A hivatalos központi megemlékezésen a császári pár is részt vett. „Még sokáig osztozunk az veszteséget szenvedők szomorúságában és keserűségében, együtt érzünk velük” – mondta Akihito császár. Az összes hírközlő szerv külön adásban foglalkozott a témával, és közvetítette a helyi megemlékezéseket. Az emlékezés ereje töretlen, a teljes újjáépítéshez azonban még hosszú az út, még sokáig várat magára a befejezés. A Demokrata tudósítója a helyszínen járt…

A japán emberek összefogásával, a károsultak kitartó küzdelmével, az állami és az önkormányzati hatóságok szervezési tevékenységével, az országból mindenhonnan érkező önkéntesekkel, az egész világból érkező segélyekkel és még felsorolhatatlanul sok további erőfeszítéssel halad az újjáépítés a kegyetlen természeti csapás utáni Japánban.

Jó érzéssel láttuk az újraindult tengeri halászati munkálatokat, a sok hajót – most már újra a vízen –, valamint a tengerben termesztett növények és osztrigatelepek hálóit a part menti vizekben. A halászati és feldolgozóipari cégek több mint hetven százaléka már újraindította működését, ám ez még messze elmarad az eredeti termelési volumentől. A főútvonalak járhatók, a vasúti fővonal is üzemel. De a megrongálódott területek kétharmada még javításra vár.

A városokban és a falvakban már eltakarították az óriási mennyiségű építési törmeléket. Főleg a városokban, az eltakarított romok helyén, itt-ott többemeletes betonépületek magasodnak. A tulajdonosok valamit kezdeni akarnak velük, és meghagyták az épületeket olyan állapotban, amilyenné a cunami tette azokat. E házak szomorúan emelkednek ki a tájból, de a legtöbb helyen üresen állnak a szökőár által elsodort családi házak telkei. Ez lehangoló látványt nyújt. Ilyen például az egykor sűrűn beépített Keszennuma város tengerparti része vagy Kamaisi város kikötője és környéke.

Már sehol sem látható szétszórt törmelék a víz által egykor elárasztott területeken. De a városok szélére szállított törmelékhalmokat kézzel és gépekkel még most is válogatják és alakítják át. Országszerte szinte mindenhová, még egészen messzire is, apránként elvitték a törmeléket feldolgozni, mert már nem bírták az adott megyékben megsemmisíteni.

A törmelék teljes mennyiségét 16 millió tonnára becsülik, ez körülbelül megfelel Japán egy évben országosan keletkező hulladékmennyisége felének. Azt mondják, hogy eddig a törmelék 46 százalékát semmisítették meg. Az összegyűjtött törmeléket először szétválogatják hasznosítható vagy nem hasznosítható, ezen belül égethető és nem égethető anyagokra. A hasznosíthatókat tovább válogatják fa, fém, betontörmelék és hasonló anyagok szerint.

Jövő nyárra talán befejezik az égethető törmelék elégetését. Az eltakarított törmeléken kívül még mindig ott vannak a tenger fenekén heverő épületrészek, járművek vagy hajómaradványok, melyekben időnként elakadnak a halászok hálói. A tenger által magával sodort törmelék egy része még az Amerikai Egyesült Államok és Kanada partvidékeire is elsodródott a Csendes-óceánon át. Ennek mennyiségét egymillió-ötszázezer tonnára becsülik. Állítólag van benne még motorkerékpár és roncshajó is.

A károsultak közül sokan még mindig az ideiglenesen felhúzott bádogházakban laknak a magasabban fekvő helyeken vagy az iskolaudvarokon, a korábbi szomszédokkal együtt. Nagyon vágynak már saját lakásra. Ők onnan járnak dolgozni vagy az iskolába. Az idősebb embereknek nehezebb a helyzetük, mert kiszakadtak a megszokott környezetükből, s elszigeteltnek érzik magukat.

A legnagyobb gond az, hogy a már tisztára takarított helyekre a legtöbb önkormányzat nem engedi visszatelepülni az embereket, hogy újra felépíthessék házaikat, mert egy esetleges újabb szökőártól tartanak. Hogyan is legyen az adott város vagy falu átrendezése? Erről bonyolult és hosszú vita folyik településenként. Két éve tanácskoznak az önkormányzat képviselői, szakértők, tudósok, telektulajdonosok. Sajnos nem könnyű a mindenkinek ideális megoldást megtalálni, s közben telik az idő.

