A Püskinek maradnia kell!

Evezzünk mindjárt a napi politika vizeire! A Püski Könyvesbolt tulajdonosa, Püski István kérvényezte az I. kerületi önkormányzattól, hogy adjon neki állandó parkolási engedélyt az üzlet, vagyis a Krisztina körút 26. elé. Könyveket hoznak, könyveket visznek napi fordában, ez pedig nem megy másként, csak autóval. Balliberális vezetésű önkormányzathoz érkezett a kérelem, és a nyolcvanadik évén túl járó Püski István mindjárt meg is kapta a választ. Rendben van, meglesz a parkolóhely, évi 260 ezer forintért. Jutányos áron, tette hozzá a hivatal.

Könyvek zúzdában

Hát igen, az I. kerület balliberális polgármestere, V. Naszályi Márta nem az a politikai szereplő, aki szívén viselné egy olyan bolt ügyét, mint a Püski… Pedig az alapító Püski Sándor baloldali embernek tekintette magát. Mint ahogy baloldaliak voltak azok a harmadik utas népi írók is, akiket felkarolt az 1939-ben alapított Püski kiadó és boltja. Első kiadványuk Sinka István Vád című verseskötete volt, amelyet jól fogadtak azok az értelmiségi pályára készülő, paraszti származású fiatalok, akik közül elég sokan koptatták akkoriban az egyetem padjait. Legfontosabb tájékozódási pontjuk a népi írók tábora lett, és a népiség, a harmadikutasság gondolatának jegyében szervezte meg a Püski család az 1943-ban tartott szárszói találkozót, amely napjainkig érvényes szellemi munícióval látta el a társadalmat. Úgy hozta azonban a háború, hogy csak 1943-ig tartott a Püski Kiadó és a bolt felfelé ívelő pályája. Akkorra már kialakult az olvasók bizonyos köreiben a Püskiékhez való szoros kötődés. A találkozó, amelyet többek között Németh László híres beszéde fémjelzett, csak ráerősített erre. A kiadót övező kultusz megmaradt, a pártolók fölött azonban tovaszálltak az évek, és mára már egészen más világban élünk.

Természetesen az a fajta baloldaliság, amit Püski Sándor is képviselt, nem tetszett a Rákosi-rendszer vezetőinek, hiszen azok nem baloldaliak voltak, hanem bolsevikok. Úgyhogy 1950-ben államosították a kiadót, 50-60 ezer kötetből álló készletét pedig bezúzták. A híres, Erdélyből származó szobrász, Medgyessy Ferenc a család régi barátja volt. Sok megrendelést kapott a pártállami rendszertől, Püskiék pedig kisebb másolatokat készítettek ezekről a szobrokból, amihez persze ki kellet tanulniuk a keramikusszakmát. A másolás jelentette a kenyerüket.

Egy ideig, mert Püski Sándort 1962-ben egy koncepciós perben börtönbe zárták, majd az 1963-as amnesztia keretében már kiengedték. Két fiát követve ő is kiment Amerikába, és szinte a semmiből indulva, az ismeretlen és idegen környezetben folytatni kezdte a kiadói munkát. István csak 1976-ban csatlakozott szüleihez, mondhatjuk úgy is, hogy a helsinki enyhülés következtében.

– Nagyon megosztott magyar világot találtam ott – emlékezik Püski István. – Nem kapták meg a lelki nyugalom kegyét, mert mindenkinek el kellett számolnia magában azzal, hogy miért jött el Magyarországról. A feszült légkörben a kivándorló generációk, a különböző hátterű csoportok egymás ellen fordultak.

Mégis, 1980-ra a világ legnagyobb magyar nyelvű választékát felvonultató üzlete lett a Püski család New York-i boltja. A kinti magyar irodalom kötetei éppúgy ott voltak polcain, mint a kortárs hazai írókéi. Főként Sütő Andrást, Kányádi Sándort, Csoóri Sándort szerették a kinti magyarok, de ha akarták, éppúgy elolvashatták Tollas Tibor Nemzetőr című lapjának aktuális számát, mint a friss Népszabadságot. Mindeközben Amerika-szerte nagy előadás-sorozatokra hívtak ki jeles irodalmi vagy éppen közéleti személyiségeket. Csoóri Sándor vezette a sort, de volt kinn például Kósa Ferenc filmrendező is és még sokan mások. Pozsgay Imre útját nem ők szervezték, de 1983-ban a pártállami politikus váratlanul megjelent a boltban.

