– Minden felnőtt ember találkozik a gyakran túlzott elvárásokkal, a stresszel, a hétköznapi versenyhelyzetekkel. Mi az, ami miatt szükség van külön a sportolókra szakosodott pszichológusra?

– A sportolókkal való munkánál a központi terület a teljesítménynövelés mentális oldala. Azért más ez, mint például egy tanulónál, mert itt a fizikai és mentális csúcspontot egy szűk időszakra, a versenyekre kell időzíteni. A hatékony munka érdekében érdemes hamar, véleményem szerint körülbelül tizenkét éves kor körül, elkezdeni a sportpszichológus bevonását a munkába. Bár emellett úgy gondolom, sportológyerekeknél hasznos, ha előbb a gyakorlatban próbálja ki a helyzeteket, megtanulja, mit jelent rendszeresen edzeni, keményen készülni egy versenyre, versenyezni.

– Magyarországon csak mostanában hallunk erről, milyen fontos, hogy a sportolók ne csak fizikailag, lelkileg is a topon legyenek.

– Igen, sajnos még tartja magát a tévhit, hogy akivel pszichológus dolgozik, az valószínűleg nem normális. Az előítéletek, félelmek ma is megvannak, ezért sokan nem veszik igénybe a pszichológus segítségét. Akik viszont nemzetközi szinten is versenyeznek, és azt látják, hogy az ellenfelek felkészítő szakemberei között ott van a sportpszichológus, azokban egyre inkább felmerül az igény. Vannak tehát – ebből a szempontból – fejlettebb pszichológiai kultúrával rendelkező országok, de jó úton haladunk. Maga a szakma is egyre népszerűbb, hiszen itt nagyon gyorsan lemérhető a szakember sikere, illetve a kudarca.

– Berki Krisztián győzelme után azt nyilatkozta, az olimpián bemutatott hibátlan gyakorlata előtt igénybe vette pszichológusa segítségét, aki hozzájárult ahhoz, hogy a dobogó tetejére állhasson. Hogyan tud segíteni egy pszichológus közvetlenül a verseny előtt?

– Létezik ilyen technika, a mentális hibajavítás. Ennek az a lényege, hogy a gondolkodás és a képzelőerő segítségével a hibátlan gyakorlat végrehajtható és megismételhető. Megkereshető a hiba pontos oka, mely az úgynevezett mentáltréning-technikával kijavítható. Ez felhasználja a sportolók belső élményeit, önmaga helyzetének és az aktuális érzelmi állapotának érzékelését is. Ilyenkor leegyszerűsítve a sportoló lejátssza a fejében a gyakorlatot, látja és érzi azt a pontot, ahol elrontotta. Megvizsgáljuk az előtte és az utána levő pillanatokat, azt, hogyan reagált közben, ha hibázott, miként tud korrigálni. Ilyenkor kiderül, mi az, amit másképp kellett volna csinálni. Ami nem jól működött, azon igyekszünk változtatni.

– Összességében mi az, ami megkülönbözteti a bajnokot a közepes sportolótól?

– Egy része mindig a veleszületett adottság, amit örökölt, a genetikailag benne levő lehetőségek. A másik fele a megszerezhető, fejleszthető képességek. Emellett a legfontosabb az a kitartás, az a nagyon erős belső késztetés, ami hajtja a céljai elérése felé. Itt szóba kerül a másik legfontosabb összetevő. Cél nélkül nem lehet, nem hogy nagy, de még közepes teljesítményt sem nyújtani. A sportpszichológiában is használt egyik csúcsteljesítmény-modellnek három lényeges összetevője van, melyek nélkül nem lehet kiemelkedő teljesítményt elérni. Egyik a motiváció, a másik a koncentráció, a harmadik pedig a mentális és a fizikai képességek együttese. Ezek találkozásánál jön létre a csúcsteljesítmény. Nemcsak a sportban, hanem a munka világában, a tanulásban, az emberi kapcsolatokban is, mondhatjuk, hogy ezek a minőségi élet összetevői.

– Ha valakiben mindezek megvannak, a közönség is a legjobbat várja tőle. Létezik-e az esélyesség terhe?

– Létezhet. Nem vagyunk egyformák, a sportolók sem egyformák, valakire ösztönzőleg, valakire pedig bénítólag hat. Azok a rutinos versenyzők, akik felé az eredményeik miatt fokozottak az elvárások, megtanulják ezt is kezelni. Bár nem mindig sikerül megfelelni a közönség követelményeinek, hiszen ott vannak az ellenfelek is, akikről a közvélemény hajlamos megfeledkezni. Pedig mögöttük is ugyanúgy szakemberek, szurkolók állnak, akik szintén a legjobbat várják saját sportolóiktól.

– Tehát mondható, hogy csak a legjobb hely a megfelelő?

