A néhai miniszterelnök szobrát október 31-én, a Tisza István Baráti Társaság és a Zuglói Fidelitas közös megemlékezésén leplezték le a Róheim-villában, ott, ahol 93 évvel ezelőtt a kommunista merénylők meggyilkolták.

– Tisza Istvánra úgy tekintünk, mint hazánk és nemzetünk kiemelkedő nagyságú államférfi jára. Tisza István nem volt tévedhetetlen, ám hibás döntései sem homályosíthatják el azt a tényt, hogy utolsó leheletéig hazája érdekében, nemzetéért küzdött – mondta ünnepi beszédében György István főpolgármester-helyettes, aki szerint Tisza István megérdemli, hogy az egyszer már felállított szobra ismét méltó helyére kerüljön.

Borbély Ádám, a Fidelitas zuglói szervezetének elnöke, a Fidesz–KDNP zuglói képviselője beszédében azt emelte ki, hogy „a magyar kommunisták szellemi és jogi örökösei most, a Kossuth-tér átalakítása kapcsán magukat nagybetűs demokratáknak nevezve állnak ki a vörös gróf Kossuth-téri szobrának helybenhagyása mellett.”

– A nemzet féltése részükről éppen olyan álságos, mint Károlyinak az a cselekedete, amikor Tisza István temetésére koszorút küldött – fogalmazott Borbély Ádám.

Az ünnepségen leleplezett új Tisza István-szobor az eredeti elképzelések szerint Jászai Mari téren állt volna. Egy országgyűlési határozat értelmében azonban a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatát helyreállítják, így az 1934-ben felállított, majd 1945-ben ledöntött Tisza István-emlékmű visszakerül a helyére, oda, ahol most Károlyi Mihály szobra áll. A Tisza István-szoborbizottság nem tartotta szerencsésnek, hogy két Tisza István-szobor álljon egymás közelében, ezért új helyszínt kerestek az emlékműnek.

A jelenleg a Hermina úti Róheim-villa kertjében álló szobor végleges helye vagy a villával szemközti téren, vagy a Thököly és a Róna utca által határolt területen lenne. Ez utóbbit a zuglói képviselő-testület Tisza István térnek kívánja elnevezni, a döntés a Fővárosi Önkormányzat jogköre.

A szobrot 2012. április 22-én, Tisza István születésének 151. évfordulóján avathatják fel.