– „Ahol hús van, ott legyek is vannak” – nemrég a miniszterelnök mondta ezt a földhaszonbérleti pályázatok körüli viharok kapcsán. Egy pályázat nyomán az ön családja is támadások kereszttüzébe került. Nem lett volna szerencsésebb eleve elkerülni ezt a helyzetet?

– Nem tudom, hogyan lehetett volna elkerülni. Édesapám 1990 óta foglalkozik sertéstartással. Amikor végre megnyílt az út, hogy a gazdálkodók állami földekre pályázhattak, ő is élt a lehetőséggel, és versenybe szállt 9,6 hektár földért, az előírt állattartási kötelezettségen felüli vállalással. Miután nyert, a sajtó egyből megtalált minket, így lett egy becsületben megőszült, látássérült létére keményen dolgozó emberből „oligarcha”. Megrendítő élmény volt. Azt kellett volna mondanom édesapámnak több mint húsz év sertéstartás után, hogy eszébe ne jusson pályázni, csak azért, mert a fia országgyűlési képviselő? Eleve hátrányból indul, akinek kormánypárti rokona, ismerőse van. A nemtelen támadások után a Magosz honlapján elérhetővé tettem a pályázati anyagot, bárki szólhat, ha szakmai hibát talál benne, vagy tud olyan pályázatról, amelyben valaki többet vállalt. A nyilvánosságra hozatal egyébként édesapám kérése volt: ragaszkodott hozzá, hogy megvédje a becsületét. Ezekkel a támadásokkal egyébként szinte mindenkit, aki földbérletet nyert, megbélyegeztek és megsértettek, felelőtlenül játszva a gazdálkodó emberek becsületével. Az ok nyilvánvaló: élethalál harc folyik a földért, és sokan szeretnének továbbra is a zavarosban halászni. Ezért is fontos, hogy mielőbb megszülessen és hatályba lépjen a készülő földtörvény.

– Ami szintén komoly botrányokat váltott ki.

– Erre számítani lehetett, és a támadásoknak nyilván nem is lesz vége. A földtörvénynek két fő célja van: egyrészt a külföldiek földvásárlási moratóriumának közeledő lejárta miatt rendezni kell a tulajdoni és bérleti viszonyokat, másrészt át kell alakítani az egészségtelen birtokszerkezetet, eltolva a hangsúlyt a nagybirtokok felől a kisebb, közepes üzemméretek felé. Utóbbi miatt jellemzően kétféle kritika éri a törvénytervezetet: vannak, akik szerint a felső határként megszabni tervezett ezerkétszáz hektár már-már latifundium, mások szerint életképtelen törpebirtok. Az igazság valahol középen van; gyakorló gazdálkodóként egészségesnek tartom ezt a birtokméretet, akárcsak a családi gazdaságok ötszáz hektáros felső határát. A részleteket persze még gyúrni-rágni kell, és a törvény alkalmazása során is lehet majd finomhangolni, ha szükséges.

– Megállapíthatók általános szabályok a birtokméreteket illetően?

– Jelenleg a jogszabálytervezet nem tesz különbséget a művelési ágak között, de lehetséges ilyen irányú módosítás. Kétségtelen, hogy például több száz hektár szőlő abban a műfajban jelentős birtok, míg esetleg a gabonatermesztés esetében szerény üzemméret, és az is tény, hogy egy nyolc-tíz aranykoronás szikes legelőnek nem ugyanolyan az eltartóképessége, mint egy ugyanakkora méretű negyvenkoronás termőföldnek. Az ilyen súlyozáson tehát van értelme elgondolkodni. A francia rendszer például termelési kultúrák szerint eltérő szabályokat ír elő. A lényeg mindenképpen az, hogy életképes gazdaságok jöjjenek létre. Ez azt jelenti, hogy nem szabad megengedni a birtokok elaprózódását. Felelőtlenség elhitetni az emberekkel, hogy harminc hektárból általánosan meg lehet élni; ekkora terület csak akkor ad biztos kenyeret, ha kertészetről vagy más olyan intenzív ágazatról van szó, ami nagyon komoly tőkeigénnyel és magas szaktudással jár.

