Azt hihetnénk, az ügy a pletykalapok hasábjaira való, de nem. Annak üzenete nagyon is komoly. Asterix hű barátja Obelix, a képregényekből és filmekből ismert behemót gall harcos sziklákat is könnyedén hátára kap. A Hollande-kormány adóit azonban még a gall hőst játszó Gerald Depardieu válla sem bírta el. A vérbeli franciaságot megtestesítő színészlegenda ezért úgy döntött, új hazát keres, ahol az adók kevésbé sújtják a gazdagokat. Depardieu első célállomása Belgium, azon belül is a francia határtól alig húsz kilométerre lévő Néchin volt, ami már korábban is a francia milliomosok kedvelt célállomása volt. Végül mégis Oroszországban kötött ki.

Az egész egy viccesnek szánt megjegyzéssel kezdődött. A színész egy decemberi interjúban belgiumi terveit kommentálva azt nyilatkozta: ha más nem marad hátra, kész állampolgárságot kérni Vlagyimir Putyintól. Oroszországban pedig felismerték a helyzetben rejlő lehetőségeket. Pár nappal később Putyin elnök egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: ha Depardieu valóban orosz állampolgárságot szeretne, tekintse elintézettnek. Az események ezt követően felpörögtek. Noha alaphelyzetben az oroszországi állampolgársági eljárások két és fél évig tartanak, Depardieau esetében rekordidő alatt lezajlottak, így pár héttel később az orosz elnök személyesen adta át új útlevelét a színésznek.

A vagyonosok adójának emelése a tavaly hatalomra lépő szocialista Francois Hollande elnök egyik szimbolikus politikai döntése volt, amelyet szeptemberben fogadtak el, és a 2013-as költségvetésbe építettek bele. A jogszabály értelmében a társadalom legfelsőbb rétegét jelentő, egymillió eurónál többet kereső polgárokra akár 75 százalékos jövedelemadó is kivethető. Franciaországban a GDP-nek 44 százalékát teszik ki az adóbevételek, ami az OECD-országok átlagánál tíz százalékkal több. A társadalom felső egy százaléka az összes adó 30 százalékát fizeti be.

Depardieu-ről eddig is tudni lehetett, hogy nem szimpatizál a szocialista kormányzattal. A kampány idején több kampányrendezvényen is bevetette magát Nicolas Sarkozy mellett. A színész azt sem rejtette véka alá, hogy jó személyes kapcsolatot ápol a jobboldali politikussal. Az egyik magazinnak így fogalmazott: „Ha felhívom, negyedóra múlva visszahív. Ahányszor csak szívességet kértem Sarkótól, azonnal válaszolt”. A kampány alatti viszonzott szívesség azonban nem mentette meg Sarkozyt a bukástól. A megemelt adó miatt Depardieu végleg megorrolt a Hollande-kormányra.

A Dimanche című lapban megjelent írásában így fogalmazott: „azért megyek el, mert itt úgy gondolják, hogy a sikert, az alkotást, a tehetséget és mindent, ami különbözik, szankcionálni kell”. A magyarázkodás nem hatotta meg a kormányzatot. Jean-Marc Ayrault miniszterelnök „szánalmasnak” minősítette Depardieu „adóelkerülését” és hazafiasságát kérte számon a színészen. Bernard Cazeneuve Európa-ügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy „mikor egy ország sokat ad az embernek, akkor annak kötelessége legalább egy keveset visszafizetnie belőle”.

A színész azonban mást gondolt a visszafizetendő „kevés”-ről. Hivatalos életrajza szerint, Depardieu tizennégy évesen kezdett dolgozni nyomdászként és az elmúlt negyvenöt év alatt mintegy 145 millió eurót fizetett be a francia államkincstárnak. A Le Figaro összeállítása alapján 2002-ben a színész 2,04, 2005-ben 3,2, 2008-ban pedig az ország legjobban fizetett színészeként 3,54 millió eurót kapott a szerepei után.

Depardieunek persze nem csupán filmjeiből van bevétele. Franciaországban, Marokkóban, Argentinában, Algériában és Ukrajnában is birtokol borászatokat. Párizsban három étterme, halüzlete van, nem beszélve kubai olajipari, valamint román telekommunikációs részvényeiről.

A színészikon emigrálása megosztotta a francia társadalmat. Baloldali kritikusai az esetben Depardieu 1991-es Zöld kártya című filmjének szellemét vélik felfedezni, melyben európai bevándorlót alakított, aki álházasság révén szeretne letelepedési engedélyt kapni az Egyesült Államokban. Ugyanakkor nem ő az első híresség, aki kedvezőbb adózási feltételeket nyújtó országba helyezte át székhelyét. Alain Delon korábban a francia filmek elamerikanizálódása kapcsán azt nyilatkozta, már „túl öreg ahhoz, hogy amerikai legyen”. A színészlegenda ahhoz viszont már nem érezte túl öregnek magát, hogy Belgiumban kezdjen új életet. Johnny Halliday és a Forma–1-es világbajnok Alain Prost Svájcban telepedett le, a híres zeneszerző, Jean Michel Jarre pedig a londoni Downing Streeten vásárolt lakást.

