Az emberi tudás sem lát nagyon bele a világegyetem pontos szerkezetébe, működésébe, fejlődésébe és egyáltalán: a jövőjébe. Lakóhelyünk a Föld bolygó, amely a Naprendszerben rója ellipsziseit, csakúgy, mint másik hat társa. Így érthető, hogy ezen a kitüntetett helyzetű égitesten jutott az élet arra a szintre, amikor megjelent az élővilág legfejlettebb teremtménye, az ember. Agya olyan tudásra tehetett szert, amelyből bizonyos következtetéseket vont le saját és élőhelye jövőjére, amely reményt, ugyanakkor félelmet is keltett.

Elképzeléseiknek voltak korlátai, hiszen csak abban a körben mozoghattak gondolataik, amelyeket ismertek. Egyszerűen nem voltak képesek túllépni azokat a kereteket, amelyeket környezetükben tapasztaltak: a víz, a légkör, a kőzetek, az éghajlat, az időjárás, a bolygó mozgása megszabta idő, a nappalok és éjszakák, a természeti jelenségek, a növények és az állatok körében jártak gondolataik.

Egy magasabb szintet jelentett, amikor megérezték, megismerték a félelmet és mindent elkövettek, hogy megvédjék magukat. Azt tapasztalták, hogy nem mindig sikerül a veszélyeket elhárítani, sőt, életüket is veszthetik. Ezért hamarosan megjelentek a képzeletük által teremtett jó és rossz szellemek, felsőbbrendű lények, akiktől segítséget vártak.

A különböző földrajzi helyeken élő természeti népeknek más-más eredetmítosza született és belátták, hogy rajtuk kívül álló erők beleszólhatnak sorsukba, elsősorban természeti katasztrófák által. Mivel a belakott földnek csak azt a kis szeletét ismerték igazán, ahol éltek, egy-egy árvíz, földrengés, tűzhányókitörés vagy elemi erejű vihar azt a képzetet kelthette, hogy az egész világ átélte a katasztrófát. Így érthető, hogy a világvége kérdése már kezdetektől foglalkoztatta az emberiséget. Miután féltek tőle, igyekeztek megtudni annak idejét, hogy valamilyen módon védekezhessenek ellene.

Se szeri, se száma a különböző jóslatoknak, majd próféciáknak, amelyek „biztosra” mondtak egy-egy dátumot, amikor összedől a világ. Legtöbbször valamilyen jellegzetes eseményhez vagy naptári dátumhoz kötötték a végzetes napot. Évezredfordulókhoz, szokatlan égitestek megjelenéséhez, megszokott természeti jelenségek elmaradásához, szellemekkel és istenekkel érintkező varázslók, papok, táltosok, sámánok jövendöléséhez kötötték a rettegett napot.

A mai ember is attól fél, hogy olyan események következnek be, amelyeket nem ismer, és az ismeretlen jelenség mindig félelmetesebb, mint az ismert rossz. A fölénk boruló égbolton időnként megjelenő üstökösök legtöbbször változás bekövetkeztét jelentették az emberek számára, főleg háborúk kitörését. A bolygók ritka pozíciója egymáshoz képest ugyancsak félelmet gerjesztett, mivel eltért a megszokottól. Például bizonyos alakzatba való együttállásuk vagy egy vonalba rendeződésük.

Az ismert és visszatérő Halley-üstököst Krisztus előtt a 12. évben jegyezték föl először, majd 1910-ben is itt járt, akkor ijesztően nagy csóvája pánikot keltett. Mivel keringési ideje 76 év, 1986-ban ismét meglátogatott, de halványabb megjelenéssel. Az üstökösökhöz mindig szerencsétlenséget társítottak, örömhírt hozó csóvásról nincs tudomásunk. Ezért nem lehetett üstökös a Betlehemi-csillag sem.

Jézus születésével és a kereszténység terjedésével komoly alátámasztást kapott a világvége jelentéskör, csak más tartalommal. A nyugati egyházban az első világvégét 1000-re várták. A találgatásokra azért szorultak rá az emberek, mert Jézus határozottan kijelentette: „Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt, még a Fiú sem, csak az Atya” – olvassuk Márk 13. evangéliumában.

