Talán sorsszerű, de mindenesetre jelképértékű, hogy Kesznyétenről az elmúlt években a bűnügyi tudósításokból hallhatott az ország népe. 2008 nyarán egy idős helybéli férfi, Szoboszlai Barna megelégelte kertje rendszeres fosztogatását, és áramot vezetett az uborkaültetvényt védő drótkerítésbe, így a tolvajok – történetesen három cigány – pórul jártak, kettőt megütött az áram, egyikük meg is halt. A tulajdonát védő gazdára 2010 novemberében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság egy év, két esztendőre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki, 2011 márciusában pedig a Debreceni Ítélőtábla üzenetértékű jogerős ítéletében megrovásban részesítette Szoboszlai Barnát, aki egyébként azóta visszaköltözött Kesznyétenbe.

A falu tavaly januárban ismét a rendőrségi hírekben szerepelt, akkor egy nyolcvankét éves asszonyhoz törtek be, a rablók kegyetlenül összeverték, a néni súlyos sérülésekkel került kórházba.

Pedig Istentől áldott, gazdag múltú vidék ez. Az 1984-ben feltárt sírok tanúsága szerint egykor szkíta eleink szállásterülete volt, Kesznyétent egy XV. századi oklevél a Czudar család birtokaként említi. Ők 1440-ben elzálogosították a Rozgonyiak javára, majd a híres-neves Báthory nemzetségé lett. Oly sok faluval együtt Kesznyétent is elpusztította a török, de feltámadt haló poraiból, 1580-ban már ama híres ruszkai Dobók jószága volt, hogy azután a Rákóczi család tulajdonába kerüljön. Később birtokosok lettek itt a Szirmayak, a Fáyok, a gróf Törökök, a gróf Aspremontok, a gróf Erdődyek.

A ma közel háromezer lelkes település a Sajó, a Takta, a Tisza és a „szőke folyó” tiszalúci holtága által körülölelt Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet központja. De ha az utazó megnézné a morotvákkal, kisebb-nagyobb lápokkal tarkított, rendkívül gazdag, jelentős részben védett élővilágú terület bemutatóházát, hát át kell vágjon a kesznyéteni cigánysoron.

Így sorvad az élet, így falja fel a pusztulás Kelet-Magyarországot. És mégis van reménység, amíg vannak, akik okos belátással, türelmes szorgalommal jövőt építenek. Mint Pécsi József és családja.

– Nyolc hektár föld és nyolc tehén volt a szülői örökség, így indultunk el – idézi fel a kezdeteket Pécsi Józsefné, akinek édesapja is gazdálkodott. A kesznyéteni asszony eredeti szakmája vegyész, egykor a híres-hírhedt Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozott. Hajnali négy órakor indult munkába, délután négyre ért haza. Később könyvelőként helyezkedett el a téeszirodán, majd függetlenítette magát; huszonhét éve a kereskedelemben dolgozik, két kocsmát, később fagylaltozót üzemeltetett, ma vegyesboltja van. Ez azt jelenti, hogy heti két alkalommal hajnali kettőkor indul áruért a nyíregyházi nagybani piacra. A gazdaság forma szerint a férjéé, de a család közösen dolgozik benne, Pécsi Józsefné a bolt mellett a Kesznyétennel szomszédos falu, Kiscsécs határában álló tanyán is kiveszi részét a munkából.

– A két kocsma és a fagylaltozó belement a gazdaságba. Egy tehén ötszázezer forintba kerül, a föld, a takarmány és a gépek üzemanyaga is jelentős kiadás – mondja Pécsi Józsefné, a család szóvivője, aki amúgy több ciklusban tagja volt a helyi képviselő-testületnek, eleinte függetlenként, majd 2006-tól 2010-ig a Fidesz–KDNP színeiben. 2010 őszén a pártszövetség polgármesterjelöltje volt Kesznyétenben, de alulmaradt független versenytársával szemben.

A család ma százhat marhát tart, nyolcvan százalékban magyar tarkát, húsz százalékban holstein frízt. Ezt idővel fele-fele arányra akarják átállítani. A jószágok – melyek tejét értékesítik – nyolc-kilenc évesek. (Tíz-tizenkét éves korukig lehet gazdaságosan, megfelelő mennyiségű tejet nyerve tartani őket.) Külön istállózzák a fejősöket, a borjakat és a növendékeket, amelyek még nem estek át az első fejésen. Pécsiék jelenleg száznegyven hektáron gazdálkodnak, ennek nagyobb része legelő, a többi kaszáló. Tavaly márciusban 9,4 hektárra nyertek haszonbérleti jogot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatán. Mert föld kell. A rendszerváltozás után egy osztrák egymaga hatszáz hektárt vásárolt fel Kesznyétenben, a földdel az egykori téeszirodát is, mindössze hatmillió forintért. Azóta az ütött-kopott épület ebek harmincadjára jutott, ajtaja, ablakai bezárva, valóságos kísértetház lett belőle.

