Vlagyimir Putyinnak nyernie kellett a választásokon. Az esélyes jelöltek között ugyanis nem volt másik kopasz ember. Az évszázados orosz bölcsesség szerint pedig mindig kopasz és hajkoronával rendelkező vezetők váltják egymást az ország élén.

A megfigyelés nem csupán a XX. századi Putyin–Medvegyev–Putyin–Jelcin–Gorbacsov–Brezsnyev–Hruscsov–Sztálin–Lenin viszonylatban, de egészen I. Miklós cárig visszamenőleg érvényes. Ez pedig azt jelenti, hogyha csak egy turnusra is, de most ismét Putyinnak kellett következnie.

A két örökös ellenjelölt, a kommunista Zjuganov és a liberális-demokrata Zsirinovszkij ezúttal sem szerepelt túl fényesen. Nem is várta tőlük senki. A hatvanas éveik végét taposó politikusok választásról választásra kevesebb lelkesedéssel vesznek részt a megmérettetésben. A másik két jelölt, a szociáldemokrata Mironov és a Putyin egyik házi oligarchájaként számon tartott Prohorov szintén nem veszélyeztette Putyin magabiztos győzelmét.

A régi-új elnöknek nem is miattuk kell aggódnia. Sokkal inkább azon fiatal értelmiségiekből álló csoport miatt, mely nem képviseltette magát a választáson. Azon civil tömegek miatt, amelyek a 2011. decemberi, vitatott kimenetelű parlamenti választások óta tízezres tüntetéseket szerveztek Moszkva utcáin.

Putyin eddig sziklaszilárdnak hitt tekintélye kissé megkopott az elmúlt években. Erről pedig – noha nem éppen úgy, mint ahogy azt az ellenzék állítja – ő maga tehet. Az elnöknek elvitathatatlan érdemei vannak a 90-es évek káoszának megszüntetésében. Az oligarhák lefejezése, illetve az olaj- és gázvagyon állami felügyelet alá vétele nyomán az általános életszínvonal növekedni kezdett. Putyin elnöksége, majd miniszterelnöksége alatt az ország gyors ütemű gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül. Míg 1999 és 2008 között a világ gazdasága visszaesést mutatott, az orosz GDP évi hét százalékkal növekedett, a bérek háromszorosukra nőttek, a szegénységben élők aránya pedig a felére csökkent. A jólét miatt megnőtt a kereslet a különféle elektronikai és luxuscikkek iránt. Statisztikák szerint ma már 45 millió orosz internetezik rendszeresen.

A fejlődő országokkal ellentétben Oroszországnak mindig is volt intellektuális elitje, mely a középosztály helyi megfelelőjeként funkcionált. A még szovjet érában született orvosok, tanárok, noha keveset kerestek, bevételük és társadalmi státuszuk kivételezett helyzetet biztosított számukra. A gazdasági felívelés azonban korábban példa nélküli lökést adott a polgárosodási folyamatnak. A jólét eredménye a nagyvárosokban összpontosuló művelt középosztály kialakulása lett.

A Moszkva utcáin tüntető civilek olyan világot szeretnének maguk körül tudni, amilyet internetes böngészéseik és egyre gyakoribb nyugati útjaik során tapasztalnak. A tüntetések tehát voltaképpen éppen Putyin sikerét dicsérik, hiszen arról tanúskodnak, hogy Oroszországban kialakult egy jelentős társadalmi réteg, mely anyagilag kellőképpen jól áll ahhoz, hogy olyan luxusdolgok miatt aggódjon, mint a különféle szabadságjogok. Az a középosztály lázad, amelyik éppen Putyin gazdaságpolitikájának köszönheti a létét.

A moszkvai tüntetések kapcsán számos elemző és újságíró vélt párhuzamot felfedezni az Arab Tavasz eseményeivel. Az analógia azonban messze nem állja meg a helyét. Míg az arab fiatalok elkeseredésükben vonultak az utcákra, és semmi veszítenivalójuk nem volt, az orosz tüntetők jó dolgukban vonulnak fel és jócskán lenne mit veszteniük, ha az ország destabilizálódna.

