Ami reggeliző fronton Budapesten elindult, azt leginkább lassú ébredésnek lehet nevezni. Néhány éve a gasztroblogok kommentelői már kórusban panaszolták a reggelizőhelyek hiányát a magyar kulinária sivárságát ostorozva, és igazuk is volt: az igényt le lehetett volna mérni akár abból is, hogy a korán nyitó McDonald’s-oknak bizony volt közönsége – gyakran egyszerűen azért, mert kilenc-tíz óra előtt nem volt más alternatíva. Egy-két ritka kivétel volt csak, mint az éppen tízéves Azték Choxolat!, ahol már reggel hét órától várják a vendégeket, igazán minőségi péksüteményekkel, kávéval, valódi forró csokoládéval. Ráadásul a szokás nem újkeletű, a századfordulótól kezdve divat volt kávéházakban reggelizni, sokszor már hajnali ötkor beültek ezekre a helyekre a környékbeli üzletek alkalmazottai. A szocializmusban a tejivókban élt tovább valamennyire ez a rituálé, munkások, egyetemisták egyaránt szívesen tértek be ide egy csupor tejre és egy kiflire. A rendszerváltással érthetetlen módon mindez teljesen kihalt, de húsz év elteltével most láthatóan újra reneszánszát éli.

A váltás alapvető feltétele volt a korai, legalább fél nyolcas nyitás, és az, hogy a választék némiképp elrugaszkodjon a lekváros táska, túrós batyu, kakaós csiga háromszögétől. Elsősorban az emberléptékű, a személyességre és az alapanyagok iránti igényességre törekvő kávéházak és bisztrók kezdtek ébredezni, így például az azóta fogalommá vált gourmet üzlet, a reggeliző és kávézó műfaját egybegyúró, újlipótvárosi Sarki Fűszeres vagy a pesti Broadway-n, vagyis a Nagymező utcában működő Két Szerecsen.

De Budán sem maradt le a visszafogott vidéki konyha hangulatú, mangalicából készült termékeket is kínáló, Frankel Leó úti Szendcsó, illetve a környéknek megfelelően ízléses és elegáns pasaréti Origo. Jellemző, hogy ahol egy van, ott hamarosan több is megjelenik, és a trendhez az éttermek is csatlakoztak: olyan kultikusnak számító műintézmények magasztalják a reggeli fontosságát, mint például a Bock Bisztró vagy a Déryné.

Aki ücsörgött már egy csendes toszkán kisváros teraszán, vagy déli szomszédunk valamelyik romantikus tengerparti kerthelyiségben, s hagyta, hogy elragadja a mediterráneum ráérős, hedonista életszeretete, az pontosan tudja, mit jelent az igényes környezetben elköltött, kiadós reggeli – élményt, még akkor is, ha nem a tenger morajlása adja a háttérzajt a gőzölgő kávénk kortyolgatásához, hanem fékcsikorgás és motorberregés.

Nyugat-Európától az Egyesült Államokig kultusza van most a reggelizésnek, mert nem mindegy, hogyan kezdődik a nap: rögtön munkával vagy egy kis megfizethető luxussal. Ma is érvényes a régiek bölcsessége: reggelizz úgy, mint egy király! Vagyis lehet ünnep a hétköznap is, ha valóban élvezzük az élet apró örömeit. Nos, hogy a hazai vendéglátóhelyek ezt a gondolatot mennyire érzik magukénak, mikor ételeik minőségét és legfőképp az áraikat megszabják, arra szolgáljon egy kis ízelítő – egy kalandos, és felettébb laktató reggeli gasztroséta Budapesten.

Kávé, napilap, croissant

A klasszikus polgári időket idézi a belváros szívében a Gerlóczy Kávéház és Étterem: hajnaltól kezdve négy óránként sütnek péksüteményt, a pincérek számon tartják a visszatérő vendégek szokásait, és széles választékban rendelkezésre áll a reggelihez szükséges alapvető kellék: a napilap vagy magazin. A jó reggeli ugyanis időtöltés, ami ezen a helyen igazán érződik: egy békebeli kávéházi enteriőrben, háttérben lágy zenével – gyakran francia sanzonnal – nem érdemes kapkodni.

