A sors fintora, hogy a hazai nézőközönség csak most, majdnem egy évvel később láthatja a túlsúlyos ápolónő ébredéstörténetét, mivel az elhúzódó szerzői jogi viták és a filmfinanszírozás egészének problémái eddig útját állták a magyarországi forgalmazásnak. A pontos megfogalmazású, tiszta vizualitású, erős filozófiai hajlamokkal megtámogatott alkotás azonban most is éppolyan érdemes a figyelemre, ami nemcsak finoman hangolt jelrendszerének, hanem az amatőr Gábor Éva sallangmentes játékának is köszönhető. Ő alakítja a hosszú évek óta a kórházi elfekvőben dolgozó, fásult Piroskát, aki egy véletlen folytán kezd nyomozásba egykori iskolai barátnője után. A saját eltompult életéből fokról fokra kimerészkedő nő így egy típusfigurákkal szegélyezett rejtélyes lélekutazásba vág bele, hogy az emlékezet és vele a múlt kőbe vésettnek tűnő igazságait megkérdőjelezve végül kihámozza a hájrétegek alatt régóta bujkáló önmagát.

Farkas Anita

Pál Adrienn – magyar filmdráma

ZENE – Tökéletes Visszatérés

Éppen egy évtizeddel utolsó lemezük után új dalokkal jelentkezett a svéd Roxette. Az énekesnő betegsége miatt kihagyott évek szerencsére nem nyomták rá bélyegüket az albumra, amely könnyen felismerhető zenei világukat ugyanott folytatja, ahol abbahagyták. Jóllehet Marie Fredriksson hangja ezúttal helyenként Steve Nicks (Fleetwood Mac) mélyebb, alt szólamához közelít, míg a lírai tételekben mintha az egykori Free együttes hatása érvényesülne, ám ezzel együtt is hamisítatlan a rájuk jellemző pop/rock megszólalás. Az Im Glad You Called vonósokat és csellót is beemelt az érzelmek fokozására, a húzósabb vonalat leginkább a kislemezként is megjelent She’s Got Nothing On (But The Radio) képviseli. Tökéletes visszatérés.

Szakács Gábor

Roxette: Charm School – EMI, 2011

OPERA – Két Pasquale

Vérbő humorú, szellemes opera olasz nyelven, ahol a márciusi első előadás címszerepét vendégként Luciano di Pasquale énekelte. Korábban Melis György és Gregor József is magára öltötte a kapuzárási pánik miatt remegő térdekkel nősülni szándékozó bohókás öregúr jelmezét, akiknek emlékét bármily jó alakítással is nehéz feledtetni. Pasqualénak sem sikerült. Alkatilag megfelelt ugyan, s arcjátékával, szemvillanásaival hiteles karaktert ábrázolt, de átlagos, középszerű hangadottsággal. Horváth István (Ernesto) először lépett fel operaházunkban. Ígéretes tenor, gyönyörű hangszínnel, csillogó magasságokkal, míg a Londonban és Münchenben is helytálló fiatal bariton, Molnár Levente (Malatesta), természetes színpadi mozgással, kiváló hangtechnikával, árnyalt alakítással igazolta tehetségét. Váradi Zita (Norina) bájos volt és kacér, szerepformálását csillogó szopránja tette teljessé. A bravúros hadarókettős fénypontja volt az amúgy is jó hangulatú előadásnak, melyet Török Géza vezényelt. A vígopera az évadban még háromszor látható.