Oroszországban nem éhség-, hanem jóléti lázadás zajlik. Ez persze messze nem jelenti azt, hogy Putyin egy legyintéssel elintézheti a demonstrálókat. A Putyin-éra gazdasági növekedését részben az energiaárak világpiaci növekedése okozta. Az elnök ugyanakkor törvények és reformok meghozatalával kiszámíthatóvá tette a gazdaságot. Putyin hagyta, hogy a bürokráciában dolgozók megszedjék magukat, ezzel garantálva azok lojalitását. A hallgatólagos megállapodás értelmében politikai támogatásért szakmai szabadságot és az önmegvalósítás lehetőségét biztosította számukra.

A középosztály bizalma a 2008-as gazdasági válságig tartott ki. Az energiaárak csökkenése és a pénzpiacok mélyrepülése súlyosan érintette az orosz gazdaságot. A korábban meredeken felfele ívelő fizetések csökkenni kezdtek, az ingatlanpiacon dolgozók jelentős része pedig elvesztette a munkáját. A kormány, hogy enyhítse a károkat, 200 milliárd dollárt fordított a rubel értékének megőrzésére. Az elégedetlenkedők szerint azonban az összeg a külföldi ügyleteiken bukó oligarchák kisegítését szolgálta.

Noha a rubel és a gazdaság túlélte a krízist, az embereknek – legalábbis a középosztálynak – a rendszer stabilitásába vetett bizalma megingott. A korrupciós ügyek az Egységes Oroszországot is elérték, és a mindennapokban megjelenő korrupció mértéke is egyre súlyosbodott. Az ellenzék azzal kezdte vádolni a politikai és gazdasági elitet, hogy azok feudális urakként viselkednek.

A vita 2010 februárjában csúcsosodott ki, mikor a Lukoil vezetőjének szabálytalanul közlekedő Mercedese halálos közúti balesetet okozott, és ennek ellenére elkerülte a felelősségre vonást. Az új orosz civil szféra 2010 nyarán ébredt öntudatra, mikor a Moszkva melletti erdőtüzeken addig példa nélküli polgári összefogással sikerült úrrá lenniük. 2011 decemberében az Egységes Oroszország megnyerte ugyan a választásokat, de a csalást kiáltó tömegek olyan méretű tüntetéssorozatot indítottak el, amilyenre a Szovjetunió bukása óta nem volt példa.

A politikailag aktív középosztály azonban továbbra is a társadalom kisebb hányadát teszi ki, s nem reprezentálja az egész orosz társadalmat, jelenlétük pedig szinte kizárólag az egymilliósnál nagyobb városokra korlátozódik. Nem véletlen, hogy a decemberi tüntetések alatt éppen a vidéki bányászok fenyegettek azzal, hogy felmennek Moszkvába és helyrevágják a zavargókat.

Noha széke egyelőre stabil, Putyinnak számolnia kell új ellenzékével. Az elnöki mandátum hosszát tavaly négyről hat évre növelték, ami azt jelenti, hogy ha újabb két turnust tölt ki, elméletileg még 2024-ig, vagyis 71 éves koráig elnök lehet. Ez nem rövid idő. A gazdasági válság pedig komoly kihívást jelent. Az orosz kormányzatnak, ha nem akar továbbra is vészesen függni olaj- és gázvagyonától, szüksége lesz az új, képzett középosztályra azért, hogy az ország gazdasági versenyképességét megnövelje. Bárhogy is reagál Putyin a tüntetésekre, hosszú távon mindenképpen stratégiai hibát követne el, ha elidegenítené őket magától. De lehet, hogy nem is erről van szó, pusztán taktikázik.

Oroszország Sztálin óta nem látott Putyinhoz mérhető erős embert a szimbolikusan ma is létező cári trónon. Sztálin az erejét példátlan méretű rombolásra, Putyin példátlan méretű építésre használta fel. Oroszország jövője azonban nem az egyelőre bőven ömlő olajtól, nem a gáztól, de nem is a fegyverektől függ, hanem attól a patrióta középosztálytól, amelynek hiányát Csehov óta fájdalmasan érzik az oroszok. Oroszország a lenini bolsevikok puccsa következtében fejlődéstörténetéből kihagyta a kapitalizmust, ami a polgárosodást eredményezte volna. Putyin ezt a hiányt próbálja pótolni, egyszerre állítva helyre a hagyományokat és modernizálva az országot; egy sajátosan orosz fejlődési pályára állítva a világ legnagyobb országát.

Sayfo Omar