– Még sokakban él a sztereotípia: a szerzetes a világtól elvonultan, kolostorban él, állandóan imádkozva. Ezzel ellentétben ön folyton programokat szervez, utazik, dolgozik. Most érkezett Zircről, a beszélgetésünk után pedig Süveges Gergő faggatja majd a hitéről, népes hallgatóság előtt.

– A középkori szerzetesről valóban ez a kép él bennünk: csuhában vagy fehér kórusruhában imádkozó, esetleg a szkriptóriumban tekercset másoló ember, aki nem lép a kolostor falain kívülre. A felkészülés időszaka ma is zárt és visszavonult életet jelent, de ha ma a szerzetesek mind bezárkóznának a szobáikba, akkor hogy evangelizálnánk, hogy teljesítenénk feladatainkat? Mi is ebben a világban élünk, életünk ritmusa tulajdonképpen alig tér el egy családos férfiétól, aki reggel elmegy dolgozni, munka után pedig otthon van a családdal – esetünkben a közösséggel. Van papi énünk, ami a pásztori szolgálatban válik láthatóvá: ott kell lennünk az emberek között és segíteni őket a keresztény életeszmény megvalósításában, és van szerzetesi, benső énünk, amely a munka után elvonul, elcsöndesedik és szellemi-lelki alkotómunkát végez.

– Ön tavaly nyár óta Buda legnagyobb plébániájának vezetője, egyben házfőnök is. Érzi már a szolgálat súlyát?

– 1993 óta szolgálok itt, azóta tudom, milyen nagyszerű közösség található a Feneketlen-tó partján. A környék szellemi, kulturális és lelki fejlődésére már hosszú ideje alapvető hatást gyakorol a ciszterci rend jelenléte. Nagy formátumú papok működtek itt, akik egyfajta világítótornyok voltak a hétköznapokban is az emberek számára. A közösség hite és katolikus elköteleződése mindig nagyon erős volt – emiatt azt szoktam mondani, hogy a plébános feladata nálunk az, hogy koordinálja a lehetőségeket, amiket a közösség gazdagsága teremt meg számára. Hála Istennek, nagyon sok aktív testvérünk van, akik készek tenni az Egyházért.

– A Hit Évében is számos program, kezdeményezés indul útjára egyházközségükben. Hol találtak rá az év központi mondanivalójára?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy XVI. Benedek pápa olyan évet hirdetett, amely a hitünkre hívja fel a figyelmet, mert igen zavaros időket élünk. Sokszor a testvéreken is látom, hogy nehezen tudnak különbséget tenni katolikus és kereszténynek tűnő, de mégsem keresztény dolgok között, holott sok esetben élesen kell meghúzni a határt; különösen a szentségek tekintetében kell tudatosnak lennünk. A Hit Éve kiváló lehetőség, hogy megújítsuk hitünket, elköteleződésünket. A Katolikus Egyház Katekizmusa alapján, annak egy-egy lényeges pontjára építve készítettük el a lelkipásztori és programtervünket. A központi gondolat az, hogy tegyünk tanúságot hitünkről, legyünk igazi mustármag. A tanúságtétel rendkívül fontos, hiszen „a hit hallásból fakad”. Ezért indítottuk el A hit beszélgetései című sorozatot is, amelyet Süveges Gergő Prima-díjas újságíró vezet. Másrészt a hangsúlyt az ünnepeinkre helyeztük, a liturgikus év kiemelkedő pontjaira. Minden nagy ünnepet egy teológiai megalapozás tesz teljessé: most, adventben például Dékány Sixtus apát úr tart katekéziseket a megtestesülés titkáról. Fontos, hogy a hit mindig közösségben születik, ezért szükséges, hogy túllássunk saját határainkon: felkeressük a kerületben működő más egyházakat is, hogy párbeszédet folytassunk velük. Benedek pápa is kiemeli továbbá, hogy foglalkozzunk hitünk központi könyveivel: a Szentírással, a Katekizmussal, a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaival. Mi ebbe a sorba beemeltünk még a pápai megnyilatkozásokat és ezek legfontosabb üzeneteiből szemezgetve minden héten kiadunk egy lapot, néhány gondolattal, kérdéssel segítve az elmélkedést a családok számára. Azt reméljük, hogy esténként otthon összeülnek és a tévé helyett saját gondolataikat osztják meg egymással. Kezdetben hatszáz példányban adtuk ki ezeket a lapokat, de ez mára kevésnek bizonyult. Távol élő testvéreink számára elérhetővé tesszük ezeket a kiadványokat az interneten is.

