A tudósítások szerint körülbelül ötszázan vettek részt a kereki Horthy-szobor másfél héttel ezelőtti avatásán. A létszám ahhoz képest, hogy ez az ország első köztéri szobra a kormányzóról, talán nem sok, ahhoz képest viszont, hogy a Somogy megyei települést is körülbelül ennyien lakják, csekélynek sem mondható. Az ünnepi alkalomhoz igazítva Horthy Miklós térré keresztelt autós pihenőt mindenesetre megtöltötték a Gój Motorosok, a Vitézi Rend tagjai és az egykori kormányzó tisztelői, történelmi jelentőségűnek értékelve Kücsön Norbert fafaragó alkotásának felállítását.

Az örömbe azonban rövidesen üröm vegyült Dániel Péter miatt. A Gyurcsány-szimpatizáns budapesti ügyvéd az elmúlt években botrányaival vált hírhedtté: 2010-ben kaszinótojással dobta meg a VPOP épületében kihelyezett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, tettével mozgalmat akart elindítani, de végül nem akadtak követői. Tavaly azonban már igen: néhány támogatójával több budapesti kerület önkormányzatát is felkeresték, hogy paradicsomszósszal öntsék le az Alaptörvény asztalát. Év végén pedig még azt is sikerült elérnie, hogy az általa támogatott Demokratikus Koalíció elhatárolódjon tőle, miután az egyik közösségi oldalon „primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prostinak” nevezte Wittner Mária 1956-os szabadságharcost. Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik múlt heti akciója: szerdán éjjel elautózott Kerekibe, vörös festékkel leöntötte a három nappal korábban felavatott Horthy-szobrot, nyakába pedig egy táblát akasztott „Tömeggyilkos háborús bűnös” felirattal.

Jellemző, hogy a vandál tettet még a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége is elítélte, mondván, Horthy Miklós tevékenysége ugyan valóban kifogásolható, de Dániel Péter módszere elfogadhatatlan.

Az eset országos sajtóvisszhangja meglehetősen nagy volt, a Demokratánál azonban arra is kíváncsiak voltunk, mennyire dúlta fel a botrány Kereki életét. Elutaztunk hát a Budapesttől jó százhúsz kilométerre, a Kőröshegyi völgyhídtól látótávolságra fekvő Somogy megyei faluba, amely a rongálás után néhány nappal is a nyugalom szigetének tűnik.

A település határától nem messze egy rendezett autós pihenőre leszünk figyelmesek, a kihelyezett asztalok és padok mellett egy kettős kereszt áll, a trianoni békediktátum mementója. Ettől csak néhány lépést kell tenni a frissen leszórt murván, hogy a fából faragott Horthy-szobor most üresen álló talapzatához jussunk. A talapzat közepén a fafaragás rögzítésére szolgáló csavar, körülötte a vérvörös festék megszáradt tócsája, amit a hat nappal korábbi avatáskor odahelyezett koszorúk ölelnek körül. Hamarosan megérkezik Kereki polgármestere.

– Két képviselőtársam, Csicsai László alpolgármester és Sas Attila úgy két esztendeje vetették fel a szobor ötletét, de a magam részéről kezdettől fogva elleneztem a tervet. Hogy miért? Azt gondolom, Horthy Miklós tevékenysége a mai napig megosztja az embereket, én pedig nem szerettem volna, ha a településünk politikai vitáktól lesz hangos – mondja Marton Lajos. – De aztán láttam az eltökéltséget, és hogy megmaradjon a viszonylagos béke a testületben, úgy döntöttem, nem akadályozzuk a szoborállítás. Hozzájárultam, hogy ezt a kis pihenőt nevezzük el Horthy Miklósról, a szoborral kapcsolatban pedig az volt a feltételem, hogy ez teljes egészében magánkezdeményezés legyen, az önkormányzat nem hárít akadályt a felállítás elé, de nem is adjuk hozzá a nevünket.

A rongálással kapcsolatban felvetjük a polgármesternek, hogy Dániel Péter egyes támogatói az interneten azt írták, az ügyvéd ezzel csak a falubeliek akaratát teljesítette.

– Ez nem igaz. Tény, hogy csak egy elég szűk kör támogatta a szoborállítást, az ötszázötven itt élőből negyven-ötven ember, kifejezett ellenzője azonban nem volt az ötletnek. A többség közömbös politikai kérdésekben: az érdekli, hogy legyen munkája, tudjon mit tenni az ebédlőasztalra, mindenki egészséges legyen a családban. Nyilván a közélet fontos eseményeiről a kerekiek is véleményt alkotnak, két fröccs után elvitatkoznak a kocsmában bizonyos kérdésekről, de ez nem a pártokról szól, a testületben is mindenki független. Abban azonban biztos vagyok, hogy a rongálást és az ebből származó botrányt mindenki elítéli – ad betekintést a kerekiek mindennapjaiba Marton Lajos. – Már az is furcsa volt az ittenieknek, hogy az avatásra akkora tömeg gyűlt össze, amekkora a falu lakossága, ám a félezer emberből talán tizenöt-húsz volt kereki. Én részt vettem a rendezvényen, hiszen egy polgármester mégiscsak jelenjen meg, ha ilyen esemény van a falujában, de megálltam a hátsó sorban, eszem ágában sem volt szerepelni. Kereki lakosságának nagy részét láthatóan hidegen hagyta az ünnepség, az a felhajtás viszont, ami a szerdai vandál tett után tapasztalható volt, újságírók, fotósok, tévéstábok jöttek-mentek, senkinek sem hiányzott. Mi így nem akartunk híresek lenni…

Marton Lajos ezután arra kér, nézzük meg vele a falut. Amikor igent mondunk, megjegyzi, mi vagyunk az elsők.

