Kemény Zsigmond regénye az Udvari Kamaraszínházban
A rajongók: múltba nyíló ablak
Mit eredményezhet egy fejedelemség hitbéli megosztottsága? Milyen veszélyeket rejt magában, ha egy vallási csoportosulás vezetője mesés vagyonnal bír? Milyen következményekkel járhat egy alacsony származása miatt zsarolható ember hittestvérei ellen elkövetett árulása? Beteljesülhet-e egy fiatal pár szerelme, ha a külvilág számos akadályt gördít eléje? Többek között e kérdésekre kaphat választ, aki megtekinti A rajongók színpadi adaptációját, a teátrum márciusi premierjét az Udvari Kamaraszínházban.
Kemény Zsigmond eredetileg 1858–1859-ben megjelent regénye Erdély hatalmi-politikai-vallási ellentétektől terhelt XVII. századi történelmébe enged bepillantást, az 1638-as esztendő történésein keresztül.
Az erdélyi fejedelem – a református I. Rákóczi György – ügyesen lavíroz a Habsburgok és a török között, de még ebben a kényes helyzetben is felvetődik benne, hogy a magyarországi protestánsok megsegítésére fegyverrel vonuljon a magyarok Habsburg-házból való katolikus királya, III. Ferdinánd ellen.
Tanácsadója, Kassai István azonban úgy véli, hogy a háború megindítása előtt célszerű volna leszámolni a rajongókként emlegetett vallási csoportosulás, vagyis a szombatosok közösségének tagjaival, akikről urával, Rákóczival együtt gyanítja: ha rajtuk múlna, más ülne a fejedelmi trónon.
Persze, más oka is van, hogy e közösség ellen forduljon: pénzsóvársága arra indítja, hogy megszerezze magának a szombatos Pécsi Simon – a korábbi fejedelem, Bethlen Gábor volt kancellárja – vagyonát és birtokait. E célból örökbe fogadja unokaöccsét, Kassai Elemért, aki amúgy a Pécsi lány, Debóra vőlegénye. Hiszen ha az ifjú párnak a házasságkötés után nem születik gyermeke, rá, Kassai Istvánra száll Debóra hozománya, a mesés Pécsi-vagyon!
A volt kancellár azonban tisztán látja, ellenlábasa mire áhítozik, ezért eltiltja lányát Kassai Elemértől. Debóra – aki őszintén szereti Elemért, s az is őt – aláveti magát apja akaratának, csak később fordul szembe vele. Ám ekkor szerelme, Elemér már belépett a hadseregbe, és a színen feltűnt egy újabb férfi: Gyulai Ferenc.
De Kassai István nem fogadja el, hogy hoppon maradt: mivel egy szombatos prédikátorban, bizonyos Laczkó Istvánban felismer egy szökött jobbágyot, megzsarolja: épüljön be Pécsi környezetébe, és informálja őt az ott zajló eseményekről, máskülönben gyermekeinek újra jobbágyként kell tovább élniük. A prédikátor vállalja, hogy spionná lesz, ám a tény, hogy ezzel árulást követ el a szombatosok ellen, kimozdítja lelki egyensúlyából, és megtébolyodik.
Laczkó asszonya, a nemesnek született Bodó Klára azonban sem férje iránti szerelmében, sem szombatos hitében nem inog meg. A fejedelem felesége, Lorántffy Zsuzsanna támogatását elnyerve megkísérel fordítani férje sorsán, és helyreállítani családja megbomlott egységét – de könnyen lehet, hogy későn: a szálak a szombatosok balázsfalvi gyűlésén futnak össze…
Talán e rövid cselekményvázlatból is kitűnik: A rajongók több szálon futó, számos szereplőt mozgató regény. Így aki vállalkozik a feladatra, hogy színpadra állítsa, mindenképpen végre kell hajtania néhány módosítást, hogy az adaptáció működőképes legyen.
Annak, aki megtekinti az Udvari Kamaraszínház márciusi premierdarabját – A rajongók Andrási Attila által írott és rendezett színpadi változatát, melynek Csurka Dóra volt a dramaturgja –, alighanem az lesz az első benyomása, hogy a dráma első harmada még e módosításokkal együtt is kissé zsúfolt. Kezdetben annak sem magától értetődő, ki kicsoda, ki kivel van, ki mit akar valójában és mi a vallása, aki valamikor olvasta a történetet, hát még annak, aki az irodalmi előzmény ismerete nélkül ült be az előadásra!
