A Nemzeti Vidékstratégia 2020 című, A XXI. századi vidéki Magyarországért és a fenntartható agrárjövőért alcímű dokumentum a múlt hasznos tapasztalataira alapozott korszerű, lényegre törő, de rendkívül alapos munkaanyag. Történelmi erénye, hogy szerves egészként tekint a vidéki Magyarországra, így nem csupán mezőgazdasági téziseket sorakoztat föl. Ennek megfelelően az agrárium nem pusztán a nemzetgazdaság egyik ágazataként szerepel benne, hanem a vidék meg- és eltartó-képességének fontos, de nem kizárólagos elemeként.

Az igen részletes, 173 oldalas Nemzeti Vidékstratégia ily módon – miként a bevezetőjében olvasható – „a vidéki Magyarország egészének megújítását tűzi ki célul, ennek érdekében a vidékfejlesztésre, az agrár- és élelmiszer-gazdaságra, valamint a természeti erőforrások kezelésére, környezetvédelemre vonatkozóan határoz meg tennivalókat.”

Különösen fontos a természeti erősforrások kérdése. A termőföld – miként Tanka Endre professzor egy néhány évvel ezelőtti tanulmányában megfogalmazta – hamarosan már nem pusztán termelési tényező, hanem a megmaradás egyetlen lehetősége lesz. A világ túlnépesedése, egyúttal Európa és benne Magyarország népességének fogyatkozása és elöregedése, a klímaváltozás, valamint az ősmaradványi energiahordozók mennyiségének csökkenése, illetve a meglévő készletek egyre nehézkesebb kiaknázása együtt azt eredményezi, hogy a magyarság rendelkezésére álló természeti erősforrások megőrzése és a velük való fenntartható (tehát nem kizsigerelő, jövőfelzabáló) gazdálkodás a XXI. század szociális, népegészségügyi és nemzetbiztonsági szempontból is kiemelkedően jelentős vállalkozása kell legyen, a globális fölmelegedés miatt emelkedő tengerszint és az elsivatagosodás nyomán ugyanis óriási területek válnak megművelhetetlenné világszerte. Márpedig élelmiszerre szükség van, éspedig egyre többre, hiszen az emberiség lélekszáma nő.

Mindezzel a Nemzeti Vidékstratégia is számol. „A jó minőségű, biztonságos élelemmel történő élelmiszer-ellátás, a tájfenntartás, az ivóvízbázisok, a talajok, az élővilág, a jó környezeti állapot megőrzése, valamint a vidéki élet, a helyi közszolgáltatások előfeltételeinek megteremtése egész Európában a legfontosabb kormányzati célok között szerepel (…) a jelenleg körvonalazódó globális környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatok, a tudományos világ ezekkel kapcsolatos figyelmeztetései egy olyan XXI. századot jeleznek, amelyet nem a lineáris növekedés, hanem az erőforrásválság jellemez. Magyarország vidéki térségei számára kiemelt fontosságú, hogy mi történik a természeti erőforrásaival, kiemelten a termőfölddel és a vízbázissal, meg tudja-e őrizni biológiai sokszínűségét, a mezőgazdasági termelés kedvező biológiai alapjait, GMO-mentességét, tudja-e biztosítani az ország, illetve tágabb térsége jó minőségű élelmiszerekkel történő ellátását, tud-e megfelelő élet- és munkalehetőségeket biztosítani lakossága számára” – olvasható a munkaanyagban.

Hogy mindez milyen fokú kihívás, azt akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy Magyarországon 1945 óta masszív vidékellenes politika érvényesült: a kommunisták ellenséget láttak a gyökereikhez és hagyományaikhoz, vagyis önazonosságukhoz ragaszkodó vidéki emberekben, így életfeltételeik következetes megsemmisítésével igyekeztek felszámolni a falvakat, a nehézipar és a városok felé terelve az embereket.

Az 1970-es években már megszületett a „szerep nélküli települések” fogalma (melyből következik, hogy az ott élők szerep nélküli, vagyis fölösleges emberek…), 1990 után pedig elmaradt a reprivatizáció, s a kárpótlási folyamat kisiklatásával, a nemzeti vagyon jelentős részének kiárusításával, majd az iskolák, művelődési intézmények, orvosi rendelők, rendőrőrsök, posták bezárásával és a tömegközlekedés felszámolásával folytatódott a falvak ellehetetlenítése. E magyarellenes ámokfutásra jellemző volt Mihályi Péter közgazdász (a kimúlt SZDSZ egyik politikusa, a Gyurcsány Ferenc által létrehozott Államreform Bizottság tagja) azon kijelentése, mely egy, a vidékről szóló vita során hangzott el a magyar faluval kapcsolatban: „Középkori hagyomány, miért kéne fenntartani? Egész Nyugat-Európában nincs falu. A magyar települések többsége háromszáz fősnél kisebb, életképtelen.” A vidéki lakosságnak pedig azt javasolta: „költözzön el!”