De nemcsak a színészek, hanem a francia gazdaság szereplői is sorra döntenek a távozás mellett. Az Auchan áruházlánc és a Decathlon sportáruházak tulajdonosai, a Mulliez család szintén Belgiumban telepedett le. Depardieu ügyét követően Brigitte Bardot is felvetette oroszországi távozásának lehetőségét. A 77 esztendős színésznőt azonban nem a pénztárcája, hanem az állatok iránt érzett aggodalma inspirálta. Az elszánt állatvédő hírében álló Bardot azt nehezményezte, hogy a párizsi állatkertben el akarnak altatni két tbc-vel fertőzött elefántot. Kontrasztként pedig ott lebegett szemei előtt a „kedvenc miniszterelnökének” nevezett Putyin, aki elszántan pártolja a fókavadászat betiltását.

A gazdagok exodusa nagyon is égető kérdés Franciaországban. Hollande beiktatása óta ugyanis mintegy hat-nyolcszáz milliomos hagyta el az országot. Belgiumban pedig – ahol már jó ideje 200 ezer francia polgár él – egy év alatt 63-ról 126-ra nőtt a francia milliomosok száma. Hogy ez mennyiben befolyásolja a francia gazdaságot, egyelőre nem tudni. A folyamatot talán mérsékelheti az, hogy a francia alkotmánybíróság az egyenlő közteherviselés elvének megsértése miatt alkotmányellenesnek nyilvánította a szocialisták által bevezetett 75 százalékos személyi jövedelemadót. A közterhet ugyanis nem háztartásokra, hanem személyekre veti ki. Ha tehát egy háztartás valamennyi tagja 999 ezer eurót keres, akkor egyikük sem esik bele a felső adósávba. Noha Jean-Marc Ayrault miniszterelnök ígéretet tett a jogszabály átdolgozására, lényeges változás aligha valószínű.

Depardieu ügye nagyszerű propagandafogás volt Vlagyimir Putyin számára. A Depardieu-ügy lemenedzselése leginkább az új orosz kivándorláspolitika fényében értelmezhető. Putyin és kormánya már évekkel ezelőtt hadat üzent az ország fiataljai körében erősödő kivándorlási kedvnek. Az állam szőke lányokkal, sport és befektetési lehetőségeket bemutató hirdetésekkel és egyéb kampányokkal próbálja maradásra bírni polgáraikat. Az orosz egyes csatornán bemutatott, majd azóta az interneten is elterjedt felvételen Walter Litvinyenko, a 2006-ban Londonban megmérgezett titkosügynök, Alexander Litvinyenko idős, Olaszországban élő édesapja sírva üzen: „Oroszok, ne higgyétek el, amit mondanak. Senki nem akar itt minket. Itt senkik vagyunk.” Egy másik, „Egy őszinte film Moszkváról” című, széles körben bemutatott dokumentumfilmben külföldet megjárt hírességek mesélik el, miért döntöttek a hazatelepülés mellett. 2012 áprilisában az orosz médiumok nagy felületet biztosítottak az Egyesült Államok moszkvai külképviseletének egy dolgozója, Patrick Downey ügyének, aki politikai menedékjogot kért az országban, miután az amerikai titkosszolgálatok grúziai működéséről szivárogtattak ki anyagot.

Depardieu ügye tehát igazi győzelmi menet volt a Kreml számára. A színész egy nyilatkozatában így fogalmazott: „Imádom Oroszországot, az embereket, a történelmét, az íróit”. Máshol pedig „nagy demokráciának” nevezte Oroszországot. Egyúttal fricskát adva Jean-Marc Ayrault francia kormányfő fent idézett bírálatára, olyan országként méltatta új, választott hazáját, „ahol a miniszterelnök nem bánik szánalmas alakként egy állampolgárral”. A színészikon költözése felbolygatta az orosz közéletet. Útlevele átadásakor Putyin barátként ölelte keblére a nála kétszer nagyobb óriást. Ramzan Kadarov csecsen vezető kijelentette: tetszés szerinti földterületet kész a színész rendelkezésére bocsátani. Ennél is tovább ment Oroszország legnépszerűbb bemondónője, a szemrevaló Tina Kandelaki, aki felajánlotta, hogy akár saját lakásában is szívesen fogadná a 65 éves színészt.

Depardieu orosz liezonja persze nem friss. A színész filmjeinek jelentős részét oroszra is szinkronizálták, melynek köszönhetően népszerűsége meglehetősen nagy. Mi sem jelzi ezt jobban annál, mint hogy az utak mellett elhelyezett óriási ketchup, bútor és bank reklámokról egyaránt Depardieu képe tekint vissza az elhaladó autósokra. A színész általában a posztszovjet térségben sem ismeretlen. Nemrég közös dalt is előadott a GoGoosha néven futó Gulnara Karimova színésznővel és ígéretet tett arra, hogy elvállalja készülő filmjének egyik szerepét.

GoGoosha nem mellesleg Iszlam Karimov üzbég elnök lánya. Míg korábban az orosz milliomosok kerestek új hazát Londonban, New Yorkban és más nyugati nagyvárosokban, Putyin most szeretné megváltoztatni a migráció irányát. Az elnök kijelentette, eszükben sincs változtatni az oroszországi 13 százalékos bevételi adó mértékén. Vezető médiumokban pedig közgazdászok adtak hangot abbéli csodálkozásuknak, hogy eddig még nem özönlötték el Oroszországot a tehetősebb nyugati személyiségek, kihasználva az otthoninál kedvezőbb adózási lehetőségeket. Kérdés persze, hogy egy fecske képes lesz-e nyarat csinálni. Egy azonban biztos. A Depardieu-féle menekülteket mások is szívesen látnák. Az amerikai Mississippi kormányzója, a maga is francia felmenőkkel büszkélkedő Haley Barbour szintén felajánlotta az „üldözött” francia milliomosok befogadását.

Sayfo Omar