A reggeli menü, mint mindenhol, külön fejezetben szerepel az étlapon. Ezt így illik, ahogy már Krúdy is tanácsolta a villásreggeliről szóló, A grábli története című írásában: „A reggeli étlap rendesen más papiroson van, mint a déli, mert ez az illendőség. Nem lehet a vendéget azzal zavarni, hogy mi lesz délben, amikor a reggeli előtt áll.”

A Gerlóczyban mindent kapni, a tojásrántotta különböző variációit, magyaros omlettet, ham&eggs-et, házi pástétomot, bécsi roppanós virslit, sőt még bundás kenyeret is tejföllel, ami máshol nem jellemző. Itt a kenyerek is külön szerepet kapnak, nemcsak afféle mellékes velejárói az evésnek: például a friss, meleg Pepperonis Ciabattát érdemes egyszerűen csak vajjal fogyasztani, mert a tésztában megbúvó, illatos paprikadarabok önmagában is ízletessé teszik. Tapasztalatunk szerint a croissant is itt volt a legfinomabb.

Jellemző a hely egész filozófiájára, hogy a kávék csak klasszikus csészeméretekben kaphatóak, nincsenek óriás variációk, ahogy az a nagyobb, nemzetközi kávézóláncokban szokásos: innen elvitelre sem nagyon kérnek kávét a vendégek. A választékban a kapucsínó mellett még a múltidéző kapucíner is szerepel – sokan nem tudják, de a kettő nem ugyanaz, ugyanis a kapucíner nem tejjel, hanem tejszínnel készül, és bécsi eredetű, szemben olasz rokonával.

Zöld sziget

Nem sokkal arrébb, ugyancsak a belváros szívében, a Kristóf téren áll a Fruccola: ez már sokkal inkább a hétköznapoknak szól, az árai is alacsonyabbak, önkiszolgáló bisztró jellegű, és nagy méretei miatt nem áraszt olyan intim hangulatot, mint egy kávézó. De azért itt is találni egy-két kuckót, az enteriőr nagyon barátságos és természetes – szó szerint, ugyanis a falakat képek helyett fűszer- és egyéb növények sokasága díszíti. És itt is vannak újságok – nem utolsósorban lakberendezési és művészeti magazinok, illetve a National Geographic. A reggeli pedig valóban minőségi, ráadásul hatalmas adagokat adnak.

A rántotta és a tükörtojás itt is alapvető – kérhetjük sonkával, sajttal, gombával és hagymával –, ezenkívül van omlett, akár lazacos változatban is, sajtkrémmel és kaporral. Nagyon jól összeállított melegszendvicsek vannak – például pármai sonkás –, és a fittek számára számtalan féle müzli joghurttal, gyümölccsel. Többek között itt is feltűnik az úgynevezett angol reggeli: ez egy igazi bőségtál, ugyanis tükörtojást, bacont, kolbászt, paradicsomot, gombát és babot is tartalmaz. A kiadós, változatos reggeli nyilván hét végén népszerűbb, hiszen kiváló program a család vagy barátok számára, ezért a Fruccola hét végére külön étlappal szolgál, amelyen a szokásos tételek mellett további nemzetek is képbe kerülnek, kérhetünk például amerikai palacsintát – mákos-citromos, kókuszos-áfonyás változatban is –, illetve francia pirítóst, ami egyfajta bundás kenyér – például a sós, spenótos-parmezános vagy az édes, áfonyás-mascarponés változatban.

Miután a Fruccola részben a salátákra és a gyümölcsökre specializálódott, mindkettőből már reggeltől kezdve fogyaszthat a közönség: az előbbi itt különösen széles választékben lelhető fel, a vendég közel negyvenféle összetevőből válogathat össze magának egyedi salátát. Ezenkívül a cég egyik célja, „hogy mi készítsük a legfinomabb dzsúzokat e tájon”, így rengetegféle gyümölcsital is van, szigorúan friss alapanyagokból. Ezek azonban a többi tételhez képest már drágábbak.

