Az elmaradhatatlan magyar karácsonyi sütemény neve is német eredetű és valamikor hajlott, patkó alakú formájából származik. A bejgli – németül „beugen” (meghajlít) – osztrák közvetítéssel érkezett hazánkba és a XIX. század második felében terjedt el. Magyarországon ettől kezdve kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt, ekkor lett szokás hazánkban a karácsonyfaállítás, a szaloncukkedli és sok minden más.

Sziléziában a patkó alakú kalács szerepét átvette a marcipán. A hungarikumok megszavazásánál a mákos és a diós bejgli a 28. helyen szerepel. Nem volt magyar eredetű, de magyarrá tettük. Ma a hagyományos karácsonyi kalács szerepét kibővíti a mákos és a diós bejgli. Az átvételt indokolja, hogy az ősi magyar hiedelem szerint a dió rontás elleni szer, a mák pedig bőséget hoz a házhoz.

A bejgli kezdetben családi ünnepek süteménye volt, ami később fokozatosan fölsorakozott a karácsonyi kalács mellé. Első ismert hazai leírását Czifray Istvántól ismerjük 1830-ban, aki a Magyar nemzeti szakácskönyvben „Posonyi finom mákos kaláts” néven említi. A bejgli először hagyományos paraszti étellé vált. A mákot Európa népei ma afféle ópiumtartalmú narkotikumnak tartják, ugyanakkor Ázsia – főleg török népek – és a Közel-Kelet kedvelt sütemény-alapanyaga.

A Sziléziából átvett mákos sütemény visszaidézi a magyarság őshazájának ételalapanyagát, hiszen ott a mai napig is használják. Régi népi rigmus szerint: „Hópihe-szárnyon száll az idő, ünnepi díszben áll a fenyő. Készül a bejgli, a sok jó falat, itt a Karácsony a kertek alatt.” Néphagyomány a mákos és diós bejgli lett. Mint ahogy nevét is sokféleképpen ejtik (bejgli, bájgli, pejgli stb.), úgy vidékenként másként is készítik. Ez a változatosság az egész magyar ételkultúrára jellemző.

Ahány ház, annyi bejgli. Van, aki mézzel keveri a mákot s a diót baracklekvárral ízesíti, újabban gesztenyés bejglit is készítenek ugyanúgy, ahogy minden háziasszony más és más töltött káposztát alkot. A bejgli töltelékének készítéséhez a magyar ember sokféle alapanyagot és ízesítőt használ: fahéjat, vaníliát, reszelt citromhéjat, narancshéjat, gyömbért, mazsolát, őrölt kardamont, őrölt szerecsendiót és sok mást.

A karácsonyi mákos és diós bejgli szertartásosan készül. A folyamatban a család minden tagja részt vesz. Egyikük a mákot, másikuk a diót darálja vagy töri, de az sohasem a háziasszony feladata. A gyerekek nézik, csodálják, tekerik, töltik a karácsonyi csodát. Ez adja meg a készülődés hangulatát. A karácsony Magyarországon másként zajlik, mint másutt; mindennek megvan a sajátos jelentése. A bejgli tésztája lehet kelt vagy omlós, mindkettő egyformán jó. Érdekes, hogy a XIX—XX. század fordulóján a Szepességben még több helyen készítettek mákos, diós, lekváros vagy gesztenyés hajtványokat; így nevezték ezeket az édességeket. Pozsony környékén a patkó alakú terjedt el, a dél-nyugati országrészekben a tekercseltet kedvelték. A finom újdonságokat eleinte jó nevű cukrászok készítették. A karácsonyi finomságok ínyencei még Pozsonyba is ellátogattak vásárolni a híres cukrászdákba.

A pozsonyi patkó készítése egy 1808-ból való recept alapján maradt ránk. A Scheiermann cukrászda kínálata szolgált a recept alapjául. A töltelékek közül a legrégebben használt máknak és diónak mágikus jelentése van a magyarság körében. A mák gazdagságot vonz. Régen a molnár mákot hintett a szalma közé, hogy a következő évben nagyobb legyen a termés. Másutt a baromfiak ételébe szórtak mákot, hogy sokat tojjanak.

A dió Jézus Krisztust jelképezi, így kiváló a rontás ellen. A piros csíkos hímzett abrosz a bőséget és egészséget jelenti. Az asztalra mindig egész kenyér kerül, ami a jövő esztendőre való bőséget jelképezi. Az asztalon mindig van alma, amely nemcsak az egészséget, hanem az összetartást is jelenti. A palócoknál egy almát annyi részre vágnak, ahány a családtagok száma, és mindenki kap belőle, hogy összetartó legyen a család. A hal pikkelyei okán sok pénzt jelez.

Ünnepeinkben mindig megjelenik Kelet és Nyugat hagyományainak sajátos módon való túlélése. Amit átvettünk Európától, azt megmagyarosítottuk. Ragaszkodjunk kialakított hagyományainkhoz, mert fontos magyarságunknak.

Hankó Ildikó