A médiában a nagy erejű természeti csapást az Armageddon szóval jelölik. A 2010-es indonéziai cunamit például „armageddoninak” nevezték; szenvedést, pusztulást, halált jelentett, méghozzá mindenki számára: jóknak és rosszaknak egyaránt. Márpedig a Biblia szerint csak a gonoszok pusztulnak el: „Az igazságosak öröklik a Földet és örökké rajta lakoznak” (Zsoltárok).

Honnan ered az Armageddon szó? Egy hely neve, ami a Jelenések Könyvében szerepel: „Sátáni lelkek… elmennek a földkerekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket… Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet héberül Harmageddonnak hívnak” (Jelenések 16:14,16).

Hogy mikor jön el Armageddon ideje, annak lesznek jelei. Jézus ezt úgy határozta meg, hogy „nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen és lesznek élelmiszerhiányok meg földrengések egyik hely után a másikon”. Pál apostol ezt az időszakot az utolsó napoknak nevezte, vagyis Armageddon egy nagy háborút jelent, ahol nem Isten a támadó fél, hanem a gonoszak, a Sátán fiai. A háború után több millióan megmenekülnek, és ezt követően béke lesz a Földön (Jelenések). Tehát két világméretű eseményt kevernek össze a világvégét prófétálók, nyilván egyiket sem értik pontosan. Ezért forognak különböző dátumok közszájon, most éppen 2012. december 21.

A dátumok mindig más ismert tényre építenek, ez utóbbit állítólag a maják naptára vetítette előre. A csillagászat és a földi időszámítás közötti kapcsolatot a Yucatán-félsziget lakói, a maja indiánok számították ki a legpontosabban. Krisztus előtt a IV. századtól kezdve épültek első településeik. A X. században hirtelen abbamaradt minden építkezés, és minden erőszakos támadás nélkül elhagyták településüket, majd néhány száz év elteltével északabbra építették föl az új maja birodalom városait. Fejlődése egészen a XV. századig tartott, majd Cortez hódítása után hamarosan az európaiak kezére került a terület.

A csillagászatban és a naptárkészítésben a maják jutottak a legmagasabb szintre. A napéveket eredetileg a téli napforduló idején (december 23. ), kezdték, de a spanyolok megérkezése után november 13-án tartották az új évet. A 40 napos elcsúszás a papok gondatlansága volt, mert nem fordítottak figyelmet a naptárra.

A maják húszas számrendszert használtak, és a napok számában 18 volt az alap szorzója. A napév mellet ismerték a 260 napos időkört: ennek a neve colkin volt. Mivel a majákról nem sokat tud a világ, eleinte abban reménykedtek, hogy naptáruk pontos felfejtésével az életükről is többet tudnak meg. Reményük részben bevált, mert húszas számrendszerüket és a számok írásmódját a kalendárium alapján fejtették meg.

A maják az idő megszállottjai voltak, szinte semmi mással nem törődtek. Valamilyen módon minden tevékenységük a naptárhoz kötődött. Az évet 365,2420 naposnak vették, ami 0,0002 nap pontosságú érték, hibájuk 5000 évenként növekedett 1 napra (!). Vallási naptáruk 360, polgári naptáruk 365 napos volt, utóbbihoz egy 260 napos ciklust is csatoltak. Időszámításuk kezdete 3114. augusztus 11., de hogy ez mit jelent, ma sem tudják. Az igen fejlett naptárkultúrát később kegyetlen, emberáldozatokat bemutató, sötét vallás eszközévé tették.

A maja dátum a következő részekből tevődött össze: a 13 napos hét adott hónapon belüli száma és neve; a húsznapos hónap napjának neve és száma; az adott hónap neve. Az egyes dátumok így 57 évente ismétlődnek, míg a Gergely-naptárban ugyebár évente megismétlődik minden dátum, kivéve a négyévente beiktatott szökőnapot.

A spanyol hódítás előtti időkből mindössze négy eredeti maja kódex maradt meg. A legteljesebb az 1739-ben megtalált Drezdai Kódex. Egy nemrég előkerült 1300 éves szövegből arra derült fény, hogy egy 144 ezer napos naptári ciklusnak éppen 2012, december 21-én lesz vége. Ez nem jelenti a világ végét, csupán a maja kalendáriumban szereplő 13 batun – ez a 144 ezer napos ciklus – kezdőpontja; semmiféle apokaliptikus jóslattal nem függ össze.

Hankó Ildikó