Az irodisták túlbuzgó jogászkodása ártalmas az agráriumra
Gazdák az akadálypályán 2.
Forronganak az európai gazdák, az életidegen, kifejezetten Európa-ellenes brüsszeli előírások a magyar termelők életét is megkeserítik, a bajt pedig súlyosbítja a vidéki valóságot nem ismerő, csak a paragrafusok bűvöletében működő hazai bürokrácia. Tisztában vagyunk vele, hogy a gazdák érdekében rendkívüli erőfeszítésekkel küzdő agrárkormányzathoz nem vagy nem mindig jutnak el a nagy összefüggésektől távolinak tűnő eseti sérelmek. Ezek ugyanakkor rendszerszerűen megkeserítik a vidéki Magyarország mindennapjait.Cikkünk első részében magyar gazdálkodókkal folytatott beszélgetések tanulságai alapján rámutattunk, hogy a mezőgazdasági termelést fojtogató életszerűtlen brüsszeli szabályozások mellett a hazai hivatalnoki rendszer sem mindig áll a helyzet magaslatán. Ennek alátámasztására újabb esettanulmányok következnek…
Kiszolgáltatottá tesz
Papp Kálmán a szőlőben nőtt fel. A lakiteleki szőlősgazda édesapja agronómusként dolgozott az ottani mezőgazdasági kutatóintézetben, ő maga tehát egyszerűen belenőtt a gazdálkodásba. Érettségi után, 1990-ben 15 hektár szőlővel indult, ma 33 hektáron tevékenykedik, rajnai rizlinget, cserszegi fűszerest, Irsai Olivért termeszt.
– Az elmúlt lassan másfél évtizedben sok jó intézkedést hoztak, amelyek könnyítik a munkánkat. Egyszerűsödött az adminisztráció, persze így is van vele elég munka, a Széchenyi Kártya is nagy segítség, ezzel a bevétel 35 százalékára vehetünk fel hitelt. Az előfinanszírozásos rendszerben működő agrár-környezetgazdálkodási támogatások (AKG) kifizetése körül viszont van némi probléma: kiszámíthatatlan, hogy mikor folyósítják őket. Ez nagyon megnehezíti a tervezést, többek között az említett Széchenyi Kártya nyújtotta hitelfelvételi lehetőség érvényesítését – mondja Papp Kálmán hozzátéve, hogy mindössze egyévi anyagi tartalékaik vannak, ez pedig növeli a kockázatot. Az agrárbiztosításhoz szükséges önerőt pedig lassan már nem tudják kifizetni, még úgy sem, hogy a 33 hektárra fizetendő közel ötmillió forint 65 százalékát az úgynevezett A típusú biztosítás megkötése esetén az állam nagyvonalúan visszautalja. A biztosítók által kifizetett kárösszeg ráadásul az esetek többségében köszönőviszonyban sincs a valós kárral.
– Eddig húszmillió forintot költöttem biztosításra, az Allianz mindösszesen 400 ezret fizetett ki, mégis felmondták az agrárbiztosítási rendszerüket. A többi pedig megfizethetetlen a mi üzemméretünk mellett. Szükség volna a kisebb gazdaságok számára is jó feltételekkel igénybe vehető és stabilitást garantáló, állami rendszerű agrárbiztosításra. És a kárszemlét is szabályozni kell, mert tudok olyat, akihez három hét után mentek ki a biztosító emberei. Ez nagy idő, ami alatt a gazdának mentenie kellett, amit lehetett, végül nem ismerték el a kárát. Nekem pedig a kifizetéshez szükséges 30 százalékos kárarány helyett csak 28,5 százalékot állapított meg a szemle, így én sem kaptam semmit – meséli Papp Kálmán.
