véletlenül.

Azóta is folyamatos támadások érik a halotti leplet. Egyre-másra érkeznek a „szenzációk”: megtalálták Jézus sírját, öreg volt és néger…, megvan a családi szarkofág…, rekonstruálták Jézus arcát: egy korabeli zsidó férfi koponyája alapján és hasonlók.

Szerencsére újabb bizonyítékok is napvilágra kerültek. Nemrég Barbara Frale vatikáni történész közölte, hogy számítógépen kinagyította a leplen szórványosan olvasható, alig látható görög, latin és arámi nyelvű szavakat. A kinagyított képen legalább hét szó látható. Szerepel görög nyelven Jézus neve a „Názáreti”, egy másik részlet „eltávozott a kilencedik órában” jelentésű, ami Jézus halálára utal. Az „iber” latin szótöredék Tiberius császárra, az akkori uralkodóra utalhat. Az írás egy papírról kerülhetett a vászonra, amit azért tettek a halottra, hogy a rokonság azonosíthassa.

A lepel kutatása tehát tovább folyik, de megfejtése még ködbe vész. Ez az oka, hogy a Vatikán – nagyon okosan és óvatosan – még nem ismerte el a lepel valódiságát, de szent ereklyeként tiszteli. Nekünk, magyaroknak is van némi közünk a bizonyításhoz, hiszen a Pray-kódex, amely Budán az 1190-es években íródott, jelenleg nemzetközi szinten is fontos bizonyíték.

A kódexben szereplő illusztrációk bizonyos részletei azt igazolják, hogy a rajzoló esetleg láthatta a mandiliont, mivel III. Béla királyunk udvarából indult Bizáncba II. Izsák császárhoz, akinek a felesége Mária Margit magyar királylány volt; akinek szintén birtokában volt a lepel.

Hankó Ildikó