– Ez az oka, hogy a kormányzati kommunikációban korábban gyakran szereplő kisbirtokokról a hangsúly a középbirtokokra került?

– A kisbirtoknak megvan a maga szerepe, a törvénytervezet ötven hektár fölött írja elő a főállású földművelői státust, alatta mellékállásként is lehet gazdálkodni, és ezek a kisüzemek is nagyon fontosak. Azt azonban látni kell, hogy a mezőgazdaság derékhadát a középbirtokok adják, egyszerűen azért, mert ezek képesek biztonsággal eltartani a családokat, ezek képesek biztosítani, hogy egy aszályos, egy jégveréses vagy épp egy túlzottan csapadékos év ne küldje őket padlóra, hanem tartalékokat tudjanak képezni. Az ötven hektár egyébként módosítható, ha indokolt, de a magyar agrártermelést alapvetően a középbirtokokra lehet építeni. Az állattenyésztés eleve területigényes, jelenleg ebben a nagyüzemek járnak élen, de ahogy lejárnak a bérleti szerződéseik, az arányok eltolódnak majd a középbirtokok felé. Ez egyfelől jó, viszont az amúgy is ezer sebből vérző hazai állattenyésztés nem engedheti meg magának, hogy az egyes fajok állománya tovább csökkenjen, hiszen ez összefügg a növénytermesztéssel is. Az a célunk, hogy a hárommilliós sertésállományt megduplázzuk, ehhez a szükséges infrastruktúra kiépítésének lehetőségét biztosítanunk kell a kisbirtokosok számára, valamint az is fontos, hogy ők is motiváltak legyenek az állattartásban. Általánosságban meggyőződésem, hogy egy öttagú családnak minimum százötven hektárra van szüksége a biztos megélhetéshez, és az életképességen túl a versenyképességet is szem előtt kell tartani. A túlzott elaprózódás jelentősen megnehezítheti az ágazati érdekérvényesítést és a piacra jutást, a pozíciók megtartását és erősítését. Épp ezért sürgetőnek tartom a szövetkezés ösztönzését. És itt hadd hangsúlyozzam, hogy nem téeszcséről és kolhozról van szó, ezeknek nyilvánvalóan semmi közük a közös érdekek felismerésén és önkéntességen alapuló szövetkezeti gondolathoz. Nem szégyen tanulni mások sikereiből: figyelemre méltó például, hogy a dán sertéstartók egyetlen szövetkezetbe tömörülnek, mivel így egyebek mellett a beszállítói és a felvásárlói körök visszaéléseivel szemben is eredményesen fel tudnak lépni, jelentősen le tudják faragni a termelési költségeiket, a haszon pedig náluk marad. Magyarországon eddig gyakorlatilag a termelők viseltek minden kockázatot, s a különböző termékpályákon keletkező haszon átlagosan alig tíz százaléka maradt náluk. A változás felé megtettük az első lépést az új Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló, augusztusban hatályba lépett kamarai törvénnyel.

– Ez mennyiben jelent változást?