Integrált jövőkép

E végzetesen kártékony felfogással szakít gyökeresen a Nemzeti Vidékstratégia, midőn épp a vidéki életformát, a megmaradást helyezi a jövő középpontjába. De a fentiek miatt nem a nullpontról, hanem erőteljes mínuszból kell fölemelkedni. A program időtávját tekintve igazodik az Európai Unió Európa 2020 című gazdasági stratégiájához és a 2014-től 2020-ig terjedő uniós programfinanszírozási ciklushoz, célul tűzve ki, hogy az évtized végére a magyar vidéken érezhető, nagyságrendi változás történjen.

Erénye a tervezetnek az is, hogy nem tartalmaz felelőtlen ígéreteket, nem hirdet tíz év után Kánaánt, ellenben határozott szándékokat és irányokat, elindítandó folyamatokat jelöl ki. A koncepció szerint erőteljesen növekednie kell a vidéki foglalkoztatottságnak, a mai torz – a nagybirtokot és a nagytőkét előnyben részesítő – mezőgazdasági szerkezetet pedig a kis- és közepes méretű gazdaságokra épülő, kiegyensúlyozott és sokszínű mezőgazdasági termelési szerkezetnek kell felváltania, ide értve a helyi termékek és a helyi élelmiszerpiacok megerősítését, a biológiai sokszínűség megőrzését és mindezek által a népesedési mutatók érzékelhető javulását.

Lényeges újdonság az elmúlt évtizedekhez képest, hogy a Nemzeti Vidékstratégia nem ágazati szemléletű tervezet, vagyis nem az egymással sokszor szemben álló vagy mesterségesen szembeállított területek valamelyikét helyezi középpontba, s így nem kerül rögvest automatikusan ütközőpontba, hanem e szakterületeket össze kívánja kapcsolni a közös érdekek mentén, egységes stratégiát építve, bevonva a munkába a területfejlesztésért, a településfejlesztésért, a közigazgatás-szervezésért, a foglalkoztatáspolitikáért, az energiapolitikáért, a vállalkozás-fejlesztésért, az oktatás- és kultúrpolitikáért, a szociális kérdésekért és az egészségügyért, a közlekedésfejlesztésért és a közbiztonság-irányításért felelős minisztériumokat.

A dokumentum szerint a Nemzeti Vidékstratégiában lefektetett célok megvalósítását segíti egyebek mellett az Új Széchenyi Terv, a tervezett uniós léptékű Duna Stratégia, az Európa 2020 Nemzeti Intézkedési Terv, a Foglalkoztatás, Nemzeti Közfoglalkoztatás Programja, a Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Program, a Nemzeti Környezetvédelmi Program vagy a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2008–2025 című koncepció. Bonyolult és igen átfogó tervekről van tehát szó.

Szükség is lesz a fegyelmezett összedolgozásra, hiszen a Nemzeti Vidékstratégiában lefektetett elvek – például az említett GMO-mentesség fenntartása – komoly nemzetközi ütközésekkel fog járni az Európai Unión belül és kívül egyaránt.

Köztudott ugyanis, hogy Brüsszelben egyre erősebb a génmódosításban érdekelt lobbi. Ugyanakkor e stratégiai kérdésben fegyvertársai lehetnek egymásnak a közép-európai térség népei, hiszen ezek kivétel nélkül elutasítják a génmanipulációs technológiákat.

Ember a tájban

Mindez társadalmi léptékű szemlélet- és életmódváltást is jelent, felfogásban visszatérve az ipari forradalmakat megelőző szerves tájhasználathoz. A Nemzeti Vidékstratégia ennek megfelelően abból indul ki, hogy „a mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat vagy biológiai ipar, ki kell emelni tájfenntartó szerepét. Évezredes tapasztalatokra épülő multifunkcionalitása ma sem hagyható figyelmen kívül, fenntartható rendszerei csak úgy alakíthatók ki, ha a termelési, gazdasági teljesítmények javítására való törekvés a környezeti és társadalmi hatásokkal összhangban és azok figyelembevételével valósul meg. Ez olyan fenntartható mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás révén lehetséges, amely úgy állít elő értékes, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket és egyéb nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját, munkát és megélhetést nyújtva neki. A mezőgazdaság és vidékfejlesztés szempontjából ezért kulcsfontosságúak azok az ökoszisztéma-szolgáltatások, amelyet a vidéki táj a tájfunkciókon (termelő-gazdasági funkciók, szabályozóökológiai funkciók, társadalmi térfunkciók) a mezőgazdaság hozzájárulásával biztosít. A multifunkcionális mezőgazdaság ebben a tájökológiai keretben helyezhető el, tekintettel a tájpotenciálra, a táj, a táji értékek a természeti adottságokkal összhangban álló módon és mértékkel történő hasznosítására.”

