Zuglókártya
A Zugló Városkártya Program nemcsak a helyi kis- és közepes vállalkozásokat fejleszti, hanem erősíti a zuglóiakban a lokálpatriotizmust is – mondta a Demokratának dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere. – A Zugló-kártya révén a csatlakozó helyi vállalkozások nagyobb gazdasági haszonhoz juthatnak, az általuk biztosított kedvezményekkel pedig a lakosoknak péntárcakímélőbb megélhetést kínál. Továbbá szeretnénk közelebb hozni a zuglóiakhoz azokat az országos vagy fővárosi hatáskörű intézményeket, amelyeknek bár Zuglóban van a székhelyük, de a zuglóiak sosem érezték igazán magukénak. Gondolok például a múzeumokra, a fürdőkre, a sportlétesítményekre, a városliget intézményeire, amelyeknek a kártya által nyújtott kedvezményekkel erős zuglói identitást kívánunk adni. Ugyanilyen fontos a kártya biztonsági funkciója is. Szeretnék biztatni minden zuglóit, fiatalt és időst egyaránt, hogy bátran hívja a kártyán lévő telefonszámot, ha bajba kerül vagy ha bűncselekményt észlel. A hívások a Zuglói Kerületőrséghez futnak be, amely az Országos Rendőr-főkapitánysággal, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, a kerületi rendőrkapitánysággal, a tűzoltósággal, a mentőkkel és a katasztrófavédelemmel van összeköttetésben – sorolja a polgármester, aki szerint ha csak egy embert is sikerül így megmenteni, már megérte a kártyákat kibocsátani.
A Zugló Városkártya olyan pluszszolgáltatásokat szeretne biztosítani, amelyek a hétköznapi élet során is előnyöket jelentenek. Az árkedvezmény és a taxikártya-funkció mellett a szolgáltatási kör a jövőben a hivatali beléptető, a kedvezménypontgyűjtő, a lakóközösségek vagyonvédelme, valamint a kerületi díjmentes parkolás igénybevételi lehetőségének funkciójával is bővül.
– A zuglóiak a kártyával tovább erősíthetik gyermekeik közbiztonságát. A tervek szerint a kártya önkormányzati fenntartású intézményekben vagy szórakozó helyeken is, mint például a Dürer Kert, beléptetőkártyaként szolgálhat, így a szülő nyomon tudja követni, gyermeke hol tartózkodik. Szeretnénk, ha minden családban lenne legalább egy kártya, mert minél több kártyabirtokos van, annál jobban tudjuk bővíteni a kedvezmények körét – hangsúlyozza a polgármester.
A Zugló Városkártya projekt megvalósítására kiírt pályázatot a több mint tízéves szakmai tapasztalattal rendelkező és a nagyvállalati szektorban a Citibank, a Credit Suisse, a Budapest Bank és az E.ON referenciáját is maga mögött tudó Magyar Kedvezményhálózat (MKH) nyerte el.
– A dr. Papcsák Ferenc vezette Zugló szakított más települések azon gyakorlatával, hogy városkártyát csak az a lakos kaphat, aki fizet érte – mondta a Demokratának László Béla, a Magyar Kedvezményhálózat alapítója és a Zugló Városkártya projekt vezetője. – Ahol az önkormányzat pénzért árulta a városkártyát, mint például Kecskeméten, nem működött a projekt, mert az emberek nem vették a kártyát. Zuglóban az az elv, hogy családonként egy kártya díjmentes.
László Béla szerint ahol az emberek nem lokálpatrióták, ott nem lehet megvalósítani a városkártyaprogramot. Elmesélte, hogy a szolnoki önkormányzat is őket bízta meg a hálózatfejlesztéssel, de, ahogy a cégvezető fogalmazott, két hónap alatt sem tudtak olyan eredményeket elérni, mint Zuglóban egy hét alatt.
Az előző városvezetés alatt már volt egy hasonló kezdeményezés, ami kudarcot vallott. Papcsák Ferenc szerint azért, mert csak PR-akció volt, valódi tartalommal nem töltötték meg. A kártyát elsősorban nyugdíjasok kapták, és a kedvezményadóhelyek száma is nagyon kevés volt, alig tizenöt helyen fogadták csak el a kártyákat. Félő volt, hogy a városkártyaprogramban egyszer már csalódott zuglóiak közönyösek lesznek az új Városkártya-program iránt, de ez szerencsére alaptalannak bizonyult.
A kezdeményezés Zuglóban olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy pár hónap alatt 25 ezer kártya-igénylőlapot kellett kibocsátani. Csak a Nemzeti Vágta két napja alatt több mint ezer zuglói jelezte igényét a kártyára.
Zuglóban jelenleg 106 szerződött partner van, ezek főként szolgáltató- és kereskedőcégek. Például élelmiszerboltok, kifőzdék, cukrászdák, éttermek, fodrászatok, kozmetikumok, autójavítóműhelyek kínálják áruikat és szolgáltatásaikat 5-50 százalékkal kedvezményesebben.
A kártyát nemcsak Zuglóban, hanem a Magyar Kedvezményhálózat rendszerében országszerte is lehet használni, 1200 helyen.
– A Magyar Kedvezményhálózat a magyar vállalkozásokat tömörít a multikkal szemben. Célja, hogy a vásárlőerőt a magyar vállalkozásokhoz irányítsa. Mi például soha nem fogunk szerződni az amerikai gyorsétterem-láncokkal – foglalja össze László Béla a Magyar Kedvezményhálózat filozófiáját.
A kártyát minden tizennegyedik életévét betöltött állandó vagy ideiglenes zuglói lakcímmel vagy ide bejelentett állandó munkahellyel rendelkező személy igényelheti, de ugyanígy jogosultak rá a kerület oktatási intézményeiben tanuló nappali tagozatos diákok is.
Lass Gábor
