– Hogyan készülnek a jubileumra?

– Próbáltunk nem foglalkozni azzal a nyomasztó teherrel, amit ez a fesztivál magában hordoz jelenleg számunkra: idén nem volt filmszemle, így a fővárosban még kiemeltebb figyelemben részesül ez az esemény. Ugyanaz volt az elképzelésünk egyébként, mint a korábbi években: legyen erős a felhozatal és a versenyprogram, bátran válogassunk, jöjjön minél több díszvendég, és mutassunk be számos magyar vonatkozású alkotást. Utóbbihoz természetesen szerencse is kell: idén például az történt, hogy a program tervezett határidőnapján kaptunk egy e-mailt, hogy jó lenne, ha Prikler Mátyás szlovákiai-magyar filmjét, a Köszönöm jól!-t megnéznénk. Meg is tekintettük még aznap este, és betettük a versenyprogramba, így a tervezett kilenc alkotás tízre bővült – az ilyesmi mindig hatalmas öröm. Ugyancsak hazai ízek jelennek meg a Csendesebb című alkotásban, amely bár egy elsőfilmes holland rendező, Ricky Rijneke munkája, olyan, mintha magyar darab lenne: Tóth Orsi és Rába Roland játssza a főszerepet, Pohárnok Gergely az operatőre. Az már önmagában egy jó este lesz, amikor az említett alkotás vetítésén a rendező és a főszereplő együtt fog válaszolni a nézők kérdéseire.

– Az elmúlt években számos anyagi nehézséggel kellett szembenéznie a fesztiválnak. Idén szintén ez volt a helyzet?

– Tavaly a stáb erejét felülmúló teljesítményén múlott, hogy szinte a semmiből képesek voltunk elővarázsolni a rendezvényt. Az, hogy folytathatjuk, annak köszönhető, hogy a Nemzeti Kulturális Alap kiemelt kulturális rendezvényekkel foglalkozó kuratóriuma támogatást ítélt meg számunkra idén is, ami számos lényeges programelemre biztosította a pénzt. Emellett a mai napig is zajlanak tárgyalások egyéb állami támogatásokról (az interjú március 26-án készült – a szerk.). Egy hasonló méretű kulturális esemény számára szintén hihetetlenül sokat számít, ha beszáll egy szponzor: ezért lett például a cseh szekció neve Staropramen sörkorcsolyák. Bizonyos vetítések előtt sörkóstolót tartunk, ami egy kellemes és kulturált módja egy ilyen megállapodásnak.

– A cseh és az ír filmek idén külön szekciót kaptak. Minek köszönhetik a kiemelt figyelmet?

– Egyrészt az írek számtalan alkotást – évente nyolc-kilenc játékfilm készül náluk – küldtek el számunkra, másrészt jelezték, hogy örülnének neki, ha ellátogathatnának hozzánk a vendégeik, amihez az uniós elnökségük külön apropóval szolgál. A csehek esetében pedig feltűnt, hogy több év csendes pihenő után ismét feléledt náluk a filmgyártás, és persze hihetetlen öröm számunkra, hogy a zsűri elnöke Jiří Menzel lesz.

– Egyéb sztárvendégeik is lesznek?

– A zsűri tagjait Menzel mellett Hajdu Szabolcs és Morgan Bushe ír producer alkotja majd. De ellátogat hozzánk Ricky Rijneke, a Csendesebben rendezője is, illetve az össze magyar vonatkozású filmnek jelen lesznek az alkotói – a vetítéseken a közönség találkozhat is velük.

– Mely országok lesznek még hangsúlyosak a válogatásban?

– A jelenlegi európai trendeket figyelve egyre egyértelműbb, hogy a tradicionális francia-központúság kezd eltolódni – a skandináv terület térhódítását nem lehet nem észrevenni. Az Északi fények szekcióban be is mutatunk számos alkotást erről a vidékről: például a Fekete golyó című versenyfilmünket, valamint az Oroszlánszívűek című dokumentumfilmet, amely a norvég politikai oktatás világát mutatja be. Az országban ugyanis a gyermekeket már egészen fiatal koruktól nevelik arra, hogyan kell okosan és ügyesen érvelni. A produkciót még az Utoya szigetén történt tragikus események előtt kezdték el forgatni, de végül az élet átírta a forgatókönyvet, így megszólalnak az áldozatok hozzátartozói is, de azt a kérdést is felteszik a készítők, hogyan tud egy nemzet kigyógyulni egy ehhez fogható szörnyűségből.

– A legtöbb hazánkban bemutatott művészfilm gyenge nézőszámot produkál, a fesztiválok azonban mindig sok embert vonzanak. Ön hogyan látja ezt a közönségréteget?