– A klasszikus coubertini eszme, miszerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, mára már csak egy vigasztaló mondat. A mai világban úgy is hangozhatna, hogy nem a részvétel, csak a győzelem a fontos. A magyar közvélemény is gyakran ebbe a hibába esik, azt gondoljuk, csak a győztes sportoló a sikeres. Sokan nem ismerik el, ha valaki második, harmadik helyet szerzett, vagy azt, hogy egyáltalán kijutott egy világversenyre. A mai világban pedig kiéleződött a verseny, olyan kis nemzetek sportolói is fokozott riválist jelentenek a sportolóink számára, akik eddig nem tartoztak az esélyesek közé. Akkora versengés alakult ki, hogy egyre inkább értékelnünk kell a versenyeken elért egyéb helyezéseket is, nem csak az aranyérmet.

– Milyen szerepet tölt be a közönség? Mindenkire ösztönzően hat?

– Azok a versenyzők, akik idáig eljutnak, ebben nőnek fel, megtanulják, hogy a sporttal lényegében kilépnek a világ színpadára, ahol szerepet kell vállalniuk. Maguk az események nem is lennének élvezetesek drukkerek nélkül, képzeljünk el egy kézilabdameccset üres nézőtér előtt. Az élsportolók már nem jönnek zavarba a tömeg előtt. A hangulat mellett más fontos szerepük is van a szurkolóknak, hiszen lényegében társas támaszként szolgálnak a versenyzőknek. Itt, a londoni olimpián is gyakran lehetett hallani a versenyzők szájából, hogy a magyar szurkolótábor milyen erőt jelentett nekik. Összességében tehát ösztönzően hatnak. Nem jó versenyzőtípus az, akit zavar a saját közönsége.

– Létezik-e nemzeti sajátosság sportpszichológiai szempontból?

– A szociálpszichológia vizsgálatai szerint beszélhetünk etnikai jellemről. A tulajdonságok kialakulásában szerepet játszik az, hogyan szocializálódik valaki, milyen jellemvonásokat örökítenek át a generációk. Nekünk, magyaroknak vannak előnyös és hátrányos tulajdonságaink, csakúgy, mint más népeknek. Például a vízi- vagy a kézilabdában nagy hasznát vesszük a leleményességünknek, a kreativitásunknak, szemben egy hűvösebb, higgadtabb mentalitású skandináv csapattal. Gyengeségünkként talán a pesszimista hozzáállást lehetne említeni. De összességében ezek kiegyenlítődnek.

– Ha a versenyzők fizikailag egy szinten vannak, akkor a lelki tényezők döntenek?

– Igen. Azt gondolom, hogy közel azonos fizikai, technikai, taktikai felkészültség esetén az a pillanatnyi mentális állapot dönt, ami az adott szituációban mutatkozik a versenyzők közt. Ezen a szinten már egyik csapat sem tud jobban kézilabdázni, mint a másik, viszont adott pillanatban az egyik belövi a ziccert, a másik pedig kihagyja. Ezt szokás a véletlenre, még inkább a szerencsére fogni. Ezt én inkább sorsfaktornak szoktam nevezni. Ez talán jelen van a pillanatnyi helyzetben, de a jó játékos tesz azért, hogy a „szerencse” felé forduljon. Azok kerülnek ki győztesen, akik végig bírják csinálni, testileg és lelkileg is a topon tudnak lenni egy hosszú versenysorozat alkalmával is.

– Mi történik azzal, aki gyerekkorától arra készül, hogy olimpiai bajnok legyen, majd hosszú évek után eléri a célját? Van tovább? Megmarad a motiváció?

– Azok a sportolók, akik eljutnak idáig, megtanulnak mindig újabb és újabb célokat kitűzni maguk elé. Akik elérnek például egy olimpiai bajnoki címet, készülhetnek a címvédésre. Persze figyelembe kell venni, ki előtt hány aktív sportolói év állhat még. Egy jó versenyző ezt is reálisan látja, ha úgy érzi, nincs már esélye a versenyeken, felkészül a sportolói karrierje utáni időszakra. Vannak persze, akik nem foglalkoznak ezzel, így a nagy sikerek után könnyen depresszív állapotba eshetnek. A cél nélküli személyiség elbizonytalanodik, kiüresedik. Pedig nem kell, hogy a versenyzéssel töltött évek után eltávolodjunk a sporttól. A tanultakat edzőként, sportvezetőként, akár üzletemberként is hasznosíthatjuk, példaképpé válhatunk, s az utánpótlás nevelését is segíthetjük. A sportolói múlt azonban nem csak pozitív tulajdonságokkal jár, a versenyzők ugyanis hosszú évekig nagyon szűk területen mozognak. Elég behatároltak az ingerek, amik a versenyzőket érik, edzőtáborok, versenyek, utazások, repülőterek, szállodák. Gyakorlatilag ennyit látnak a világból. Azonban látjuk, vannak azok az eredmények, amiért megéri vállalni ezt az életmódot, minden pozitívumával és negatívumával együtt.

Tóth Eszter