– A programfüzetben a Mátrixszal hasonlították össze, azonban az Eltűnő hullámok sokkal inkább kelti hagyományos európai művészfilm benyomását, sci-fi elemekkel. Szándékosan nem akart beszorulni egyetlen zsáner keretei közé?

– Valóban, egyáltalán nem próbáltam megfelelni a sci-fi műfaji követelményeinek, hanem egy szerelmes filmet akartam készítetni, amely használja e zsáner elemeit is. A sci-fi nagyszerű lehetőséget biztosít ugyanis arra, hogy játsszunk a vizuális elemekkel, miközben egy történetet mesélünk. E mozi központi kérdését ugyanakkor az jelenti, hogy a tudományos kutatások hogyan hatnak a hétköznapi életünkre, hogyan kommunikálnak egymással az emberek, miként jelenik meg napjainkban az intimitás, és legfőképpen: milyen szerepet játszik mindebben az emberi test. A neurológia tudománya egyre nagyobb lépéseket tesz az emberi viselkedés feltárása terén: pusztán a hormonok vezérelnek-e minket, vagy ennél többről szólnak az emberi kapcsolatok? Létezik-e emberi esszencia? A sci-fi tehát ebben az esetben csupán a vázat adta, hogy közbejárjuk ezeket a kérdéseket, és közben egyszerre hassunk vizuálisan és tudat alatt is a nézőre.

– Az alaptörténet igencsak emlékeztet David Cronenberg filmjeire, bizonyos részleteiben pedig Lars Von Trier Antikrisztusát juttatja eszünkbe. Csupán véletlenről van szó?

– Nehéz erre válaszolni, mert rendezőként rengeteg mindenki hatást gyakorol rám, sokszor tudat alatt is. De tagadhatatlan, hogy nagy rajongója vagyok például David Cronenbergnek. Azzal is tisztában vagyok, hogy az Antikrisztusban van egy nagyon hasonló jelenet, de amikor azt bemutatták, akkor mi már rég leforgattuk a miénket, így nem lehetett ránk hatással. Magam is meglepődtem a hasonlóságon, de azt gondolom, előfordul, hogy egy időben ugyanaz a dolog több helyen is megjelenik.

– A legtöbb európai országban nagyon nehéz egy fiatal rendező számára egyedi filmötletekhez pénzt szerezni. Litvániában is hasonló a helyzet?

– Igen, hiszen összesen évi 1,3 millió eurós támogatást szán az állam a filmgyártásra, és ebben minden benne van, még a rövidfilmek és a dokumentumfilmek is. A debütáló alkotásomat, A gyűjtőnőt nagyon kis költségvetésből, mindössze tizenötezer euróból hoztuk tető alá, azonban végigjártuk vele a világ filmfesztiváljait, és jó néhány díjat bezsebeltünk. Ez adta meg a lehetőséget, hogy az Eltűnő hullámokat már nagyobb büdzséből készítethettük. A látványvilágához és a jellegéhez képest azonban ezúttal is nagyon kevés volt a pénz, és csupán azért születhetett meg, mert mindenki, aki részt vett a készítésében, nagyon lelkes volt és tulajdonképpen rezsialapon dolgoztak.

– A látványvilág amúgy is nagyon letisztult és minimalista. Nagyobb költségvetés mellett másként nézett volna ki azért a végeredmény?

– A vizualitást a társszerzőmmel, Bruno Samperrel közösen alkottuk meg, az ő ötlete volt például a ház a semmi közepén, és ő alakította ki a kórházi környezetet is. Természetesen a kevés pénz miatt szükség volt kompromisszumokra, ami a minimalizmus felé terelt minket. Még mindig jobb ötletnek tűnt ez a megoldás, mintha látványosan olcsón valósítunk meg például egy speciális effektet, ami több anyagi ráfordítást igényelne. Mindemellett elégedett vagyok a végeredménnyel, az adott körülmények között a maximumot hoztuk ki a lehetőségekből.

– Részt venne egy olyan kísérletben, amely hatására – akár filmjének szereplői – szembetalálná magát teljes lelki valójával?

– Azt hiszem, naponta részt veszünk hasonló kísérletekben, csupán nem laboratóriumi keretek között. Ha ugyanis kellő nyitottsággal és őszintésséggel közeledünk egy másik ember irányába, akkor nagyon meglepő részletekre derül fény saját magunkkal és a másik féllel kapcsolatban is.

– Mik a tervei a jövőben, marad a sci-finél?

– Nemrégiben olvastam Greg Bear Blood Music című könyvét és azóta nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy filmet készítsek belőle. Ez szintén egy sci-fi lenne, viszont hatalmas költségvetésre lenne szükség a megfelelő adaptációhoz. Egyelőre ezen a megkezdett úton szeretnék maradni, nehezen tudom elképzelni, hogy például a társadalmi drámák irányába mozduljak el, mert ahogy ön is látta, David Cronenberg világa és kifejezésmódja jóval közelebb áll hozzám. Ezért egyszerűen olyan filmeket szeretnék forgatni, amelyeket én magam is szívesen megnéznék.

Német Dániel