– Milyen eredményeket hoztak a borban található hatóanyagokkal kapcsolatos kutatások?

– Több ezer tudományos közlemény foglalkozik e témával. Ezekből egyértelműen kiderül, számunkra igen sok hasznos hatóanyagot tartalmaznak a borok, különösen a vörösborok. Egy huszonötezer főből álló betegcsoportot körülbelül tíz éven át vizsgáló dán tanulmány szerint míg a moderált alkoholfogyasztás sörből vagy pálinkából nincs különösebb hatással az egészségünkre, addig a napi 3-5 deci bor elfogyasztása húsz-harminc százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri, valamint a rákos megbetegedésekből eredő halálozás rizikóját. Ezek az adatok már önmagukban elegendőek ahhoz, hogy kijelenthessük: a borban valóban van igazság, sőt bőven van benne vitalitás is.

– Milyen hatóanyagait ismerjük a bornak?

– A borban feltehetően több tucat hatóanyag található, ám ezek közül csak néhánnyal kapcsolatban tehet a tudomány határozott állításokat. Ilyenek a különböző flavonolok és származékaik, valamint a rezveratrol, amelynek viszonylag alacsony dózisban is rendkívül kedvező élettani hatásai vannak, káros mellékhatások nélkül. Állatkísérletek, illetve sejt- és szövettenyészeteken végzett vizsgálatok bizonyítják ezt, a rezveratrol esetében az ilyen vizsgálatok száma már megközelíti a négyezret.

– Mi a helyzet a humán vizsgálatokkal?

– A rezveratrollal kapcsolatosan négy említésre méltó humán vizsgálat adatai állnak rendelkezésre, amelyeket normál dózissal végeztek, leszámítva persze azt a 6-8 vizsgálatot, amelyek a rezveratrolszedés pharmakológiájával, illetve biztonságával foglalkoztak. A négy komolyan vehető humán vizsgálat közül az egyik magyar vonatkozású, több éven át folyt a pécsi egyetemen, 2011-ben fejeződött be. Egy hónapon át napi 10 mg rezveratrolt adtak a kísérletben résztvevőknek, amelynek két hét után látható volt a jótékony hatása: csökkentette az inzulinrezisztenciát 2-es cukorbetegségben szenvedőknél. E humán vizsgálat számomra legizgalmasabb eredménye, hogy a rezveratrol antioxidáns hatása – amelynek talán betudható az inzulinrezisztenciát csökkentő jótéteménye is – nem magyarázható közvetlen antioxidáns, azaz szabadgyökfogó hatással, épp a vizsgálat alatt használt alacsony dózis okán: jóval több szabadgyököt semlegesít, mint az elvárható lenne, ha közvetlen antioxidánsként működne. Azzal azonban magyarázható, hogy a rezveratrol feltehetően olyan folyamatokat aktivál a szervezetben, amelyek segítik a szabadgyökök elleni önvédelmet. Az említett vizsgálatok eredményei, ideértve a pécsit is, tehát igazolják, a rezveratrol 8-30 mg-os napi dózisban gyulladáscsökkentő, javítja az erek rugalmasságát, csökkenti az inzulinrezisztenciát – ez utóbbi a 2-es típusú diabétesz oka –, illetve javítja az oxidatív státuszt. Egyébként, jelenleg tizennégy humán klinikai rezveratrolvizsgálat folyik az Egyesült Államokban, több közülük már meglehetősen előrehaladott stádiumban van, biztató eredményekkel. Ezekről többet is megtudhat az érdeklődő a NIH – az USA Egészségügyi Minisztériuma – honlapján. Számos humán vizsgálat folyik például azzal kapcsolatosan, hogy a rezveratrol – az állatkísérletek erre engednek következtetni – még a rákellenes terápia részeként is szóba jöhet.

– Mennyi a normális dózis?

– Egy angol humán vizsgálat – egyszeri 200 mg-os dózisban adva a rezveratrolt – arra az eredményre jutott, hogy a hatóanyag akutan képes azonnal tágítani az ereket. Ez azért volt buta kísérlet, mert ilyen dózisban szinte bármelyik növényi polifenol megteszi ugyanezt, így például a fekete áfonyában található flavonolok. Az angolok által észlelt hatás tehát nem rezveratrol-, hanem polifenol-hatás. A fent már említett négy humán vizsgálat egyike pedig egyértelműen azt bizonyítja, hogy az erekre gyakorolt krónikus hatás kis dózisban, vagyis napi 30 mg mellett épp oly kedvező, mint a napi 100 mg dózisban. A normális dózis véleményem szerint, a komolyan veendő vizsgálatok alapján 10-30 mg naponta, amit célszerű nem egyszerre, hanem két-három adagban bevenni.

– Hol az igazság a borban? címmel cikk jelent meg június 16-án a Magyar Nemzet napilapban. Az írás idéz egy holland kutatót, aki egy 150 mg-os dózissal végzett kísérlet kapcsán azt állítja, „a resveratrol valószínűleg gazdaságosabb működésre állítja át a szervezetet (…), az eredmények azonban nem általánosíthatók minden emberre (…)” Ezek szerint másképp hat ez a vegyület bizonyos embereknél?

