Vajon milyen messze nyúlnak vissza az európai kultúra gyökerei? Egyáltalán, mit értünk európai műveltség alatt? Mire is büszke a modern Európa? Úgy tanítják, a kontinens történelme a görögökkel, illetve a rómaiakkal kezdődött. Kevés szó esik azonban arról a tényről, hogy a görög műveltség előtt Európa nem tud felmutatni egy várost vagy jelentősebb épületet, egyetlen sor írást, egyetlen tudományos, technikai vagy művészi alkotást, nincs államalkotó népe a középkor kezdetéig. Ugyanakkor évezredekkel a görögök előtt a „művelt Kelet” közigazgatással, diplomáciával, hadsereggel, adózással, kereskedelemmel rendelkezik. Építkezései, öntözőrendszerei, ipara, művészete, irodalmi alkotásai még napjainkban is elkápráztatnak bennünket. Fürödtek, írtak, olvastak, szobrokat és festményeket alkottak az emberek. A görögök ennek a kultúrának az elemeit vették át, ez érkezett velük Európába. Róma pedig erre, illetve az etruszk civilizációra épült.

Az etruszkok már írtak és olvastak, magas fokú építészettel, művészettel rendelkeztek, amikor Róma még nem létezett. A római civilizációban így annyi az európai, amennyi az etruszk és a hellén kivonása után marad. Az európai műveltség gyökerei valójában tehát Keleten keresendők.

Ugorjunk most vissza sok-sok ezer évet az időben! A történelemkönyvek általában azt sugallják, mintha Európa és főleg a Kárpát-medence történelme, a római hódítással kezdődött, mintha nem is lett volna őskora. Nézzük, mit mond a régészet! Az emberré válás korai szakaszának két jelentős lelete került elő hazánk területén – noha sajnálatos módón nem e ténnyel kezdődnek a hazai történelemkönyvek. Az egyik a világviszonylatban is kiemelkedő fontosságú, a kb. tízmillió éves „Rudi” csontmaradványa, amelyre Rudabánya külszíni bányájának lignitrétegeiben találtak rá.

Kretzoi Miklós paleontológus így jellemezte jelentőségét: „Afrikában a közvetlen emberősként elkönyvelt leletek közül a 4,5 és 2,5 millió év közti időközből egyik sem mutatja az emberré válás legfontosabb, közvetlen jellemvonásait, viszont e maradvány rendelkezik azzal a tulajdonsággal, ami a Homo sapiens beszédkészségének és mai bonyolult kommunikációs képességének kifejlődését tette lehetővé.”

A másik lelet Vértesszőlősön került elő: egy nyakszirtcsont. A férfi, akitől származott a Samu nevet kapta. Korát a lelet megtalálója, 400-450 ezer évesre becsülte! Samu aligha nevezhető közönségesnek: agyának térfogata nagyobb, mint az az emberré válás folyamatának ismeretében várható lenne: a számítások alapján nagyobb volt 1400 köbcentinél. Tájékoztatásul: a mai emberi agy átlagos térfogata körülbelül 1400 köbcenti. Ezt a hihetetlenül nagy koponyatérfogatot egy szakember úgy magyarázta, hogy a vértesszőlősi ember agyveleje „hirtelen” és „szokatlan” fejlődésen ment át.

Úgy tűnik, Samu agya „megelőzte” korát, de eszközkészítés tekintetében is több százezer éves előnye van, ahogy táplálkozásában is „előre futott”: a telepen összehordott hús elérte azt a mennyiséget, amennyit egy sokkal későbbi embercsoport vadászott. Ehhez képest mégsem hallani azt a kifejezést, hogy Kárpát-medencei ember. Nem úgy, mint a kínaiaknál! Ők egy előbukkant 200 ezer éves csontdarabka alapján kínai vagy pekingi előemberről beszélnek!

Vajon tapasztalunk-e más „előrefutást” is? Igen! Nézzünk néhányat a teljesség igénye nélkül. Az őskőkorban a Kárpát-medence a kor csúcstechnológia helyszíne: a világszenzációt kiváltó, az Avas-hegyen talált őskőkori lelet azt bizonyítja, hogy az őskori ember már 70-100 ezer évvel ezelőtt olyan hőkezelési technológiát használt a kőeszközök megmunkálásában, amilyennel az eddigi információk szerint csak jóval később dolgozhatott volna.

A Bükk hegység déli peremén, Subalyuknál talált lelőhely kora 200-240 ezer év. Fejlett, technikailag gondosan kivitelezett szerszámok jellemzik a műveltséget. Ezzel párhuzamosan a Dunántúlon is találunk hasonlót, a tatai lelőhelyet. A régészek szerint az itt talált eszközök annyira különlegesek, hogy szinte alig találunk hasonlót hozzájuk.

