– Mit kell tudnunk az Aranybulláról?

– A középkorban Európa-szerte bullának hívták a királyi okiratok hitelesítésére szolgáló, fémből, jellemzően ólomból vagy aranyból készült pecséteket. A II. András király által 1222 tavaszán kibocsátott okiratot az uralkodó aranypecsétjével hitelesítették, ezért hívják mindenestől Aranybullának. Hagyományos történeti felfogás szerint a kiadására a II. András szertelen birtokadományozásával és így a központi hatalom meggyengülésével szemben fellépő akkori ellenzék szorította rá a királyt. Ezen ellenzéket különböző érdekcsoportok alkották, például olyan főurak, kik korábban II. András bátyjának és elődjének, Imre királynak párthívei voltak. Imre uralkodása során végig súlyos, olykor fegyveres összecsapásokig menő viszályban állt öccsével. Álláspontom szerint azonban nem II. András ellenzéke szorította sarokba a királyt, hanem fordítva, az uralkodó erősítette meg hatalmát az Aranybullával.

– Mire alapozza ezt?

– Az Aranybulla kikényszerítését valló felfogás szerint a király ellenzékének tömegtámogatását a királyi szerviensek népes tábora jelentette. Csakhogy sem erre, sem a kényszerhelyzetre nincs bizonyíték. Épp ellenkezőleg. A királyi szerviensek társadalmi rétege kifejezetten II. András politikája nyomán alakult ki azokból, akiket az uralkodó a várispánságok szolgálatából jeles érdem, főképp haditett nyomán felszabadított, birtokkal felruházott és közvetlen szolgálatába fogadott. Így létrejött egy olyan jelentős létszámú társadalmi csoport, mely a királytól függött és az ő hatalmát erősítette. E réteg jelentős többletjogokat élvezett a XI–XII. századból ismert birtokos közszabadok, vagyis személyes szabadságukat és birtokaikat a honfoglalástól, illetve az államalapítástól a kérdéses időszakig megőrzöttek csoportjához képest. Míg ezek a megyésispánok irányításával tartoztak katonai kötelezettségeiket teljesíteni, ennek elmulasztása esetén a megyésispán vonhatta felelősségre és büntethette meg őket és a bírói hatalmat is ő gyakorolta felettük, a királyi szerviensek – akiket 1267 után nemeseknek hívtak – közvetlenül a király zászlaja alatt vonulhattak hadba, s a megyésispán bírói joghatalmának sem voltak alávetve. Ezzel jelentősen csökkent a vármegyék élén álló ispánok hatalma. Vagyis a központi hatalom ezzel az ispánok kárára növelte saját hatalmát. Tehát nem beszélhetünk a királyi hatalom meggyengüléséről.

– Az új birtokosok nem veszélyeztették az uralkodó hatalmát?

– A királyok korábban is adományoztak saját birtokaikból az arra érdemeseknek, ebben semmi újdonság nem volt. Új elem volt ellenben, hogy II. András a királyi várispánságok földjeiből is adott birtokokat. Ezek a hatalmi apparátus részei voltak, elsődleges feladatuk szerint az országot védelmezték a belső lázongásokkal és a külső támadásokkal szemben egyaránt, ezért II. Andrásnak nem állhatott érdekében ezek meggyengítése. Miért tette volna? Ezen ellentmondásra a magyar történetírás eddig csak feltételezésekkel tudott válaszolni, amennyiben gyenge jellemű, erőtlen uralkodónak tartották II. Andrást. Csakhogy ezt semmilyen forrás nem támasztja alá. A helyzet ennél jóval bonyolultabb volt: a megyésispánságok erőforrásai ugyanis a királynak átadandó hányadot leszámítva a megyésispán kezében voltak, így ezek, amennyiben a vármegye első embere elpártolt a királytól, elvesztek az uralkodó számára. Akkoriban, miként említettem, nem voltak ritkák a pártvillongások. Tehát II. András azzal, hogy a korábban kizárólag az ispán kezében összpontosuló erőforrások egy részét megosztotta a királyi szerviensekkel, valójában éppen saját hatalmát erősítette meg.

– Mit tartalmaz az Aranybulla?

– Rendelkezéseinek jó harmada a királyi szerviensek jogait és kötelezettségeit rögzíti a fönt említettek szellemében. Az Aranybulla rendelkezéseinek másik jellemző csoportja általános és a középkorban gyakran fölmerülő kérdéseket tisztáz, például az özvegyek és árvák védelmezését, a királyi tisztségviselők visszaéléseinek tilalmát és így tovább. A harmadik intézkedéshalmaz pedig az Aranybulla kibocsátását megelőző évekre jellemző politikai viszonyokkal függ össze. Például egy pontban rendelkezik arról, hogy a király nem adományozhat el egész várispánságokat, vagyis vármegyéket. Ez látszólag igazolhatná az oklevél kikényszerítésének elméletét, ám II. András mindössze a régi Sopron vármegyének ma Ausztriához tartozó területére eső locsmándi várispánságot adományozta el, több ilyenről nem tudunk, így nem sok értelme lett volna ezt ilyen összefüggésben beemelni az Aranybullába. Ha viszont elfogadjuk, hogy II. András érdeke a várispánságok erőforrásainak megosztása volt, nem pedig egész ispánságok eladományozása, akkor ez a rendelkezés éppen a királyi hatalom megerősítésének politikájába illeszkedik, s így rögzítése is logikus. Ez szintén azt igazolja, hogy nem az ellenzék kényszerítette rá II. Andrásra, hanem épp fordítva, a király saját hatalmának megerősítése érdekében bocsátotta ki az Aranybullát. Ennek legfőbb bizonyítéka az a cikkely, amely arról rendelkezik, hogy az igaz szolgálattal szerzett birtokot nem lehet visszavenni. Mármost ha a király ellenzéke a túlzott birtokadományozások miatt követelte volna ki II. Andrástól az Aranybullát, akkor ennek épp ellenkezőjének kellene szerepelni benne.

– Miként élt tovább az Aranybulla az utókorban?

– Érdekes, hogy az Aranybullát később szokás lett első írott alkotmányunknak nevezni, noha kibocsátásakor nem ez volt az okirat célja, hanem egy adott politikai konfliktust akart feloldani, megerősítve a királyi hatalmat. Az utókor mégis így hivatkozik rá, mivel Werbőczy István nagy ívű Hármaskönyvében a királyi szerviensek rögzített jogait és kötelességeit tette meg a magyar nemességet, vagyis a politikai jogokkal rendelkező társadalmi réteget érintő sarkalatos törvényeknek, s ezek az 1848-as jogkiterjesztés nyomán bekerültek a modern alkotmányosság történeti előképei közé. Ez ugyan nem pontos, de nincs ezzel semmi probléma, az Aranybulla méltó hivatkozási pont, olyannyira, hogy az alkotmánybírák tisztségük jelképeként a királyi pecsét vélhetően pontos másolatát ábrázoló medált hordanak. Azért csak vélhetően, mert a hét eredeti példány mindegyike elveszett az idők folyamán, így pontosan nem tudjuk, milyen volt. Ugyanakkor ismeretesek a korábbi és későbbi időszakból ugyanolyan ábrát mutató királyi aranypecsétek, így nincs okunk kételkedni abban, hogy az Aranybulla pecsétje pont olyan volt, mint amilyet 1221-ben és 1224-ben használt II. András. Ez a hagyomány továbbéltetésének szép példája.

Ágoston Balázs