A gazda szerint a szőlőárak is nagyon alacsonyak, a 10-15 évvel ezelőtti szinten vannak. A kékfrankos kilogrammja például tíz évvel ezelőtt 130 forint volt, ma 108. Emiatt sok kis pincészet, szőlőtermesztő befejezte a munkát Kiskőrös környékén. A nagy borászatok jól jártak…
– A termelő köteles adatot szolgáltatni várható eredményeiről, a termésbecslését azonban megkapják a felvásárlók is, ami pedig helyzeti előnybe hozza őket. Mi viszont nem ismerjük a borkészletekre vonatkozó adatokat, így kiszolgáltatottak vagyunk az árképzést illetően – mutat rá egy újabb problémára Papp Kálmán. Szerinte itt is állami beavatkozásra volna szükség, mert az átvételi szerződéseket sokszor utólag írják meg a felvásárlók, emiatt tisztességtelen erőfölénybe kerülnek. Franciaországban jellemzően már nyáron megkötik az ilyen szerződéseket, így a gazda előre tudja, mennyi bevétele lesz.
Problémás a géptámogatások igénybevétele is: amikor kiírnak egy pályázatot, a gépkereskedők azonnal fölemelik az árakat. Másoktól tudjuk, hogy alapvetően három nagy cég kezében összpontosul a hazai gépkereskedelem, a panasz szerint ez majdnem monopolhelyzet, így végső soron hozzájuk jut az állami támogatás összege. A nehézségek, ellentmondások miatt Papp Kálmán most két pályázatát is visszavonja, mert szerinte így lehetetlen fejleszteni.
– Akad több életszerűtlen szabály is. Ha például füstöléssel védekezünk a fagy ellen, azt 24 órával korábban be kell jelentenünk a katasztrófavédelemnek. De a valóságban gyakran egy-két órán belül kell cselekednünk, gyors döntésekre van szükség – tár elénk egy újabb példát a szőlősgazda. Úgy látja: az öntözésfejlesztés is elakadt, pedig nagy szükség lenne rá.
Mindent visszafizettettek
A tizennégy parcellában összesen 6,5 hektáron gazdálkodó Somlói Vándor Pincészet tulajdonosa, Kis Tamás szőlész, borász 2015-ben sikerrel pályázott a fiatal gazdák számára megnyitott támogatásra. Pályázata még nem zárult le teljesen, mivel még nem hívta le a teljes elnyert összeget, amikor 2022-ben egy hirtelen ellenőrzés nyomán hivatalos iratban szólították fel, hogy 15 napon belül fizessen vissza egy összegben több mint nyolcmillió forintot, mert a vállalt üzemméret-bővítés addig még nem teljesült. A somlói borász nem vitatja az észrevétel jogosságát, ha a támogatás egy részét követelnék vissza, azt rendben lévőnek tartaná, de aránytalan büntetésnek érzi a teljes összeg visszafizettetését, mivel az ellenőrzés nem terjedt ki a bővítés teljes folyamatára, hanem pillanatképet rögzített.
Ennek háttere is Brüsszelben keresendő, de a behajtást a hazai hivatalok végzik. Azoktól pedig érdemi segítséget nem kapott az ügyben, igaz, volt olyan ügyintéző, aki jóindulattal volt iránta, de csak annyit sikerült elérnie, hogy 18 hónap alatt, részletekben fizethet. Így havonta nagyjából 450 ezer forintot kell átutalnia a Magyar Államkincstárnak. Persze ha papíron trükközött volna, például más területének egy részét a maga nevére íratja, mindezt elkerülhette volna – de ez csak a szabályozás életidegenségének bizonyítéka…
Összeállni, szövetkezni
Feltehető, hogy ez a gazda azért nem vállalja a nevét, mert sokan ismerik, sokfelé tevékenykedett a magyar mezőgazdaság vertikumában. Nem szeretne szerepelni, azt mondja, most az agrárium helyzetén és problémáin van a hangsúly, nem az ő személyén. Egyébként aktívan gazdálkodik ma is, szántóföldi növényekkel, gyümölcsösökkel foglalkozik. Szerinte a rendszerváltás pecsételte meg a magyar vidék sorsát. Konkrétan az Antall-kormány szövetkezetellenessége és az elkapkodott, elhibázott kárpótlás. A fordulat kihúzta a vidék lába alól a talajt, megszűnt az addigi háztáji, beszállítói, illetve felvásárlási és feldolgozói rendszer. Új viszont nem jött létre helyette. Jól működő beszállítói hálózat hiányában a mai fiatalok elhagyják a vidéket, feladják a jövőt, mert nincs olyan struktúra, amelybe gazdálkodóként beilleszkedhetnének. Ugyanekkor a Nyugat nevetve rabolta el a hazai élelmiszeripart és „nyúlta le” a piacot.
