A szövegben azokat a szavakat is értjük, mert felismerjük bennük mai megfelelőjüket – „kegyülm” (kegyelem), „egyembelü” (egyetemben), „hullottya” (hullása), „fiadom” (fiacskám), „uradom” (uracskám) –, amelyek első pillantásra szokatlannak tűnnek, de a vers lendülete ezeket is a helyükre sodorja. Az „édes mézül” és „hull vízül” kifejezések használata (mézként édes, vízként hull) is csak addig szokatlan, amíg eszünkbe nem jut néhány mai változatuk: beszél magyarul, él egyedül, ül szótlanul. Csak egy-két szó kopott ki a nyelvből, mint például a „szív” jelentésű „junhu”, illetve a feltehetően „kifakad” jelentésű „kinyohhad”.

Izgalmas viszont a legendás versszak elemzése: „Világ világa, / Virágnak virága…” Ez a tömörség ugyanis egyetlen nyelvben sem fedezhető fel, és hihetetlen filozófiai mélysége van. A világ szavunk itt a maga kettősségében tündököl; egyszerre jelenti a fényességet és a mindenséget, és szembeszökően alliterál a „virág” szóval. A birtokos szerkezetben alkalmazott ismétlés valójában fokozás: „legvilágabb” és „legvirágabb”. Az utóbbit úgy is kifejezhetnénk: „legszebb”.

Az előbbi tömörítése már nem ilyen egyszerű: a fényesség fényessége a Napra utal, míg a mindenség mindensége magára a Teremtőre, aki Egy és Minden. (Ezutóbbi értelmezést húzza alá a keresztértelmezés is: a mindenség fényessége, illetve a fényesség mindensége ugyancsak Istenre utal.) Tovább bontva a képet: a Teremtő – utalván jelképére, a ragyogó Napra – kerek, mint a virág és a világ…, s még folytathatnák a vándorutat a két sor kapuján át kitáruló univerzumban. Kevésbé költőien, mintha Mária ezt kiáltaná: „Hát micsoda képtelenség az, hogy Te, aki a Legszebb vagy, aki Isten vagy, emberként szenvedsz, keserűen kínzatol, vasszegekkel veretel…”

Az élet és a fény azonossága (lásd: „Benne élet volt, És az élet volt az emberek világossága…” Ján. 1.4.) egyetlen európai nyelvbe sem épült be ilyen tökéletességgel, ráadásul ezek a szavak ott nem alliterálnak a virággal. „Light, world, flower” mondja például az angol. Egyedül a „Siralmam, fohászatom…” kezdetű versszak okoz némi bizonytalanságot, ám annak tartalmát is értjük: „Siralmam, fohászaim valójában értetek és miattatok szólnak, ezért kül-nyilvánosak, ám a lelkem fájdalma itt belül soha sem kerül kül(ső) nyilvánosságra, és soha sem hül ki…” E szakasz átírásához azonban már költő kell.

Az alábbiakban az eredeti szöveget versszakonként kövér betűkkel szedve, a mai nyelvtan szerinti átiratot normál betűkkel szedve közöljük, mintha az írnok időközben megtanult volna magyarul. A már elévült nyelvtani formulákon nem igazítottunk, mert így is érthető a szöveg. Itt-ott azért stilizáltunk picit, mint például a „bezzeg” és „intő” szavaknál, hogy 700 év távlatában jelezzük a szöveg minimális változásait.

És még egy észrevétel: a szavak furcsa tagolásából, az azonos kifejezések eltérő írásmódjából kitűnik, hogy aki ezt a szöveget lejegyezte, nem értett magyarul, vagyis a szöveg torz mivolta nem a nyelv fejletlenségéből fakad. Feltűnő különbségek vannak ugyanis az egyes szövegrészek színvonala között. Vannak versszakok, amelyek grammatikailag ökéletesek, és vannak, melyek primitív és torz szerkezetűek, mintha egy másik, fejletlen nyelvből származnának, ami arra utal, hogy a szöveg írnoka bizonyos részeket elhallott, ezért megpróbálta azokat a nyelv ismerete nélkül, értelmetlen halandzsával kiegészíteni. Ezek az értéktelen, sérült elemek sem csökkentik azonban az ép részek szépségét és jelentőségét.

Szembetűnő a lejegyzett szöveg sötét tónusa, az egészen mély hangrendű, ú-zó dialektus (lásd a múlt században még ismert lú [ló] alakváltozatot), amit egyszerűen kivilágosítottunk úgy, hogy az ú betűk helyére o betű, az o betűk helyére a betű került, természetesen csak ott, ahol indokolt volt. Egyet kell értenünk Varga Csabával abban is, hogy egyáltalán nem biztos s egyéb nyelvemlékek sem támasztják alá, hogy ez az ú-zó nyelvjárás általános lett volna Nagy-Magyarországon.

Bencsik András

Ómagyar Mária-siralom

Volek Syrolm thudothlon

Syrolmol Sepedyk.

buol ozuk epedek

Valék siralom-tudatlan.

Siralommal szepegek,

Bútól aszok, epedek.

WalaSth vylagumtul

Sydou fyodumtul

ezes urumetuul.

Választ világomtól

Zsidó, fi adomtól,

Édes örömemtől.

O en e es urodu

eggen yg fyodum

Syrou aniath thekunched

buabeleul kyniuhhad.

Ó, én édes uradom!

Eggyen egy fi adom!

Síró anyát tekintsed,

Búja belül kinyohhad!

Scemem kunuel arad

en iunhum buol farad

the werud hullothya

en iunhum olelothya

Szemem könnyel árad,

Én szívem búval fárad,

Te véred hullása

Én szívem alélása.

Vylag uilaga

viragnak uiraga

keSeruen kynzathul

uoS cegegkel werethul

Világ világa,

Virágnak virága,

Keserűen kínzatol,

Vas szegekkel veretöl.

Vh nequem en fyon

ezes mezuul

Scegenul ScepSegud

wirud hioll wyzeul

Oh nekem, én fi am,

Édes mézül,

Szégyenül szépséged,

Véred hull vízül.

Syrolmom fuhazatum

therthetyk kyul

en iumhumnok bel bua

qui Sumha nym kyul hyul

Siralmam, fohászatom

Tiértetek kül,

Én szívemnek bel búja,

Ki soha nem kül hül.

Wegh halal engumet

eggedum illen

maraggun urodum

kyth wylag felleyn.

Végy halál engemet!

Eggyedem éljen.

Maradjon uradom,

Kit világ féljen!

O ygoz Symeonnok

bezzeg Scouuo ere

en erzem e bu thuruth

kyt niha egyre.

Ó, igaz Simeonnak

Intő szava ére.

Én érzem e bú tőrét,

Kit néha ígére!

Tuled ualmun

de num ualallal

hul yg kynzaSSal

fyom halallal.

Tőled válnom,

De nem válással

Hol így, kínzással

Fiam, halállal!

Sydou myth thef turuentelen

fyom merth hol byuntelen

fugwa huztuzwa

wklel ue ketwe ulud

Zsidó, mit tész törvénytelen?

Fiam mért hal büntelen?

Fogva, hurcolva,

Öklelve, kötve ölöd!

Kegug gethuk fyomnok

ne leg kegulm mogomnok

owog halal kynaal

anyath ezes fyaal

egembelu ullyetuk.

Kegyüggyetek fi amnak!

Ne légy kegyülm magamnak!

Avagy halál kínjával

Anyát édes fiával,

Egyembelű öljétek!