Az Arab tavasz korábban beton biz tosnak hitt rezsimeket söpört el. Van, ahol polgárháború van kibontakozóban, és több országban fokozódik a társadalmi elégedetlenség. A boruló dominósor érdekes módon éppen a káosz földrajzi középpontjában, Szaúd-Arábiában akadt el. Rijád szilárd sziklaként áll a sivatagi homokviharban. Noha a királyság számos momentumban hasonlóságot mutat a forrongó országokkal, a legfontosabb körülményeket tekintve nagyon is kivételes helyzetnek örvend. A sok arab országban tapasztalt szegénységnek és romló életszínvonalnak Szaúd-Arábiában nyoma sincs.

Az ország gazdasága elsősorban az ország kőolajkincsére épül. Az állami bevételeknek 75, az exportbevételeknek pedig 90 százaléka ebből származik. Bár a legfőbb gazdasági szereplő hagyományosan az állam, a kormány reformintézkedésekkel ösztönzi a privát szektor fejlődését, ezzel próbálva csökkenteni az olajtól való függést.

Beszédes tény, hogy az ország 2010-re teljes mértékben leküzdötte az elmúlt évre jellemző gazdasági recesszió negatív hatásait. Az olajexportból felhalmozott külföldi devizatartalék ötszázmilliárd dollárra rúg, mely világszinten a harmadik legnagyobb ilyen alap.

Sok arab rezsimmel ellentétben a szaúdi állam a bevételeket nem sajátítja ki, hanem annak jelentős részét visszaosztja a lakosságnak. Csupán az elmúlt néhány évben dollárok tízmilliárdjait költötték egyetemek, iskolák, vasutak kórházak és lakóházak építésére.

Abdullah király az év elején harmincmilliárd dolláros csomagot hirdetett meg a társadalmilag lecsúszottak megsegítésére. Egy másik program ezzel párhuzamosan a közalkalmazottak és egyenruhások bérének emelését, egy harmadik pedig az infl áció áldozatainak megsegítését célozza meg. A szegénység relatív fogalom: Szaúd-Arábiában a szegénységi küszöb havi 1015 dollárban (kétszáztíz ezer forint) van megállapítva, miközben az élelmiszerárak nem sok eltérést mutatnak a magyarral, egy liter benzin pedig kevesebb mint harminc forintba kerül.

Felmérések szerint a szaúdiaknak csupán 1,63 százaléka keres 450 dollárnál kevesebbet, vagyis él „extrém szegénységben”. (Érdemes megjegyezni, hogy világszinten a szegénységi küszöb kevesebb, mint napi 1,25 dollár .) Rijád azonban még így sem elégedett állampolgárai életszínvonalával, ezért 2010-ben szociális programot hirdetettek, melynek keretében a szegénységben élő szaúdiak számát 2020-ra 13,3 százalékról 2,2 százalékra, az extrém szegények arányát pedig nullára kívánják csökkenteni.

A virágzó gazdagság csupán az érem egyik oldala. A szaúdi rezsim stabilitásának másik pillére a társadalmi struktúrában és értékekben keresendő. Az ország identitásának integráns része a konzervativizmus. A változásoknak való ellenállása királyság muszlim világon belüli pozíciójából adódik. Itt található ugyanis az iszlám két szent városa, Mekka és Medina, melyek a muszlim vallási turizmus legfőbb célállomásai. Az uralkodó a „két szent hely szolgája” titulus birtokosaként mindent megtesz azért, hogy évről évre minél több zarándokot minél jobb minőségben lásson vendégül. Mekkában folyamatosan impozáns infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre, ami mind bel-, mind pedig külföldön legitimitást biztosít a királyi család számára. Emellett a muszlim országok közül legtöbbet Szaúd-Arábia költ különféle – elsősorban muszlim országokban működő – segélyszervezetek működtetésére.

A merev társadalmi rendszernek köszönhetően a liberális ellenzék társadalmi bázisa számokban alig mérhető. Talán még náluk is alacsonyabb a radikális csoportok támogatottsága. Az al-Kaida, mely 2011 szeptember 11-ét követően aggasztó népszerűségre tett szert a királyság unatkozó fiatalsága körében, mára elvesztette bázisát. Ennek oka a szervezet 2003 és 2006 között zajló terrorkampánya. A robbantásokra és fegyveres támadásokra válaszul a kormányzat széles körű biztonsági hadműveletekkel párhuzamosan a tájékoztatásban is átfogó kampányt indított a radikálisok ellen.