Voltaképp ebben foglalható össze a tervezet lényege. A Nemzeti Vidékstratégia tehát a valóság összefüggésrendszerébe helyezi az embert és termelő tevékenységét, ily módon helyrebillentve a kizökkent időt. E szerves tájhasználati felfogásból következik a koncepcióban ugyancsak megjelenő helyi közösségi és gazdasági önrendelkezés gondolata is, mely a globalitás korában a lokalitásokat hivatott erősíteni. Ez a jövő vidékpolitikájának egyik pillére.

A koncepció gyakorlatba ültetéséhez jelenleg a nemzetközi feltételek is kedvezőek, az Európai Unió költségvetésének 44 százalékát adó közös agrárpolitika (KAP) támogatási rendszere ugyanis épp arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a mezőgazdaság ne csak termelő ágazat legyen, hanem ökoszociális funkciókat is betöltsön. Így hát kellő határozottsággal akár a közös uniós agrárpolitikai éllovasai is lehetünk, magunk javára fordítva a lendületet.

Ez azért is rendkívül fontos, mert az Európai Unió és benne hazánk komoly kihívások elé néz bizonyos ágazatokban. Miként a Nemzeti Vidékstratégia megállapítja, „a globális húsexport közel háromnegyede mindössze öt országból származik. A húsipari cégek koncentrációja gyorsan zajlik, a jelenlegi tendenciák szerint egy-két éven belül a tíz vezető vállalatcsoport a világ vágásainak már egyötödét végzi. Európában a húsipar egyelőre fragmentált és nemzetorientált, csupán egy-két multinacionális szereplő vetette meg a lábát, de a helyzet – beavatkozás nélkül – a belátható jövőben megváltozhat. Kiemelendő, hogy a világ egyik vezető húsimportőre, Oroszország önellátottságát 65%-ról 85%-ra emelné 2020-ig. Az orosz piacról fokozatosan kiszoruló áru várhatóan komoly nyomást gyakorol az EU húspiacára. Az állattartók és a húsipar helyzetét azonban a versenytársakénál szigorúbb, költségnövelő uniós standardok nehezítik.” Vagyis az eltúlzott uniós bürokráciát le kell építeni – ebben is kezdeményező lehet Magyarország.

Iskolai lovaglás

A rendkívül részletes koncepció diagnózist és kívánatos jövőképet ad mindezek mellett a vízgazdálkodás, a levegőminőség, a zajterhelés, a biodiverzitás, a hulladékgazdálkodás és -újrahasznosítás, a hal- , vad- és erdőgazdálkodás kérdéskörében, tárgyalja a magyar agrártermékek piacra jutásának elősegítését és az agrármarketing ügyét, és állást foglal a génbankokban őrzött nemzeti vagyon hosszú távú fenntartása mellett, hosszabb távú célként az ezekben őrzött több mint százezer régi gyümölcsfajta, zöldség-, gyógy- és fűszernövény, gabonafélék és más tájfajták közül az arra alkalmasak termelésbe való visszajuttatását jelölve meg.

A hagyományos élővilág felfrissítéséhez kapcsolódik a haltenyésztés fejlesztésének terve is, eszerint az eddigi esetleges modellhez képest ki kell dolgozni és meg kell valósítani az őshonos és adott élőhelyekhez illő halfajok évenkénti telepítését.

A hagyományra épülő jövőépítés jegyében szerepel a munkaanyagban a nemzeti lovasprogram kidolgozásának szükségessége is.

„Legyünk újra lovasnemzet!”, olvasható a dokumentumban. Ennek érdekében a Nemzeti Vidékstratégia javasolja a lovaglás bevezetését az oktatásban a testnevelésórákon, hogy ezzel is erősítsék a magyarságtudatra és hazaszeretetre nevelést. Ehhez kapcsolódik a történelmi huszár- és katonai hagyományok és más lovastudományok felélesztése.

Nemzeti lovasközpont létrehozása is szerepel a Vidékstratégiában, mely a versenysporttól a lovasturizmusig, az oktatástól a kutatásig és hagyományőrzésig egyetlen intézmény alá rendelné a magyar lovaskultúra minden elemét. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az irányelvek kimunkálásában olyan neves szaktekintélyek is közreműködtek, mint Kassai Lajos világbajnok lovasíjász.

A Nemzeti Vidékstratégia a fentiek mellett feltárja a komplex vidékfejlesztés kívánatos jogi környezetének mai hiányosságait, a szakirányú képzések, a társadalmi szemlélet és az értéktudatosság kialakítása területén elvégzendő feladatokat.