A gazda úgy véli, elsősorban a szemléleten kellene változtatni. Frázisnak hangzik, de annál inkább igaz, hogy összefogásban és tudásban az erő. A kamara sok mindent megtesz. Igaz, hogy elöregedett a mai agrárgeneráció, 60 év fölött van az átlagéletkora, mégis tanítani kellene termelőket az internet előnyeire, aktív használatára, az új ismeretek feldolgozására. Baj az is, hogy elveszett a Kert-Magyarország eszméje, sok mai, pozícióban levő döntéshozó nem is hallott róla. Nem kell a tömegtermékek piacán versenyeznünk. Vegyük elő a közelmúltban, 97 évesen elhunyt Somodi István és Németh László gondolatait, illetve Kiss Károly Ezredvégi Kertmagyarország című kötetét. Ökoszociális piacgazdaságra volna szüksége az országnak. Ha már szemléletmód, akkor figyeljünk az osztrákokra! Náluk az a cél, hogy a gazda maradjon ott, éljen ott, tevékenykedjen ott, ahol eddig is tette. Ott nem a (gép)kereskedők a támogatások címzettjei, hanem a gazdák. Amennyiben akarnak, majd vesznek a támogatásból gépet, miegyebet, amire szükségük van.
Itthon hiányzik a politikusok iránt a bizalom, mondja a gazda. Az ellenzék például egyáltalán nem is foglalkozik a vidékkel, a termőfölddel, a termelőkkel. A politika tönkretette a 150 éves vízgazdálkodási társulatok rendszerét, pedig a klímaváltozás közepette nagy szükség mutatkozik a szakértelmükre. Csakhogy az illetékesek kihúzták a szőnyeget alóluk, a társulatok kezelésében levő állami eszközöket, tereptárgyakat visszaadták az Országos Vízügyi Igazgatóságnak. Ott viszont hiányzik az ember, a gép és a pénz. Amennyiben a kormány azt mondaná, hogy ha összeállnak a gazdák, és alakítanak egy gépüzemeltető társulást vízmegőrző talajművelő gépek beszerzésére, akkor odaadhatná a beruházási érték akár 50-70 százalékát is. Ezzel az ösztönzéssel elkezdődne valami, ami az összefogás felé terelné a termelőket. Így volt ez Nyugaton is. Végső soron ott is a kormányok vették rá a gazdákat az együttműködésre.
Alföldi gazdánk szerint a hazai agrárium jellemzője, hogy sok a földtulajdonos, de csak kevesen foglalkoznak termeléssel, állattartással. Nem könnyű munka a gazdálkodás, hiszen az egyre szélsőségesebb időjárási kockázatokat a termelő viseli. Az alkalmazkodáshoz a tájat is át kell alakítani. Ezt tudják a földművesek, tudják a bérlők, ám a tulajdonosok nem tartják fontosnak, és vagyonukat féltve nem járulnak hozzá, hogy ilyen beavatkozásoknak, erdősáv, csatorna, legelő, erdő létesítésének essen áldozatul a földjük. Itt léphetne közbe az állam a Nemzeti Földügyi Központon keresztül, amennyiben van elégséges földvagyona, hogy cserét tudjon ajánlani a tulajdonosnak. A vízzel is egyre inkább gazdálkodni kell, és ehhez helyre, területre van szükség. Ez hosszú távú, kormányokon átívelő feladat. Ha elmulasztjuk, élhetetlenné válik a Kárpát-medence.
Már így is tudható, hogy sok, szárazabbá vált területen gazdálkodó család árbevétele az aszály, majd a felvásárlási árak csökkenése miatt a korábbiak egyharmadára esett vissza 2022-ben, miközben a termelés költsége drámaian emelkedett. Márpedig kedvező kamatozású hitelhez veszteséges évet zárva nem lehet hozzájutni. Azt kérdi a gazda: így viszont hogyan kapaszkodjanak ki a bajból a termelők?!