– Kéne még föld, úgy hatvan hektár. A száznál több jószág egyetlen nap húsz mázsa szálas takarmányt és négy-öt mázsa silót eszik meg, ezt meg is kell termelni. Tavasztól őszig pedig legelnek az állatok, ehhez is terület kell – szólal meg az amúgy szűkszavú Pécsi József.

A gazda végzettsége szerint autófényező, 1981-ben szobafestő-iparengedélyt váltott ki. Akkoriban öt órakor kelt, lehúzott nyolc órát a híres-hírhedt Tiszai Vegyi Kombinát tiszaújvárosi erőművében, majd miután hazaért, elment maszekolni. Kemény munka volt, de jól fizetett.

– Nincs olyan ház Kesznyétenben, ahol nem festettem. Akkoriban akár egyetlen napon megkerestem a házunkra fölvett építési kölcsön havi törlesztőrészletét – mondja Pécsi József.

Azóta nagyot változott a világ, nemcsak a jövedelmi viszonyokat illetően, hanem az állatállomány is töredékére apadt. A rendszerváltozás előtt a kesznyéteni téesznek háromezer marhája volt, és a háztájik is tartottak jó ezret. Ma Pécsiék százhat jószága adja a falu egész állományát, bár egyébként a környéken legalább hetvenen gazdálkodnak. És ez nem csak errefelé van így, egész Magyarországon kevesebb a tehén, mint amennyi a hazai tejigényt ki tudja elégíteni.

Pedig az elmúlt időszakban sok tekintetben könnyebbé, de legalábbis kiszámíthatóbbá vált a gazdálkodás, az állattartás. Pécsi Józsefné azt mondja, a kétezres évek végén komolyan fölmerült, hogy felhagynak az egésszel. 2002 után ugyanis ott szorították őket a hivatalok, ahol érték. Például négy évig egy fillér tehéntámogatást nem kaptak, az egyik istállójukat pedig kétszer is lebontatták.

– Hárommillió forint büntetéssel fenyegettek 2008-ban, amiért az istálló közepére tervezett egy sor tartópillér helyett két sort építettem, hogy elférjek középen a gépekkel – idézi fel a mindennapi nyomorúságot Pécsi József. Hiányzott ugyanis a fennmaradási engedély – csakhogy azt már 2006-ban beadták, ám a hivatal éveken át nem döntött felőle. A jószág viszont nem várhatott a tintanyalókra. Lett is baj belőle, így végül háromszor kellett fölépíteni. Emellett apróságnak tűnő, de súlyos következményekkel járó gondokkal is meg kellett küzdjenek. Éveken át egyetlen gyártótól lehetett a jószág nyilvántartásához kötelező fülszámot beszerezni – hogy miért, azt ki-ki elgondolhatja; mindenesetre az egy forrásból hozzáférhető fülszám rossz minőségű volt, gyakran kiesett, elveszett, hiánya viszont akár milliós anyagi veszteséget jelentett, mivel büntetésképp támogatásoktól lehetett elesni.

Ma már több gyártó terméke közül lehet választani. Szintén könnyebbség, hogy hatféle állatorvosi kezelésre kérhető támogatás. A gépek üzemanyagának általános forgalmi adóját is vissza lehet igényelni, ezenfelül – az ingadozó árak miatt középarányos számítással – visszakapják a költség húsz százalékát, így összességében a gázolajat negyven százalékkal olcsóbban tudják megvenni.

A nyerstej felvásárlási ára is növekedett. 2008 körül mindössze negyven forint körül fizettek egy literért, ami veszteséget jelentett, hiszen az önköltség nagyjából nyolcvanöt forint. Ma hozzávetőlegesen kilencven forintot kapnak érte – Pécsiék az Abaújtej Közös Vállalatnak adják el a tejet –, ami még mindig nem kiemelkedő haszon, de legalább pozitív a számla. Az igazi nyereség a kereskedőknél csapódik le, elég csak számításba venni, hogy egy liter, kilencven forint körüli áron átvett tejben négy százalék körül van a természetes zsírtartalom, a boltokban ellenben kétszáz forintért vagy még többért árusítják a másfél százalékosra soványított alig-tejet.