A Fruccola nagyon jó hely, egyetlen kritikánk, hogy többször is előfordult, a takarítók nem készülnek el a hétórás nyitásra, és a korán érkezők reggelije közben még a porszívózás zajait hallani. Ezért persze kárpótolja a vendéget, hogy a pult mögött álló fiatalok alapvetően korrektek, kedvesek, ráadásul emlékeznek a visszatérő vendégekre, és már néhány látogatás után számon tartják például, lattét isznak-e szívesebben vagy tejeskávét – ismerik a kettő közti különbséget, az előbbi ugyanis tejhabbal készül.

Olasz esszencia

A Mikszáth tér és környéke legjobb úton halad afelé, hogy egy hangulatos gasztronegyeddé váljon: egyre-másra nyitnak az aprócska kávézók, amelyek igyekeznek minőségben és elhivatottságban is kitenni magukért. Az izgalmas felhozatalból a Krúdy Gyula utcai Nostro Gastronomy jár az élen, nem bánjuk meg, ha egy hideg, téli reggelen ellátogatunk ide – csak legyen szabad hely. Pici ugyan, ám annál hangulatosabb: kényelmesen elhelyezkedve, élénk képzelőerővel akár a napfényes Dél-Olaszországban is találhatjuk magunkat, valahol a Tirrén-tenger környékén.

Az olasz nostro szó magyarul annyit tesz: miénk – ez egy tipikusan olyan üzlet, amelybe a tulajdonosok a szívüket, lelküket beleadják, szenvedéllyel dolgoznak. A felhasznált alapanyagok egy része a saját házuk táján terem, és mindent helyben készítenek, házi a briós, a lekvár is. Emellett elsősorban szicíliai kézműves süteményeket kínálnak, a briós-kávé duett hatszáz forintért eszményi reggeli, de aki akarja, megspékelheti rántottával vagy ham&eggs-el, sonkás vagy éppen zöldséges wrappel – ez tésztába csomagolt tölteléket jelent, úgy kell elképzelni, mint a gyrost. És íme, a személyesség tetten érhető bizonyítéka: elvitelre vásároltunk mogyorós sütit, ami olyan finom volt, hogy két utcányi messzeségből fordultunk vissza repetáért – az eladó pedig, díjazván a lelkesedésünket, meghívott minket még egyre.

A lila ruhás hölgy

Ebben a műfajban is akad luxuskategória, így a budai oldalon található, németvölgyi úti Villa Bagatelle. Segal Viktor séf tanácsadóként segíti az itt folyó munkát, az édességfrontért pedig Mihályi László felel, a váci Desszertszalon szíve-lelke, egyben a hazai cukrászgasztronómia egyik legnagyobb alakja: a süteményei apró műalkotások, arra törekszik, hogy fogyasztásuk ne csupán kulináris, hanem esztétikai, intellektuális, emocionális élményt jelentsen a közönség számára.

A villában található a Brót pékség is, természetes alapanyagokból, tartósítószer és sütőpor nélkül készült péksüteményekkel – reggelizni azonban egy emelettel feljebb lehet.

Az épület messziről feltűnő, tört fehér és halványlila párosítása elegáns, kellemes, tiszta hangulatot áraszt, belépve azonban az enteriőr egy kicsit billegni látszik egy megöregedni még hetven fölött sem hajlandó dáma ízlése és a giccs között, különös tekintettel a kristálycsillárra. Dél körül érkeztünk, itt azonban hétköznap is este hétig rendelhető a reggeli. Az árak a luxuskategóriába tartoznak, de ez arányban van a különleges ételkölteményekkel.

Bisztró kenyérkosarat választottunk, a többféle kenyérhez hatféle feltét érkezett, amelyekre nem volt panasz: a kacsamájmousse diszkrét, kellemes, a padlizsánkrém nem tolakodóan paradicsomos, a tojáskrém és a tonhalkrém ízletes, de egyértelműen a markáns ízű San Daniele sonkás paszta vitte a prímet. Ráadásképp kis adag zöldség, sajt és mangalicaszalámi járt. Pazar választék, bőséges reggeli, kellemes atmoszféra. Első benyomásra amolyan notóriusan lusta, ráérős, gazdag polgárok vadászterületének ítéltük a villát, a reggeli végeztével azonban módosítottunk az véleményünkön: ideális helyszín ücsörgős hétvégi reggelizésre, netán egy reggeli randevúra: az étlapon szerepel pezsgős menü is, brióssal, füstölt lazaccal, kecskesajttal és citrusos mascarpone krémmel.