A keszennumai késes műhelyt és szaküzletet üzemeltető Vatanabe úr Keszennuma belvárosában ideiglenesen felépített bádogházban árulja termékeit. Az eredeti boltot elvitte a szökőár. Eltakarították már a törmeléket az üzleti negyed területéről, de az önkormányzat azt fel akarja tölteni földdel, három méterrel magasabbra. Azután majd a boltosok és a vállalati emberek elkezdhetik az építkezést.

– De még nem is kezdtek hozzá a munkálatokhoz, csak ígérgetnek. Nem tudom, mikor tudom majd újraépíteni a boltomat – panaszkodik Vatanabe úr. Aggodalmak közepette tölti napjait.

Amint elmondja:

– Nagyon sokan elmentek a városból, mert teljesen bizonytalan a jövőjük. Valójában megszűnt a város régebbi élete, a forgalom is minimális…

Mégis örül, hogy egyáltalán üzemeltetheti ezt a kis boltot. Vettünk egy kést tőle. Mivel tudta, hogy messziről jöttünk, egy kis emléktárggyal kedveskedett cserébe.

– Örülök, hogy érdeklődnek. Jöjjenek minél többször! – mondta búcsúzóul.

Minami-szanriku tengerparti kisváros nagy része is víz alá került. A várost átszelő főút mentén üzemeltet egy raktárat a szabad ég alatt Nagata úr. Irodának egy kis bódét épített. Raktározó és szállító kisvállalkozóként tevékenykedik, főleg feldolgozott halkészítményt szállít nagykereskedőknek. Itt volt régen a boltja és a raktára is, de elvitte az egészet szökőár. A város átrendezése után ezen a helyen út lesz, ezért valószínűleg végleg el kell mennie innen.

Azt mondja: – Mégis szerencsés vagyok, mert bár a régi cégem tönkrement, de volt kollégáimmal egy új vállalkozást indítottunk. A régi partnerek mind velünk maradtak, és így legalább több fiatalt is tudunk alkalmazni.

Ám hogy az új helyen mikor építheti fel az irodáját és a raktárát, az még eléggé bizonytalan. Tavaly decemberben az újraválasztott Abe Sindzó miniszterelnök azt hangsúlyozza, hogy az eddigi lassú, sok adminisztrációval terhelt ügyintézésnek véget kell vetni, és gyorsabb, rugalmasabb intézkedést ígér a károsultaknak. Most tényleg nagy szükség van rá.

A lakóházak újjáépítésével még nagyobb a gond. A szökőárveszélyes helyeken egyáltalán nem enged lakást építeni a legtöbb érintett önkormányzat. Valahol a hegyoldalakon akarják kijelölni az új lakónegyedek helyét és kialakítani a megfelelő telket a lakóházaknak. Majd csak azután épülhetnek fel az új otthonok.

Keszennumában az egyik üzletben dolgozó Takeucsi asszony most is egy iskolaudvaron lévő bádogházban kénytelen már a harmadik évet kezdeni.

– Nem értem, miért nem tudják eldönteni már két éve, hogy hova mehetünk. A gyermekeim gyorsan nőnek, az egyik már jövőre elvégzi a gimnáziumot, aztán talán elmegy egy másik városba tanulni, hát jó lenne minél hamarabb saját otthont teremteni… Ő akár az eredeti helyén is felépítené a saját házát, ha engedné az önkormányzat, de erre nincs lehetőség.

– Nem tiltakozik a lakosság az ilyen merev hozzáállás miatt? – kérdezzük.

– Mi, északiak mindig eltűrjük a nehézségeket és beletörődünk a helyzetbe – hangzik a tipikusan japán válasz.

Itt, a Tóhoku vidéken, a csipkézett tengerparton sok kisebb település létezett a kicsi öblökben. Ezeket a településeket mind megsemmisítette az óriási árhullám. Most, a törmelékhegyek eltakarítása után e települések helye szinte borotváltnak látszik. Fönt, a magaslatokon pedig nagy erővel készítik elő az építési területeket.

Nem mindenki vágyik vissza régi lakóhelyére. Az egyik ideiglenes lakásban tartózkodó idős asszony a szökőárban elveszítette a vejét. Ő azt mondja, semmiképpen nem menne vissza eredeti lakóhelyére.

– Félelmetes volt, ami történt, nincs kedvem ott lakni – mondja.

Az övéhez hasonló ideiglenes bádogházban még háromszázezren élnek, kényszerből. Nagyon várják, hogy minél hamarabb saját otthonukban pihenhessenek.