– Tudják, több tévéstáb, újságíró volt itt két nap alatt, mint előtte húsz éven keresztül. De Kerekire igazából senki nem volt kíváncsi, csak a botrányra.

Először az egyik helyi kocsma teraszára ülünk be egy kávéra. Mellettünk egy háromfős társaság az időjárásról beszélget, Horthyval nem foglalkoznak. A polgármester szerint nem véletlenül.

– Vannak nekünk ennél sokkal fontosabb gondjaink – mondja a Marton Lajos. – Például tavaly tizenkilencen haltak meg, de csak négy gyerek született. Idénre két újszülöttet várunk. Az egyik új kezdeményezésünk, hogy minden gyereknek ültetünk egy fát, hogy ezzel is a gyökereikre emlékeztessük a fiatalokat. Nemcsak kevesen születnek ugyanis, de sokan el is költöznek. Vagy valamelyik közeli városba, vagy pedig kimennek Németországba, Hollandiába kétkezi munkát végezni. Itt ugyanis alig akad munka, talán két-három olyan vállalkozás van, amelyik három-négy helybélit foglalkoztat. Bár a Balaton mindössze hat kilométerre a falutól található, a turizmusból sincs bevétel: ha jó idő van, akkor túrázó csoportok, biciklisek megnézik a várromunkat, de aztán mennek is tovább.

Marton Lajos ezután nekünk is megmutatja egyik büszkeségét, a kereki vár tövében két évvel ezelőtt kialakított pihenőt, azt mondja, a székek és asztalok mellé még egy ivókutat szeretne, hogy ne a környező házakból kelljen vizet kérniük a kirándulóknak. Innen pedig a falu legnagyobb közösségi teréhez megyünk. A frissen nyírt füves terület közepén egy első és egy második világháborús emlékoszlop az elesett kerekiek neveivel. Közöttük pedig egy kis turulszobor, amely Pászty István repülős hadnagynak állít emléket. Az akkor mindössze 22 esztendős Pászty 1944-ben ezen a helyen zuhant le gépével, s miután a falu saját hőseként tekintett rá, 2005-ben az önkormányzat emlékművet állított neki, s minden évben megemlékeznek róla a honvédség képviselőinek részvételével.

Az idilli képet, az egyszerű rendezettséget megzavaró egyetlen momentumra Marton Lajos polgármester hívja fel a figyelmünket. Az üde zöld futballpálya és az emlékműveknek helyet adó park között található szabadtéri kemence ajtaját lelopták a fémtolvajok.

– Eddig ezek voltak a legnagyobb események nálunk, mielőtt kitört a botrány a Horthy-szobor körül – teszi hozzá Marton Lajos.

A szobor kezdeményezői közül Sas Attila képviselőt találjuk otthon. Nem fogad barátságosan.

– Honnan jöttek? Demokrata? Na, már rosszul kezdődik… Egytől tízig terjedő skálán, ahol a tíz a legrosszabb, nyolcast adnék maguknak – mondja és közli, csak akkor beszélget velünk, ha nem rögzítjük diktafonra a szavait, és fotó sem készülhet róla.

– Azért akartunk szobrot Horthy Miklósnak, mert olyan vezető, mint a kormányzó úr, azóta sem állt az ország élén. Megkérdeztük a falu lakosságát: az itt élők úgy tíz százaléka akarta, a többiek közömbösek, ellenzője nem akadt. Látják, ezért haragszom a médiára! Mert kimossák az emberek agyát. Azt mindenki tudja az országban, hogy milyen cipő volt előző este Győzike lábán a show műsorban, de a történelmet nem ismerik. Na, mindegy… Szóval miután senki nem ellenezte, a saját pénzünkből kifaragtattuk a szobrot egy barátunkkal, a két kezünkkel betonoztuk le az alapot és felavattuk az alkotást. Erre idejön ez a pesti ügyvéd úr és leönti festékkel. Hát kérdem én, milyen ember az, aki eljön valahová csak azért, hogy tönkretegye, amit mások felépítettek? – teszi fel a költői, bár mindenképpen jogos kérdést.

Udvariasan arra kérjük, mutassa meg a műhelye udvarán álló szobrot, de nemet mond.

– Letisztítottuk, hamarosan visszatesszük a helyére. Legyen elég ennyi! Nem érek rá mindenféle újságírónak mutogatni. Majd jöjjenek vissza, ha újra felállítjuk! Mert az ott fog állni, egy Dániel Péter ebben nem fog megakadályozni bennünket! – teszi hozzá határozottan. Befejezésül értésünkre adja, most visszamegy a házába a családjához. Mert végre nyugalmat szeretne, ahogy mindenki itt, Kerekiben.

Bándy Péter

Tormay Cécile emléktábláját és Wass Albert szobrát is megrongálták

Vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját a hét végén. A VIII. kerületi Kőfaragó utcában található tábla elleni vandál támadás kapcsán a rendőrség rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított. Wass Albert debreceni szobrát is megrongálták: egy fordított horogkeresztet és náci feliratot festettek rá.