Tejben-vajban

S íme még egy üzlet, amely különleges kategóriát jelent a reggelizőhelyek sorában: a tejivó. Eleinte csak a Lipóti Pékségek hűtőszekrényeiből ismertük a Cserpes Sajtműhely nevét: Cserpes mesternek köszönhetjük, hogy visszaadta a hitünket a tejtermékekben. A cég aztán a régi tejivók hagyományainak újraélesztését is célként tűzte ki, méghozzá óriási, nem várt sikerrel, mivel a helyszín is telitalálat: a Deák téren, a McDonald’s mellett, ahol reggelente óriási tömegek haladnak át. Ráadásul nagyon olcsón ehetünk sokat és finomat, habár csak tejtermékeket, péksüteményeket és szendvicseket – rántottát, meleg ételt nem. De egy nagy pohár habos kakaó túrós batyuval csak 390 forint, és a szendvicsmenük sem kerülnek pár száz forintnál többe. A Cserpest tipikusan az egyszerű és nagyszerű termékek teszik különleges hellyé, mert egyébként furcsamód ezek máshol nemigen lelhetőek fel: a körözöttes szendvics, a tejberizs, a túró rudi vagy a gyerekkort idéző karamellás tej. Külön kiemelnénk a kakaós csigát: nem száraz, ellentétben sok más hasonló pékáruval, és tömve van kakaóval. Az alacsony árak pedig egyáltalán nem mennek a minőség vagy a gasztronómiai élmények rovására, a mangalicasonkás szendvics például nagyon jó összeállítás, és amellett jókora darab, egy pohár tejjel még meglett embernek is kiadós reggeli. Szintén nem mellékes, hogy itt vannak kis kifliszendvicsek is, az olyan hölgyek értékelik, akik nem akarnak teli hassal menni a munkába, de azért éhen halni sem szeretnének.

A legjobban azonban talán az fejezi ki a hely szellemét, hogy itt nem croissant, hanem a rongyos kifli kapható. Habár manapság az utóbbi hangzik egzotikusabbnak, Magyarországon régebbi hagyományai vannak, mint a croissant-nak: a rongyos kifli leírása Cziffray István 1840- es Magyar Nemzeti Szakácskönyvében jelent meg először, a húszas-harmincas években pedig a kávéházak egyik legnépszerűbb reggeliző péksüteménye volt. Ma is nagyon jól passzol a tejeskávéhoz. A berendezés pedig a kínálatnak megfelelően vidám, játékos: sokszínű puffokra ülhetnek a vendégek, szellemes a tapéta és bohókás a kirakat, fiatalos a zene: egy ilyen hely lendületet ad reggel. Ugyanakkor felidézi a letűnt tejivók hangulatát is, belecsempészve az enteriőrbe némi vidéki rusztikusságot.

A Cserpessel csupán egy gondunk van: a legtöbb hellyel szemben nem hétkor, hanem fél nyolckor nyit, ami a korai munkába járóknak egy kicsit késő ahhoz, hogy ne csak egy gyors étkezést, hanem minőségi időtöltést jelentsen a reggeli. Ezenkívül a személyzet csúcsidőben meglehetősen alulméretezettnek bizonyul a forgalomhoz képest, és sokat kell várakozni a pult előtt. Összességében a Cserpes azonban az egyik legjobb hely, nem csoda, hogy nyitástól kezdve szinte állandóan tele van, ugyanis diákok, nagymamák, turisták kedvence egyaránt: az emberek hálásak a régi ízek feltámasztásáért, és láthatóan lelkesen várakoznak is, ha kell. A nagy sikerre való tekintettel pedig éppen a múlt héten nyílt meg egy új Cserpes Tejivó a Corvin közben.

Fehérváry Krisztina, Szentei Anna