A külföldi híradásokban elő-előbukkanó másik ügy a szaúdi síiták kérdése, különösképp, hogy a szaúdi szunnita vallási elit hagyományosan eretnekként tekint a fenti irányzat követőire. Rijád az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tett a korábban gyakran zúgolódó, másfél milliós síita kisebbség integrációja érdekében.

Az oktatásügyi minisztérium átfogó ösztöndíjprogramot hirdetett abból a célból, hogy a törzsi vidékek fiataljai városi iskolákban folytathassák tanulmányaikat, ezáltal lokális identitásukat nemzeti öntudattá változtassák át. A belső migráció és a külföldi vendégmunkás-áradat következtében a különböző híradásokban „síita-többségűként” definiált, olajban gazdag keleti tartományok lakóinak mára valójában csupán 30 százaléka képviseli az említett irányzatot. Az állam emellett a világ legnagyobb külföldi ösztöndíjprogramját is finanszírozza, mely keretében 110 ezer, a társadalom minden rétegéből és csoportjából származó diák tanulhat külföldön. A hazatérő diplomások akár a köz-, akár a magánszférában helyezkednek el, hálával tartoznak taníttatóiknak.

A Szaúd-ház tudatos nemzetépítést folytat, melynek hatása nem marad el. Korábban az emberek identitását elsősorban regionális vagy törzsbeli kötődéseik határozták meg. Mára azonban megjelent egy korábban ismeretlen identitás: a nacionalizmus. Az új idea térnyeréséhez nagyban hozzájárul a külső fenyegetettség.

Rijád csakúgy, mint a szaúdi lakosság általában, aggódva figyeli az iráni atomprogramot, illetve a perzsa állam hatalmi törekvéseit az Arab-öbölben, valamint az olyan arab, illetve szunnita országokban, mint Bahrein, Jemen, Szíria, Irak vagy Libanon. Szaúd-Arábia elsősorban az iráni térnyerés miatt kötött stratégiai szövetséget az Egyesült Államokkal, melytől időről időre jelentős mennyiségű fegyvert vásárol. Rijád az elmúlt évtizedben regionális hatalommá nőtte ki magát, és komoly érdekeltségekkel rendelkezik a környező országokban. Földrajzi és gazdasági méreteinek köszönhetően legbefolyásosabb tagja a rajta kívül Kuvaitot, Katart, Bahreint, az Egyesült Arab Emirátusokat és Ománt tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanácsnak.

Mivel az iszlám világban a vallás és politika nem minden esetben válik el egymástól, Szaúd-Arábia vallástudók exportjával és vallási médiumok üzemeltetésével is garantálja befolyását. A királyság az egyetlen arab ország, ahol az iszlám törvénykezés jelenti a hivatalos jogot. Ennek gyökerei egészen a XVIII. századra, az első Szaúdi Királyság idejére nyúlnak vissza. A Szaúd dinasztia még 1744-ben kötött szövetséget a puritán vallástudóval, Mohamed ibn Abd al-Wahhábbal. A mai napig fennálló egyezség értelmében a világi hatalmat a Szaúd-ház, a vallási hatalmat pedig az al-Sheikh dinasztia, vagyis Abd al-Wahháb leszármazottai gyakorolják. Ők adják az igazságügyi minisztert és a főmuftit, a többi funkciót pedig az ötezer főt számláló Szaúd uralkodóház tagjai töltik be. A vallási elöljáróknak komoly befolyásuk van az iskolákban, egyetemeken, mecsetekben és állami médiumokban. Pozíciójukat felhasználva legitimálják az uralkodóházat.

Az uralkodó reformtervei – mint legutóbb a nők választhatóságának engedélyezése – persze olykor vitákat generál a huttudósok között. A jól működő status quo megváltoztatása azonban senkinek nem áll érdekében a királyságon belül. Ez pedig most már Magyarország számára is igen jó hír.

Sayfo Omar