– Az évközi bemutatóknál gondot jelent, hogy a film megtalálja a közönségét – mindez nem csupán magyar sajátosság, mindenhol így van. Tudatosan döntöttünk amellett, hogy art mozikban legyenek a vetítések, ki merem jelenteni, hogy nem lett volna probléma egy multiplexben, egy helyszínen megrendezni a teljes fesztivált, sőt talán még versenyeztek is volna, melyik képes több termet biztosítani. Azonban ezek a kis mozik a főváros ékszerdobozai, különleges találkozóhelyek, jó a hangulatuk, és legalább ebben az időszakban nagy lesz bennük a nyüzsgés.

– Hány filmet néztek meg, míg összeállt a program?

– 61 egész estés alkotást és 13 rövidfilmet mutatunk be, de ennek legalább a háromszorosát tekintettük meg. Programszerkesztő társammal, Vízer Balázzsal fanatikus filmnézők vagyunk, amikor más fesztiválon járunk, igazi őrültként napi négy-öt alkotást is elfogyasztunk. Sokan persze úgy képzelik el a cannes-i pálmafás képek láttán, hogy ez csupán egy nyaralás számunkra, de ha az ember dolgozni megy oda, akkor azért más a helyzet. Viszonylag keveset tudunk egyébként utazni, de szerencsére korszerűsödött a technika, rengeteg film DVD-n érkezik hozzánk, vagy online elérhetőséget biztosítanak.

– A filmek alkotói, tulajdonosai reklámnak érzik, hogy bekerül az alkotásuk a fesztiválra vagy jogdíjakat kérnek?

– Van, aki reklámnak tekinti, van, aki nem. Johnnie To Drogháború című ázsiai akciófilmjének esetében a forgalmazót egyáltalán nem érdekli a fesztiválaktivitás, ki kellett fizetnünk a jogdíjat. Ellenben számos európai alkotás kapcsán minket keresnek fel, hogy mutassuk be. A rendezvény alatt egyébként nem csupán a külintézetek között, hanem a szakmán belül is egy példaértékű együttműködés tapasztalható. Például a Budapest Filmnek köszönhetjük, hogy a velencei filmfesztivál nagy díjasa, a The Master lehet a nyitódarabunk, amit később bemutatnak majd hagyományos forgalmazásban.

– Sokan az internetes letöltést okolják egy-egy produkció esetében a nézők távolmaradásáért. Valóban kevesebben ülnek be egy olyan filmre, amelyhez illegális forrásból is hozzá lehet férni?

– Inkább a fordítottja jellemző: a fesztivált követően sokan megkeresnek minket, hogy bizonyos alkotásokat honnan lehet beszerezni. Ebben azonban nem tudunk segíteni, mert nem csupán arra kell figyelnünk, hogy a rendezvény alatt ne történjen semmiféle jogsértő tevékenység a kópiával, hanem arra is, hogy utána eljusson a következő helyszínre, adott esetben a világ másik felére. Sok olyan alkotást mutatunk be, ami semmilyen más módon nem férhető hozzá. De sok esetben nem számít a letöltési lehetőség: a fesztiválon például műsorra tűzzük a Room 237 című dokumentumfilmet, amely Kubrick Ragyogásának különböző elemzéseit veszi csokorba, néhány közülük egészen vadító. Emiatt gondoltuk, hogy le kellene vetíteni a klasszikus művet is, ami – mint közben kiderült – még sosem volt látható hazánkban moziban. Egy fanatikus rajongónak lehet, hogy megvan otthon DVD-n, de a közönséggel és a dokumentumfilmmel együtt egy különleges élménnyé válik.

– Eredeti kópiáról vetítik?

– Nem, digitálisról. Irdatlan drága lett volna Amerikából egyedi engedéllyel, különleges futárral ideszállíttatni egy eredeti kópiát, ráadásul a kép kevésbé lett volna részletgazdag. Három éve járok egyébként egy skandináv marketre, ahol az első két esztendőben az összes filmet 35 mm-es kópiáról vetítették, de legutóbb már ők is áttértek a digitálisra. Ez most egy ilyen forradalom.

– A versenyprogramba bekerült alkotások egyben jelzik az önök értékítéletét is, miszerint ezeket tartják a legjobbaknak?

– Nem feltétlenül ezek a legjobbak: a fesztivál teljes programját átlátva igyekeztünk a legunikálisabb alkotásokat kiválasztani. Mindig hangsúlyozom, hogy bátran vállaljuk a felelősséget az alkotásainkért, különösképpen a versenyválogatásunkért, szándékosan úgy szelektáltunk, hogy a közönségbarátabb darabokból álljon össze. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem vagyunk politikai korrektségre kényszerülve. A berlini filmfesztivál igazgatójának egyszerre számtalan elvárásnak kell megfelelnie: odatelefonálnak neki, mondjuk, hogy mindenképpen tűzzön műsorra egy kínai alkotást, igazodnia kell számtalan népfrontos szemponthoz, és végül éppen emiatt nem kerekedik ki egy izgalmas verseny. Nálunk előfordult még egy hónappal ezelőtt is, hogy láttunk két teljesen eltérő, de remek filmet – a Fekete golyót és a Köszönöm, jól!-t – és végül egymás mellé helyeztük őket a versenyprogramban.

Német Dániel