Az utolsó nagy dobás még hátravan

Hirdetés

– Milyen előjelekkel, célokkal várja a Európai Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs Regattát?

– A visszatérésem utáni fő motivációt az olimpiai kvóta megszerzése adja, mert célul tűztem ki, hogy kijussak Párizsba. Emellett szükséges részcélok meghatározása is, amiket eddig teljesítettem: jól sikerült a felkészülés, pozitív visszacsatolást jelentett a hazai válogató megnyerése, és bizakodásra ad okot, hogy utóbbit úgy értem el, hogy a csúcsformát még ki sem hoztuk. Ha a következő időszakot jól rakjuk össze, még jobb lehetek és megvalósíthatom, amit elterveztem.

– Visszatérésében akkor az olimpiai kvalifikáció lehetősége jelentette a fő szerepet?

– Az elején még egyáltalán nem láttam, mire lehetek képes. Amikor elkezdtük tavaly nyáron a közös munkát az edzőmmel, Polivka Dórával, nagyon gyors fejlődést mutattam. Novemberre, alig pár hónap alatt sikerült utolérnem a befejezés előtti, két évvel korábbi szintemet, azóta pedig azt is túlszárnyaltam. Bízom annyira az edzőmben és önmagamban, hogy amennyiben eddig minden visszajelzés pozitív, akkor a fő célt is sikerül együtt elérnünk.

– Milyen belső erő vitte vissza a vízre? Úgy érezte, maradt még a profikarrierjében, esetleg nem tudta végleg lezárni?

– Pontosan azért tudtam visszatérni, mert két éve teljesen lezártam az evezős-pályafutásomat. A visszavonulás utáni időszak nem volt egyszerű, az elején nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy már nem vagyok élsportoló, nem vagyok a közösségem kiemelkedő tagja, és már cikkeket sem írnak rólam. Elkezdtem élni a civil életemet, megtaláltam a motivációt a munkámban, de egyre erősödött az a belső érzés, ami korábban is megvolt: edző szeretnék lenni. Elvégeztem a legtöbb képzést, szakedzői szakra jártam a TF-en. Majd ajánlatot kaptam az MTK-tól, így visszatértem az evezéshez, de csak edzőként. A szakosztály elnöke, Székely Balázs biztatott, azt mondta, évekkel ezelőtt is látta bennem a lehetőséget a kiugró eredményre, megpróbálhatnám újra, fiatal vagyok, visszatérhetek. Bevallom, hónapokig vonakodtam újra belekezdeni. Az országos bajnokságon a klubomat segítve ültem ismét hajóba, akkor éreztem először, talán tényleg több lehet bennem, mint amikor abbahagytam. Haladékot kértem, mert hiú reményeket senkiben nem akartam kelteni, és magamnak is hagytam időt a döntésre. Végül is abban maradtam magammal, a teljes augusztust végigedzem, és ha úgy érzem, folytatom. Közben visszatért a motivációm, elkezdtem a diétát, lefogytam, összeraktam az étrendemet – azóta is napi szinten vezetem, mit eszem és mennyit. Úgy döntöttem, belevágok. Októberben megnyertem az első versenyem, amivel bekerültem a válogatottba. Éreztem, láttam, hogy jó lesz az irány.

– Visszaemlékszik, milyen érzésekkel szállt ki a hajóból két éve, és most milyen érzésekkel tért vissza? Lehet éreztetni a különbséget?

– Eljutottam arra a pontra, hogy már nem szerettem evezni. Az edzés rutinba fordult át, egyszerűen letudtam a kötelezőt. Elveszett mindaz, amiért megszerettem az evezést. Talán pont az volt a legnagyobb meglepetés számomra a visszatérésem után, hogy az első hajóba szállásnál azt éreztem, mintha csak tegnap fejeztem volna be. Minden egyből működött, a különbséget az érzés adta. Újra szeretek evezni, sokszor élem át edzés közben is a flow-élményt. Nem letudni akarom, hanem mindenemmel benne vagyok, minden csapásra fókuszálok, élvezem, amit csinálok.

– Mi változott ezen időszak alatt? Új irányt kellett vennie az életének, vagy meg kellett érni ehhez az érzéshez?