– A cikk címe alapján reméltem, hogy komoly igazságot tár majd fel számunkra a borral, illetve annak egy izgalmas hatóanyagával, a rezveratrollal kapcsolatosan. Csalódnom kellett: igazságok helyett magánvéleményeket, egy zavarosra sikerült riportot olvastam, amitől nem lettem okosabb, sőt az volt a benyomásom, talán nem is az igazságok feltárása volt a cél, hanem a zavarkeltés. A holland kutatótól idézett mondat első fele feltehetően igaz: az állatkísérletekből erre lehet következtetni. A mondat második fele azonban kiverte nálam a biztosítékot, ilyen ostoba mondatot kutató nem mond. Az eredmények értékelésének megvannak a statisztikai szabályai, és teljesen természetes, hogy valami az egyik emberre kicsit jobban, másokra kevésbé hat. Igaz ez mindenre, még az aszpirinre is. Ha valaki egy kicsit is érti a statisztikai analízis lényegét, illetve a tudományos eredmények prezentációjára vonatkozó kötelező szabályokat, nem mond ilyet. A másik dolog, hogy a cikk írója idéz egy ilyen vizsgálatot, de nem idézi az eddigi legalaposabb humán vizsgálatot, a pécsit. Megjegyzem, a pécsi vizsgálat megelőzte a hollandot, sőt az eredményekről annak idején még a Magyar Nemzet is beszámolt.

– És mi az igazság abban az állításban, hogy a rezveratrol aktiválta sirtuinok tehetők felelőssé a jótékony hatásért?

– A valaha harvardi professzor, Dr. Sinclair a hosszú élet titkát kutató rezveratrol-kísérletekbe kezdett. Többek közt azt találta, hogy a rezveratrol egészségesebbé teszi a szándékosan lebetegített egereket, sőt azok élettartamát is kitolja. Ő volt az, aki a rezveratrollal kapcsolatban a sirtuin sztorit elindította. Azt állította ugyanis, hogy a rezveratrol a sejtekben egy speciális enzimet, egy sirtuint aktivál, és ennek tudható be a rezveratrol már korábbról ismert minden jótéteménye. Nos, hogy a sirtuin aktiválásban igaza van-e, még kétséges, vannak közlemények, amelyek a sirtuinok ilyen élethosszabító hatását valószínűsítik, de vannak, akik ezt tagadják, így például Sőti Csaba, (Semmelweis Egyetem, Orvos Vegytani Intézet). Ami engem zavar Dr. Sinclairrel kapcsolatban, hogy úton-útfélen, például népszerű TV-műsorokban arról beszél, hogy a rezveratrolból, egy emberre számítva, több száz milligrammos dózisra van szükség naponta a tényleges hatáshoz. Azon túl, hogy a nagy dózisra vonatkozó állítása nem igaz, mert erre még saját publikált kísérleteiből sem igazán következtethetett, gyanítom, van itt valamiféle mögöttes szándék is. A rezveratrol egy természetben előforduló molekula, s mint ilyen, nem szabadalmaztatható, ezért célszerűnek tűnhetett eltúlozni a dózist. Mégpedig azért, hogy Dr. Sinclair eladhassa a kétmillió dolláros, rezveratrolt kutató cégét több száz millió dollárért egy gyógyszergyártásban érdekelt mammutvállalatnak. Ez utóbbi ugyanis nyilván abban bízik, hogy az addigi rezveratrol-eredményekből kiindulva kifejleszt majd egy rezveratrol-származékot, ami már vegykonyhájában készül, s mint ilyen, szabadalmaztatható. Mindezt alátámasztani látszik Dr. Smoliga véleménye a pennsylvaniai Marywood Universityről; ő szintén a nem szabadalmaztathatóságot látja a relatíve kevés humán rezveratrol-vizsgálat mögött. A Magyar Nemzetben megjelent vélemény, amely szerint a sirtuinok túltermelése nem nyújtja meg a sejtek élettartamát, a rezveratrol jótékony hatásait tekintve irreleváns. Erős a gyanúm, hogy a cikk írója csúsztat: nem hiszem, hogy Sőti Csaba – aki a sirtuintúltermeléses kísérleteket végezte – a rezveratrolról szándékozott valami negatív véleményt formálni.

– Vajon az emberek miben hisznek inkább? Egy adott gyógyszer hatásában, vagy a növények hatóanyagaiban?

– Ehhez két adatot fűznék: az Egyesült Államokban hatvanmilliárd darab étrend-kiegészítő tablettát vagy kapszulát fogyasztanak évente, de egyetlen olyan halálesetről sem tettek jelentést a hatóságok, amely ezekkel összefüggésbe lenne hozható. Ezzel szemben, ugyancsak az USA-ban, 2009-ben 125 ezer olyan halálesetet regisztráltak, amely valamiféle gyógyszerszedés következménye lehetett (http://www.cdc.gov). Ezen a weboldalon értesülhetünk arról is, hogy például a szív- és érrendszeri betegségekből adódó haláleseteket illetően azok kilátásai szignifikánsan jobbak, akik rendszeresen vitaminokat és étrend-kiegészítőket fogyasztanak. Az Egyesült Királyság területén végzett vizsgálat eredményei szerint pedig, annak az esélye, hogy valaki gyógyszermellékhatásokban halálozzon el, hatvanezerszer nagyobb, mint étrend-kiegészítőktől.

– Ennél jobb érvet aligha tudna mondani.

– De, egyet még tudok: a szintetikus gyógyszerek ötleteit mind a természet adta, még az aszpirinét is. Én egyébként körülbelül tíz éve élek étrendkiegészítőkkel, rendszeresen szedek például rezveratrolt, és eddig nem bántam meg.

Szentei Anna