A darab középső harmadára azonban tisztázódik mindez – ám a lezárás ismét kérdéseket vet fel. Hogy a színpadi változat készítői egyszerűen kihagyták a könyv bizonyos szereplőit, például Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyt – szerepének egy részét a fejedelem menye, Báthory Zsófia szerepébe építve –, már menet közben feltűnhet a regény ismerőinek, ám ez még megmagyarázható az egyszerűsítés szükségszerűségével. Az azonban, miért kellett a könyvben olvasható lezárástól alapvetően eltérő fináléval ellátni a darabot, nem feltétlenül érthető. A könyvben ugyanis úgy ér véget a történet, hogy a békítő szándékkal érkező Elemért Balázsfalván felkoncolják, és az összetűzésben az árulóvá lett Laczkó István is életét veszti. Pécsi Sámuel és lánya, Debóra fogságba esik, és a volt kancellár birtokai – a fejedelem döntése értelmében – Gyulai Ferencre szállnak. I. Rákóczi György ugyanis őt jelölte ki Debóra vőlegényéül. Igaz, Gyulai inkább Laczkó özvegyét, Bodó Klárát vezetné oltár elé, ám az hallani sem akar erről: az elesettek istápolásában találja meg életcélját. Kassai pedig kegyvesztett lesz, és hivataláról lemondva visszavonul a politikától…
A színpadi változat lezárása azonban kevésbé erőteljes, kevésbé hatásos, mint a könyvé, nem utolsósorban azért, mert kissé erőszakolt és közhelyes: a szeretet szükségszerűségét és fontosságát hangsúlyozza, némileg szájbarágósan.
Ráadásul elsikkad a darabban, kik is a rajongókként emlegetett csoportosulás tagjai. Nos, a szombatosoké egy puritán vallási irányzat volt a protestantizmuson belül, melynek követői visszatértek az ótestamentumi hagyományokhoz. A felfogásukat, szokásaikat bemutató cikkek alapján ez például abban nyilvánult meg, hogy nem a vasárnapot tekintették pihenő- és ünnepnapnak, hanem a szombatot; nem fogyasztották a Mózes III. könyve által tisztátalannak mondott állatok húsát; és gyermekeiknek – akiket nem kereszteltek meg – ószövetségi keresztneveket adtak.
I. Rákóczi György 1638-ban – abban az évben, amelyben A rajongók játszódik – perbe fogta őket. Ez volt a dési terminusként emlegetett tárgyalássorozat, melynek végén azokra, akik nem voltak hajlandók megtagadni hitüket, fej- és vagyonvesztés várt. (A halálbüntetést később börtönre változtatták, de így vagy úgy: az 1638-as év a szombatosok üldöztetésének kezdetét jelentette Erdélyben.)
A történelmi eseményektől az előadáshoz visszatérve: a Papp Janó által tervezett jelmezek szemet gyönyörködtetőek, egy nagyobb szabású produkcióban, mondjuk egy történelmi kalandfilmben is megállnák a helyüket. Dóczy Péter mértékletességre törekvő, a túlzott erőszakot elvető államférfivá formálja I. Rákóczi Györgyöt. Tokaji Csaba ábrázolásában háttérbe szorul Kassai István körmönfont ravaszsága.
Orbán Borbála meggyőzően hozza a szerelméről az apja kedvéért lemondó, ám azt el nem felejtő, érző szívű fiatal lányt. A fejedelem menyét, Báthory Zsófiát alakító Hevesi Tóth Evelinnek jut néhány komikus hatást keltő mondat, melyeket érezhető élvezettel ad elő.
Összegezve: az Udvari Kamaraszínház márciusi premierdarabja, A rajongók mintegy másfél órára felnyit egy múltba néző ablakot, melyen keresztül a néző kurta, a részleteket nem feltétlenül feltáró pillantást vethet a XVII. századi Erdélybe. Az előadás hatása így elsősorban abban nyilvánulhat meg, hogy a történelemkedvelő ember hazaérve elolvassa Kemény 1858–1859-es eredetijét. n
