„Utoljára a kommunista diktatúrában fordult elő, hogy bezárjanak egy egyházi iskolát” – mondta Kocsis Fülöp atya, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke, amikor az alapítvány nemcsak a Nyíregyházi Önkormányzatot, hanem a Görög Katolikus Egyházat is beperelte, amiért tavaly ősszel újraindították a 2007-ben bezárt Huszár-telepi iskolát. Az alapítvány abban az évben adott be keresetet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bírósághoz, hogy a nyíregyházi 13-as számú önkormányzati iskola esetében állapítsák meg a szegregációt, és zárják be az iskolát, mert oda „két (halmozottan) hátrányos helyzetű nem cigány gyereken kívül kizárólag a Huszár-telepen lakó cigány gyerekek jártak.”

A szocialista városvezetés úgy döntött, nem kíván pereskedni, gyorsan elismerte a szegregáció tényét, és a telepi iskolát jogutód nélkül megszüntette, a több mint száz tanulót a város hat másik iskolájába irányítva. A 2010 őszén hivatalba lépett új városvezetés a helyi kisebbségi önkormányzat és a telepen élő szülők kéréseit figyelembe véve az iskola újranyitásáról döntött: az új fenntartó a Görög Katolikus Egyház lett.

Sója Miklós-i örökség

Ha Sója Miklós élne, valószínűleg ő is a vádlottak padján ülne. A görög katolikus pap a nyírségi Hodászon a huszadik század második felében a világon elsőként megszervezte a görög katolikus cigány egyházközséget, és cigány nyelven is misézett. Egész életében azon munkálkodott, hogy a cigányokat és a magyarokat közelebb hozza egymáshoz: a hitoktatás mellet a cigányságot alapműveltségre, az alapvető viselkedési, beilleszkedési szabályokra tanította.

A Görög Katolikus Egyház kispapjai a Sója Miklós-i örökség jegyében már évek óta jelen vannak a Huszár-telepen. Az iskola elindítását Kocsis Fülöp püspök atya vetette fel az önkormányzatnál, ahol pozitívan fogadták javaslatát, már csak azért is, mert a bezárt iskola felújított épülete kihasználatlanul állt. A tavalyi tanévben tizenhét elsőssel indult el az iskola, idén huszonkettővel. Nemcsak a telepről, a városból is járnak ide a tanulók.

Kocsis Fülöp atya a Demokratának elmondta, a legnagyobb gond nem is az volt, hogy a diákokat szétszórták a város különböző iskoláiban, hanem az, hogy sem a pedagógusokat, sem a szülőket, sem a diákokat nem készítették fel az integrációra. – A nyíregyházi integrációs kísérlet megbukott, amit később még Mohácsi Erzsébet is elismert, aki rideg integrációról beszélt. Az iskola per általi bezárása a szülőket és a pedagógusokat ugyanúgy váratlanul érné, mint a hat évvel ezelőtti hirtelen döntés – mondja Kocsis Fülöp püspök atya, aki szomorúnak tartja, hogy az Alapítvány csak azt szajkózza, hogy függetlenül az oktatás minőségétől a gyerekek számára eleve hátrányos, ha elkülönítve nevelik őket.

A hajdúdorogi megyéspüspök szerint azért nincsen szó elkülönítésről, mert egyrészt érvényesül a szabad iskolaválasztás joga, azaz senkit nem kényszerítenek, másrészt nem firtatják a származást: minden rászorulónak, aki náluk kopogtat, segítő kezet nyújtanak.

– Nem újraindítottuk az iskolát, hanem újat nyitottunk. Egy teljesen más szellemiségű iskolát indítottunk útjára, mint amilyen a bezárt önkormányzati volt – hívja fel a figyelmet egy fontos különbségre Kocsis Fülöp püspök atya.

Mohácsi Erzsébet, az alapítvány elnöke (a korábbi SZDSZ-es európai parlamenti képviselő, majd anyagi okokból kanadába emigrált Mohácsi Viktória testvére) szerint a fenntartóváltással a helyzet nem változott: ugyanazoknak a családoknak a gyermekei járnak iskolába, mint a megszüntetés előtt. Bár elismeri a Görög Katolikus Egyház cigánypasztorációs tevékenységét, úgy látja, a jogellenes elkülönítés ugyanúgy megvalósul, mint 2007-ben, ezért tavaly pert indított az iskola megszüntetése érdekében. Idén nyáron az önkormányzat és a Görög Katolikus Egyház részgyőzelmet aratott, amikor a bíróság engedélyezte, hogy a 2012/2013- as tanévben új tanulók iratkozzanak be. A szegregációs per azonban még nem zárult le, a tanúmeghallgatások a múlt héten zajlottak.