Térjünk át az érdi telepre, ami 50 ezer évnél idősebb! A lelőhely mai szemmel is döbbenetesnek mondható, ebből a korból sehol a világon nem találtak hasonlót: 7000 kilogramm (nem elírás, hétezer kilogramm) hús tárolására alkalmas jégverem bukkant elő. Nyilvánvaló, ahhoz, hogy ennyi húst tudjanak tárolni, egy korabeli társadalomnak kellett lézenie, kellőképpen megszervezve. A Kárpát-medencén kívül nem ismeretes más 50 ezer éves hústároló verem, tehát az érdiek a tárolásnak ezt a módját nem tanulhatták másoktól, helyben kellett kifejleszteniük. Fontos lelőhely a Szeleta-barlang is a Bükk keleti oldalán, korát 30-40 ezer évesre becsülik. Itt ismét egy „előrefutással” találkozunk: „tökéletesebb lándzsahegyeket, nyílhegyeket az ősember talán sehol sem gyártott” – írja Gáboriné Csánk Vera, és ezt a Kárpát-medencei fejlődés eredményének tarja. Istállóskőnél előkerült egy háromlyukú, barlangimedvecsontból készített, öt hang megszólaltatására alkalmas furulya. Ugyanitt egy másik világelsőséggel van dolgunk.

A feltűnően nagy számban előkerült apró nyílhegyről ezt írja a szakember: „Ez rendkívül fontos lépés a civilizáció fejlődésében, amit itt találtak meg először, legkorábban egész Európában. Korábban úgy tudták, hogy az emberiségnek ezt a fontos találmányát csak kb. Kr. e. 8000-től használták, a Kárpát-medencében viszont kb. 25 ezer évvel korábban vált ismertté a vadászat eme elengedhetetlen eszköze, mint máshol a világon!” De ugyanez figyelhető meg a lándzsacsúcsok használatánál is: a „mi” leleteink 5-6 ezer évvel idősebbek a Franciaországban találtaknál.

Gábori Miklós felvetette, hogy a kultúra eredetét a Kárpát-medencében kellene keresni. A műveltség nyomai az egész történelmi Magyarország területén megtalálhatók, legkorábban a Kr. e. 30 ezer körüli időből. Egy kapa is előkerült, amelynek korát 20 ezer évesre becsülték. És nem ez az utolsó világelsőbbség! Lovas határában az országban máig egyedülálló őskori festékbánya található, kora 11 ezer év. Korábban nem találni példát arra, hogy a vörös festéket szabályszerűen bányászták volna.

Elérkeztünk a Kr. e. 10 ezer körüli évekhez, ekkortájt ért véget az utolsó jégkorszak. Látható, hogy ekkorra a Kárpát-medencei ember már több olyan vívmánynak is birtokosa, amit nem kaphatott senkitől sem, hiszen legelőször nála bukkantak elő. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra!

Ismert, hogy az első civilizációk a nagy folyók partján alakultak ki: a sumir a Tigris és az Eufrátesz, az egyiptomi a Nílus, az Indus-völgyi civilizáció pedig az Indus partján.

Az eddigiek ismeretében okkal kérdezhetjük, a Duna és a Tisza folyamköze vajon miért marad ki a felsorolásból? A válasz első megközelítésben az lehet, hogy azért, mert kb. Kr. e. 10 ezerig tartott az utolsó jégkorszak, ami alatt bolygónk északi fele jég alatt volt, így nyilván elsősorban a mediterrán, melegebb vidékek voltak alkalmasak a fejlődésre. E válaszba bele is nyugodhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a Kárpát-medence világviszonylatban is kiemelkedő számban tartalmaz hévízi forrásokat, így amikor Európa jelentős része alkalmatlan volt arra, hogy civilizáció alakuljon ki, a Kárpát-medence alkalmas lehetett.

Vajon mindez régészetileg igazolható-e? Nos, igen, még ha erről általában nem sok szó esik is. A jégkorszak elmúltával sem csökken a Kárpát-medence szerepe. Az európai újkőkor legkorábbi műveltsége a Körös (Criš)-Starčevo nevet viselő, ez a Kr. e. VII-VI. évezredben Európa egyetlen kultúrköre. Hatására alakult ki Közép- és Kelet-Európában az alföldi vonaldíszes kerámia kultúrája. Egész Európában elterjedt, ahogy azt az izotópos vizsgálatok eredményei bizonyították. Ahogy a földvárak építési szokása is.

Hazánk területén körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt nagyarányú munkálatok kezdődtek: földvárakat építettek.

A Polgár-csőszhalomnál talált körárok rendszer keletkezési ideje Hancock szerint kb. Kr. e. 6000, mások szerint ezer évvel korábbi, azonban mindenképpen az ismert európai földvárak közül a legidősebb. De ugyanígy a földművelés is innen indult el, ahogy európai terjedését a Times régészeti atlasza is mutatja.