Az egyik legnagyobb kárt szenvedett városban, a már említett Keszennumában, a tengerparttól körülbelül nyolcszáz méterre a szárazföldön most is látható egy hatvan méter hosszú hajó. Ezt a megdöbbentő látvány az arra járókat mindig megállítja. Már-már emlékműként tartják számon. A hajó két éve ott áll, és Keszennuma város díjtalanul bérli a tulajdonosától. A szörnyű emléket felidéző látvány miatt szinte zarándokhellyé vált ez a hajó. Vannak, akik ezért meg akarják hagyni végleges mementóként a jövő nemzedék számára, míg mások, köztük a tulajdonos is, elvitetnék, azzal az indoklással, hogy ez a hajó sokak házát sodorhatta el, és nem szeretnék „érdekességként” mutogatni a világnak.

Az ottaniak vitatkoznak, de a többség azt mondja, „még nem tartunk ott, hogy foglalkozzunk a mementó gondolatával”. Elvégre még nem normalizálódott a mindennapi életük. Hasonlóan szomorú jelenséget láttunk az út menti temetőkben is.

A tönkrement síremlékek, törött szobrok, eldőlt és elrepedt sírkövek sokasága mutatja az itt élők sanyarú helyzetét. A katasztrófa után két évvel megjelentek új kutatási eredmények is. Az NHK, a japán tévétársaság szervezésében összeálltak a mobiltelefont és az autónavigációt szolgáltató társaságok, és feldolgozták a mobiltelefonos és autós adatokból az emberek mozgását. Manapság szinte mindenkinek van telefonja és a GPS-szel ellátott navigációja az autóban. Így hatékonyan felmérhették a valós helyzetet. Sok meglepő dolgot derítettek ki. Megfigyelhető lett a tömeg mozgása a katasztrófa idején. Kiderült, hogy a földrengés után egyértelműen sokan menekültek a tengerparttól befelé, de érdekes módon ezután erőteljesebb mozgás volt észlelhető belülről a tengerpart felé is, majdnem többen mentek a tenger irányába, mint onnan el.

Azt feltételezik, hogy az emberek a hozzátartozóikhoz siettek, segíteni, nem törődve a veszéllyel, és sokan ezért a rájuk zúduló hullámok áldozataivá váltak. Ez a felmérés a szakértők szerint azért értékes, mert hasznos segítséggel szolgál egy esetleges jövőbeli szökőárral szembeni védekezéshez.

A legfrissebb adatok szerint egyébként a földrengés és szökőár közvetlen áldozatainak a száma 15 881, az eltűntek száma 2668. Utóbbiakat a hozzátartozók még most is kerestetik a tengeren. A katasztrófa következtében meghaltak száma 2302. Fukusima problémája más dimenziójú kérdést vet fel. A tönkrement reaktorokat próbálják teljesen izolálni a külvilágtól legalább negyven évre, hogy már ne legyenek környezetszennyezők. Most naponta háromezren dolgoznak a helyszínen, lassan halad a munkálat a magas sugárszint miatt. Gondoskodni kell a még most is keletkező szennyezett víz biztonságos tárolásáról.

Fukusima hosszú folyamat elején áll még. Az evakuált területről menekültek még ma is mintegy 150 ezren vannak, több megyében szétszóródva. A hatóság által engedélyezett falvakba visszaköltöznek az emberek, de megfigyelhető, hogy főleg az idősebbek mennek haza, a fiatalok már nem. A legtöbb atomreaktort leállították Japánban, jelenleg már csak kettő működik a Japán-tenger partján lévő Fukui megyében.

A nemrég tartott országgyűlési választáson is az egyik főtéma az atomerőmű volt, de az újra kormányra kerülő Liberális Demokrata Párt mégsem akarja leállítani az összes erőművet, ugyanis más forrásból még nincs megoldva az áramellátás. A megújuló energiaforrások nem helyettesítik azt az árammennyiséget, amit az atomerőművek megtermelnek, egyelőre nem is hatékonyak, azonban drágák. A sok áramra nagy szükség van az óriási ipari termeléshez és a fejlett fogyasztói társadalom mindennapjaihoz.

Két évvel ezelőtt, amikor az atomerőmű-baleset történt, egy darabig úgy tűnt, talán tényleg változni fog a jellegzetes japán életvitel. De mára mintha elfelejtette volna a kritikus helyzetet a lakosság többsége. Való igaz, hogy sok közterületen kicserélték LED lámpára a régi izzókat, és némileg takarékosabban csomagolják az árukat (nem négyszer, hanem csak háromszor), ritkábban cserélik a hosszabb ideig tartózkodó vendégek törölközőjét a szállodákban, de olyan nagyon már nem érződik a takarékoskodási kényszer a hétköznapokban. A közeljövőben Japánban is nagyobb áremelkedés várható, talán akkor már igazán takarékoskodásra kényszerül a lakosság.

Umemura Yuko

a Japán Alapítvány kutató ösztöndíjasa