A püspök atya az Alapítvány képviselőit olyan jogvédőknek tartja, akik nem a gyerekek érdekeit védik, hanem a jogot.

– Ha a bíróság úgy dönt, hogy a működésünk nem felel meg a hatályos jogi szabályoknak, akkor az alapítványnak sikerül megvédenie a jogot, és diadalt aratnak. Azok, akiknek hasznos a mi nevelő munkánk, a szülők, a diákok és közvetve a társadalom egésze pedig súlyos vereséget szenvednek – foglalja össze a per lehetséges kimeneteleit.

Pszichés kár?

Természetesen nem csak görög katolikusok iratkozhatnak be az iskolába. A diákok között van római katolikus, református és evangélikus, és vannak nem hívők is. Az iskola ezzel kapcsolatban csak egyetlen feltételt támaszt a szülőknek és diákoknak: el kell fogadniuk az iskola szellemiségét.

A telepen élők közül sokan nyitottak a vallás felé, tudjuk meg Juhász Éva cigánypasztorációs referenstől. Például a máriapócsi cigánybúcsún egyetlen hívó szóra több mint százan vettek részt, szülők és gyerekek egyaránt.

– A legtöbb belvárosi iskolákban örülnek, ha a telepről beíratott gyermek csendben van, és lehetőleg minél hamarabb elvégzi a nyolc osztályt. Itt nemcsak diákként tekintünk rájuk, minket érdekel a családi hátterük is. El kell dönteni, hogy csak a cigány-magyar diák számarányt szeretnénk-e javítani, vagy pedig az a cél, hogy társadalmi béke legyen, és ne történhessen meg az, hogy egy cigány származású eleve hátránnyal indul az életben – magyarázza Juhász Éva, aki szerint az erőszakos integráció rontja a békés egymás mellett élés esélyeit, márpedig meggyőződése, hogy pusztán ezen az úton nem lehet a magyar társadalmat érzékennyé tenni a cigányság problémái iránt. Szerinte a fő probléma, hogy amíg a kormány támogatja az egyházak sok évtizedes múltra visszatekintő cigánypasztorációs tevékenységét, elismeri a társadalmi felzárkózásért folytatott munkáját, addig a rosszul megfogalmazott törvények, például az egyenlő bánásmódról szóló, akadályozzák azt.

– Igazgató néni, de csinos ma – szalad oda hozzánk egy kislány, amikor Halász Krisztina igazgatóval betoppanunk az iskola ebédlőjébe, ahol síri csendben étkeznek a gyerekek. – Dicsőség Jézus Krisztusnak! – köszöntenek minket kórusban, majd egyre többen pattannak fel a helyükről, hogy az igazgatónőt átöleljék. Érkezésünk felborítja a rendet, nehéz őket visszaterelni az asztalhoz, étvágyuknál csak a kíváncsiságuk nagyobb. Záporoznak felénk a kérdések, honnan jöttünk, miért vagyunk itt. Az ebéd közös imádkozással zárul, majd a gyerekek kezükben fogkeféjükkel a mosdó felé távoznak. A püspök atya szerint az imádkozásnak nevelő hatása is van: rendszert hoz az életükbe.

– Arra törekszünk, hogy ne csak emberi szeretetet kapjanak, mert az véges tud lenni. Megismertetjük őket egy magasabb rendű szeretettel, a krisztusival. Talán még korai lenne elvárni a gyerekektől, hogy a vasárnapi miséken is ott legyenek. A Huszár-telepen folytatott missziónk lényege nem az, hogy minél több embert betereljünk a templomba. Bár fontos egyházi törvény, hogy vasárnap templomba kell menni, de ha a misére járás nem belső vágyból fakad, hanem egyfajta kényszer, akkor ellenkező hatást válthat ki belőlük – magyarázza Kocsis Fülöp.

Miközben a közvetlen, életvidám, felszabadult gyerekeket nézzük, azon tűnődünk, vajon az Alapítvány jogi képviselője mire gondolt, amikor a tárgyaláson arról beszélt, hogy itt „pszichés kár éri a gyerekeket.”

Halász Krisztina igazgatónő kinevezését korábbi tapasztalataira alapozva kapta, ugyanis több évig tanított Budapesten egy nyolcadik kerületi iskolában. Azt mondja, néhol érzékelhető az a tendencia, hogy az oktatás színvonalát kénytelen a pedagógus egyre lejjebb és lejjebb vinni az anyag megértése és elsajátítása reményében. A Huszár-telepen ezt el szeretnék kerülni, és egyelőre jó úton is haladnak, mert a másodikosok közül már mindenki tud írni-olvasni.