Az egész dokumentum alapja végső soron az ökoszociális gazdálkodás, melynek megvalósításához a közjót fókuszba állító, a közösségi és környezeti értékek mentén aktív, beavatkozó erős államra van szükség, mely ugyanakkor nem központi diktátumokkal uniformizálja a vidéki gazdálkodást, hanem elősegíti a helyi együttműködéseket.

Igen fontos megállapítások olvashatók ezzel kapcsolatban a dokumentumban: „A változtatás alapelveinek megfogalmazása során abból indulhatunk ki, hogy – miután a globalizációs erők elsősorban a helyi közösségek, a társadalom összetartó erejének, szövetének felbontását, immunrendszerének kikapcsolását célozzák, ezért ennek ellensúlyozása, azaz – a helyi gazdaság és társadalom megerősítése és a hálózati gazdaság kialakítása a vázolt jövőkép elérésének egyik kulcskérdése. A Kárpát-medence magyarsága számára a kis területi egységek önállósodása és együttműködése jelentheti a járható utat.”

Ez, ha úgy tetszik, az elszakított országrészekben megjelenő, közjogi értelmű autonómia-kezdeményezések kiterjesztett felfogású szorgalmazása.

Helyben, ésszerűen

Ennek érdekében a Nemzeti Vidékstratégia szakítani szándékozik az elmúlt évtizedekben olyannyira jellemző szervilis, követő magatartással: „…a lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fejlesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból fakadó termelési módjainkat, terményeinket, hagyományos növény- és állatfajtáinkat, helyi üzemeinket, mint ahogy fontos a helyi energiatermelés és -ellátás is. Mindezek fejlesztése munkaalkalmakat is teremt a helyi közösségek számára. Minél inkább elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, és erősítjük gyarmati helyzetünket. (…) Meg kell őriznünk a helyi természetet, és egészséges, helyi termékeket kell biztosítanunk a helyi fogyasztóknak. A fönntartható helyi közösség egyik alapvető működési elve, hogy mindig a helyi szükségleteket kell előbb kielégíteni, s csak utána juthat a termékekből a közeli városnak, majd csak azután a távolabbiaknak. (…) Fontos továbbá, hogy fejlesszük a kis méretű, helyi üzleti és ipari tevékenységeket, mikro-, kis- és középvállalkozásokat, minél inkább helyi energiaforrásokat használjunk, a pénz a lehető legtovább a helyi közösségen belül forogjon, és a falusi közösség legyen mindig kapcsolatban a közeli város közösségével. A mezőgazdaság első számú és legfontosabb piaca a helyi és a hazai piac! (…) A kis léptékű, nagy központok nélküli, hálózati gazdaság csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát, működésének, élelmezésének – raktározási, hűtési, szállítási, kereskedelmi, hirdetési (»tranzakciós«) – költségeit. Azzal pedig, hogy közel hozza a termelőt a fogyasztóhoz, növeli a közösség élelmezési és élelmiszerbiztonságát, jelentősen csökkenti az energia-, a csomagolóanyag- és az adalékanyag-felhasználást s ezzel védi a környezetet is.”

Mindezek megvalósítása érdekében modellgazdaságok és tájközpontok létrehozására tesz javaslatot a tervezet, valamint kívánatosnak tartja a piac- és vásárszervezést jelenleg szinte ellehetetlenítő törvényi szabályozás megváltoztatását, kialakítva a heti rendszerességű termelői vásár kategóriáját, melynek lebonyolításához nem kell betonozott felület, kerítés, a kínált termékeket pedig nem kell életszerűtlenül hermetikusan elkülöníteni, vagyis nyugodtan egymás mellett árusítható a gyümölcs és a tej.

A Kárpát-medencei vidékfejlesztési programot is kilátásba helyező Nemzeti Vidékstratégia 2020 című tervezet integrálja mindazon mezőgazdasági, környezetvédelmi, népesedési, élelmiszer-biztonsági és egyéb vidékfejlesztési elképzeléseket, melyek az elmúlt évtizedekben és különösen a 2002 és 2008 közötti kétségbeejtő időszakban a globalitás ellenállás nélküli országdúlásával szemben megfogalmazódtak a legkülönfélébb szakmai műhelyekben.

A dokumentum alapelve, hogy a globalitás helyett markánsan a lokalitásra épít, támogatva az önkéntes társulások, termelő-, értékesítő és hitelszövetkezetek létrehozását, vagyis voltaképp a Németh László által megálmodott keresztényszociális alapokon nyugvó Kert-Magyarország korszerű koncepciója ez, mely hitet tesz az önrendelkezés mellett.

Ágoston Balázs