Az azonban közismertebb, hogy I. Szent László királyunknak és a magyar püspöki karnak is köszönhető, hogy István királyt szentté avatták. A szentté avatás részeként István királyunk sírját 1083. augusztus 20-án nyitották meg. Ezért István névünnepeként ezt a napot jegyezte be a naptárba a magyar egyház, s e napon ünnepli a magyar nemzet a nagy királyhoz köthető államalapítást. Akárhogy is, akármint is, I. Szent István királyunk neve és az új kenyér hosszú időre összekapcsolódtak. Ezért van az, hogy idén augusztus 20-án mi magunk is kenyeret sütünk, és nem is akármilyet!

Elkeverünk 40 dkg lisztben 1 cs. szárazabb élesztőt és 3 dl vízzel elkeverjük. Letakarva állni hagyjuk egy éjszakán át. Ez a kovász. Jó 10 óra múlva a kovászhoz adunk 60 dkg lisztet, 1 ek. sót és 5 dl vizet. Jól kidagasztjuk a tésztát, legalább 20 percen át. Ezután kétszeresére kelesztjük. Finoman átgyúrjuk, majd ismét kétszeresre kelesztjük. Jó érzékkel megtöltjük karikára vágott sütni való kolbásszal, csíkokra vágott tarjával, hámozott tökmaggal és felaprózott metélőhagymával. Majd előmelegítjük a sütőt, és a tésztát addig sütjük magas hőfokon, amíg ropogós piros lesz. Terített fehér asztalnál, fehér ingben, jó borral és újdonsülten az igazi!

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!