– Azt szeretnénk elérni, hogy legalább egy szakmát kitanuljanak, a cél pedig az, hogy a főiskolai/egyetemi végzettség se legyen számukra elérhetetlen – mondja az igazgatónő, aki etikátlannak tartja, hogy Mohácsi Erzsébet ottjártakor nem az iskola vezetéséhez fordult kérdéseivel. – Amikor itt voltak és fotózták az épületet, a gondnokot faggatták arról, hogy a gyerekek hogyan érzik magukat. A gondnok elmondta, hogy a gyerekek szeretnek itt tanulni, az oktatás magas színvonalú, az egyház adományok útján gondoskodik mindenkiről, úgyhogy nincsen szükség a fővárosból idetévedt megmondóemberekre. Mohácsi Erzsébet erre azt válaszolta, mindent meg fog tenni azért, hogy ezt az iskolát bezárassa – idézi fel a történteket.

Aki akar, az tanul

A telep még a dualizmus korában kapta elnevezését, amikor is az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkorszerűbb lovassági laktanyája működött itt. Az egykori tiszti és legénységi szállások, valamint az istállóépületek az ötvenes években kerültek a város tulajdonába, akkor még magas presztízsű városrésznek számított. A földszintes lakások állaga a hetvenes évektől fokozatosan romlott, mígnem a rendszerváltás környékére a telep gyakorlatilag nyomortanyává változott. Most körülbelül kétezerötszázan élnek itt, főleg cigányok, de költöznek ki ide olyan magyar családok is, amelyek hatalmas köztartozásokat halmoztak fel. A telep szociális rehabilitációja – döntően uniós forrásból – idén indult és 2014 nyarán fog befejeződni. A 489 millió forintból a legnagyobb összeget, 260 millió forintot a lakókörnyezet megújítására fordítják, a szociális bérlakásokat felújítják. 2012 márciusában Balog Zoltán, felzárkózásért felelős államtitkár, a Huszár-telepen tett látogatását követően elismerően nyilatkozott a görög katolikusok tevékenységéről, munkájukat „integrációs programként” értékelte.

„Balog Zoltánt személyes látogatása is meggyőzte arról, hogy az oda járó gyerekek sokkal több odafigyelést és gondoskodást kapnak, mint ha egy másik iskolában sok száz gyerek között kellene tanulniuk. (…) Az iskolákban folyó egyéni adottságokra is figyelmet fordító, és arra építkező minőségi oktatással párosuló, befogadó és szeretetteljes iskolai légkörben zajló oktató-nevelő munka az odajárók etnikai arányától függetlenül is bizonyára nagyobb integrációs hatással bír, mint az, ha parancsszóra összezárunk gyerekeket az integráció zászlaja alatt, nem vizsgálva annak lehetséges sikerét avagy kudarcát” – állt az államtitkárság sajtóosztályának közleményében. Tóth Edina a roma szakkollégiumi rendszer segítségével szerzett pedagógiai asszisztensi diplomát.

A Huszár-telepen született, általános iskolai tanulmányait a később bezárt önkormányzati iskolában végezte. A diploma megszerzése után azonnal visszajött szülőföldjére, hogy a telepen élőknek pozitív példát mutasson. Sem a középiskolában, sem a főiskolán soha nem érezte, hogy származása miatt hátrányban lett volna. Ez szerinte annak köszönhető, hogy végig szorgalmasan tanult.

„Aki akar, az tanul” – állítja nemes egyszerűséggel.

Az integrációs kísérlet kudarcáról órákig tudna mesélni. A telepen élő szülők, akiknek gyermekeit a belvárosi iskolákba kényszerítették, hozzá fordulnak gondjaikkal.

Fiatalabbik fiútestvére hatodikos volt, amikor 2007-ben bezárták a Huszár-telepi iskolát, és egyedüli cigánygyerekként a belvárosi Bem József Iskolába „integrálták”, egy harmincfős osztályba. Az iskola bezárása után a belvárosba szétszórt gyerekek nem akartak iskolába járni, kiközösítették őket, mindennaposak voltak a verekedések, testvére is csak „kínkeservesen” végezte el a nyolc osztályt.

Az igazgatónő meggyőződése, hogy a Sója Miklós Általános Iskola diákjai bármelyik középiskolában megállják majd a helyüket: a biztos tudás önbizalmat fog nekik adni, ezért kiközösíteni sem fogják őket.

– Nemhogy hátrányt szenvednek az itt tanulók, hanem épp ellenkezőleg, olyan lehetőségeik vannak, ami sok nyíregyházi diáknak nem adatik meg – mondja az igazgatónő. És bár nem vitatja, hogy az Alapítványt eleinte a jó szándék vezérelte, és sok olyan perben nyertek, amikor méltatlanul bántak roma gyerekekkel, mégis úgy látja, mivel 2007-ben sikertörténetként értékelték az iskola bezárását, az intézmény megszüntetése most már Mohácsi Erzsébet személyes ügyévé vált.

Lass Gábor