A következő műveltségnek sincs párja az akkori Európában: Kr. e. 5500 után jelenik meg a Vinca-Tordos nevet viselő. Annyira fejlett volt, hogy korát kezdetben a Kr. e. I. évezredre datálták. Az emberek paticsfalú házakban, városokban laktak, melyekben valódi utcák léteztek. Fémöntő, kerámiakészítő műhelyeik is voltak, a rézművesség is magas szintre fejlődött. És ami különösen fontos: az emberiség egyik legkorábbi írásos emléke is ebből a műveltségből származik. Az erdélyi Tatárlakán talált írásjeleket tartalmazó agyagkorongok hétezer évesek, legalább ezer évvel előzve meg a legkorábbinak tartott mezopotámiai leleteket. Ugyanebből a korból a közeli Tordos környékén is kerültek elő írásjegyeket tartalmazó emlékek.

Az említett kultúrákat több szakember is eredetinek tartja. Gordon Childe például összefoglalóan Duna-menti műveltségnek nevezi, szerinte ez terjeszkedett Nyugatra és teremtette meg Nyugat-Európa újkőkorszakát.

Mások is úgy látják, a Kárpát-medencéből vitték magukkal az emberek az újkőkori találmányokat, a letelepedett életmóddal járó vívmányokat. Marija Gimbutas is hasonlóan látja: a kontinens a történelmi idők előtt Közép-Európában volt a legfejlettebb. A régésznő bizonyítottnak tartja, hogy úgy Kr. e. 6500–3500 között igazi civilizáció virágzott itt. Olyan városok voltak, amelyekben nagyszámú népesség lakott, több emelet magas templomok álltak, négy-öt szobás tágas házakban éltek az emberek. Fejlett kézműiparral rendelkeztek, keramikusok, szövőmesterek, réz- és aranyművesek tevékenykedtek, obszidiánnal, kagylókkal, márvánnyal, rézzel, sóval kereskedtek.

Az őskori Közép-Európa kulturálisan különálló, keleti hatásoktól független térség volt, saját jogú, önálló civilizációt képviselt. Szerinte ez az őskori Európa volt a bölcsője sok későbbi kultúrának is. Hasonló véleményen van Dragoslav Srejovic is: a jégkorszak utáni európai kultúra első nagy fellendülése mentes volt bármilyen külső hatástól.

Önmagából született, a kései paleolitikum Duna-menti kultúrájának rejtett energiáiból merítve, nem kellett Közel-Keletről semmit sem átvennie. Majd újabb „előrefutás”: az európai rézkor valamikor a Kr. e. IV. évezred táján következett be. Európai összehasonlításban is nagy számú és nagyméretű, feltűnő réztárgyak tűnnek fel a Kárpát-medencében. A kontinens rézkora a Balkánról – beleértve Erdélyt is – indult, ahogy azt a Times régészeti atlasza is mutatja. A késő rézkort a péceli kultúra uralja, amely Kr. e. 3500 körül, tehát 1000 évvel a minószi civilizáció előtt alakult ki.

A korszak világhírű lelete, az első európai kocsimodell, Budakalászon került elő. A fémbányászat, illetve a fémmegmunkálás is közép-európai eredetű. Kiderült, hogy a réz- és aranyművesség első virágzó időszaka nem úgy történt, ahogy korábban gondolták. A fémfeldolgozás sem Anatóliából, Kis-Ázsiából jutott át Európába, a fémanalízis ugyanis kimutatta például, hogy a híres várnai aranytemető anyaga nem keleti eredetű, hanem az erdélyi aranybányákból származik. És ki gondolná, hogy nekünk is olyan ősi aranykincseink vannak, amelyek ámulatba ejtik a világot?

A jobbára a Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő több száz páratlan lelet elkápráztatta mindazokat, akik a nyugat-európai vándorkiállítás során megtekintették. Bátran állíthatjuk, Európa újkőkori kultúrájának gyökerei a Kárpát-medencei műveltségekben keresendők. A térség őskorának a témáját azonban szakemberek mintha kerülnék.

Talán igaza lehet Gáboriné Csánk Verának, aki így fogalmaz: „A tudományban azonban akadnak néha afféle tabuk, amelyeket a hagyomány, a tekintélytisztelet, sok minden más tényező támogat, és amelyekhez végül senki se nyúl”.

Kik lakták az őskorban a Kárpát-medencét? Ezt kutatjuk a következő részben, elöljáróban azonban fel kell tennünk a következő kérdést: Vajon hogyan lett vége az újkőkori közép-európai virágzó kultúráknak? Nos úgy, hogy Kr. e. 2500 körül megjelentek az indoeurópainak nevezett hordák, és gyakorlatilag leromboltak mindent, amit csak itt találtak – írja például Eliade. Jövetelükkel megjelent a harcos férfiisten, a fegyver, a háború, a hódítás és a pusztítás. A mai nyugat-európai népek többségének ősei az indoeurópai hordákkal érkeztek Európába.

Bunyevácz Zsuzsa