– A korábbi kamarai rendszer huszonegy önálló jogi személyiségű szervezetből állt a tizenkilenc megyei és a budapesti kamarával, valamint ezek országos ernyőszervezetével. Együttes taglétszámuk alig haladta meg a tízezret, és az egyes területi kamarák szolgáltatási színvonala között óriási különbségek voltak. Mostantól a beszállítóktól kezdve a termelőkön és a feldolgozókon át a nagykereskedőkig mindenki kötelezően tagja lesz az egységes nemzeti agrárkamarának, megszűnik a területi kamarák önálló státusa. Az új országos köztestület egységes irányítás alatt fog működni, és a tagok számára gyakorlati segítséget jelentő, egységes színvonalú szakmai szolgáltatásokat fog nyújtani. A tagság hozzávetőleg háromszázezres nagyságrendű lesz, és tizenöt kamarai osztályba sorolódik majd, ágazattól függően. Hat osztály fedi le a klasszikus mezőgazdasági tevékenységeket, hat az élelmiszeripart, három pedig a vidékfejlesztést. Maga az új köztestület a jövő év eleji országos agrárkamarai választások nyomán alakul meg. A választási rendszer az egy tag, egy szavazat elvére épül, tehát alapvetően a termelők befolyását erősíti majd. Augusztustól elindítottuk a leendő tagok kötelező nyilvántartásba vételi eljárását: az ötezer forintos egyszeri díjjal működő regisztráción keresztül a rendszerbe bekerülők lesznek a választók és a választható jelöltek a voksoláson. Jelen pillanatban túl vagyunk a százezredik regisztráción, a bejelentkezés végső határideje november 30. A kamarai választások időpontját Fazekas Sándor miniszter úr már kitűzte: az első körben, február 1. és 25. között a megyei küldöttek személyéről születik döntés, ők március 9-én megválasztják az országos küldöttgyűlés delegáltjait, s végül legkésőbb március 31-ig ez a testület hozza létre magát az új köztestületet, az alapszabály elfogadásával. Az új agrárkamarai rendszer nagy feladat és nagy lehetőség is egyben: meg kell győznünk az ágazatok szereplőit arról, hogy nem nyűg, hanem gyakorlati hasznot hozó előny lesz számukra a kamarai tagság. Mindezen folyamatok célja a középréteg megteremtése, illetve feltámasztása, a parasztpolgárság építése, és ezzel a magyar vidék hosszú távú életképességének biztosítása. Ez a réteg lehet a helyi közösségek motorja, építője, amely a keletkező jövedelmét helyben elköltve visszaforgatja azt a közösségbe. Az ide tartozók nemcsak munkát adhatnak másoknak, hanem támogathatják például a helyi futballklubokat, a népdalköröket és ezernyi más fontos közösségi intézményt, amely életet és jövőt jelent. A földműves középréteg biztosíthatja a vidék jövőjét.

– A földtörvény nem rögzíti, hogy magyar földhöz csak magyarok juthatnak.

– Nem is rögzítheti, ez ugyanis nagyjából egyenértékű lenne egy uniós kilépési nyilatkozattal. Joggal éri számos kritika az EU-t, de azon mindenki elgondolkodhat, hogy az úgynevezett közös agrárpolitika jelentős mezőgazdasági forrásaitól megéri-e elesni, különösen olyan tőkehiányos országnak, mint Magyarország.

– Támogatásról van szó, vagy a befizetett pénz visszacsorgatásáról?

– Az EU-s források nyilván a tagállamoktól származnak, az agrárpénzek területén azonban Magyarország számára egyértelműen pozitív a szaldó, és az EU-s támogatások létfontosságúak a magyar mezőgazdaság számára. Arról viszont érdemes lenne uniós szintű vitát kezdeményezni, hogy a föld kerüljön ki a szabadon hozzáférhető mozgótőke fogalomköréből – annál is inkább, mivel az e mögött álló liberális gazdaságpolitikai felfogás jelenleg rogyadozik. A föld nem pusztán egy termelési tényező, ahhoz szoros érzelmi szálak is fűznek egy nemzetet. Vörösmartyval szólva: „ez a föld, melyen annyiszor apáid vére folyt.” Hozzáteszem, azon külföldi földtulajdonosok ellen semmi kifogásom, akik családjukkal itt letelepednek, akár még magyarul is megtanulnak, és hasznos, értékteremtő tagjává válnak a társadalmunknak. A törökdúlás után a betelepített svábok munkakultúrájának, technológiai és szakmai tudásának nagy szerepe volt az ország újjáépítésében, és belőlük jellemzően jó magyarok váltak. A földet a spekulánsoktól kell megvédeni, és az új földtörvény ennek hatékony eszköze lesz.

Ágoston Balázs

Győrffy Balázs

A Magyar Agrárkamara átmeneti elnökségének elnöke, országgyűlési képviselő, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja. Gyakorló gazdálkodó, családi gazdaságában szántóföldi termesztéssel és sertéstartással foglalkozik.

1979-ben született Pápán.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi, valamint Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott.

Nos, egy gyermek édesapja.