– Közeleg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Advent utolsó napjaiban hogyan gondolhatunk az ünnepet megelőző készületi időre? Mit jelent a ma emberének az advent?

– A mai ember kettős megfogalmazásban él: amikor azt mondjuk, „advent”, a kifejezés sokat jelenthet a világi embernek és a kereszténynek egyaránt. A világban élő ember látja a vásárokat, a mézeskalácssütést, a készület különböző formáit. Ugyanez a szó keresztény értelemben teljesen más jelentéstartalommal bír. Egyetlen dologra összpontosít: arra, hogy Jézus Krisztus egyszer újra el fog jönni – és nekünk arra kell készülni.

– Tehát az advent a kereszténység számára sokkal inkább készület a második eljövetelre, mintsem olyan időszak, amely csak az ünnepig mutat előre?

– Úgy tudnám a legjobban kifejezni: az advent elsősorban a keresztény ember alapvető lelki állapota. Annak a néhány hétnek, ami megelőzi karácsonyt, az ünnepre való erkölcsi felkészülésként kell jelen lennie életünkben: a rorátés, imádságos hajnalokon, az első eljövetelre utaló próféciák átelmélkedésén keresztül megérkezni a betlehemi jászolhoz. A korai sötétedés, a hideg idő valahogy hamarabb „hazaküldi” az embereket, más ilyenkor az esték hangulata. Kiváló alkalom ez a családok számára, hogy több időt töltsenek együtt, legyenek meghitt alkalmaik. Ezek az imádságos, beszélgetéssel telő esték hatalmas erőforrásokká válhatnak a családokban. Ugyanakkor emlékeztetnünk kell magunkat: az advent nem egy langymeleg teadélután, amin jól kell éreznünk magunkat, hanem egy tudatos, életalakító készület.

– Ha már a készülődést is sokszor rosszul értelmezzük, hogyan érezhetünk rá jól karácsony lényegére?

– Miközben persze fontos kelléke a készületnek a koszorú és az ünnepnek a karácsonyfa, elengedhetetlen, hogy tudatosítsuk: ez mind Jézusról szól. Így lesz igazán értékessé az ünnepünk.

– Mit gondol, hogyan lehetséges – tengernyi ellentétes hatás közepette – az ünnep valós üzenetének sikeres átadása?

– Egyik nap reggel hallgattam a rádiót, amiben egy slágertémával, a közelgő „világvégével” foglalkoztak. Elhangzott egy kis összeállítás is arról, hogy ezt megelőzően hány hasonló jóslattal riogatták az embereket. Ha hamarosan arra eszmélünk, hogy évente két világvégét is beharangoznak, nekünk különösen is meg kell gondolnunk, hogy állunk ki az emberek elé és beszélünk arról, hogy mi Jézust várjuk. Mindenképpen hitelesen kell közvetíteni a keresztény tanítást, mert a világ közben igyekszik bagatellizálni azt. Hiszem, hogy a keresztény ünnepek mindig nagyon fontosak lesznek az ember számára, mert olyan otthonosságot kínálnak fel a világban, amit más nem. Sokkal bensőségesebb és mélyebb általuk az életünk – irányt mutatnak az embernek egy kies világban. Lelkipásztorként is tapasztalom, hogy az elhidegülés, a bizalmatlanság és a társtalanság aggasztó méreteket ölt: mindezekre az ünnep bensőséges tartalmának bemutatásával kell választ adnunk. Ünnepeink tanítása nyomán azokat az embereket mindig el fogjuk érni, akik egy kicsit többet értenek a világból és tudják, hogy meg kell fognunk egymás kezét és együtt kell építenünk Isten országát.

– A legerősebb bizalmatlanság is leküzdhető?

– A bizalmatlanság, így a csalódottságon alapuló bizalmatlanság is leépíthető a kölcsönös szeretet által, ami formál bennünket – erre is jó alkalom a karácsony.

– Az imént azokról az emberekről beszélt, akik valamiféle többletet keresnek és többet is akarnak adni a világnak. Kisugározhat rajtuk keresztül az ünnep, a hit fénye olyan erővel, ami képes átformálni egy országot, akár egy egész kontinenst?

– Hiszem, hogy igen. A mustármagból óriási fa fog nőni, a kis kezdeményezések hatalmas sikert arathatnak – gondoljunk csak Böjte Csaba testvér életpéldájára! Ezek olyan jelek lehetnek a világban, amik hitetlen, akár kifejezetten rossz szándékú embereket is elgondolkoztathatnak a jót kereső közösség és a hit erejéről.

Vágvölgyi Gergely