Spangel Péter

Donizetti: Don Pasquale – Magyar Állami Operaház

KÖNYV – Az összetartozás bizonyítéka

Minden nemzetnek szüksége van önbecsülésre, ezért az igazság elhallgatása nem lehet záloga a szomszédok jóindulatának, így Magyarország hivatalosan ezeréves történetének hiteles bemutatása sem függhet más népek rokonszenvétől. Egy ilyen érzelmileg is emelkedett időszak a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély visszacsatolása az anyaországhoz 1940-ben. Ennek izgalmas részletei, korabeli fényképekkel, térképekkel gazdagon dokumentált alapműve a kiadvány, amely kendőzetlenül eleveníti fel a dicső napokat. A dr. Szakály Sándor, a MTA doktorának előszavával bevezetett kétszáz oldalas kötet a magyarság körében uralkodó várakozás és remény sajnos csak néhány esztendeig tartó beteljesedését mutatja be. Ahhoz azonban ennyi idő is elegendő volt, hogy bebizonyítsa, az 1920-ban elszakított területeken az idegen hatalom minden erőfeszítése ellenére sem szűnt meg a magyarság összetartozás iránti igénye.

Szakács Gábor

Illésfalvi Péter–Szabó Péter: Erdélyi bevonulás, 1940 – Tortoma, 2010

ÉTTEREM – Japán harmónia

Előfordul, hogy az ember az előzetes, s így nem ritkán alaptalan feltételezések miatt be sem mer menni egy vendéglőbe. Így voltam a Kiotóval évekig, amiről azt hittem, hétköznapi embernek megfizethetetlen. Vélhető, hogy nemzettársaim is hasonlóan gondolkodhatnak a helyről, mert a pincér teljes természetességgel angolul szólt hozzám. Sebaj, hamar magyarra váltottunk. Nem rendeltem ugyan sushit, mert egy jobbacska sushi-szett árából teljes vacsorát ehet az ember korlátlanul a Wasabiban, de kértem egy igen baráti díjszabású Tom Ka Gai (kókusztejes csirke-) levest. A rendelt fogás nagyon szépen hozta a kipróbált klasszikus távol-keleti harmóniát, s hasonlóan jó választásnak bizonyult a shi take gombával és spárgával töltött csirkemell, ami úgy volt elkészítve, ahogy kell: tökéletes panír, omlós hús, a spárga friss volt s nem konzerv, színre, állagra, ízre egyaránt kiváló, a gomba szintén. Mindehhez kellemes, puritán atmoszféra járult, kedves, udvarias kiszolgálás és az ételeken túl elfogadható sörárak. Mert a sör jó borkóstoló előtt, ahogy a borászok mondják félviccesen, „a száj ph-értékének” beállítására, majd utána is, „szétcsapatás” címszó alatt. A honlapot utólag böngészve fedeztem fel, hogy vasárnaponként 5900 Ft-ért itt is korlátlanul lehet sushizni, az árban bennfoglalt ásványvízfogyasztás mellett, úgyhogy legközelebb ezt a variánst próbáljuk ki.

Dorozsmai Endre

Kyoto – Budapest, Roosevelt tér

ZENE – Jazz-család

A New Orleans-i Marsalis „klánban” Ellis, a zongorista papa mellett négy fia is élvonalbeli jazz-zenész, különösen a világhírnévre szert tett trombitás Wynton és a szaxofonos Branford. Mindegyikük saját karriert épített fel, és csak igen ritkán fordul elő, hogy együtt lépnek pódiumra. Amikor viszont összejönnek, már eleve adott egy első osztályú jazz-zenekar. 2009 nyarán a washingtoni Kennedy Centerben került sor arra a családi koncertre, amelynek bevételét az ott készített lemez eladásából befolyó pénzzel együtt a hurrikán után újjáépülő szülővárosukban létesítendő zenei központ javára ajánlották fel. Az ilyen rendezvények forgatókönyvének megfelelően a legismertebb jazz-sztenderdek hangzottak el, olyan szerzőktől, mint Charlie Parker vagy Thelonious Monk – avatott tolmácsolásban. Mainstream jazz volt a javából, amely minden ízlést kielégített anélkül, hogy jottányit is engedett volna a színvonalból. A közönség lelkesedése maximális teljesítményre sarkallta a művészeket, akik felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg nemcsak a jelenlévőket, de a rögzített produkció hallgatóságát is.

Márton Attila

The Marsalis Family: Music Redeems – Marsalis Music-Universal, 2010