– Azt súgta apámnak, hogy igazi reformmozgalmat szeretne indítani – emlékezik Püski István. – Apám figyelmeztette a viszonyokra és a megszálló szovjet hadseregre. „Kivárom a dolgok idejét”, felelte Pozsgay. Szép idők voltak – toldja meg a mondatot Püski István.

Úgy érezte a család, hogy mindazzal, amit tesz, sikerül közelebb hozni egymáshoz a kinti magyarok korábban még veszekedő rétegeit, csoportjait.

Perel a baloldal

Az már nem is az olvadás éve, hanem a rendszerváltás előszobája volt, amikor 1989-ben kezdett hazaköltözni a kiadó és a könyvesbolt. Létezett az MDF, túl voltunk a lakiteleki találkozókon, megjelent a Hitel és így tovább. Püskiékre mindenekelőtt az Amerikában kiadott és terjesztett könyveik miatt nézett ferde szemmel a még regnáló pártállami vezetés. Ilyen kötetnek számított például Duray Miklós híres Kutyaszorító című kötete.

A rendszerváltás fordulópont lett a kiadó, de a bolt életében is. Kifejezetten jó korszak köszöntött a Püski család vállalkozására, köteteik a lehetséges témák széles skáláját fogták át a természetismerettől a történelmen át a kultúrtörténetig.

– Csak három hónappal ezelőtt nyitottam be először ebbe az üzletbe, de mindjárt feltűnt a tematikai sokszínűség – emlékezik Ádám Attila biológus. – Az őstörténet genetikai vonatkozásai érdekelnek. Már sokkal korábban halottam egyébként Püskiékről, egy posztumusz József Attila-kiadás kapcsán. Most egy népszokáslexikon miatt jöttem.

Népszerű lett a bolt, és mint ilyen a konzervatív, nemzeti gondolkodású közönség találkahelyévé vált. Az érintettek úgy gondolták és gondolják ma is, hogy a Püski név a szellemi nemesség, az elegancia, az eszmei fennköltség szinonimája.

– Egészen 2012-ig tartott az aranykor – mondja Püski István. – Apám 2009-ben hagyott itt minket, abban a boldog tudatban, hogy virágzik a kiadó és a bolt.

Horn Gyula éppúgy félt minden nemzethez kötődő szellemi áramlattól, mint később Gyurcsány Ferenc. Kormányzásuk idején nemritkán feliratok jelentek meg a bolt bejárata melletti falon, fasisztának, szélsőjobbosnak bélyegezve a Püskit, sőt perbe is akarták fogni a vállalkozást. Azért is, mert Csurka István lett itt akkoriban a legfontosabb szerző, és minden abban a szellemben zajlott itt errefelé, ahogy Püski Sándor is gyakran mondogatta, „csak magyarként lehetünk európaiak”.

Ki fog cselekedni?

Az aranykor idején mindennap telt ház volt a boltban.

– Gyakran vásároltam itt magam is, és ma sem hagyok fel vele – mondja Haunold Tamás, akit a politikai és történelmi tárgyú kötetek érdekelnek elsősorban. – És jó összefutni a hasonló gondolkodású emberekkel, közösség, szellemi holdudvar alakult ki a bolt körül.

E közösség ma is létezik, igaz, egyre fogyatkozó létszámban. Ez a fogyatkozás is szerepet játszhat abban, hogy tíz esztendeje évi tíz százalékkal csökken az üzlet forgalma. Sovány vigasz, hogy a recesszió a legnagyobb kiadókat és bolthálózatokat sem kímélte. Villanyszámla, telefonszámla, fűtésszámla… Hárman dolgoznak az üzletben, a harmadik maga Püski István, aki egy forintnyi fizetést sem vesz fel.

– Sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnánk átköltözni az internetre, de a kiadványaink 80 százaléka így is megjelenik a digitális platformokon – magyarázza Püski István. – Mások teszik fel, de úgy, hogy mi egy abból egy fillért sem látunk.

Nehéz napjain az alkotásból, a szobrászatból merít erőt és lelki energiát Püski István. De már ez is kevés.

Döntött, május végén bezárja a boltot. Vége. Kérni, kérni és újra kérni… Belefáradt.

– Amikor meghallottam a hírt, még több könyvet rendeltem, ösztönösen is – mondja Haunold Tamás.

Szükség volna valamilyen megoldásra, de milyenre? Lépjen közbe az állam? Cselekedjen a kultúrpolitika? Elvégre a bolt nemzeti intézménynek számít. A kiadó talán megmarad. De a könyvesbolt fizikai megtestesülése és működő jelképe annak a szellemiségnek, amellyel Püski Sándor munkához látott 1939-ben. Rossz üzenet lenne, ha végleg lakat kerülne az ajtajára.