Sváb hagyományok Újbarkon

Az óvodát és iskolát is nélkülöző 450 fős Újbarkon a Nagyboldogasszony-templom mellett a Német Nemzetiségi Tájház a legfőbb nevezetesség. Építészeti értéke mellett különleges jelentősége abban rejlik, hogy közösségi otthont nyújt a település kulturális örökségének megtartásához és bemutatásához egy Fejér vármegyei faluban, amelynek történetét tragikusan érintették az 1946-os kitelepítések.

Múltidézés a tisztaszobában

Könnyű felismerni a hófehérre meszelt falú, zöld zsalugáteres ablakú, nádtetős parasztházat a község Fő utcáján. A tágas, szederfa árnyékolta udvarról a házba lépve különleges XIX. századi időutazáson vehetünk részt.

A ház beosztása a régi sváb otthonok elrendezését mutatja. A mestergerenda által két részre osztott szabadkéményes, kürtős konyhában egykor hagyományos sváb ételeket készítettek: leggyakrabban tésztát, babot és krumpliból főzött fogásokat, húsételeket sokkal ritkábban.

Az utcára néző tisztaszoba önkéntesek által összegyűjtött helyi és környékbeli bútorai, berendezési tárgyai és viseletei kézzelfogható közelségbe hozzák elődeink mindennapjait. A fiókos szekrényen a mélyen vallásos falubeliek életének fontos pillanatait megörökítő fekete-fehér fotográfiák sorakoznak.

A vendégeket jelképesen üdvözlő középkorú házaspár sötét tónusú öltözete a sváb szokásokhoz igazodva egyszerű, mértéktartó és praktikus. A feleség a társadalmi helyzetére is utaló főkötőt és szolid kendőt visel. Az öltözetek jellemzően régiónként, de egyes esetekben akár településenként is változtak.

A hagyományos viseletből való „kivetkőzési” folyamat a II. világháborút követő kitelepítések idején kezdődött el annak okán, hogy a helyi svábok a további deportálásoktól tartva nem merték hordani a nemzetiségi viseletüket, sőt nyilvánosan svábul sem beszéltek már. A nemzetiségi lét egyfajta megbélyegzettséggel párosult. Sok családban máig él elődeik elhurcolásának tragikus emléke.

Küzdelmes sváb sors

Pats Krisztinával, az Év Tájházvezetőjével a közösségi helyiséggé alakított hátsó szobában arról beszélgetünk, hogy a svábok 1773-ban, Mária Terézia uralkodásának idején, úgynevezett másodtelepítés során kerültek Újbarokra, ami azt jelenti, hogy nem német földről, hanem a Tatabányához tartozó Felsőgalláról és Pilisvörösvárról jöttek. A betelepülők számáról nincsenek pontos adatok, mert az idevonatkozó levéltári dokumentumok egy II. világháborús bombatámadás során megsemmisültek. Azt azonban tudjuk, hogy az Újbarokra érkező svábok élete meglehetősen küzdelmes volt, hiszen eredetileg erdőirtásra hívták őket a településre, amelyet gyakran „nichts Brotként”, vagyis olyan szegény faluként emlegettek, ahol „semmi kenyér” nincsen. Pats Krisztina szerint a svábokra máig jellemző igyekezet és fegyelmezettség is azzal a ténnyel lehet összefüggésben, hogy a XVIII. századi betelepülőktől a sikeres beilleszkedés és a gyarapodás iránti vágy szorgalmat, kitartást, mértékletességet és alázatot követelt.

– Bennünket 1946. május 11-én ért el az év elején Budaörsről, illetve a Buda környéki területekről elinduló kitelepítési hullám. A faluban élők mintegy felének, nagyjából kétszáz embernek kellett örökre elhagynia az otthonát. Németországban nem fogadták őket tárt karokkal, „magyar cigányoknak” tartották őket, szó szerint a nulláról kellett újrakezdeniük az életüket, mivel semmilyen juttatásban nem részesültek. Napjaink 450 fős településén a lakosság mintegy 10-15 százalékának lehetnek sváb gyökerei. Jómagam anyai ágon magyar, apai ágon sváb származású vagyok, a nagyszüleim, sőt még édesapám is svábul beszéltek, ha magukban voltak. Én ugyan már nem beszélem, de nagyon jól megértem a felmenőim nyelvét.

A szakember édesapjától örökölte gyűjtőszenvedélyét, aki a mázas cserepektől a korabeli bútorokon át mindent nagy becsben tartott. Az általa összegyűjtött bútorok és használati tárgyak közül több is megtalálható a tájház tisztaszobájában.

Élettel teli ház

Az ingatlan több tulajdonosváltás után, az újbarki Tierhold család örökségeként egy helyi gyökerű német famíliától került a Német Nemzetiségi Önkormányzat birtokába. A sváb családot a II. világháború után a kollektív bűnösség elve alapján telepítették ki Németországba. Az 1946-ban még gyermekkorú családtagok felnőttként visszavágytak a szülőföldjükre, ezért vásárolták meg a rendszerváltást követően a Fő utcában lévő házat, ahová német földről gyakran hazalátogattak, jó néhány Újbarokról elűzött sorstársukhoz hasonlóan.

A házat és a hozzá tartozó foglalkoztató pajtát a 2020-ban megalakult Újbarki Tájházért Egyesület, a tulajdonos Német Nemzetségi Önkormányzat és a helyi közösség együtt tölti meg élettel az ide szervezett sokszínű, sváb hagyományokat éltető programok alkalmával.

A ház kertjében gasztronómiai események, főzőversenyek zajlanak, nyaranta nemzetiségi tábor résztvevőitől hangos az udvar. De óvodások és iskolások is rendszeresen tanulnak és gyűjtenek tapasztalatokat interaktív játékok segítségével a régi sváb szokásokról, a paraszti életről.

A német nemzetiségi szakirányon pedagógusdiplomát szerző Pats Krisztina ma már kormánytisztviselőként dolgozik. Szabadidejében a helyi tájház vezetése mellett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Fejér vármegyei regionális irodáját is ő irányítja. Amint fogalmaz, a közösség szolgálata náluk úgyszólván már családi tradíció.