– Már nem ugyanaz az ember vagyok, aki akkor voltam. Közben felnőttem. Úgy értve, hogy az élsport egy burok, kicsit gyerek marad benne az ember, mert ott az edző, aki mint egy jó szülő, gondoskodik róla, ott a klub, a közösség. Innen kiléptem a való világba, és magamra maradtam abból a szempontból, hogy mindent nekem kellett megoldanom. A vendéglátásban helyezkedtem el, ami rákényszerített a változásra. Számított, hogy támogató közösségekbe kerültem, kedvesek voltak velem, az önbizalmamnak is használt, hogy gyorsan fejlődtem, egyre több felelősséget kaptam. Sokat segített a munkám a személyiségem építésében.

– Az élsporttal járó nyomásra, stresszre, teljesítménykényszerre, elvárásra újra fel kellett készülnie?

– Érdekes, mert nekem ezekkel soha nem volt problémám, mindig jól kezeltem. Ilyen hosszú kihagyás után nyilván kicsit izgulósabb az ember, mert túl sok versenyen még nem vettem részt. Azt gondolom, jó versenyzőalkat vagyok, ahogy odaállok a rajthoz, megszűnik minden feszültség, izgalom, kizárom a külvilágot. Nincs kétség bennem, csak húzom.

– Korábban is eredményes versenyzőnek számított, kétszer választották meg itthon a legjobbnak a sportágában, 2018-ban és 2019-ben, de a nagy áttörés akkor nem sikerült. Beszélgetésünk alapján úgy érzem, visszatért egy utolsó, talán a legnagyobb dobására. Mi lehet a nagy eredmény?

– Ezt az évet tényleg egy utolsó nagy dobásnak tekintem a profipályafutásomban, életem első és talán utolsó olimpiájára juthatok ki. A kvóta megszerzése mellett konkrét helyezést nem fogalmaztunk meg az edzőmmel a szegedi kvalifikációs versenyen. Időeredményekben gondolkodom, arra koncentrálok teljesen, az edzéseken is azt követem folyamatosan, az idő adja a visszajelzést is. Az óra végig a hajómban lesz, megadja az alapot, abból látom, hol tartok, míg maga a verseny hozza meg azt a hevületet és helyzetet, hogy még többet hozzak ki magamból. Azt gondolom, önmagában nagy eredmény lenne kijutni az olimpiára.

– Ha két éve azt mondja valaki, a párizsi olimpiai kvótáért harcol majd, mit felelt volna?

– Valószínű megmosolygom, de szerintem még múlt nyáron, a visszatérésem után is.

– Mekkora önismereti utat járt be, hogy eljusson idáig?

– Nehéz konkrétan válaszolni a kérdésre. Utólag úgy látom, a legjobb döntést hozam, amikor két éve véget ért az evezés egy fejezete. Annak ellenére, hogy nem szerettem meg, mégis szükségem volt a vendéglátásban eltöltött időre, mert összességében nagyon sok pluszt adott az életre. Ugyanakkor sokat számított, hogy a sors összehozott az edzőmmel, mert harmonikusan tudunk együtt dolgozni, és az sem elhanyagolható tényező, hogy jól megy alattam a hajó. Minden egyes lépés kellett ahhoz, hogy így térjek vissza és a párizsi olimpiát célként ki merjem tűzni magamnak.

– Minden idők legnagyobb nemzetközi evezősversenyét rendezik meg Szegeden, ahol hazai közönség előtt szerezheti meg a kvótát. Felkészült rá, milyen hangulat várja majd a Maty-éren?

– Egyértelműen motivál, hogy hazai közönség előtt versenyezhetek Párizsért, és van egy másik, számomra szintén fontos oldala ennek a történetnek. A klubomban evező gyerekeknek mindennap példát szeretnék mutatni arról, hogyan is kell keményen edzeni. Miattuk vagyok képes kihozni magamból naponta száztíz százalékot. Most azt is szeretném megmutatni nekik, hogyan kell sikeresen versenyezni. Ne azt lássák rajtam, hogy gyenge vagyok vagy feladom, hanem a kitartást és a küzdeni tudást akarom átadni. Nyilván arra is készülök, hogy ne csak fizikálisan, hanem fejben is készen álljak, és megugorjam, hogy ez a verseny a kvótáért megy. Erre trenírozom magam, még fókuszáltabban készülök, hogy minden egyes csapásra koncentrálva érjem el a célomat. Az eredménytől is függ a jövőm; ha azt látom, hogy tényleg jó vagyok, még több van bennem, akkor még sokáig „húzhatom”.