– Mindig kályhás akart lenni?

– Nem. Az általános iskola hatodik osztályába jártam, amikor kijelentettem a szüleim előtt, szobrász leszek. Mivel még gyerek voltam, nem vették komolyan az elképzelésemet, de végül belátták, nagyon határozott terveim vannak a jövőmmel kapcsolatban. Az ötlet egyébként akkor született, amikor a televízióban láttam egy riportot, amiben egy szobrász asszony fából medvét faragott. Annyira megtetszett és magával ragadott az egész, hogy a következő nyáron én is belefogtam egy hasonló munkába. Így kezdődött a pályafutásom.

– És hogyan folytatódott?

– Szüleim segítségével kerestem egy rajztanárt, aki felkészített egy művészeti középiskola felvételijére. A rajzolással egyébként mindig gondjaim voltak, az ma sem megy. Ennek ellenére nagyon elszánt voltam, beleadtam apait-anyait, így aztán sikeresen felvételiztem a szobrász szakra, Budapestre. A főiskolára aztán nem jutottam be, munkát kellett keresnem, hogy megélhessek, ezért elmentem a tapolcai bauxitbánya központjába, ahol egy évig a föld alatt csilléztem. Nagyon jó emlékeim vannak ebből az időből, szívesen emlékszem vissza rá.

– Mi következett a bányászélet után?

– Újra szobrászkodni kezdtem, de annyira elszoktam tőle, annyira merevek lettek a kezeim a fizikai munkától, hogy nem ment a plasztikázás. Szobrász tanárhoz jelentkeztem, kivettem két hónap fizetés nélküli szabadságot, s nekiálltam gyakorolni. Ennek meg is lett a gyümölcse, ugyanis fölvettek a főiskolára, ahol Szabó Iván lett a mesterem. A diploma megszerzése után hazajöttem Kővágóörsre, mivel a bányászmunka során sikerült összegyűjtenem annyi pénzt, hogy megvegyem jelenlegi otthonomat. Nagyon kevés jó döntés van az ember életében, de ennek a háznak a megvásárlását a mai napig annak tartom.

– Hogyan lett cserépkályhacsempe-készítő?

– Olyan szakmát kellett választanom, amiből meg lehet élni, így jött először az az ötlet, hogy tekerőlantokat készítsek. Ez azonban mégsem bizonyult jövedelmező vállalkozásnak, így egy középiskolai osztálytársammal, aki kerámia szakon végzett a főiskolán, létrehoztunk Kővágóörsön egy kis műhelyt, építettünk egy kemencét. Itt, a faluban viszonylag nagy kereslet volt a szemes kályhákra, hiszen a parasztházakba az való leginkább. Nem értettünk ehhez a szakmához, ezért először utánanéztünk, hogyan kell megkorongozni egy kályhaszemet, majd kísérletezni kezdtünk. Eleinte sikertelenül, de a sok gyakorlásnak köszönhetően belejöttünk s kitanultuk a mesterséget.

– Mi az a kályhaszem?

– A kályhaszem a szemes kályha csempéje, amit régen korongozással készítettek, csakúgy, mint egy tálat. Különböző mélységű és magasságú létezik belőle, az idő múlásával egyre laposabbak lettek, s mázzal vonták be őket.

– Mi a különbség egy polgári lakásba, illetve egy parasztházba készült cserépkályha között?

– A gyáripar fejlődésével egyre több üzem kezdett cserépkályhákat készíteni. Az ott gyártott kályhákat gazdag díszítés jellemezte, s jóval keskenyebbek és magasabbak voltak, mint a parasztházakba készült változatuk.

– Cserépkályhában lehet-e sütni-főzni, mint a kemencében?

– A régi parasztházak középső szobájába, ami konyhaként szolgált, kemencét építettek, amivel fűtöttek, illetve amit főzésre és sütésre használtak. Ezek hasáb formájúak voltak, míg a cserépkályhák építészetileg tagoltak, egy meszelt lábazatból, a törzsből és egy pártadíszes, párkányokkal tagolt, hengeres felépítményből áll, és sokkal látványosabb, a mázazás miatt pedig csillogóbb, rangosabb építmény. A dunántúli szemes kályhákban nem készítettek ételt.

– Mennyi ideig bírja egy jó cserépkályha?

– A kályha minőségén múlik, nem a csempéén. Egy jó kályha akár rossz minőségű csempével is működik vagy húsz évig. A silány minőségű viszont akár már öt év után használhatatlanná válik, mert szétég a belseje.

– Ön csempekészítéssel foglalkozik. Aki szeretne egy ilyen kályhát, keressen építőt is?

– Így van. A kályhaépítés komoly tudomány, és nagyon kell érteni hozzá. Több kályhásmesterrel vagyok összeköttetésben, őket szoktam ajánlani, de előfordul, hogy valaki úgy érkezik ide, már van kályhakészítő ismerőse, és csak a csempét rendeli meg tőlem. Miután megtervezem a kályhákat, a tervrajzot odaadom a mesternek, aki ennek alapján elkészíti a költségvetést. A pincém bemutatóteremként szolgál, így aki szeretne cserépkályhát készíttetni, itt megtekintheti a munkáimat.

– Mennyibe kerül egy cserépkályha?

– Attól függ, mekkora és hány cserép kell hozzá. Egy normál méretű kályha körülbelül egymillió forintba kerül, persze van ennél olcsóbb és drágább is.

– Húzós summa.

– Az. A népi cserépkályha-készítő nyilván több pénzt kér a munkájáért, mint amennyibe egy gyárban készített kályha kerül, mert kézzel és többet dolgozik az anyagon. De a kályha gyakorlatilag egy életre szól, s egy szép kályha olyan, mint egy műtárgy: nem mindegy, hogy egy eredeti festményt vagy egy sokszorosított reprodukciót néz egy életen át az ember.

– Divat manapság kályhát építtetni?

– Csak annyira, mint jó, festett képet vásárolni. Visszaesett a kereslet, mivel az embereknek nincs sok pénzük, az egyedi cserépkályha pedig elég drága mulatság.

– Mennyire népszerű a cserépkályha Európában?

– Tudomásom szerint Németországban, Ausztriában és Észak-Olaszországban is ismerik, ott van múltja. Az angoloknál, svédeknél például egyáltalán nem divat. Kaptam azonban egyszer megrendelést egy Írországban élő német embertől, úgyhogy most már arrafelé is terjed a cserép.

Szencz Dóra

A cserépkályhák története

A cserépkályhák ősét a XII–XIII. században német és svájci mesteremberek találták föl. Kutatások szerint az Alpok középső és nyugati részén találtak a legkorábbi cserépkályhás fűtés emlékeire. Kezdetben az épített kályhák falára cseréptányérokat tapasztottak, ami jobban megtartotta a meleget. Később erre a célra fejlesztették ki a kályhaszemeket, amelyek a mai égetett kerámiából készült kályhacsempék elődei voltak. Magyarország a paraszti cserépkályha, készítés terén kiemelkedett az európai országok közül, de szintén népszerű fűtési mód volt Lengyelországban és Csehországban is. A kályhás mesterség sokáig a fazekassághoz tartozott. A falusi kályháknál sűrűn alkalmaztak edényformájú kályhaszemeket, és gyakori volt a szögletes kályhaszem is.