A nyereséget egyébként is visszaforgatják a gazdaságba. Az már csak úgy van, hogy a gazdálkodásból nem lehet sok pénzt kivenni luxusra, ahogy az ünnepnapok, a nyaralások, az utazások is jórészt ismeretlenek Pécsiék számára. Az elmúlt karácsonykor például a meglepetés hasmenéses járvány képében érkezett. Ez bizony a gazdálkodás velejárója. Nem lehet hát nagy lábon élni. Pécsiék takarékosak, előre gondolkodnak, és főleg tudnak számolni. Nincs szükségük például nagy, impozáns traktorra, annak ugyanis nemcsak a törlesztőrészlete drága, hanem a kötelező szakszervizelés ára is borsos. Éppen megfelel egy öreg MTZ, azt Pécsi úr maga is meg tudja javítani, ha szükséges. Egy állandó alkalmazottal dolgoznak, az alkalmi munkásokat nehéz összeverbuválni; a munkamorállal bizony bajok vannak.

– Az elmúlt évtizedekben mesterségesen felfokozták az emberek igényeit, vágyait, miközben leszoktatták őket a munkáról. Nem értik meg, hogy a verítékkel megszerzett szerény jövedelem több, mint a semmittevésből származó semmi – ad gyors látleletet a viszonyokról Pécsi Józsefné. Mint mondja, az elektronikai készülékeket gyártó, amerikai központú multinacionális vállalat, a Jabil Circuit tiszaújvárosi egysége Sátoraljaújhelyről szállítja a munkásokat, mert Kesznyétenben és más környékbeli falvakban nem sikerült elég embert toborozniuk. A gazdálkodóknak kötéllel kell fogniuk az alkalmi munkásokat, akik a béren kívül gyakran cigarettát és italt is kikötnek maguknak, ráadásul gyakran előfordul, hogy akit este kifizetnek, az másnap nem mutatkozik, így aztán újra el kell magyarázni az új embereknek, mi is a dolguk. Ez bizony nem könnyíti meg a gazda életét. Ugyanakkor nem csak a cigányok között nehéz embert találni, sok magyar is elkerüli az istállót, a jószágot. Egyébként ami a cigányokat illeti, Pécsi Józsefné szerint tízegynéhány problémás család van Kesznyétenben, a többiekkel ki lehet jönni. – Meg kell tanulni együtt élni, nincs mese – mondja.

Bár a falu az elmúlt években sajnálatos módon a bűnügyi krónikákban szerepelt az országos sajtóban, Pécsiék tanyáját eddig elkerülték a tolvajok, a jószág biztonságban van. A takarmánynak valót pedig nem lopják – ugyan mit abrakoltatnának vele? Az is igaz, hogy Pécsiék jól meggondolják, mit hová ültessenek; szempont, hogy baj esetén milyen gyorsan tudnak ott teremni. Egyik évben fölmerült, hogy borsót ültetnének saját használatra, de aztán letettek erről. Mindent ők sem tudnának megvédeni… Akárhogy is, fények és árnyak mellett a munkának folynia kell.

Ott-jártunkkor Pécsi József épp az egyik területet műtrágyázta traktorral, de mint megtudtuk, lánya, Nelli is kiveszi részét a munkából, maga is elvezeti a traktort, ha éppen arra van szükség, de minden másban is segít.

– Nagyon szeretném, ha lenne, aki továbbviszi a gazdaságot – mondja Pécsi Józsefné. És erre van is remény, hiszen a három unokából kettő (Nelli gyermekei) Kesznyétenben él, közülük a nagyobbik, a nyolcéves leány rajong az állatokért – a fejős jószágokkal közös istállóban lakik kedvence, Sári, a póni – és eltökélt szándéka, hogy állatorvos lesz. Emellett sosem mulasztja el kihasználni a lehetőséget egy kis traktorozásra a nagypapa oldalán – ez egyébként hatesztendős öccsének is kedves foglalatossága. – A gazdálkodás szabadság. Nekem huszonhét éve nincs főnököm, és nem ülök egy irodában – foglalja össze a lényeget afféle ars poeticában Pécsi Józsefné, hozzátéve, hogy a felelősség ugyanakkor igen nagy. Csak annak érdemes belevágni az állattartásba, aki igazán szereti az állatokat, és nem fél az állandó kemény munkától. Az ilyen ember hosszú távon megtalálja számítását, az értelmes alkotó, termelő tevékenység magában hordozza jutalmát.

Ágoston Balázs